#276. Európai értelemben vett vágódeszka adás

Leginkább két témát jártunk körbe: kinek milyen a viszonya a zenéhez és az ezt szolgáltató eszközökhöz, illetve a Tesla Cybertruck jelenséget úgy általában. De azért szóba került a Hobo Blues Band, a művelt informatikus, a gonosz Spotify és a szent Bandcamp, a TIDAL előnye és a Blade Runner is.

Hobótól indultunk, mert elhangzott az a kérdés, hogy ki vagyok én.

És ha már a Közép-Európai Hobo Blues albumról szó esett, akkor kellett beszélni a Kexről, a Syriusról, arról, hogy kinek jelenhetett meg lemeze, és ki az, akinek nem jutott ilyen. A legjobb, ha folytatásként meghallgatjátok azt is, hogy Elszállt egy hajó a szélben!

Aztán beszéltünk arról, hogy az informatika és az informatikusok mennyire igényesek. Látni-e informatikust a Nemzeti Galériában kiállításon? Gondolkodik-e a saját szerepéről az informatika, mint ipari terület? Miért olyan vacak egy csomó, embereknek szánt projekt. (Például az Elmű webes jelenlétét hosszan tudjuk ekézni.)

Végül pedig a Venus egykori énekesnőjével, Varga Zsuzsával készült interjút, és a Splash együttes frontemberével, Ősz Balázzsal folytatott beszélgetésről is volt szó.

Zene máshogy

A Mambó nem csak egy magnó volt, amelyet meg is énekeltek. Zárójel: Kelt a dal a Metró együttesnek tulajdonította, pedig Cseh Tamás volt az. Ráadásul egy milyen dal.

Hárman elloptunk egy Skodát.
A Hősök terénél kaptak el.
Hánytam az izgalom miatt.
S így változtattam iskolát.

Na de szóval volt Orion hangfal is Mambo, Rumba és Boler néven.

Ajánlottatok ám egy csomó dolgot Ferencnek a nappali kihangosítására. A teljesség igénye nélkül: NAD 3020i és két Orion HS200-as hangfal, valami vintage erősítő, Harman Kardon Aura 2, Apple Homepod vagy Ikea Symfonisk. Itt vitatkoztunk is egy jót arról, hogy egy aranykor mítosz-e az, hogy a régi erősítők jók, és valójában az ember valami modern varázslattal jobban jár-e.

Ferenc természetesen hisz a fejlődésben. Kelt meg kábé tíz éve ugyanazon a láncon hallgat zenét. Aki ennél töbre vágyik, az Gedeont keresse a YouTube-on.

Ó igen, és még volt egy olyan kör is, hogy Spotify vagy Tidal vagy neadjisten az ember támogatás jelleggel küld pénzt Bandcampen olyan alkotóknak, akiknek fontosnak tartja a zenéjét.

Tesla rovat

Bemutatták a Tesla Cybertruckot, de előtte még azért említsük meg azt a magyar mesét, amiben egy kalapács atomjai a hősök. Ez a Kvantum Fantum.

Na most már mehetünk tovább a Teslára. Ami úgy néz ki, mint egy nyolcvanasévekbeli sci-fiből szabadult autó. A rendkívül megosztó a legenyhébb jelző rá. Mindez úgy, hogy közben egyrészt tele van jó ötletekkel, másrészt egyelőre a bemutatott változatában nem lehet az útra engedni.

2021-22-ben kerül piacra, de már 104 ezren előrendelték. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy száz dollárért lehet beállni a sorba a 40 ezer dolláros kocsiért. Ezért az előrendelések száma nem túl informatív.

Addig is egy szép Mercedes

Közben pedig jön a GM, a Ford és a többi hagyományos autógyártó elektromos pickupja is. Amit viszont az adás óta tanultunk: az amerikai pickupok kisebb részét használják munkára, a többségük hobbikörnyezetszennyezésre való csak.

#272. Poszttraumás stressz-szindróma adás

Gyalogosmentő rendszerek, szakmai vadászok, közösségi IoT, juhászkutyadrón, villanyautó és klímakatasztrófa, téma és médium egysége, Google újdonságok, moduláris laptop, okosrózsafüzér, Kessler szindróma és a roncsautók feltámasztása.

Kezdjük a mosakodással: ebben az adásban nem értékeljük a választást. Az okok a lenti magyarázóábrán tekinthetők meg.

Viszont az olvasó ír rovat az tényleg nagyon jó volt. Benjámin megírta, hogy miért vacakok a gyalogosvédelmi rendszerek. Leginkább, mert kötelező jelleggel rakják bele a kocsikba a leginkább félkész rendszereket. Persze itt még kérdés, hogy miért nincs akkor több autóban ilyen. Lassan tényleg nekiülünk, és elolvassuk az ajánlásokat az EuroNCAP oldalán.

Václáva megvédte a vadászokat azzal, hogy a vadásztársaságok felelőssége a vadállomány szinten tartása. Magyarul, ha túl sok a vaddisznó, akkor ki kell lőni párat, különben letapossák a terményt, meg ilyesmi. Persze vadásztársasági tagnak nem kötelező lenni.

VincentV és Levente (itt kommentben és telegramon) kiokosítottak minket okosotthon eszközökből. Az okos ember USB-s Zigbee sniffert vesz, felülprogramozza a firmware-t, és a Zigbee2MQTT projektet használva a különböző gyártóktól származó jószágokat egy közös bridge-t használva irányíthatja. Hátránya: ez maga a barkácsolás, az egészséges magunkfajta összerakja, de végfelhasználóknak nem adunk ilyet a kezébe.

Zöldség

Az Indexen volt egy cikk arról, amit habitustól függően lehet az elektromos autózás kritikájának vagy az elektromos autózás megmenti a földet című narratíva kritikájának is olvasni. Szűcs István, a magyar podkaszotszféra állandó levelezője a Mérnökszemmel blogon írt hozzá egy cáfolatot.

Amibe érdemes belegondolni, hogy az eredeti cikk nem akar beszélni az elektromos autók népegészségügyi hatásairól. (Nem a városban füstölnek.) Illetve, hogy az az energiamix, amivel a forrásul szolgáló tanulmány számol, jellemzően nem ennyire rossz a fejlett világban.

Ebben jelenleg 38% kőszén, 3% kőolaj, 23% földgáz szerepel, míg a CO2 kibocsátás szempontjából kedvezőbb nukleáris részarány 10%, megújuló 7%, víz és biomassza pedig 19%. Az IEA úgy kalkulál, hogy ilyen forrásból származó árammal hajtjuk meg elektromos autónkat.

De ez megint népegészségügyi okokból érdekes. A klíma az globális dolog, még miniszerelnökúr se tudja megakadályozni a CO2-t abban, hogy csak úgy terjedjen a levegőégben. Így van az, hogy a Mauna Kea obszervatóriumban is szar a levegő, ahol mérik, pedig hát az nem egy forgalmas nagyváros közepén van.

És akkor a hirig

Kínos-e, hogy az Imgur, ami egy képeket megjelenítő szolgáltatás a 110. lekérésre hívja be a képet, előtte öt megányi minden mást tölt le?

Kapcsolódó kérdés, kínos-e ha a New York Times nagy Privacy Projektje nem reflektál arra, hogy ő maga ilyen adatokat gyűjt az olvasókról? Na ebben nagyon nem értettünk egyet.

Kütyüzés

Megjelent a GoPro Hero 8, ami megjósolható módon menőbb, mint az előd. És ráadásul úgy menőbb, hogy a vásárlói igényekre reagál.

A Google termékeket mutatott be. Túltárgyaltuk.

Ilyet kérek karácsonyra (Kelt)

A Vatikán pedig megtermékfejlesztett egy okosrózsafüzért, ami menő. A fitnesz funkciók jók, igazából még helymeghatározó kéne bele. De lehet csak nekem jut ez eszembe, mert nagymamám elkóborlós volt.

A zűr

A SpaceX eddig tervei 12 ezer kis műhold kiszórásáról szóltak, de most növelte 42 ezerre a tervet. És nem ők az egyetlen cég, akik űrbeli netszórásban akarnak utazni. Vesd össze: most 8950 műhold van fent.

És hogy mi az a Kessler szindróma? Amikor dominóként dől össze el az űrbe telepített műholdas rendszer, mert pár ütközés szemetet generál, az pedig lesöpri a többi holdat.

#233. Harmadik utas a madár adás

Ferenc iPhone-t ünnepel és verset mond, Orosz Péter sétálna ötszáz kilométert, mérföldkő-e a DJI Osmo Pocket, hogy áll a gyerekek közé dobott mobilgyeplő ügye, vannak-e jó youtuberek, ősmagyar Skyrim, ősúj Aston Martin, rollerkonverter, cyberkamion, tévéreklám a Hulun és a harmadik utas asszisztens.

Úgy esett, hogy az elején szóba került, hogy Ferenc versmondólánynak áll, és innen elkanyarodtunk oda, hogy mennyit változott a digitális videózás esztétikája. Például hiába kardoztak sokan és sokat az álló formátumú videó ellen, csak elfogadottá vált, hogy ilyen is van. Vagy, hogy ma már nem tűnik fel, ha egy videó DSLR-videó, bezzeg régen. A lenti klip anno nem csak zenéjében volt érdekes nekem, hanem a pengevékony élességekkel is. 

Aztán szóba került a kérdés: tudod-e hol vannak a fotóid? És a videóid? A Chromecast az előbbire amúgy remek. Ugyanúgy a felhőben vannak az adatok, de legalább lehúzza őket a tévé képernyőjére. 

Orosz Péter pénzt kér, hogy aztán elmesélhesse nekünk, milyen télen keresztül sétálni Shikoku szigetén. Oroszról lévén szó, látatlanban megítéljük neki a zsét. Remek dolgokat csinált ez az ember

Kütyü

Ferenc kérdése, hogy a DJI Osmo Pocket lesz-e az új youtuber norma. Kicsi is, okos is, gimbal is. Még akár lehet is belőle valami. Sajna drágának is drága, de azért nem annyira, hogy ha valaki nagyon videózni akar, össze ne lehessen rá spórolni a pénzt.

Ez volt az a pillanat is, amikor olyan youtuberekről beszélgettünk, akik szerintünk jók. Mint például Janka.

Ferenc beszámolt az ember - sőt egyenesen gyerekkísérlet állásáról. Gyermekei többet nyomkodják a telefont - már amikor nem brokkolit esznek lóháton teniszezve és a külön spanyol szavait ismételgetve németül - viszont kevesebbet veszekednek.

Kiderült, hogy Magyarországot régen Skyrimnek hívták. Vagy legalábbis egy szépen megmodolt jelenetben mutatják be a Nemzeti Múzeumban, hogy hogyan éltek az avarok. Volt korábban Total Warból készült mohácsi csata oktatóanyag is!

Az Aston Martin volánjánál

Aston Martinék bejelentették, hogy készítenek elektromos konverziós kiteket. Kiveszik a motort és a váltót, berakják a villanyrárót, azt hegyibe meg baszassuk. Szépséghiba, hogy egyelőre csak egy kocsijukhoz van ilyen, és az se a James Bond-féle DB5, de ami késik, nem múlik. (Itt gyakorolnék gyorsan önkritikát, az adásban azt mondtam, hogy Bondnak DB4-ese lett volna. Nem! Fake news! So sad!)

Amúgy régen gyanús, hogy nem jó, ha a nyolc henger együtt robban

Selejtezett, elvontatott, legálisan nem túl sok dollárért megszerezhető Bird elektromos robogóból nincs hiány az Egyesült Államokban. Most pedig már konverziós kitet is lehet kapni, ami az így megvett robogó agyát leválasztja a borgról, és nekünk adja kezelésre. 

Nem tudok másik számot, amiben a Skoda menőnek van beállítva. Pedig ugye egy Rapid!

A Birdben az érdekes még, hogy hány út után kezd el megtérülni az eszközök ára. Az előbbi link egy Pitchbook cikkre visz, akit viszont egy kicsit is mélyebben érdekel a téma, az azonnal menjen tovább bekövetni Horace Dediu-t, aki évekig Apple elemző volt, de manapság mikromobilitással foglalkozik. Még podkaszt is van a témában.

Kiberkamion az IBM-től. Várjuk vele az akciófilmet.

Itt pedig egy 2016-os Amazon konferenciaelőadást láthatok, aminek az első percében begurítanak egy kamiont a színpadra.

Anyákról is essen szó

Már a nagyon sok nagyon exkluzív tartalommal is a kalózok felé lendítik a piacot a streaming cégek. De most, hogy a Hulu feltalálta a kéretlen reklámot, ami a film lepauzolására indul el. Most még valószínűbb, hogy előbb-utóbb csak el tudja söpörni a népharag ezt a jónak induló szolgáltatást is.

De hogy ne anyázással érjünk véget, nézzétek meg a Free új settopboxos kábelmodemes csodáját. Van benne menő BT hangfal, beszél IoT-ül, médiacenterül, akad benne egy 1 terabájtos lemez, Alexa. Ehhez képest a Telekomos modemem csak ül a polcon és villog. (Hol vannak már az idők, amikor a Microsoft szerverről íratott meséskönyvet.)

#095. Palacsintaplotter adás

Villanyszemetesautó, ruszki űrállomás és űrhajótemető, okoslabda és mégokosabb pizsama, morzéban protestáló amerikai telkó, Facebook polgártárs, Diana Krall. Gesamtkunstwerk!

International_Space_Station_after_undocking_of_STS-132

A oroszok 2024-ig hitet tettek az ISS mellett. Utána pedig csavarnának maguknak egy másik raké…naszóval szétcsavaroznának pár modult és azokból próbálnának saját űrállomást csinálni. Az adásban emlegetett űrhajótemető erre van

Folyton kimarad az adásból, de Magyarország ESA-tag lett. Ez nagyon fontos és jó hír.

Régen minden jobb volt. 1992-ben a Harriet Tubman-Sarah Connor Brigád baltával támadt GPS-műholdakra.

A Mars tök jó hely szezonban: beach, nagyon sok víz, long islandeket toló Wall-E. Más kérdés, hogy 4,5 milliárd éve volt utoljára szezon.

Netsemlegesség

Elfogadták!

A Verizon nevű amerikai telkó rendkívül szórakoztató módon morzekódban durcizik.

A Gawkeren már azon megy a filózás, hogy hát ezt azért nem a magunkfajta öklét rázó polgártársak érték el, hanem megtolták az ügy szekerét Facebook János meg Google Gergő polgártársak. Mondjuk ilyesmit mondott Doctorow is és nem volt vele baja.

Egyes kutatók szerint Facebook polgártárs az utolsókat rúgja. Egyelőre nem látszik rajta.

Illetve itt valahogy szóba került a Forbes telefonálós akciója is.

Nagy dolgok

Nem a felhőkarcolók az igazán nagy épületek - amúgyis lecsalják a problémát azzal, hogy a lakható szintek felett van egy csomó minden még - hanem a tévétornyok. Itt egy jó cikk erről.

Vannak jobban hangzó lemezek, amiket ezerdollárokért lehet eladni, erről írt a Wired. Jó kis konfliktusos téma. Mert az audiofilek egy része persze nem hisz ebben.

És ha már úgyis a hifinél jártunk, az Indexnek volt hifis cikke négyzertől negyvenmillió forintig végig-gondolatkísérletezve a szóbajöhető vasakat. Ezért a két mondatért vettük elő:

“És tök jól lehet rajta demózni Diana Krall-lal, nem? (Disclaimer: a művésznő munkásságát mindenki meggyűlöli, aki egy fél napnál többet tölt hifikiállításokon.)”

Kütyüblokk

Lehet kickstartolni palacsintaplottert. Ha összejön, miden reggel ehettek dartvéderes amerikaipalacsintát.

Lángosautomata!

Állítólag volt már szó a Layercamről, de annyira jó, hogy megint szóba hoztam. Ez az a kamera, ami csak a pozíciód és a doboz tájolását jegyzi meg, aztán letölt neked nyaralós fotókat.

Aztán volt bebukott okospizsama startup, amin QR-kód jellegű cucc a mese. (“Ne mocorog, nem tudlak leolvasni!”) Elgurult az okoslabda.

A jövő teherautója

És még a végén esett szó arról, hogy az Amazon a 3D-nyomtatóval felszerelt teherautóban látja a jövőt. Te jó isten, milyen dugókra számíthatnak.

Közben pedig a Tesla másik alapítója arról beszélt, hogy hát szép dolog a villanyos sportkocsi, de a villanyos szemetesautó azért komolyabb dolog lesz, ha elkészül.

Slow

A BBC lassú műsorokat készít: olvad a hó, nő a fű…

Lesz idén is XOXOFest, Gáspár már nagyon magas frekvencián rezeg, úgy menne.