#364. Jobbra nézek, balra nézek adás

Az értelmiség szerepe, falfestés, Airpods 3 replika Kínából, Tinder hidegben, Elon Musk nagybevásárlása, Toys'r Us, Apple App Store és az inaktív appok, Netflix felejtés gomb, zsebmixer tiniknek, Snap drón, USB-C-n tölthető kamera akku.

Kezdjük közlekedési countryval, ennél csak bonyolultabb lesz az adás. Mert azzal folytattuk, hogy megpróbáltuk körbelőni, hogy mi számít értelmiségnek. Meg egyáltalán meghaladott kérdés-e ez? Ennek lesz egyszer csak utánlövése egy adás különszámban, mert mindketten fontos témának gondoljuk. Addig is, amíg ezt megvalósítjuk addig egyrészt kommenteljetek, ha van ötletetek, hogy honnan kell a kérdést megközelíteni, másrészt meg tekintsétek meg lentebb Eugène Delacroix A szabadság vezeti a népet című festményét, amelyet a továbbiakban az eredeti nevén fogunk emlegetni - La liberté guidant le peuple - mert kultúremberek vagyunk.

Ferencélmény

Ferencnél festenek, aminek a kapcsán rádöbbent arra, hogy festetni drága. Nehéz ilyenkor nem belegondolni abba, hogy a kereslet és a kínálat viszonyáról addig szokás elmélkedni mélyjáratúan, amíg nem a mosógépszerelő vagy a hidegburkoló kér el egy vagyont szakmunkáért. Mert hát csinálhatná ugyanezt Németországban is a metlaki ott is csak mettlacher. A szükségesnél több időt töltöttünk a Dulux színnevein való röhögéssel itt, de hát könyörgöm, akik öt ugyanolyan szürkének olyan neveket tudnak adni mint csillámló halraj, meg gránit templom, azok megérdemlik.

Aztán Ferenc vásárolt "eskü olyan, mint az igazi" Airpods replikát. Ehhez ti segítettétek hozzá kedves hallgatók, még valami Discordot is kapott, ami a nyugati boltosokat és hamis státusszimbólumot vásárlókat köt össze kínai gyártókkal.

Internetesebb dolgok

Még az Antarktiszon is lehet Tinderen matchelni, derült ki a QI Twitteréről. Az esetre 2014-ben került sor, és valójában perzselő nagy szerelem vagy legalább kapcsolat nem lett a történetből, és nem csak azért, mert érdeklődve bámultak a királypingvinek

Elon Musk nagy erőkkel megpróbálja megvenni a Twittert. Erre ő is vett fel sok hitelt, mivel leveraged buyout ezért a Twitter is vesz fel sok hitelt, és ha a kisrészvényesek rábólintanak, akkor jól eladósodik mindenki. Vesd össze, a cég eddig két évet zárt profittal a 16-ból, na most ehhez évi egymilliárddal többet kell majd termelnie.

Ugyanígy dőlt be a Toys'r'us.

Az Apple kipucolja a boltjából az inaktív appokat, amiket nem frissítenek. Mielőtt bárki helyeselni kezd, gondoljunk bele, hogy a legtöbb kultúrterméket - és a játékok kultúrtermékek - nem kell folyamatosan babusgatni. A Háború és békét nem írja senki újra.

A Netflixben van gomb, ami elfelejteti vele, ha valami olyat néztünk, amit nem akarunk az ajánlómotorral megetetni.

Kütyük

Itt már kezdtünk belealudni az adásba, ezért csak érintettük az új Teenage Engineering keverőt. (Vonatkozó Keats vers.)

A Snap ferencdrónját, ami körbezümmögi az embert és nyom róla remek tarkószelfiket.

És a drága, de USB-C-n tölthető fotóakkut.

Illetve pár szó esett arról, hogy már nem lehet széthagyni a városban a bérlős rollereket, mint eb a taklamakánt.

#306. Té mint tuning adás

Jelentős vita az Index új szerkesztősége kapcsán, avagy vérszívó-e Soros, és hogy néz ki a magyar sajtópiac, fülhallgató-update, TikTok-update, USA erdőtűz-update, autógyűjtemény és Tesla-hacking, cookie consent és a Facebook rinyálása az Apple reklámblokkolós terve miatt, új Fairphone és a mérnök szeme.

Az adás felvétele pillanatában már az új csapat szerkeszti az Indexet. Ennek kapcsán arról beszélgettünk, hogy van-e értelme az első nap (vagy az első cikk) alapján megítélni a lapot. Egészen biztosak vagyunk abban, hogy most bénázás megy. A sokat emlegetett céges kultúra, az intézményi tudás - legyen arról szó, hogy hogyan illesztünk be térképet egy cikkbe vagy kinek van aszpirinje a fiókban vagy mi a hír - kisétált az ajtón. Már akkor is megszűnt volna a lap, ha csak a többség áll fel az asztaltól. Mert nincs aki átadja, hogy “ezt így szoktuk”.

Momentán egy raklap, innen-onnan összeszedett ember van. (Kevesebb amúgy, mint amennyi kell.) Nem egy újság. Ettől még lehet, hogy bejönnek a legrosszabb várakozások és az Index valóban egy rossz lap lesz. Vissza fogunk erre térni úgy két hét múlva.

Ennek kapcsán volt szó még arról, hogy hogyan működik egy lap, ki és mit csinál benne, miről beszélt Dull Szabolcs és miért kellene Ferencnek megnéznie a Band of Brothers-t, aminek már a címe is utalás a Szent Kriszpin napi beszédre.

Ez a nap Crispián névünnepe:
Ki e napot túléli s haza jut,
E napról hallva lábújjhegyre áll
S a Crispián nevére felszökell;
Ki e napot meglátja s agg leend,
Szomszédait évenkint majd e nap
Előestvéjén megvendégeli,
Így szólva: Holnap lesz szent Crispián;
Aztán feltűri öltönyújjait
És megmutatja sebhelyét. A vén
Sokat felejt; de bár mindent felejtsen,
Megemlékszik rá körülményesen,
Miket tett e napon …
Fiának megtanítja e regét,
És Crispin, Crispián soh’sem vesz el
Eme naptól világ végezteig …

Shakespeare: V. Henrik - bármit is mondott Kelt az adásban

Aki azt hitte, hogy itt már túl voltunk a kemény témákon, itt szaladtunk csak bele az erdőbe. Hazudott-e a kormány a kék plakátokon? (Igen.) Szerepelt-e rajta, hogy Soros György vérivó démon lenne? (Nem. Ugye senki nem vette komolyan?) Hány rétegből és médiafajtát használva épült fel a kormányzati kampány?

Itt pedig megtaláljátok azt a Sorosról szóló cikket, amihez hasonlót a magyar sajtó nem tudott letenni az asztalra. 1995-ös, ez azonban nem sokat von le az értékéből.

Végül még volt egy kis Budaházy Edda is.

Úgynevezett technológia

Ferenc kezd összemelegedni az Earfun Airrel, amit az előző részben még nagy elégedettséggel ekéztünk. Kaptunk persze tippeket is, bár nagyrészt olyan fülesekre, amik szintén nem tudnak mindent, de egy-egy területen jobbak.

Kína jelezte a ByteDance-nek, hogy ne nagyon jusson eszébe eladni a Tiktokot - vagy egy részét - holmi amerikai cégnek. A Tiktok pedig kiadott számokat. Az USA-ban valami hatvanmillió ember használja.

Ég Kalifornia. Kínai drónok nélkül egy kicsit nehezebb dolguk van a tűzoltóknak.

Vegyél autót, csak kicsit lopott!

Egy vezérigazgató remek szemmel összeválogatott drága vagy gyors vagy legalább érdekes autó kollekcióját árverezik el Amerikában. Valami 100 millió dollárt kellene összeszedniük, hogy kártalanítsák a csaló áldozatait.

Megvesszük vagy licenceljük a Teslát, amikor megvásároljuk? A Tesla különvéleménnyel rendelkezik, ha olyan tuningot akarnak a kocsiba telepíteni, amit meg lehetne tőlük is venni.

Nagy tech

Elharapózóban van a reklámblokkolás, és arra is vannak válaszok, hogy miért. Leginkább azért, mert az emberek unják, hogy sok reklám takarja ki a tartalmat.

Közben a Facebook nagy krokodilkönnyeket sírva félti a sajtót az Apple trakcing blokkolójától. Igazán szép tőle, nem? Közben a cég beleegyezett abba, hogy fizessen némi adót Franciaországban.

Kis tech

Kijött az új Fairphone, amit alkatrészenként is lehet tuningolni. Más kérdés, hogy nagyon drága. Annyiért kapunk egy középkategóriás telefont, amennyiért kevésbé környezetbarátból egy jóval erősebbet. A környezettudatosság pénzbe kerül. Ehhez van egy Mérnökszemmel poszt is arról, miért nem akarunk otthon cserélhető akkumulátort.

#280. Legyenmávége adás

Az évtized-értékelő nekibuzdulásunk második fele szilveszteri bulihangulatban kezdődött, de aztán szó esett Billie Eilishről és a névelfelejtős rendellenességről, a Jégvarázs II-ről, a Völgy indiai származású CEO-iról, a mikromobilitásról, az ötödik generációs vadászgépekről, egyes okoskategóriákról, a drótnélküli áramról, az ikonikus szelfibotról, valamint az évtized legnagyobb bukásairól.

Szerelmes brátim, ne tekerjétek át azt a részt, amikor megpróbáljuk kitalálni Ed Sheeran nevét, hogy aztán inkább kiguglizzuk. Ugyanitt, azt a Kelt által bedobott álhírt se, hogy Ed esetleg Billie Eilisht vette volna feleségül. (Az viszont igaz, hogy két év turnézás után leáll kicsit.) Pedig ugye milyen remek sztárpár neveket lehetne csinálni az övékből: Sheesh! Edlie! Eilran! Csak úgy gördül a nyelvről, mint az anyanyelv mézcseppjei.

Aztán volt még szó arról a dologról, amivel az ember felveszi magát és összelegóz belőle kísérletet. Ezt az adásban samplernek neveztük, de szólt Spamdog - köszi! - hogy a loop-pedálról van szó valójában. (Ezt használja Dub FX is, akit annyit hallgattam a szakdolgozatom írása közben, hogy a lakótársam sírva könyörgött a csíksomlyói szűzanyát hívva segítségül, hogy rakjak már be bármi mást. Ha valamibe belefeledkezek, nem figyelek arra, mi szól, meddig. Így utáltattam meg egy autónyi utassal egyszer a Zuboly első lemezét is. Ez ilyen Keltpecek adásnapló lesz.)

Aztán volt egy mozis blokk, amiben arról beszélgettünk, hogy az olyan filmek miatt, mint Az ír meg A két pápa, elnézzük-e a Netflixnek, hogy amúgy a régi modelljén nagyot változtatva inkább közepes vackot termel? Jó válasz nincs rá, ellenben érdemes tisztában lenni a jelenséggel. (Az írt mg nem láttam, viszont A két pápát mindenki nézze meg, akár hisz miurunk Jézus Krisztusban, akár nem hisz az egész hóbelevancban, mert a film arról szól, amiről a Meti is. Két, egyet nem értő, vitatkozni tudó és szerető ember viszonyáról.)

Továbbá valahogyan szóba került a Jégvarázs II is. A legjobb családban is megesik.

További évtizedösszegzés

Sundar Pichai, Satya Nadella és Tim Cook - három új vezető került három nagy cég élére. Vitatkoztunk arról, hogy a Google elmultisodott vagy teljesen szar hellyé vált-e. (Lapzárta után érkezett ez az Elle cikk. Kivételesen nagyon érdekes.) Tim Cookot nem dicsértük halálra. Ellenben a Satya Nadella vezette Microsoft meg lenyűgöz minket. Az egy ügyesen vezetett cég.

Elbúcsúztunk a Yahoo-tól, ami még végnapjaiban is tud rém kártékony lenni. És elbúcsúztunk Marissa Mayertől, Ferenc régi techszerelmétől.

Fotó: JD Lasica // CC-BY

Az évtized egyik nagy trendje a mikromobilitás. Ennek vannak olyan feltűnő és ezredfordulékony képviselői, mint a Lime, amit majd elvisz a rézfaszú bagoly, ha egyszer profitot kellene termelnie. És vannak olyan menő dolgok, mint az egyre olcsóbb, de még mindig drága pedelec villanyos rásegítésű kerékpárok.

Lettek ötödig generációs vadászgépek, a kínaiaknak például úgy, hogy letorrentezték a terveket Amerikából. Na jó, nem, még kínosabb: szénné hekkelték a katonai beszállítókat. De legalább elvitatkozhattunk azon, hogy az F-35 vagy az F-22 a szebb gép. (Helyes válasz: F-22.) Illetve hogy a J-31, a J-20 és az orosz PAK-FA milyen. Ja emellett van még drónháború, soká éljen Obama elnök, aki kiterjesztette, Allah növessze hosszúra a szakállát.

Fotó: Alan Wilson CC-BY

Az okosóráról egyszer már lemondtunk, ami a mi hülyeségünk. Fitnesz jellegű eszközként tovább él. Feri optimistább, Kelt cinikusabb, szóval a szokott munkamegosztás uralkodott.

Aztán trend volt még a drón, a szelfibot! És hát a podcasting, amiben ti minket támogattok, ki sörrevalóval, ki levéllel, ki hallgatással meg másoknak ajánlással. Ha ti nem lennétek, mi se lennénk.

Fuckup with marmalade

És hát voltak elbalfaszkodott dolgok, mint a 3D TV. Meg a Wii U. Arról vitatkoztunk egy kört, hogy a Google Glass az ilyen-e vagy csak figyelmen kívül kell hagyni, amit a Google mond, és csak a kezét kell figyelni, mint a miniszterelnökúrnál. És persze besült az Amazon tabletje és a moduláris telefonok is. Nem tojhat minden tyúk aranytojást. Ha így lenne, baromira nehéz lenne stefánia vagdaltat készíteni.

#272. Poszttraumás stressz-szindróma adás

Gyalogosmentő rendszerek, szakmai vadászok, közösségi IoT, juhászkutyadrón, villanyautó és klímakatasztrófa, téma és médium egysége, Google újdonságok, moduláris laptop, okosrózsafüzér, Kessler szindróma és a roncsautók feltámasztása.

Kezdjük a mosakodással: ebben az adásban nem értékeljük a választást. Az okok a lenti magyarázóábrán tekinthetők meg.

Viszont az olvasó ír rovat az tényleg nagyon jó volt. Benjámin megírta, hogy miért vacakok a gyalogosvédelmi rendszerek. Leginkább, mert kötelező jelleggel rakják bele a kocsikba a leginkább félkész rendszereket. Persze itt még kérdés, hogy miért nincs akkor több autóban ilyen. Lassan tényleg nekiülünk, és elolvassuk az ajánlásokat az EuroNCAP oldalán.

Václáva megvédte a vadászokat azzal, hogy a vadásztársaságok felelőssége a vadállomány szinten tartása. Magyarul, ha túl sok a vaddisznó, akkor ki kell lőni párat, különben letapossák a terményt, meg ilyesmi. Persze vadásztársasági tagnak nem kötelező lenni.

VincentV és Levente (itt kommentben és telegramon) kiokosítottak minket okosotthon eszközökből. Az okos ember USB-s Zigbee sniffert vesz, felülprogramozza a firmware-t, és a Zigbee2MQTT projektet használva a különböző gyártóktól származó jószágokat egy közös bridge-t használva irányíthatja. Hátránya: ez maga a barkácsolás, az egészséges magunkfajta összerakja, de végfelhasználóknak nem adunk ilyet a kezébe.

Zöldség

Az Indexen volt egy cikk arról, amit habitustól függően lehet az elektromos autózás kritikájának vagy az elektromos autózás megmenti a földet című narratíva kritikájának is olvasni. Szűcs István, a magyar podkaszotszféra állandó levelezője a Mérnökszemmel blogon írt hozzá egy cáfolatot.

Amibe érdemes belegondolni, hogy az eredeti cikk nem akar beszélni az elektromos autók népegészségügyi hatásairól. (Nem a városban füstölnek.) Illetve, hogy az az energiamix, amivel a forrásul szolgáló tanulmány számol, jellemzően nem ennyire rossz a fejlett világban.

Ebben jelenleg 38% kőszén, 3% kőolaj, 23% földgáz szerepel, míg a CO2 kibocsátás szempontjából kedvezőbb nukleáris részarány 10%, megújuló 7%, víz és biomassza pedig 19%. Az IEA úgy kalkulál, hogy ilyen forrásból származó árammal hajtjuk meg elektromos autónkat.

De ez megint népegészségügyi okokból érdekes. A klíma az globális dolog, még miniszerelnökúr se tudja megakadályozni a CO2-t abban, hogy csak úgy terjedjen a levegőégben. Így van az, hogy a Mauna Kea obszervatóriumban is szar a levegő, ahol mérik, pedig hát az nem egy forgalmas nagyváros közepén van.

És akkor a hirig

Kínos-e, hogy az Imgur, ami egy képeket megjelenítő szolgáltatás a 110. lekérésre hívja be a képet, előtte öt megányi minden mást tölt le?

Kapcsolódó kérdés, kínos-e ha a New York Times nagy Privacy Projektje nem reflektál arra, hogy ő maga ilyen adatokat gyűjt az olvasókról? Na ebben nagyon nem értettünk egyet.

Kütyüzés

Megjelent a GoPro Hero 8, ami megjósolható módon menőbb, mint az előd. És ráadásul úgy menőbb, hogy a vásárlói igényekre reagál.

A Google termékeket mutatott be. Túltárgyaltuk.

Ilyet kérek karácsonyra (Kelt)

A Vatikán pedig megtermékfejlesztett egy okosrózsafüzért, ami menő. A fitnesz funkciók jók, igazából még helymeghatározó kéne bele. De lehet csak nekem jut ez eszembe, mert nagymamám elkóborlós volt.

A zűr

A SpaceX eddig tervei 12 ezer kis műhold kiszórásáról szóltak, de most növelte 42 ezerre a tervet. És nem ők az egyetlen cég, akik űrbeli netszórásban akarnak utazni. Vesd össze: most 8950 műhold van fent.

És hogy mi az a Kessler szindróma? Amikor dominóként dől össze el az űrbe telepített műholdas rendszer, mert pár ütközés szemetet generál, az pedig lesöpri a többi holdat.

#250. Toronyőrző adás

Világító vaddisznó és támadó fácán, Schengen helyesen, húsvéti megfejtés és a halként azonosított vízidisznó, bluetooth kesergő, a Notre Dame tanulságai és a legbunkóbb amerikai elnök, Tetris a vésztöltőben és a robotok elveszik a szánhúzó kutyák munkáját.

Sűrű hét volt ez barátaim. A legsűrűbb persze annak a kedves hallgatónknak volt, akinek Meti hallgatás közben fácán repül a szélvédőjének. (Fácán receptek erre.) Innen eljutottunk oda, hogy a német vaddisznókat tilos megenni, mert egyharmaduk radioaktív. A magyar vaddisznóállományban bukkantak már fel sertéspestissel fertőzött egyedek, de a Nébih nem nagyon szeret erről beszélni. Mindenesetre aki esetleg vaddisznót üt el, az inkább a cascót intézze el, ne azt keresse, mivel célszerű megtűzdelni a jószágot.

Aztán felmerült, az Anaconda című, egyik korosztálynak sem ajánlott pocsék film kapcsán, hogy felállhat-e az embernek a dzsungeltől. Nem tettünk igazságot!

Megfejtettük viszont, hogy Schengen egy bortermelő kisváros az eleve nem túl nagy Luxemburgban, aminek a kastélyát még Victor Hugo is lerajzolta. Illetve egy övezetnek a neve, aminek ugyan van némi köze az EU-hoz, de nincs teljes átfedésbe vele.

Victor Hugo az adás visszatérő figurája lett

A liturgikus naptár megfejtése

Húsvét egyrészt Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartott negyven napos nagyböjt vége. Ennek a vége a nagyhét, amikor Krisztust keresztre feszítik, harmadnapra feltámad, felmegy a mennybe, ott ül az atyának jobbján satöbbi. Ennek az időpontja a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap. (Locsolkódni meg hétőn megyünk, ha megyünk. Mindenkinek jobb, ha nem.) Na de ebben sem egyezik meg minden keresztény egyház, további magyarázkodás helyett itt a Wikipédia vonatkozó passzusa:

1997-ben az Egyházak Világtalálkozója a szíriai Aleppóban megpróbált egységes módszert megállapítani a húsvét időpontjának meghatározásához.[9]: a húsvét időpontját a következőképp határoznák meg: a Jeruzsálem meridiánján észlelt tavaszi napéjegyenlőséget követő első csillagászati telihold utáni vasárnap. A változtatást 2001-ben vezették volna be, mikor a nyugati és a keresztény naptár szerinti húsvét egy napra esett. A megállapodás a mai napig nem lépett hatályba.

A pünkösd pedig az, amikor a Szentlélek szétárad a tanítványok között, nem mellesleg visszajön közéjük Krisztus, köszön, hogy békesség nektek, és elküldi az egész bandát tanítani, mert az a dolguk. A pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon van.

A mit lehet megenni kérdéshez röviden visszatérve… na jó, itt megállunk, mert van egy nagyon fontos Douglas Adams meglátás, amit nem ismernek elegen. Azt írja tűnt mesterünk, hogy:

A főbb galaktikus civilizációk mindegyike három jól elkülönülő szakaszt élt át történelme során: Ezek a Túlélés, a Kíváncsiság és a Kifinomultság, más szóval a Hogyan, a Miért és a Hol fázisai.

Az első fázis jellemző kérdésfelvetése: “Hogyan szerezhetnénk egy kis ennivalót , a másodiké: “Miért kell ennie az embernek” , míg a harmadikat leginkább a “Hol vacsorázzunk ma este?” kérdésével lehetne jellemezni.

Vendéglő a világ végén (ford. Nagy Sándor)

Szóval a böjtben többnyire nem lehet húst enni, vagy legalább pénteken illik tőle tartózkodni. De több területen megoldották a szabály meghekkelését. Van ahol a hódból, máshol a vízidisznóból lett tiszteletbeli hal. Ugyanitt szó esett arról is, hogy nem mindegy, hogy valaki azért főz sört, hogy szerzetes lehessen vagy azért szerzetes, hogy sört főzhessen.

Ti mondtátok

Kaptunk bluetooth füles tippeket. Egyrészt azt, hogy a Sony WH 900* és Sony WF 1000x jól szól. Másrészt ugyanezt hangzott el a
Xiaomi Airpods Próról is a kommentek között Tamástól. Szóval úgy tűnik, hogy megéri költeni fejhallgatóra. Sultan pedig, a New Zound Studio hostja nagyjából arról világosított fel minket, hogy nekünk is csak dísznek van fül a fejünkön.

Notre Dame

Az Azonnalinak volt egy nagyon jó reggeli hírlevele arról, hogy a Notre Dame-ról mit lehet gondolni. Ugyanők - illetve onnan Pintér Bence - borították magukra az internet széplelkeit azzal, hogy le merték írni, hogy egy égő templom lehet szép.

A lényeg: a Notre Dame nem pusztult el, bár a tető beszakadt és a 19. századi felújítás során újraépített huszártorony is ledőlt. Azt, hogy pontosan mi sérült, az Örökségfigyelő összefoglalója remekül elmagyarázza. Egyébként az épület csodásan fel van mérve egyrészt LIDAR-ral, másrészt meg az Assassin’s Creed Unity-hez is készült egy nagyon részletes modell az épületről. (Gyönyörködni pedig Stephen Biesty grafikájában lehet.)

A Ubisoft egyébként pénzt is ajánlott a Notre Dame felújítására - meg Szeged is, mert kölcsönkenyér! - és egyelőre ingyen lehet letölteni a Unityt, hogy addig is lehessen mászókázni a Notre Dame-on. PR, PR, de csak kedves gesztus.

Donald Trump amerikai elnök persze megint bebizonyította, hogy hülye. Most éppen azt javasolta, hogy tűzoltórepülőkkel kellene oltani az égő katedrális. Nem is csapná szét az egészet. Drónok viszont voltak, Mavicekkel mérték fel, hogy hogyan lenne célszerű oltani vízsugarakkal a templomot. Nyilatkozó tűzoltókkal viszont tele az internet, egy például itt magyarázza el, hogy nem egyszerű meló egy nagy égő épületet oltani. Például mert nem cél, hogy közben tucatszámra égjenek bent a tűzoltók.

Apróságok

A Boston Dynamics kutyarobotjai masíroznak.

A kínaiak pedig gyártottak tetriszes powerbanket.

#220. Mentás bugyi adás

Milyen újságokat olvasunk? Mit olvastunk a Z generációról és hogy is van ez a generációkutatással általában? Kínai okosóra? Innováció-e a borsmentás alsógatya és a csavarfelismerő Amazon-app? Végül: menő-e a Nintendo Labo?

Annyira brutálisan szemét dögmeleg van - igen, minden nyáron rácsodálkozunk az évszakok változására - hogy azt csak folyamatosan italozva lehet kibírni. A vízművek vizet oszt mindenhol, mi inkább az orvosi tanácsokkal teljesen szembe menve minden mást iszunk. Így került szóba Dragomán György író saját kininje és gin tonic receptje. És ha már piák, ez ugyan az adásból kimaradt, de Jim Coudal tökéletes martini receptjét is érdemes elolvasni. Irodalomként természetesen.

Mit olvasunk?

Kérdést kaptunk, hogy honnan tájékozódunk a világ történéseiről. Ez nem egyszerűen megválaszolható, mert nyilván ezer meg egy helyről ömlenek be linkek, de ami biztos:

Nemzetközi urbanisztikát, dizájnt és techet még tudunk mondani igény szerint. Ezt vehetitek fenyegetésnek is.

Generációk

Elindultunk Steigervald Krisztián Z-generációs fiatalokról szóló cikkétől, ami a WMN-ben jelent meg, és aztán tisztességeset vitatkoztunk a generációs elméletek érvényességén. Abban egyetértettünk, hogy a z-generáció kutyázása nem túl előremutató ötlet, na de hogyan tovább. És egyáltalán, mit csináljon az a generáció, aki elől felélték az erőforrásokat, elcseszték a gazdaságot, és nem tudja merre van az előre?

Közben Japánban arra jutottak, hogy a maifiatalok nem ismerik azokat a régi informatikai eszközöket - pl. Excel - amivel dolgozniuk kellene.

Közjáték kütyükkel

Glenn Fleishmann legendás wifis szakíró észlelte, hogy a próbáljuk ki mire jó céljából vett okosvillanykörtéje mögötti cég csődbe ment. Folyománya: soha többé nem tud fényerőt és színhőmérsékletet állítani.

Még ennyire se kapcsolódik, a Spurious Correlations oldalon remek egymással össze nem függő, de hasonló görbe mentén változó jelenségeket ábrázolnak.

Kína

Leárazás van a valamelyik kínai oldalon, és többek között az Amazfit Bip óra is olcsóbb lett. Sajnos a sok jó tulajdonsága mellett a jószág a leírás szerint nem alkalmas a telefonon futó zenelejátszó távvezérlésére. Bezzeg azt méri, hogy fitnesz vagyok-e.

Ferenc közelebbi kapcsolatba került a Ticwatch E nevű ipari hulladékkal. Gyakrabban kell tölteni, mint ööö mint bármit.

Innovésn

Antibakteriális borsmentaszálas gátyó és bugyi, mert megérdemeljük.

Az ELTE drónos munkacsoportja még tovább tuningolta a megoldását.

Az Amazon csavarfelismerő intelligenciát fejlesztett ki mobilra. Persze ezt úgy szoktuk, hogy egy kábé jó méretűt használunk helyette.

A Nintendo Labo új autókormányos kitjével zártuk az adást, ami Kelt szerint menő, Feri szerint meleg van.