#190. Döglött alien adás

Iszonyú hangminőség és sok politika, ez jellemzi ezt az adást. 21. századi szamizdat, kijelentkezés a Nemzeti Konzultációból és úgy általában a jelenből; az Uber Londonban és a morális megújulás útján, billentyűzetek mobilon, valamint gombalámpa és az agybirizgáló fejhallgató.

Ez egy zajos adás. Ráadásul nem egyenzajos, hanem néha nagyon sok van, máskor teljesen jól hallható. És mindennek még oka is van. Élőben vettük fel a Müszi utolsó éjszakáján különböző szobákban, amik épp a legmesszebb voltak a hangpróbázó emberektől. Azért éreztük fontosnak, mert iszonyú sok időt töltöttünk itt. Többnyire New Tech Meetupon, ami a hónap első szerdáján szállta meg a helyet, de volt, hogy máskor is oda vetődtünk. Az volt a legkevesebb, hogy most, hogy továbbingatlanfejlesztik a helyet, még egyszer bulizunk ott. Egyre kevesebb az olyan hely, ahol egy este hiphop tánc van és go szakkör, a másik nap geekek beszélgetnek, a harmadikon pedig olyan drum'n'bass szól, amivel be lehet törni egy kirakatot.

Sajátélmény

Ferenc biciklije defektet kapott és kifolyt belőe a defektgátló folyadék. Itt beszéltünk a telekerékről is, ami nem tud kipukkadni.

Még menőbb, ha gumi helyett lánctalp van valamin, mint a izlandi tuning uazon.

Ferenc kipróbálta a Goolge saját slide billentyűjzetét és nem boldogtalan.

Hazai dolgok

Le lehet iratkozni a nemzeti konzultációról!

Magyar seggbe....ööö...kezdjük újra. Szóval van magyar szamizdat megint.

Londonban sej

Ez történik Londonban az Uberrel, és ezt körlevelezte az új CEO, aki ugyan nem nő, de legalább nem is fehér férfi. London ettől függetlenül még nagy kihívás lesz a cégnek, de senki nem is mondta, hogy egyszerű Ubernek lenni.

Kütyük

Már Kínából is lehet venni vetített billentyűzetet és működik!

Piacra kerül az okosfarmerdzseki.

A nagyon tudományos fejhallgató arra is figyel, hogy elkalandozik-e a figyelmünk.

A még tudományosabb lámpaernyő pedig gomba micéliumból nő.

5 thoughts on “#190. Döglött alien adás

  1. Valamely adásban volt szó egy csalódott élménybeszámoló egy kínai bluetooth fülesről, amellyel nem voltál megelégedve. Én is akkoriban rendeltem egyet nagyon olcsón, és az árához képest én nagyon meg vagyok vele elégedve. BE - 1002 a neve, zenehallgatásra mérsékelten jó, a mély hangoknál torzít, de átlagos popszámokat könnyedén lehet élvezni vele, podcast hallgatásra pedig egyenesen nem is kell ennél több. Ha kiruccanok nem is viszek magammal mást, nagyon meglepődtem, hogy 8 dolláros áron ilyen jó terméket be tudtam szerezni.

    1. pohlyferenc

      Én végülis egy hasonló dologról beszéltem: 12 dollárért már az is csoda, hogy a QCY-Q19 szól, nem dobálja el a kapcsolatot és nem jön le róla a festék. Ezt tudja, ám a hangminőség maximum átlagos, mélyek nincsenek, hangerő nincs és ha a farzsebemben van a telefon és a fülemben a füles, szaggat a kapcsolat. Amin puffogtam, az inkább az volt, hogy ezt a fülest feldicsérték a tesztek, kommentek, remek hangminőséget emlegetettek és jó vételt. “Árához képest remek vásár”. Szerintem meg olcsó húsnak…

      1. Értem amit mondasz, hogy olcsó ár sem kárpótol a használhatatlanság miatt, de nekem pont ellenkező tapasztalatom van. A hangerő csutkára tolva dobhártyaszaggató tud lenni, gépre kötve méterekre odébb ágyban fekve filmeztem, és stabil volt a kapcsolat. Jazz lejátszási listám hallgatva teljesen meg voltam elégedve, nem gondoltam arra, hogy érdemesebb lenne mással hallgatni. Pont az benne a vicces, hogy eközben otthon porosodik egy Skullcandy Grind Bluetooth (borsos áras cucc), viszont fejhallgató mivoltából kényelmetlenebb, mások is hallják, ha hangosan hallgatok valamit, és már fel sem merül, hogy azt vigyem bárhova az olcsó kínai vacak helyett.

        1. pohlyferenc

          Világos, és nekem is van ám ilyen tapasztalatom: néha az olcsó kínai vacak teljesen rendben van, sőt. De azért ez a ritkábbik tapasztalat… Illetve azt hiszem leginkább azon próbáltam vekengeni az adásban, hogy már a review-kban sem bízhat az ember (vagy az én fülesem hibás).

  2. Politikai videók kapcsán, ilyenkor választások előtt rendszeresen felmerül bennem a gondolat, hogy csinálni kéne egy weboldalt, ahol minden politikus kapna egy adatlapot, tényszerűen megjelenítve a nyilatkozatai, (szöveges, videós), mit szavazott meg, mit nem, mennyit szólalt fel, ilyesmik.

    De aztán mindig arra jutok, hogy nem csinálom meg, egyrészt mert félek, másrészt mert valószínűleg keserű csalódás lenne látni a hatását, vagyis inkább annak hiányát (szorgos népünk birkasági szintjét még senkinek sem sikerült túlbecsülnie)

Leave a Reply to Badfear (@hunbadfear) Cancel reply