#230. Fekete róka adás

2050 és Douglas Adams, TEDxDanubia mint jutifalat, Xiaomi sajtreszelő és Google Assistant Custom Routines, elcsépelt kínai MI bemondó és az [origo>play], YouTube-gyilkos EU, Alexás manírtelefonok, a Facebook és a piszkos kampánytrükkök, meg az MK-27.

Kelt is elolvasta a Móra 2050 című ifjúsági novelláskötetét. Aztán szóba került az, hogy nagyon jól öregedett Douglas Adams Galaxis útikalauza és hogy tőle még jobb az Utoljára látható.

Feri TEDx-en járt, ahol megijesztgették azzal, hogy a klímaváltozással mindenképpen szívni fogunk, meghallgatta Csepeli Györgyöt a Himnuszról beszélni, és megszórták gumicukorral az agyát. Azt mondja, hogy jó ez.

Sajátélmény

Pulpa hallgató - köszi! - elmondta Ferinek, hogyan lehet saját rutinokat beprogramozni a Google Home Minibe, így már tud Klubrádiót hallgatni.

Keltnek megjött a Xiaomi sajtreszelője, izé a Mi Square Speaker 2 bluetooth hangfal, ami marha jól szól ahhoz képest, hogy mibe kerül. És volt még egy kis Chromecast szerelés fekete kakas vérével, este, keresztútnál satöbbi jellegű megmondás is.

Feledékeny sajtó

Körbejárta a sajtót a kínai hírolvasó MI, de az az igazság, hogy text-to-speech motorok és animált emberfejek nagyon régen vannak. A mostaninak a feje például egészen jó, cserébe a hangja olyan, mint egy különösen tré hangosmenü egy kisvárosi telkó ügyfélszolgálatán. Régen ez így nézett ki.

Német Youtube

Az új európai copyright szabályozás, amely az előadók mellett a dalszerzők stb jogait is védné ellehetetleníti a YouTube-ot, mondja Susan Wojcicki, a YT vezetője. Vannak akik vitatkoznak vele: egy, kettő. De sok jót nem ígér, különösen ha belegondolunk, hogy az algoritmikus tiltási megoldások mennyire működnek rosszul. Ki emlékszik még a fickóra, aki öt jogsértő vagy levelet is kapott a tíz órányi fehér zajára?

Kütyü

Elnosztalgiáztunk a telefonkészülékek felett a Gra.in alexával szerelt retrótelefonjai miatt. Volt szó a Terta telefonról és a CB 811-esről is. Meg persze akkor már szóba kerütl az MK-27-es BRG magnó is.

Facebook

Újabb hét, újabb botrány. Most éppen az derült ki, hogy nem nagyon állt senki a kormánynál, miközben egyszerre próbálták sorosbarátozni a támadóikat és antiszemitának beállítani a Facebookot érő kritikákat. Kérdés, hogy Sheryl Sandberg pozíciója stabil-e még.

#204. Barkács and Olufsen adás

Milyen telefont vennél, ha bármilyet vehetsz? Rengeteg szempont van, s közben felbukkan az influenza, Flash és a Zöld íjász (valamint csinos segítőik), a Ninja Warrior, a Játék Határok Nélkül, a Hama, meg persze az Apple, a Google, a Xiaomi Mi Mix 3 és a OnePlus 6, de a Vertu is szóba került. Utána még beszéltünk az USB-C szabványról és a Bang&Olufsen és a Raspberry Pi egyéjszakás kalandjáról.

Hogyan választ az ember telefont? Kinéz valamit, amire pénze van, tetszik és ami valószínűleg mobil lesz még két-három évig. (Esetleg visszaviszi az üres üvegeket, és befizet az eggyel drágábbra.) Na Ferenccel kicseszett a baráti kör, nagy kerek számú születésnapjára megkapta a lehetőséget, hogy egy bármilyen telefont vegyen magának. Ez pedig, mint kiderült, halál nehéz, ha az ember nem szerelemből vásárol.

Amiről szó volt: miért nem iPhone 8? Vesz-e az ember első generációs Apple techet? Mi perspektivikusabb, a Google MI-s vonala vagy az Apple-é? Mit várunk a Xiaomi Mi Mix 3-tól? (Ami egyébként rusnya egy jószág.) És hogy hogyan döntött Feri? Nagyjából még sehogy, várjuk a ti szempontjaitokat is, ha meghallgattátok az adást.

Emellett azért szóba került

A Flash sorozat és a Zöld Íjász. Az utóbbiban úgy emlékszem minden második mondat az, hogy You have failed this city!

Továbbá beszéltünk a Ninja Warrior nevű televíziós vetélkedőről. És megtanultam a nindzsalépcső - lásd a fenti képet - kifejezést is. Ezek a nindzsák hajlamosak elbonyolítani a dolgokat.

Szabványok

Visszakanyarodás volt a telefonos témához, hogy az ember ilyenkor csatlakozószabványt is választ. Az Apple esetében ez a Lightning, amihez többen is gyártanak kábelt: van az Apple-féle, ami drága és elszakad, van a kínai, ami megszűnik működni random, és a kettő között van az Amazonos, ami középárfolyam és kábé jó is.

A csúcstelefonokon USB-C van, amihez jár egy adag gyerekbetegség. És persze USB-C-s kiegészítőből viszonylag kevés van. Van cikkünk arról is, hogy miért nem terjedt még el? És hogy nincs jó fejhallgató ilyen csatlakozóval.

Plusz elővettünk egy két éves cikket, amiben a Verge újságírója szerelmet vallott egy olcsó fülhallgatónak.

12V DC

Ha már szabványok. Tudjátok mi az, ami ezer éve velünk van, csatlakozószabvány és a mai napig használjuk? Igen, az autók szivargyújtója. Amit egyébként Douglas Adams is megénekelt A kétség lazacában, Stephen Fry pedig a legkirályabb kütyünek választott. Igaz, Fry azért mert gombnyomásra cigire lehet vele gyújtani. Kisszerű dolog.

És hogy hogy jön ide a Bang&Olufsen? Kiadtak egy elektronikát, amivel fel lehet okosítani bármelyik hangfalukat. Mondjuk kell hozzá egy Raspberry Pi is.