#087. Boldog beigli adás

Mirha- és tömjénhatározó, Fantomas-nő és Spotify-előfizetés, egy fő Marissa védelmében, menekülés a populárból, smartság és IoT, talán-BÚÉK vagy mégsem.

playmobil_5589_three_wise_men_2

Boldog új évet!44!4 - ja nem, ennyire még nem késtem el az amúgy tényleg elkésett adásnaplóval. Szerencsém, hogy ez az adás úgyse linkekről szólt. Nagyrészt. Úgy rémlik. Sziasztok, Kelt vagyok.

Év végén mindenki év meg önértékel, trendeket vázol fel, múltbéli jóslatoka revideál. Na ennek mi se tudtunk teljesen ellenállni.

Azzal kezdődött, hogy a Frog 2014-es jóslatait megnéztük. Azért érdekes ez, mert Frogék eléggé ott vannak. Ráadásul ez az iroda, amelyik a klasszikus Macek formavilágáért - köztük a Quadra 700-ért, ami az egyik legszebb bézs gép evör.

Aztán összegyűjtöttünk egy raklap linket, amik így nem kerültek szerintem kibeszélésre, de kisötösért elolvashatjátok.

És innen jöttünk mi. Kábé.

Például ez volt az az év, amikor mindenkit feltörtek az USB-től a Sony-ig. (Felsorolás jelleggel: Backoff, Heartbleed, Shellshock, Poodle, Celebgate, Gamergate.) Ezt igazából évről évre elmondhatjuk, egyedül a törések jellege változik. 2007-ben a TJMaxx ügyben bankkártyákra utaztak, a celebgate meztelen fotókról szólt - meg arról, hogy Jennifer Lawrence mekkora hőse az évnek - a Sony meg a jóisten tudja miről, mert mást mondanak az IT-secesek és mást a politikusok.

Aztán volt egy rohadtul erős éve a Teslának, ami amúgy is egy izgalmas cég. Szabadon felhasználhatóvá tették például a szabadalmaik egy jó részét. Nade ami miatt előkerült, hogy jövőre jön a tuningcsomag a Roadsterhez, mert támadt pár jó ötletük. Jobb aerodinamika, jobb aksi, jobb fékek, új akku: 400 mérföldet megy majd egy töltéssel. Ja, és a jövőben az autóknak verziószáma is lesz.

A kedvenc halódó techcégeink túlélték az évet. A Kodak most épp fényképezős okostelefont akar gyártani, a Blackberry újra kiadta azt a mobilját, amit öt éve se vettünk meg, a Yahoo pedig csinál valamit, de még nincs sok látszatja. Utóbbin amúgy vitatkoztunk is, hogy mennyi idő megfordítani a csatahajót. A részvényesek egy része például nem boldog.

Megszakítjuk műsorunkat, hogy az egyik kedvenc részem berakjam egy amúgy pocsék filmből

Aztán volt olyan, hogy a kóder éve. Mindenki mindenkit kódolni akart tanítani.

<

p>Volt olyan, hogy az early access éve. Jó, de még fejlesztett játékokhoz lehet hozzájutni, illetve drága játékok is félkészen jelennek meg. Most kell befektetni lámpavasba.

Gáspárnak a zsákutcából való kifarolás éve volt. Szembejött a meatspaces, a tildeclub, a tinyletteres hírlevelek, Edna Piranha Big Boring Systemje.

Ferinek a fizetős tartalom éve volt: lett nekünk zenénk nagyjából az összes szolgáltatótól, várjuk, hogy legyen videó is.

És vannak még olyan buzzwordjeink, amik mögött úgy tűnik, hogy van technológia, de még nem igazán találták ki, mire való: internet of things, wearable, big data. Ha mást nem, azt tudni fogja, hogy a hűtőnk jobban beledumáljon az életünkbe, mint az anyánk.

Én még bedobtam egy IKEA Klockis órát - amiről kiderült, hogy nem új - ellenben az év egyik érdekes gondolatára példa: mit lehet azokból az alkatrészekből építeni, amit az ipar olcsóvá tett?

Valahogy így. Jövőre folytatjuk.

#068. Átlátszó repülős adás

Az első Reform Heteorban beszámoltunk a közönségkutatásunk eredményeiről, találkoztunk űrben elveszett és megkerült orosz gekkókkal, közösségi műholddal, repülőn keresztülnéző pilótasisakkal és vadászgépes szelfikkel, telefonáltunk az Air Force One-ról, hallottunk a Soylent kajapótló ízéről, olcsó luxusóráról és minden-egyben hűtőtáskáról.

f35helmet

Adásnapló rövidesen.

Isten hozott az adásnaplóban kedves hallgató - és most olvasó is - te, aki jó eséllyel férfi vagy, az IT-ben dolgozol, és okostelefonon hallgatsz minket. Az adás azzal kezdődött, hogy elmondtuk mit tudtunk meg a kérdőívre adott válaszaitokból. Internalizáltuk, énképünk részévé tettük, szemünk sarkába írtuk gyémánttűvel. Ja, egyébiránt Kelt vagyok, heló.

Az van, hogy az oroszok elhagytak egy műholdnyi kozmikus sugárzásnak kitett űrgekkót, de aztán sikerült megtalálni őket. Még két hónapig lett volna mit enniük, szóval nagyon azért nem aggódtunk.

Továbbá letettek az önkéntesek arról, hogy a NASA-tól elkórincsált ISEE-3 műhold fúvókáival bármit kezdjenek. Pályán van, jön vissza a Föld felé, aztán meg majd tesz egy jó nagy kört. Küldi az adatokat, menő civil űrkísérlet lesz így is. Az L-1 pontban persze jobb helye lenne, de nem lehet mindent. Itt kell követni a csapatot: @ISee3Reboot

Gáspár leiratkozott az Xkcd-ről, kiderült, hogy Feri valójában soha nem szerette, de a Napirajzot is unja. Szó volt még arról, hogy Mondik Noémi művészete kiüresedett-e és ennek ellenére kiraknánk-e a falra. Valamint a Jim’ll Paint Itet sikerült besuszterolnom az adásba, csak azért, hogy a gátfutókat megevő cápán lovagló David Attenborough-os képet berakjam. A posztkoloniális problémák iránt rajongók kedvéért beszéltünk arról is, hogy Sir David és a természetfilmezés gyarmatosító-e.

jimllpaintit

Titkos titkok titokban

Úgy alakult, hogy lett egy csomó repülős témánk. Még a telefonos is repülős lett.

Kezdődött azzal, hogy elkészült az F-35 iszonyú menő sisakja. Annyi gond volt vele, hogy majdnem rendeltek helyette egy másikat, de végül csak sikerült összehozni. Már kicsit se lesz hányingere tőle a pilótának. Az árcetli mondjuk boros, 600 ezer dollárba kerül, de hát a gép meg még drágább, és akkor a pilótával még nem is számoltunk.

Ilyen egy Typhoon szelfi.

Typhoon-GoPro

A sisakból nincs belső videó, kénytelenek vagyunk elhinni, hogy mutat minden hasznosat, oda lő a gép, ahová nézel, és folyamatosan mutatja a horizontot. Ellenben fentebb megnézhető, hogy a Eurofighter Typhoon szintén szupersisakjából hogy látni ki.

Fél mondatnyi hír, hogy lehet, hogy azért lőtték le a maláj gépet az oroszpárti szakadárok, mert Szu-27-esek kísérték.

Aztán szó volt arról, hogy min telefonál Obama, amikor nem a Blackberryjét használja. Az Air Force One-ra annyira csúnya telefont szereltek, hogy még, cserébe legalább egy kagylón belül sikerül kezelni a titkos hívásokat és a ‘hozzanak fel egy margarita pizzát’ szintűeket.

Zárójeles, történelmi megjegyzés: a vöröstelefon se vörös nem volt, se telefon.

Utolsó titkos hír: valami gyanús történik a Torral. Soha nem jó, ha bekerülnek a hírekbe, de most meg különösen nem. Jövő héten is téma lesz ez.

Három téma, mert elfogyott az idő

Ez volt az a pont, ahol az adásnapló hetven százalékát kihúztuk és mindenki választott egy hírt.

Gazs azt, hogy a Soylent nevű ételhelyettesítő szmötyi apukája egy furcsa őrült, a szmötyin túl lehet élni, de csak akkor, ha az ember a létfenntartás eszközeként tekint az evésre. És ha ez nem lenne elég, kialakult az egész körül egy fura szubkultúra is.

Feri azt, hogy vannak új óra startupok, akik egyszerűen vesznek egy mechanikát, terveznek egy csinos számlapot és házat és ennyi. Mert az órában többnyire nem az a lényeg, hogy mi ketyeg a belsejében. A Leonard & Church kapcsán jutottunk ide, de mondhattuk volna az Avi-8-at vagy másik tíz-tizenöt bizniszt.

coolest

Én pedig megmutattam a világ legmenőbb bulisörhűtőjét bluetooth hangszóróval és sörnyitóval. Ez a Coolest.

#66. Csupa mobiltelefon adás

Űrruha házilag, atom-retró-coding, NASA repülő csészealj és műhold-mustra Kerbal szemmel. Lindsay Lohan nem szeret a GTA-ban lenni, amiről eszünkbe jut a Double HItler és a csókszimulátor. Jelszóba rejtett self-help technika, ventillátoros HP laptop fanless felirattal, Facebook emberkísérlet, Yo és emoj.li a szótlan kommunikációért, korlátlan felhő-tárhely, gyertyameghajtású Bluetooth hangszóró, Samsung-ekézés és BlackBerry sikerek.

lohan-gta

Az a heti terv, hogy nem egy fél évvel az adás után írok adásnaplót, hanem még szombat éjjel. Hogy hangzik? -Á

Annyi űrhírünk volt, hogy aig volt idő mobitelefonokról beszélni. Volt például teszkógazdaságos, otthon összeszerelhető űrruha, NASA repülő csészealj, meg az OCO 2, ami az Afternoon Train nevű műholdcsoporttal fog együtt keringeni és mérni a CO2-t a légkörben.

pia18006ldsdbig-main_0

Aki nem akar űrhajós lenni - miért? kommentet! - az lehet PDP-11 assembly kóder. Biztos állás, jó körülmények között. Egy atomerőműben mindig jó az idő, van klíma, nem fogy ki a CO2 a szódagépből. Szal jó. (Valahogy idekevertem Bob Metcalfe-ot is.

És ha már idekeverés. Tudtátok, hogy az amerikai hadsereg indiános helikopternevei nem rasszisták?

Köszi Lajos!

Színes

A fenti képen többé-kevésbé látható többé-kevésbé Lidsay Lohan pereli a Rockstart, mert állítólag leklónozták a GTA V-ben.

Gáspár pedig, megörülve a lehetőségnek ajánlott:

Jól nem értettünk egyet abban, hogy az élettanulság osztályú jelszavak jók-e. Akinek van kellően rövid szentenciája, próbálja ki.

A HP feltalálta azt a venti nélküli Chromeboxot, amiben van egy hangos ventilátor.

Egész raklapnyi dolog van, ami miatt az ember gyanús lehet az ember. Például Boingboingot olvas.

A focivébé alatt olcsóbb a Coloud füles. Milyen kár, hogy nincs Costa Ricás.

A jövő, ami meg lett nekünk ígérve

Na jó, valójában nem ígérték a kutyának se, hogy a Facebook kísérletezni fog rajtuk. Bár a felhasználási feltételekbe beírták. A kísérlet után.

Sheryl Sandberg bocsánatot kér. Kiderül, hogy van benne katonai pénz is.

A szavak azok felesleges dolgok

  • További Yo-ságok. Azóta elküldtem vagy öt yo-t. Szerintem egy se érkezet meg, vagy válaszok nem jönnek csak. Kommunikációnak egyelőre vékony.
  • Emoji.li

Okos élet

A felhőtárhelyek valami egészen őrületes olcsók lettek. Úgy vágnak hozzá az emberhez 15 gigát, hogy el se tud hajolni. Mondjuk a Microsoft vágja.

Gyertyahajtású Bluetooth hangszóró. Valószínűleg a világ legkevésbé romantikus gyertyával üzemelő dolga. Ferinek tetszett.

Samsung okosbringa. Fent megtekinthető.

Nem veszteséges a Blackberry. De még a HTC sem. Nem vigyázunk lesz itt még világbéke meg kisfókák is. Sőt fókák most is.

#055. Hol van Gáspár adás

Porleves az ISS-en, turbó ágymelegítő és a vérző szív, kell-e külügyminiszter a fotóinkhoz, Samsung Android nélkül, átlátszó Land Rover és foszforeszkáló úttest, Amazon telefon, sebestöltő és testhő-töltő, végül vasgolyók üvegtáblákban.
Holdfogyatkozás - A Yee fotója (CC-BY)
Holdfogyatkozás - A Yee fotója (CC-BY)

Kelt hamarosan bővebben is kifejti mindezt.

Égi jelenség

Holdfogyatkozás volt a fél világon. Igaz nem abban a felében, ahol mi vagyunk. Továbbá SpaceX-ék visznek utánpótlást az ISS-re, a Mars-Föld távolság pedig csak 92 millió kilométer volt. Csak egy ugrás, mint a Sugár.

Emellett lehet adni pénzt, hogy mérnökök egy csoportja befogja az ISEE-3 (esetleg ICE) műholdat, ami 1978 óta van a világűrben. Kevés projekt van, ami öt sörbe kerül az embernek és ennyire menő.

Heartbleed

Aki ugye még nem cserélte a jelszavait, az most például elkezdheti. Adás végére valószínűleg végez is vele. Vannak még olyan infómorzsák, hogy:

CondiBox

Condoleeza Rice a Dropbox új igazgatósági tagja. Ezek után én meg Gáspár hippiskedtünk egy sort, Feri pedig megmagyarázta, hogy miért nem baj ez. Volt szó arról, hogy a Dropbox milyen izgalmas dolgokkal próbálkozik (Office integráció, Mailbox mailkliens, Carousel fotómegosztó). Meg azt is, hogy nagyon olcsó a Google Drive és elég ígéretes a Tresorit.

Ez Hispano, Hispano-Suiza
Ez Hispano, Hispano-Suiza

Jogászok a spájzban

A franciák meg a németek azt feszegetik, hogy a munkahelyről hazavitt emailt be kéne valahogy tiltani. Mondjuk ez nyilván csak a gépnél dolgozókat érinti. Nagyapáinknak eszébe se jutott otthon szenet bányászni vagy vonatoknak sípolni.

Hollandiában sokkal tilosabb torrentezni, mint eddig. Továbbá a Fuso.tv megjelent PS3 és PS4 konzolokon is. Most még több platformon lehet dühöngeni a kínálat felett.

Feszegetik, hogy a Samsung elhagyja az Androidos tábort. Ennek kapcsán borzasztó tizenes szóviccek is voltak.

Azok a csodálatos férfiak és…

Jön az átlátszó Land Rover.

Jön a föld körülrepülős Solar Impulse 2

(Kapcsolódó zárójeles tartalmak: Léghajóval a világ körül, csehszlovák földkerülők Tátrával.)

A Blackberry új jelszava a biztonság.

A Telekom jelszava viszont nem változott: mázold magentára.

Nem csak azt mutatja, hogy hideg van. A felezővonal is világít.
Nem csak azt mutatja, hogy hideg van. A felezővonal is világít.

Ezek után csak örülni lehet arra, hogy mások még hajlamosak az egy adással korábban emlegetett féktelen innovációra. Hollandiában még az út is világít. Mondjuk csak ötszáz méteren.

Kütyürovat

Ezt csak kulcsszavakban tudom: tablettartós Samsung bicikli

Igen. Szerintünk is.
Igen. Szerintünk is.

Aztán van még csuklóra szerelhető baszmenagy okosóra, ami csak úgy üvölti, hogy minden erőt a hátsó pajzsba.

Pletykálnak az Amazon okostelefonjáról is. Nyugi, a céget ismerve úgyse itt kezdik a terítését.

És van két remek akkutechnológia a csőben, a Storedot, amiről pont ennyit tudunk. És a testhős töltés, amiről vagy két mondattal többet.

Játékok

Jön az új Civ. Az űrben!

És van egy szép és tök értelmetlen androidos játékunk is, a Smashhitgame.

#042. Vascsővel Bertha ellen adás

Berthát egy vascsővel állították meg, Facebookal nem lehet időutazót fogni, a Brick pedig a butatelefonok svájcibicskája, továbbá csúcson a Chromebook, Vasember-kütyüt fejleszt az Intel, az új Oculus az agyunkat használja, az új Pebble Steel már órának is oké, az SD kártya méretű PC pedig szupermenő.

Van még itt valaki?

Az úgy volt, hogy az adásnapló azért késett, mert geomágneses viharok csaptak le a Földre. Akinek ez nem elég indok, az egyrészt borzasztó alak, másrészt itt generálhat továbbiakat. Már nem mágneses vihart, ahhoz nagyvas kell.

A hét amúgy a CES - anglománoknak szííes, magyaroknak ces - jegyében telik. Olyan dolgokat mutatnak be, hogy az csuda. A nagy részük a showflooron kívül életképtelen, és egy izmosabb piackutató két jó kérdéssel spontán dezintegrációba taszíthatná, de hát ki higgyen a jövőben, ha nem mi.

Na de előtte egy kis 2014.

  • Le fog szállni a Rosetta űrszonda landere a 67P/Csurjumov–Geraszimenko üstökösön. Ez önmagában is menő, ráadásul a Rosetta tele van magyar termékkel, meg kiváló áruval, kész Benyovszky Móric.
  • Eléri a vizsgálati területét a Curiosity.
  • Dolgokat céloznak be a Kepler űrtávcsővel, ami ugyan eléggé elromlott, de nem annyira, hogy ne lehetne rá új tudományos programot írni. A tervezett elavulás rémálmaiban csillagászokat lát.

490px-Johannes_Kepler

További Kepler

“János, nekem szükségem volna pénzre.”

Még további Kepler

Olyan jövőszagú mobilchipet jelentett be az Intel, hogy azon 192 darab mag van. Nem úgy, mint a Core i5-ömben van négy, de valahogy mégiscsak sok. Az a mondás, hogy ettől aztán majd nagyon atom lesz a mobiljáték. Azt még nem tudjuk persze, hogy a mobiljáték mitől lesz jó. A vita nyitva.

Karácsony

Szívem szerint azt mondanám, hogy a kütyübeszámolóért hallgassátok meg az adást. Címszavakban: Warby Parker, Outlier, Powerball, Moto G, Yeti mikrofon.

Ez még mindig nem a célállomás, de itt tényleg csak pisilni állunk meg

Megint. Van. Bunkofon! Bricknek hívják. Lehet használni headszetnek meg telefonnak is lehet használni. Hónapos rendelkezésre állás, több tíz órányi beszélgetési idő. Retrókúl. Foreveryoung. Örökszerelem. Vwbogár.

Aztán tudjuk, hogy mitől állt le a seattle-i nagy fúró. Egy csőtől. Olyan prózai, hogy Gáspár el is morzsolt egy kis sós könnycseppet.

“Attention, Facebook and Google+: Your social network’s crappy search is preventing humanity from finding time travelers from the future” - így nem találták meg kutatók az időutazókat.

Meg persze úgy se, hogy amikor meghirdették - divatos késéssel - az időutazóbált, akkor már be volt táblázva mindenki.

Egy kis évértékelés

Feri ugyan nem időutazó, de megmondta, hogy a Chromebook be fog jönni. És be is jött, az Egyesült Államokban a karácsonykor eladott gépek húsz százaléka Chromebook volt. Eljött az ideje, hogy lecseréljék az emberek a netbookokat. (Tudom, álljak a sarokba.)

gallery-lightbar

Alicia Keys otthagyta a Blackberryt, amit eddig kreatív tanácsaival kreatívan segített. Will.I.Am még az Intelnél van, Lady Gaga pedig a Polaroidnál. Ön vett fel celebet a héten?

A Meti megköpködi rovat

Megkért a Tasclr csapat, hogy nézzük meg a startupjukat. Közben szó esett arról, hogy mennyire utálunk sorbaállni a hivatalokban, és erre van az Elintézzük.hu. Meg a Taskrabbitról is beszéltünk. Meg a miutcánk.hu-ról. Meg arról, hogy a Szomszédzoli át tud jönni fúróért.

Ja és az egész felvezetéséül volt még szó a P2P sportautókölcsönzőről.

És végül tényleg megláttuk a CES-t, mint Ahab kapitány

  • Van új [Oculus Rift.](http://www.theverge.com/2014/1/7/5284918/oculus-rift-crystal-cove( Beleszerelték azt a techonológiát, amit a motion capture-nél használnak. Azzal követi a fej mozgását. Most egészen máshogy lehet tőle tengeribetegnek lenni. Ezt a kütyüt azért szeretjük egy kicsit.
  • A Canon feltalálta a szelfifényképezőgépet. Jól olvastad.
  • Van új Pebble. Kevésbé néz ki geek játéknak, cserébe rávarrtak egy akkora logót, hogy már-már reklámhordozónak érzi tőle magát az ember. Nem akarok maifiatalozni, de a kecs, a kellem és az elegancia eltűnőben vannak korunkból. Hamarosan mind elhajózunk Szürkerévből and stuff.

  • A Polaroid - Lady Gaga! - megcsinálta az Instagram logóját kamerának. Valójában vadul menő a cucc, és ez egy kicsit engem is nyugtalanít, hogy így érzek.

polaroid_c35_1020_verge_super_wide

intel-jarvis1

Stop the presses rovat

Gáspár lelkesedett egy tévéért. Aztán belefutottunk a tyúk vagy a tojás problémába, és levezettük a Web OS-t nagyjából a Xerox PARC-tól.

És itt megnyomtuk a stop gombot és arra kértünk titeket, hogy mondjátok meg, meddig ér elhúzni egy podcastot. Mondjátok meg.

#039. Egyenlő bányászok adás

Cronut és Spotify Pesten, 60 inches plazma a fényelőszobában, kártyaolvasó a jackdugóban, elnöki kütyü és kripto-sms, offline Twitter, Yahoo bevásárlólista, ICT szekták, kémkedés a Second Life-ban és jön a Steam OS.

Előzetesként egy egyenlő bányász:

banyasz

Khm. Kelt vagyok, visszaveszem a szót.

Hellóhelló. Ehéten majdnem időben voltunk! Érzitek-e, hogy lassan fogást találunk az életen? Na de mondom miről volt szó.

Laca felhívta a figyelmét mindenkinek arra, mink pedig tolmácsoltuk, hogy a Lovejoy üstökös még látszik. Illetve mától meg Geminidák is vannak. Aki fel tud maradni, vagy képes korán kelni az most láthat dolgokat az égen. Ha épp nincs beborulva, ami viszont van.

Aztán szó esett arról, hogy mától van Spotify Magyarországon. Épp azt hallgatom posztíráshoz. Közben pedig lett Rdio is. Olyan ez, mint mikor beléptünk az EU-ba.

Gáspár lemezboltban, kézművesmajonéz-szaküzletben és iPhone-nal fizetős drogériában járt New Yorkban. Illetve elment hipszterszemüveget venni az adás felénél. De arról jövő héten lesz szó.

Lényegi témák

Resztli

Kedvenc szektám rovat

  • A Tanuljon Mindenki Programozni Most sztárokkal kampányol. Gáspárnak eszébe is jutott a [Született Informatikus nevű program.](http://szuletettinformatikus.eu/

Kémek a sasfészekben

Játszani is engedd