#249. Kis fekete adás

Fényhajlító teniszlabda és Coco Chanel, királyi Instakobzás, influencerbot, kínai varrógépalkatrész és Ferenc olcsó Bluetooth fülese, jó fej Skyscanner, mindenki iPhone-os-e?, Sonos-váza, kiugró szelfikamerák, ujjlenyomat-olvasós hátizsák, a szivárványhányós Eiffel-torony jelentősége, pofátlan Google és az ő erőt mutató alkalmazottai, valamint a közelgő villanybuszjegy.

Elképzelhető, hogy lányos zavarunkban fotónak neveztük az első képet egy fekete lyuk eseményhorizontjáról, ebben az esetben most ezt gyorsan javítjuk. Az történt, hogy egy halom (asszem nyolc) rádióteleszkóppal addig nézték összehangolt üzemmódban az eget, míg nem gyűjtöttek öt petabájt adatot, amiből aztán a hónap hőse Katie Bouman összeállította a lent látható képet.

Fotó: Event Horizon Telescope

A remek Molnár László, a Meti go-to csillagásza szerint azért fontos az eredmény, mert eddig csak sok, erős közvetett bizonyíték volt a fekete lyukakra, de magát az eseményhorizontról nem készült még kép. Apropó kép, így néz ki öt petabájt adat:

Fotó: @floragraham

Azt pedig már Csaba hallgatónk küldte, hogy amúgy Bouman 2016-ban egy TED előadásban már elmondta, hogy ez az egész fekete lyukas képalkotásos bizisz hogyan fog működni. És hát úgy is működött.

Einstand

Mi van, ha megtetszik egy hercegnek az instagram neved és olyan civilizálatlan, a jogállamiságot hírből sem ismerő feudális országban élsz, mint Nagy-Britannia? Hát az Instagram elveszi és odaadja a főrendnek és bé nejének. Most persze azt is hihetitek, hogy viccelünk - és hát a jogállami résszel amúgy tényleg - de az instagramkobzás tényleg megesett. Még csak eljárás se volt, ahol fő- és nickvesztésre ítélhették volna szegény alattvalót.

Bruce Schneier lelt egy remek hacket: egy fickó olyan influencerrobotot épített, ami posztol az instára, levelez éttermekkel, és kuncsorog ingyen ebédet. És a közgazdaság egyik ismert tételét megcáfolva lesz is ingyen ebéd.

Itt futottunk egy kört a megfigyelési kapitalizmus körül, ami már-már visszatérő téma. Meg szidtuk a remarketinget, különös tekintettel az Amazon szélsőségesen ostoba megoldásár. Viszont dicsértük a Praktiker hírlevelét és az Ikeát is.

Szép, ami érdek nélkül varrógéptalp

Sajátélmény

Megjött Ferenc BlitzWolf BTS01 fülese, ami bluetooth is, szól is, nem is túl vacak. Tulajdonképpen szeretjük. De azért felmerült, hogy mi lenne, ha egyszer a felsőpolcos terméket vennénk meg, hátha az egy kicsit sem vacak. (Eközben egy 30 ezres, Wirecutter ajánlott Jabrával a füleimen csóválom a fejem, annak is megvannak a gyerekbetegségei.)

A SkyScanner tíz MacBookot adományozott szolnoki Aranyos Szeglet Waldorf iskolának. Önmagában is hír lenne, de mi azért szeretjük különösen, mert a Metin keresztül találtak egymásra. Csak jó valamire, hogy mi hétről hétre elküldjük egymást a tarkafaszba itt :) (Ugyanitt, van helyünk egy Vue.js-esnek, ha esetleg. Vagy Simson motorblokkra cserélnénk.)

Végre kiderül merre mennyi az iOS és Android felhasználó

Jön, jön, jön az Ikea és a Sonos közös okoshangszórója (meg ezzel egybeépített lámpája), ami annyira okos, hogy lehessen belőle többszobás hangrendszert építeni meg csatlakozzon meglevő Sonos eszközökhöz. Annyira viszont hálistennek nem, hogy mikrofon is legyen benne. Lehallgatásmentes technológia 4 the win!

(Fotó: Ikea)

A Samsung nagyon érdekes mechanikájú fordulós kamerát rakott a Galaxy A80-ba, és az Oppo kamera megoldása is érdekes. Mások ezzel szemben ujjlenyomatra nyíló hátizsákot fejlesztenek, mert nem olvasták Geoff Manaugh A Burglar’s Guide to the City című alapművét, aminek az egyik tanulsága, hogy a tolvaj máshogy nézi a világot, mint mi. Az egyik legjobb mű urbanisztikáról, nagyon ajánlom.

A passzátszélről való értekezés

Ritkán beszélünk róla, mert olyan bukdácsoló bénácska cég, de csak az van, hogy a Snap talált ki mindent a storyktól az AR-filterekig, amikkel most a közösségi médiás appok tele vannak. Mondjuk menő lenne, ha ebből pénzt is tud csinálni.

Közben a Google eladja az Android TV nézőket kilóra, jönnek a testreszabott reklámok. És nem csak a tévéokosító dobozokra, hanem az okostévékre is. De legalább lesz miért lázadni a Google alkalmazottaknak, akik a cég MI-etikai bizottságát már megpuccsolták.

Közben hazai hírek: jön az egyórás BKV-jegy. A honatyák olyanokat mondtak róla, hogy belepirulunk.

9 thoughts on “#249. Kis fekete adás

  1. spamdog1

    Fekete lyukba húz a vonat. A föld alatt metróhuzat van. Végigmérnek szemsugár-fények. Elkapok egyet – pont a tiédet-, Visszanézek, úgy érzem, Itt ér véget az eddigi élet

    A méretekről itt : https://xkcd.com/2135/

  2. Pulpa

    Üdv! Én a decathlonba vettem egy bluetooth fülhallgatót nagyságrendileg 8-9 ezer ft környékén. Mivel a rendes agybadugós gumiharangos fülhallgatók folyamatosan kiesnek a fejemből, ezért választottam ezt a decathlonos Onear500 névre hallgató kütyüt, mert ennek van pecke a gumiharangon, ami megakadályozza, hogy kicsússzon a fülemből a cuccmák. Podcast es zenehallgatásra használom, konditeremben, bringázás közben és asztalos munkák alatt kiválló szolgálatot tesz. Természetesen nem kell hihetetlen minőségre számítani ennyiért, de szerintem nincs min szégyenkeznie. Nem szokta eldobni a kapcsolatot. Azt nem tudom milyen mértékben csúszik a hang egy videónézés közben, azt nem teszteltem. Akku ideje talán 4-5 óra, nem nagyon figyeltem percre pontosan és fejből nem is tudom mit ad meg a gyártó. Összességében remek cucc, mindenkinek ajánlom aki hasonló árban keres bt fülhallgatót. Még a postát se kell megvárni kínából, mert a decathlonba besétálsz és megveszed.

  3. Egyáltalán, de semmilyen szinten nem akarhatjátok, hogy kommenteljek a fülhallgató témában.

    Btw, úgysem tudom megállni.

    Az agybadugós füleseknél a harang mérete egyáltalán nem befolyásolja a “hangszóró” karakterisztikáját. Mint tudjátok, a membrán energiát közöl a levegővel, ez hullámokat gerjeszt, melyeket a dobhártya (igazából nem a dobhártya, de ez az első közeg, ami találkozik vele, és részt vesz a hallásban) felfog és… na hogy ez után mi történik, abba nem mennék bele, DE!

    A mélyebb frekvenciák átadása igényli a legnagyobb energiát, és hát mint a természetben minden, ez is a legkisebb ellenállás felé törekszik, hogy visszakerüljön nullponti energiaszintre. Ha egy kisebb harang van a füledben, mint a hallójáratod, akkor létezik egy olyan út a levegő számára, ahova el tud szökni, így a hangszóró teljesítményének jelentékeny része válik hőenergiává, mintsem akusztikai élménnyé. Világos, ha jól lezárjuk a hallójáratunkat, akkor ezek a hullámok nem szöknek el, hanem ügyesen bombázzák az ember hallójáratát. Ezért hallhat Ferenc több mélyet, mint előtte.

    Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy azért nem ajánlható senkinek sem agybadugós fülhallgató, mert amikor az ember dobhártyájához csillapítatlanul érkezik a “teljesítmény”, abból rövid távon mondjuk fejfájás, fáradtság és stressz lehet, hosszabb távon pedig halláskárosodás. Igen, ha halkan hallgatod akkor is, csak az idő és az érzékenység számít.

    Ennél jobban nem mennék bele, hiszen egyáltalán, de semmilyen szinten nem akarhatjátok, hogy kommenteljek fülhallgató témában.

    A bluetooth témában mégúgysem.

    1. pohlyferenc

      1) :))))))) 2) harangméret: én is hasonlóra gyanakodtam, hogy kiszökött a brummogás a lyukon! 3) agybadugós: hát, én elég régen használok, de nem gyakran és nem zenét, viszont a bringán más formátum nem nagyon játszik a sisak miatt. Talán még a rásimulós-fülreakasztós jöhetne szóba… 4) Éreztem, hogy ezzel a témával azért elérünk, Szultán! :DDD

  4. a #237-es adásban beszéltetek (és hallottam először) az érkező Xiaomi Airpods Pro-ról, ami egy true wireless fühallgató. amikor kaphatóvá vált, mondjuk úgy, hogy a hatásotokra vettem egy. nem az olcsó, de nem is a drága kategória (couponnal 85 usd volt, egyébként 100 usd). nekem pont ennyit ért meg egy hasonló eszköz, eddig maximálisan elégedett vagyok vele, egyedül a színe (fehér) zavar.

  5. Tibor

    Ferenc! Az audiobudget.com véleménye eléggé megbízható, bár csak zsinóros füleseket tesztel… én már jó párat vettem az ajánlottakból.

Kommentszekció