#387. Gépi kaksi adás

A transformer-alapú keresők hibái, GPT-vel írott novellák és házidolgozatok, szülibuli háziőrizetben, mi lesz fizetős (Facebook, Twitter), Forbes influencerlista és fókuszcsoport rant/riport, Netflix jelszómegosztás, ments mindent rendesen, okosponyva, kamerás matchbox, analóg digitális óra, robotügyvéd.

Magunkhoz képest hosszú hallgatás után - amiről részben J. K. Rowling tehet - újra van adás. Azt még mi sem tudjuk, hogy ennek örülni kell-e. Vagy hogy van-e minek örülni úgy általában.

Míg mi csendben voltunk addig a gép (népszerű nevén: mesterséges intelligencia) által generált szemét elkezdte eltömíteni a csöveket. A Clarkesworld sci-fi magazin, ami legendásan nyitott karral várta az új kéziratokat, bejelentette, hogy amíg ki nem találják, hogyan lehet kiszűrni a szemetet, addig nem fogadnak kéziratokat. Az Amazon magánkiadásos része is telítődik szép lassan. Egyelőre a nagy nyelvi modelles technológia kivette az írással töltött időt a középszerű (vagy még az se) klapanciák írásából.

A Verge hosszú cikkben írta meg, hogy mi a gond a ChatGPT-vel, a csetdzsípítísített Bing keresővel és a Google Bard-dal.

Nem kell viszont MI ahhoz, hogy a társadalom számára káros dolgokat csináljon egy cég. A Netflix például épp egy köztörvényes csalóval forgat realitit. És persze lehet azzal védekezni, hogy Anna Delvey (szül. Szorokin) csak gazdagokat vert át, ez ráadásul igaz is, de közben maga is celebbé vált, és most ennek az előnyeit élvezi.

Fizetős lesz a...

A Twitternél regnáló géniusz átalakítja a Twitter Blue előfizetéses rendszert, ennek részeként az SMS-es kétlépcsős azonosítást is a fizetéses terméken belülre helyezi. Marad ingyenes a hardverkulcsos és az appos kódgenerátoros kétlépcsős módszer. Mindkettő biztonságosabb amúgy, mint az SMS-alapú megoldás. A probléma, hogy közben a hitelesítés - azaz annak a megállapítása, hogy a felhasználó az, akinek mondja magát - is a fizetős rendszer részévé válik. Illetve, hogy ebből a Mashable becslése szerint évi 28 millió dollárt keres majd a cég. Miközben a géniusz működésének köszönhetően nagyjából kétmilliárd dollárral kevesebb hirdetést ad el. Ó és persze plusz egymilliárdot még be kéne valahonnan sepernie a Twitternek a megvásárlására felvett hitelek kamataira.

Közben, de ez az adásból kimaradt, hogy Musk alatt a fejlesztői API kulcsok árazása is megváltozott. Úgyis, mint megjelent. A legkisebb forgalmú robot havi üzemeltetése is 100 dollárba kerül. Ennek folyományaként a vicces, művész robotok eltűntek, a spammerek pedig nem. De ez egy másik történés, nem is beszéltünk róla érdemben, csak Feri rángatta oda a Blue-hoz. Viszont ellenálltunk a lehetőségnek, hogy még jobban egyetértsünk a meg nem értett gazdagemberrel vagy tovább ekézzük.

Mark Zuckerberg és a Facebook két országban kezd tesztelni egy olyan előfizetős szolgáltatást, ami például működő moderációs eszközöket és elérhető ügyfélszolgálatot is biztosít. Egyrészt érthető a lépés, másrészt pedig mindazokat a szolgáltatásokat adja most pénzért a Facebook, amiknek az implementálásával - próbált már bárki mondjuk feltört fiókot viszaszerezni anélkül, hogy ő lenne a pápa? - felsültek.

Ed Zitron fentebb egyszer már linkelt hírlevelében azzal is foglalkozik ezek kapcsán, hogy a célzott reklámos modell lassú szabályozása miatt érezhetően aggódnak a techcégek, mert a bevételük jelentős része ebből származik. (Kivétel: Twitch)

A Netflix lebegteti tovább, hogy elkezd-e vadászni azokra, akiknek van pofájuk egy családként eltérő helyen lakni. Érthető módon teszi ezt, amikor be akarta vezetni, akkor annyira rossz sajtója volt az ötletnek, hogy azt múzeumban fogják mutogatni. Addig is itt egy jó kis ábra a Netflix áremeléseiről.

Inluencerjárvány

A Forbes influencerlistájából annyira ügy lett, hogy hiába jött ki a lap a hónap elején, ma már a 444 is írt róla. (Vagy ne cinkeljük a 444-et?) Mindenesetre jelentős hiszti lett belőle a Fókuszcsoport hathatós közreműködésével.

Ferenc viszont arról beszélt, hogy a Fókuszcsoport egy másik videója, amiben a Budapest Bike Mafiánál jártak az mennyivel emberibb hangú, mint bármi, amit a sajtó le tudott forgatni. A két dolog lehet egyszerre igaz.

Backup

Most gondoljátok végig, hogy minden szükséges adatotokról van-e mentés. És aztán azt is, hogy olyan mentés van-e, ami megmarad, ha kipakolja egy csapat tolvaj a lakást, amíg elmentek Füles keresztrejtvény újságért a sarki boltba. Iránymutatónak itt a Hackaday cikke.

Itt azért vitatkoztunk egy keveset arról, hogy el kell-e bármit rakni. De ennek a filozófiának a nagyon extrém, a svéd női curlingcsapatot megszégyenítő csúsztatással elérhető végén az van, hogy hát olyan mindegy, hogy leég-e a laká vagy sem. Vanitatum vanitas.

Kütyü

Szuperautószöszi bemutatta a negyedautomata kocsiponyvát. Ez leginkább egy termékfejlesztési lázálom.

A Hot Wheels AR-es távirányítós autót dobott piacra. Ami valamivel talán jobb, mint egy AR-telen, de azért nehéz eladni nekünk.

Ellenben a digitálisnak tűnő mechanikus asztali óra az menő.

#225. Columbo felesége adás

Ezúttal hárman vagyunk, velünk tart Ferenc Ferencné, hogy ne csak mindig emlegessük. Szó került a fizikai Nobelről és az MTA Lászlóiról, a Facebook founder-megtartó képességéről és a kutyasörről, az EU szabályozta YouTube-ról és a temetői metálról, a VR élményről és az áttűnéses PPT-kről, a gyermeki kreativitás felébresztéséről és a podcastolás megpróbáltatásairól.

Sziasztok szívből szeretett hallgatók! Kezdjük a legelején, ahol az ilyesmit illik. Itt van Columbo kutyája, vagy legalábbis egy tök olyan típus:

Donna Strickland kapta két társával együtt a fizikai Nobelt idén. Ezzel ő a harmadik nő, aki fizikai Nobelt kapott valaha. Más területeken nem ilyen vacak az arány, de általában véve egyik kategória sem dicsekedhet nagyon. Beszéltünk arról is, hogy Strickland egy szócikkre se volt jó a Wikipédia szerint korábban. Illetve, hogy a Magyar Tudományos Akadémiában több a László, mint a nő.

Ja és szóba került az is, hogy Jordan Petersont hogy leoltották homárügyben. A tengerbiológusok kemény népek, nem kötözködünk velük.

Facebook bajban

Leléptek a Facebooktól az Instagram alapítói, megunták, hogy Zuckkal kell kardozniuk. Ki se hűlt a Herman Miller székük, a Facebook már tolja is be az új adatgyűjtési módszereket a szolgáltatásba. (A WhatsApp alapító is beszólogatott egy hete.)

Aztán a Facebooktól kikerült 50-90 millió felhasználó adata. Vagy legalábbis be lehetett a nevükben lépni. És nem csak a Facebookon, hanem bármely fácsés logint használó oldalon. Kínos és lehet belőle GDPR-alapú megabírság is.

Közjáték: kutyasör.

Honnan lehet tudni, hogy bekerültünk valamelyik nagyobb fajta adatszivárgásba? Erre való a Have I Been Pwned.

Google (is) bajban

Szigorít az EU: a videós tartalom 30 százalékának európainak kell lenni. A Netflixnél értjük, na de lesz kötelező 30 százalék magyar youtuberes szabály?

Ilyen lesz az AR kívülről nézve. Feri persze lelkes, de nem ettől, hanem attól, hogy repült a VR-ben.

Musical.ly

75 milliárd dollárra értékelik a tinik tömegeit elérő Bytendance-t, akik a Musical.ly-t is felvásárolták. Ennek kapcsán beszélgettünk arról, hogy mit csinálnak a gyerekek az interneten.

A hazugságvizsgáló pedig úgy tűnik, humbug.

#183. Gravitációs óra adás

Ready Player One, e-jegy botrány rant, bezzegasvédek, #avizosszekot, goodbyeipod, UIvsUX, Vivaldi, nagyi-MI, gonosz programozók, hazudós chatbotok, Musk hülye-e, Apple for Work, gravitációs lámpa és a millió dolláros homepage.

Kép, sőt trailer is jelent meg a Ready Player One-ból. Már ennyiből látszik, hogy bődületesen nem fogunk egyetérteni Ferivel azon, hogy jó-e ez a film.

Persze, legalább nem a Pixels lesz.

Bérletpótló bérlet rovat

A híreket szerintem mindenki olvasta. A BKK és a T-Systems bemutatott egy digitális bérlet terméket, amiben nagyjából az összes hibát elkövették, amit a neten lehetett. Az egyik hibát jelző - kérdés hogy etikus, kérdés hogy hacker - srácot rendőrkézre adták, az még nincs meg, aki lenyúlta az összes regisztráló személyes adatait. Közben a sajtó akkorára köpülte az ügyet, amekkorára lehet, még akkor is, ha ehhez el kellett tekinteni a tényektől néhol. Próbáltuk kiszálazni, ki volt a hülye (ki nem) és hogyan lehetett volna jobban csinálni.

Az adás felvétele óta megjelent egy tisztázó cikk a Forbes-on.

Közben Svédországban kiderült, hogy pár éve egy minden elképzelhető módon siettetett adatbázisból kikerült egy raklap szenzitív adat. Az ellenzék több minisztert, és ha egy mód van, a kormányt is bukni szeretné látni.

Kütyük

Vége az iPod nanónak és Shuffle-nek. Nagyon sokat adtak el belőlük, megváltoztatták a zenefogyasztást, aztán a zenefogyasztás tovább változott, amibe már nem nagyon fér el az iPod.

Sebastian de With grafikus csodálatos trollkodása - lásd fent - csak úgy szóba került.

Sajátélmény rovat

Ferenc Vivaldit rakott a gépére, ami egy olyan böngésző, ami nem Chrome. Emellett csinált üres helyet. Nem meglepő módon nyert némi sebességet.

Kelt felrakta a telefonjára a Replika nevű MI-t. Lesz még itt sírás meg fogaknak csikorgatása.

MI rovat

Olvastunk egy remek írást arról, hogy a mesterséges intelligencia / gépi tanulási rendszer / stb. hordozhat magával előítéleteket az adatbázis, a rossz szabályrendszer vagy a rosszindulatú programozók miatt. Minden ilyen rendszert emberek készítettek, nem az égből hullott le, ahol az isten tökéletesre alkotta. Így álljunk hozzá.

Na, ennek a megközelítésnek nem sok nyoma van az “A Facebook chatbotok megtanultak hazudni” című cikkben. Pedig arról van szó, hogy van olyan szabályrendszer, amiben a csalás nyerő stratégia. Ráadásul nem csak egy tanuló szoftvert lehet bekergetni egy ilyen szabályrendszerrel az erdőbe, hanem akár humán banki ügyintézőket is. A Wells Fargót szénné büntették egy hasonló ügy miatt.

Okosélet rovat

Remek vitaszál arról, hogy az Apple elhagyta-e a dolgozó (ld. még profi) vásárlókat.

Gravitációs lámpa. Kicsi sem okos a smart értelemben, de az ötlet mögötte egyenesen zseniális.

Történelem

Megnézték az egymillió dolláros honlapot. A linkek durván fele él még így vagy úgy. Az egykori ötletgazda pedig ma meditációs zajt ad el.

Ja igen, és írtam egy térképesdit a HWSW-re.