#008 Űrtechnológiás csilipaprika adás

Melyben ismét van rejtett Facebook fikázás, nem is rejtett Twitter Music nemértés, de aztán belesüppedünk a szuperszámítógépekbe, vágyott okostelefonokba, így nem is ijeszt meg bennünket az internet elhagyásának gondolata, vagy az, hogy gyerekmunkások varrják a pólóinkat.
Áram is kell a hightech cserépnek
Áram is kell a hightech cserépnek

A meti heteor az az infografika volt, amin az eddigi összes meteorbecsapódást meg lehet nézni. Emellett a katasztrófahíradó beszámolt még egy dashcames videóról, amin egy 747-es csapódik a földnek, valamint egy a semmi közepén eltűnő KC-135-ösről. A sok szörnyűség után azzal a videóval nyugtattuk magunkat, amin a fedélzeti kamerák által elkapott jó pillanatok láthatók. Csupa csupa pozitív dolog. Itt pedig pedig felgyorsultak a dolgok.

  • A hét Kickstartere az NPR Planet Money műsorának adománygyűjtése. Egy olyan pólót adnak, aminek végig lehet követni az útját a gyártás során. Ugyanitt fair trade koltán és gyémánt is cserélhető Simsonra. (Lehet igaza van a Twitternek, tényleg bárhová be lehet szúrni egy hirdetést.)
  • Épp csak kicsit kapcsolódik ide Michael Pollan könyve, ő kajával játszotta végig ezt a követősdit.

A hét kérdése a következő: mi maradt ki az adásnaplóból? :)

13 thoughts on “#008 Űrtechnológiás csilipaprika adás

  1. Ksix

    Csak hogy kötözködjek egy kicsit. :o) Az infografika meteoritokról szól, meteorok nem tudnak becsapódni. Az Adobe CC is működik “szabadúszó” konstrukcióban, pl. lehet csak egy hónapra a legújabb Photoshopra előfizetni kb. 11 eFt-ért, ami a dobozos 300 eFt feletti árához képest nem rossz. Folyamatos előfizetéssel meg majdnem 4 év használatra futja a dobozos árából. A Gmail szerintem elég népszerű SaaS a felhasználói körében is.

    1. Kötözködjünk, kötözködjünk, az jó. :D

      A Gmail azért fél pont, mert tippre a felhasználók többsége - nem találtam számot sajna - magán felhasználó. Nem fizet a szolgáltatásért. AKkor pedig közmondás szerint ő nem ügyfél, hanem áru.

      És ettől persze a Google gyakorlatilag letarolta a hosted email piacot a Gmaillel. Szokott ilyet csinálni. Ezért is utáltuk nagyon, amikor bejelentette, hogy vége a Readernek.

    2. Pontosítsunk. A meteor az a hullócsillag, azaz az égen látható fényjelenség. Az -it végződés pedig olyasmit jelent, hogy kő vagy ásvány. (Pl. andezit = Andok + kő, ferrit = vas + kő, lazurit = lazúr + kő stb.) Így aztán a meteorit a meteorkő, tehát az az anyag, ami a meteor után marad a földön, már persze ha nem égett el.

  2. Sracok, ti biztos jobban ertetek hozza, szerintetek a google-nel miert nem lehet fizetni, hogy az osszes reklamot tiltsa le, magyarul miert nincs olyan - akar havi dijas szolgaltatas : facebookon, google-nel stb… ahol en akar nagyobb osszegben is, de nem akarok reklamokat latni?

    Mas. Ez az adas most picit nehezen indult be:) de nem volt rossz, viszont hianyoztak a jo kis pletykak: iOS7 es barati kore:) a facebook fika jol jott viszont:)

    Egyebkent mint content gyartok milyenek a visszajelzesek a flipboard 2.0-rol? vagy meg nincs androidon.

    Ja igen, es megy egy dolog az adasmenethez. Szerintem kiraly lenne ha lenne minden hetre egy topic amit picit jobban korbejartok, gondolok itt tenyleg banalis dolgokra: es volt mar hasonlo az elejen - hogyan kerestek zenet az interneten, tartalom fogyasztasra mit hasznaltok, milyen otthoni media lejatszas megoldasotok van, adattarolas es menetes, milyen smartphoneotok van, es mit hasznaltok contact managernek (cobook most jott ki:) )… Szoval szerintem lenne boven izgalmas geek tema…

    Tudom hogy mindre van megoldas a neten, de jo hallani otleteket, hogy ti hogyan oldjatok meg:)

    ps: A weboldalra pedig nezzetek mar ra, mert van valami cache problema, refreshelnem kell hogy lassam az uj hozzaszolasokat, valahogy a cache engine nem mukodik megfeleloen a postok megjelenitesere es szamara:)

    1. gazs

      Fizetős gmail, fizetős facebook: általában ilyeneknél az szokott lenni a mondás, hogy nem tudnál eleget fizetni érte, ha akarnál is, és nem akarsz.

      Az adásmenettel kapcsolatban pedig maximum részben tudok egyetérteni, az iparági pletyiből azt szeretjük ami úgy igazán szaftos, egy be sem jelentett termék lehetséges funkcionalitásáról álmodozni nem igazán szeretnénk. Ugyanakkor én pl most térek vissza ~4 év kihagyás után Macintoshra (egy helyen még írják hogy Macintosh, szóval nem vehetik el tőlem!44!), számomra tök érdekes téma, ha a többiek is így látják akkor esetleg elmondom a visszaváltást Linuxról. És akkor beleszőhetjük hogy melyik mindenki által használt programokat használjuk (Kelt pl pár éve így tolta, igazi meti rajongóknak kötelező! http://mandroid.hu/2010/05/szedlak-adam/ )

      1. Ó, ez még megvan. Akkor a változásokat mondom csak. :) T61 helyett X220. Az 518DJ füles még megvan, meg van egy valahol kontaktos K141 Monitor mellé, nagyon meg kéne javíttatni.

        Videós médialejátszó megoldásom gyakorlatilag nincs. Az alvósfilmeket egy NAS-ról húzza le a tablet, ami az ágy mellett lakik. Erre amúgy jó a NAS, zenét hallgatni csak azért nem szeretek róla, mert az amúgy csodálatos Foobar2000-ben nagyon rossz UPNP-n látott foldereket tallózni.

        Az audio lánc amúgy úgy néz ki, hogy laptop, arra kötve egy Focusrite hangkártya, és az már az erősítővel beszél. Egy jó sztereó minden lakásba kell, alapkövetelmény. :)

      2. Nah, macback erdekelne:) Oldal cache problemat neztetek? Flipboard? A facebook google annyit nem fizetni reszt nem ertem. Olvastam mennyi az arpu az fbnek azert az verheto lenne (foleg hogy az arpuba a gamek is beleszamitanak szoval nem tiszta reklam bevetel) ha jol emlekszem usaban 20usd kornyeken volt europaban 12 talan. Googlere nem ismerem a szamokat de ami idegesito hogy az applenel fizetned kell/lehet egy megbizhatatlan szolgaltatasert (icloud itunes match stb) a googlnel meg magan emberkent nem teheted meg:) mindegy, szerintem a megfizethetetlen gyenge indok;)

        1. gazs

          kevés hatékonyabb módját ismerem a felhasználók elijesztésének, mintsem ha kijelented hogy ha nem fizetsz 20 dollárt akkor te vagy a termék. ha kussolsz erről akkor nyugi van.

          az oldal pedig továbbra is furcsán viselkedik, investigating.

          1. Gazs, felreertesz, en csak az opciot keresem, hogy a felhasznalonak legyen lehetosege tejelni, hogy hagyjak beken hulyebbnel hulyebb reklamokkal. Kb remove ads szolgaltatas. Most oszinten elnezve a FB-t a twittert, (gmail rossz pelda, mert ott nem idegesitenek a reklamok) siman fizetnek penzt, ha ki lehetne kapcsolni a reklamokat. Indexet is es origot is (bocs) adblockerrel olvasok (vagy reederrel). Ertem en hogy nincs olyan sok barom aki ezert fizetne, de en szivesen megtennem. Magyarul a model opcionalis lenne, es nem kotelezo

  3. Pingback: #010 Dávidos Góliát adás | Meti Heteor

Kommentszekció