#325. Újrakalibrált idővonal adás

Elhagyott hipervonat, Top Gun és Aranysas, az F-14 mennyire öreg, az F-35 mennyire elcseszett, mellé Me-262 és MiG Alley, JSF DOS alatt, a Psionba logoló vadászpilóta, DeepNostalgia, 3D szkennelés, Deepfake detektálás, Thamó Emese megmagyarázható AI modelljei, autót a Lidlből, moduláris laptop, mindenki Clubhouse-a, Perseverance ejtőernyő-titkosírás, Kolodko Mihály szobrai, eldobhatós kamera app, Facebook álhírfigyelő embere.

Vasúttörténeti - lassan leállok vele - felütésse indult ez az adás is. A Valenciennes mellett, egy vakvágányon parkoló Eurostar vonatról beszéltünk, ami annak ellenére, hogy nem lehet sokkal idősebb harminc évnél, mégis öregnek tűnik. És nem a graffitiktől, hanem az ezerdforduló előtti esztétikától, a régies kezelőfelülettől, lőrés jellegű szélvédőtől.

És ez nem a parkolt, ez a működő verzió

Pedig az Eurostar 1994-ben indult, szinte friss. Pláne azzal összevetve, hogy a japán Sinkanszen több, mint ötven éve indult el az első viszonylaton. Megvárjuk, míg azok, akik kénytelenek a MÁV szolgáltatásait használni, abbahagyják a zokogást.

Az adás elejének a vezérfonala a megbillent időérzék volt. Az Eurostar egyidős a Spice Girls-szel, ami legalább annyira kopottnak és nosztalgikusnak tűnik, mint szegény mozdony a vakvágányon.

Repülők

Innen átszédültünk a Top Gun és az Aranysas magazin kontinuitására. És végül visszaestünk arra a félrecsúszott idővonalra, csak előtte fel kellett idézni Keltnek azt a nevet, hogy Tom Cruise.

https://twitter.com/Kevin_Fong/status/1366389205128142851

Merthogy. A Top Gun, már a film, 1986-ban jelent meg. Ebben repkedett Cruise F-14-esekkel széltébe-hosszába. Amely F-14-esek ma olyan idősek, mint amilyen idősek a film elkészültekor a Spitfire gépek volta. Tudjátok, amikkel a La Manche csatorna felett cikázva lőtték a Messzereket az angolok a második világháborúban.

Annyira jó ez a főcím, nézzétek csak végig

Még ha hozzávesszük, hogy a Spitfire a jet korszakban is repült. (És nem csak úgy, hogy a nácik Me-262-ese is jet volt.) Egyes légierők még a hatvanas években is hadrendben tartották a gépet, amikor már - azt hiszem, kimondhatjuk - durván elavult volt. Aztán jöttek olyanok, mint a Starfighter, a Phantom II. A gépek pedig hozzák magukkal a huszadik század proxy-háborút, ahol a nagyhatalmak megütköztek.

“Mintha az angyalok tolták volna” - mondta róla Dolfo Galland német ász

Innen oda jutottunk el, hogy nyugdíjba ment annyi tábornok és döntéshozó, hogy már az USA is ki meri mondani, hogy az olcsónak és strapabírónak tervezett F-35-ös helyett kellene egy repülő, ami más igényeknek felel meg: azaz tényleg olcsó és strapabíró. És hogy ennek mi köze az idővonalhoz? Hogy az F-35 valami új és csúcstech dologként él a fejünkben, pedig harminc éve tart a sztorija. (Forbes, The Drive)

Nem új jelenség ez persze, a Navy ugyanezt csinálta a littoral combat ship című hajóosztállyal - és itt összekavartam a hasonló esztétikájú új rombolókkal, amikből talán csak a USS Zumwalt épült meg. Aztán inkább vettek Arleigh Burke-osztályú rombolókat. És hát erről szól a Hullagyártó harckocsi is.

Kedves bolond emberek témában még van egy pilótánk, aki egy Psion 5-ösön tartja a repülési naplóját. Ez egy húsz plusz éves vas, ami soroson és infrán tud kommunikálni, esetleg CF-kártyára képes másolni az adatot. De őrülten menő volt, amikor megjelent, és most is az.

Hát mennyire szép ez! A billentyűzet kábé olyan magas, mint egy öngyújtó

Kelt tesztelte a Deep Nostalgia fénykép megelevenítő szolgáltatását, ami azt ígéri, hogy életre kelti csak fotón meglevő rokonokat. Hát ez az életre, ez annyira élet, mint amivel a zombik rendelkeznek. Nem úgy és nem olyan, aki ismerte a fotó alanyát, annak ocsmány uncanny valley élményben lesz része. De legalább reklámnak jó volt. (Remek cikk a témáról.)

Olcsóvá vált a fotogrammetria, ezzel többet kéne foglalkoznunk. Illetve azzal is, hogy mennyire egyszerű vagy bonyolult a deepfake felvételeket észrevenni.

Már autót is lehet venni a német Lidlben. Ha eleredne az eső és nem vittél magaddal esernyőt.

Kütyük

Megint van moduláris laptop terv. Már nem is nagyon várjuk tőle, hogy sikeres legyen, de egy jobb világban vagy ilyenek lennének a laptopok vagy legalább szerelhetőek.

A Facebook és a Twitter is felkeltette az innováció csapatát és lezavarta a fénymásolókhoz. A Facebook Tiktok riválist készít Beats néven, a Twitter pedig leklónozta a Clubhouse-t. (Lapzárta után érkezett, beszálltak mások is a buliba.)

És a Twitter? Ők a cég, akik a földbe vitték a Vine-t, ami nagy siker lehetett volna, aztán kinyírták a Periscope-ot, ami szintén esélyes lett volna a sikerre. Sokat várunk a mostani felsüléstől is.

Esztétika

Az egy dolog, hogy kódolt üzenet volt a Perseverance ejtőernyőjén. Illetve ezt a net megfejtette nagyjából egy nap alatt. De hogy már szoknyát is lehet kapni ilyen mintával.

Itt beszélgettünk még Kolodko Mihály városi szobrairól, és arról, hogy valaki ellopta már legalább egyszer a lekonyuló ágyújú tankot.

Aztán Ferenc kimondta, hogy az eldobhatókamera fotósapp hülyeség.

És végül

Megkérdeztük a Facebookot, hogy ha csak most alakult egyfős magyar tényellenőrzős csapat, akkor eddig kik nézték meg a felhasználók által beküldött anyagokat. Nagyon hosszú nemválaszt kaptunk, ide is másolom:

“Facebook has been removing content that violate Community Standards for years. This include i.a. spam, hate speech, fake accounts, as well as any misinformation that could cause real world violence or imminent harm - i.a. COVID misinformation or voter suppresion. To do this, we use a combination of community reporting, human review and automation, which helps to prioritize which reports the content reviewers review. The team of reviewers is global and reviews reports in over 50 languages, including Hungarian.

We reduce the distribution of content that doesn’t directly violate Community Standards but are nonetheless low quality - this includes viral misinformation. To do that we partner with with independent, third-party fact-checkers around the world, who review and rate the accuracy of content. Yesterday we announced the expansion of our third-party fact-checking program in Hungary with French Press Agency AFP. Our fact-checking partners however do not remove content from Facebook.”

Nyilatkozta a Meti kérdésére a Facebook

#324. Gregorián erősítő adás

Japán megálló, durián Budapesten, gregorián okostankönyv-feladat, pofátlan szervál, Ausztrália-Facebook meccs, Casey Newton’s Platformer, A nagy Romulus, Clubhouse, texasi tél-probléma, Mavir, Wink okosotthon-fiaskó, letöltendő szoftverhiba, okosóra a Facebooktól, repülő autó, Beeline motoros GPS, tenyérnyi erősítő fillérekért.

Szolgálati közlemény: csúszott az adásnapló, mert nekem - Keltnek - munkám volt, munkakedvem meg nem. Az ilyenkor követendő eljárás a következő - cseszegettek cseten. :)

Ferenc már reszket, hogy heti rovattá teszem az elhagyott vasúti megállókat, de hát ha egyszer annyira jók vannak. Például a semmi közepén lévő, egykor lőszer átpakolásra szolgáló állomás remek célpont Japánban. Csak azok mennek oda, akik ott akarnak lenni. Vagy a Canfranc állomás, ez egy óriási épület, amit a nagysebességű vasút és a repülés tett értelmetlenné.

Aztán kapni Budapesten duriánt, ami egy sajátos ízű (jó!) és illatú (büdös!) gyümölcs Délkelet-Ázsiából. Drága, de ennél máshogy használt tornacipő ízű dolgot? Na ugye!

A digitális tankönyvtárban vannak remek gregoriánt éneklő diákok is. Ez már több, mint amit egy papír tankönyv tud. Énekeljen gregoriánt ön is!

Macskaügyi kitérő

Itt megszakítottuk az adásunkat, mert a szerválról és a karakálról kellett beszélni. Mindkét nagymacska piszok jó vadász, ráadásul annyi módon tudják mozgatni a fülüket, hogy ahhoz képest egy lokátorállomás stabilan álló villanyoszlop.

és

Eddig tartott az Attenborough blokk. Csodálatos lények, nem?

Isten egyéb állatai

Ausztráliában, ahol szintén izgalmas az állatvilág, egy nem túl szimpatikus kormány, Rupert Murdoch médiacézár és Mark Zuckerberg feszül egymásnak. Szabályozási szempontból érdekes, hogy akkor a Facebooknak kell-e fizetni a megosztott hírekért, meg lehet-e adóztatni máshogy, milyen szabályozást lehet hozni, aminek meg kell felelnie. De mivel esetünkben bármelyik szereplőnek is rossz, mi annak tudunk örülni, ezért a vitát lehet pusztán sport jelleggel is követni.

Egyelőre úgy néz ki, a Facebook vereséggel felérő győzelmet aratott. Akinek alacsony a vérnyomása, az olvashat az ügyről Azonnalit is. Akinek kevésbé alacsony, de befér még napi egy-két kávé az Casey Newton Platformer című hírlevelére iratkozzon fel. Ez is nagyon szilíciumvölgyi nézőpontot vesz fel, helyenként pusztítóan technokrata naivitással, de fogadjuk el, hogy onnan nézve úgy néz ki a világ.

És ha már platform, már a boomereknek is van új közösségi oldala, ez a Clubhouse. Mivel csak iOS-re van, ezért Ferenc fülét rágjátok a beszámolóért.

Csak Texasban!

Miért volt most vacak Texasban? Egyrészt lecsapott rájuk a hideg, másrészt elfagytak a gázkutak, az elektromos rendszer túlterhelődött, és a nagy függetlenségvágyban az állam nem nagyon van összekötve a környékbeli államok elektromos rendszerével. Vesd össze: Európa egy nagy rendszert alkot, így is van szakadás, de alapvetően összefüggnek a hálózatok, mert annyi áramot kell mindig előállítani, amennyit fel akarnak használni. Itt egy régi riport a Mavir működéséről.

Itt még szó esett a Wink okosotthonos trükkjéről, ami előfizetőss tenné még az ajtó bezárását is, illetve arról, hogy mennyibe kerül egy pajszer. Illetve arról is, hogy egy programhiba - illetve hiányzó funkció - miatt egy amerikai államban nem kerülnek időben szabadlábra a rabok.

Kütyürovat

A Facebook okosórát készül készíteni. Erősen bekerült a dolgok, amiktől nem várunk semmit kategóriába. Mi volt az utolsó sikeres Facebook hardver?

A Terrafugia repülő autója is nehezen magyarázható dolog.

Innen a Hanson Robotics felé kanyarodtunk, akik valamiért ijesztően nem emberi - ld. uncanny valley - robotokat gyártanak. Pedig már bizonyítottuk, hogy a nem emberi lényekhez is tudunk kötődni. Nem olvasták az emberek Stephenson Gyémántkorát.

Menőségek

Két jó cuccal zártunk: az egyik a Beeline motoros GPS, a másik pedig az olcsó kínai Bluetooth-os erősítő.

Végül pedig magas Ferenc-tartalmú adás máshol.

#319. Techsámán adás

A Capitolium ostroma ihlette ezt az adást, benne QAnon, Slowburn 2, impeachment, ki hívta be a Nemzeti Gárdát, bátorság volt-e a közösségi médiától a Trump-tiltás, a társadalom szövete, az egység sugarú szavazó, Nick Hornby és a brexit, Morcsányi Géza a bigtechről, Jack Ma eltűnése, hogyan működik a BioNTech vakcina és a Snow Crash.

A capitoliumi busójárás után beszéltünk a QAnonról, az összeesküvés-elméletekről - amiről a Slow Burnnek volt egy remek része - és arról, hogy meg fogják-e impeachelni (szal megkísérlik-e kidobni) Donald Trumpot gyorsan. Az utóbbinak nem csak az lenne a haszna, hogy egy hatalmas parasztlengőt leverne a demokrata párt a republikánusoknak, hanem ezzel a nyugdíj, az utazási keret, a titkosszolgálati védelem sem járna a jó Donaldnak. És nem indulhatna újra elnökválasztáson.

Aztán volt szó arról is, hogy vadul bátor-e a Twittertől és Facebooktól, hogy végre kihajították Donaldot. Na ezt a szálat a következő adásban is folytatnunk kell, mert azóta történtek dolgok. Például kidobták még jobban.

Hasonló kérdés: várta-e bárki Pence alelnöktől, hogy a végén kiáll a demokratikus hatalomátadás mellett, sőt ő hívja be a Nemzeti Gárdát a qanonos turistacsoport miatt? A válasz nem egyértelmű, négy év alatt azért egészen sok disznóság nem zavarta.

Szentencia

A műsorban szóba került a Diétás Magyar Múzsa cikke a társadalom szövetéről, illetve arról, hogy miért fontos többfajta közösség részének lenni. Rém fontos szöveg, pénteken témazárót írunk belőle. Csak szólok.

Ferenc pedig a Brexitről szóló új Nick Hornby könyvet hozta, hogy az lényeges alapszöveg, aminek az a címe: Olyan, mint te. Itt persze beleszaladtunk abba a vissza-visszatérő kérdésünkbe is, hogy mennyire kell bonyolultan gondolkodnia az embernek a világról. Magyarul: a halásznak értenie kell-e, hogy ha kilépnek az EU-ból, akkor vámmal és bürokráciával jár majd, ha az EU-val akar kereskedni?

Vagy tudnia kell-e - na erre szerintem is nem a válasz - hogy az .eu domainekről le kell majd mondania a cégnek. Mert most valami 80 ezer webcímmel esik meg ez, szintén a Brexit miatt.

És ha már rátok beszéltünk hosszú olvasnivalókat, akkor van mellé hallgatni való is. Morcsányi Gézával készült interjú Az élet meg minden podkasztban.

Még egy kis világ

Jack Ma el van tűnve, pedig hát Kína leggazdagabb embereinek egyike, ha nem ő A Leggazdagabb. De rosszkor rosszat szólt. Ráadásul a cége amúgy is zavarta a kínai jegybank köreit. A helyzet fonáksága: amellett lehet érvelni, hogy a jegybank nem szereti az elszabaduló hitelezést.

Végül pedig Ferenc talált egy remek írást arról, hogyan működik a Pfizer/Biontech vakcina, és kell-e tőle félni. (Nem kell, oltassátok be magatokat!)

#306. Té mint tuning adás

Jelentős vita az Index új szerkesztősége kapcsán, avagy vérszívó-e Soros, és hogy néz ki a magyar sajtópiac, fülhallgató-update, TikTok-update, USA erdőtűz-update, autógyűjtemény és Tesla-hacking, cookie consent és a Facebook rinyálása az Apple reklámblokkolós terve miatt, új Fairphone és a mérnök szeme.

Az adás felvétele pillanatában már az új csapat szerkeszti az Indexet. Ennek kapcsán arról beszélgettünk, hogy van-e értelme az első nap (vagy az első cikk) alapján megítélni a lapot. Egészen biztosak vagyunk abban, hogy most bénázás megy. A sokat emlegetett céges kultúra, az intézményi tudás - legyen arról szó, hogy hogyan illesztünk be térképet egy cikkbe vagy kinek van aszpirinje a fiókban vagy mi a hír - kisétált az ajtón. Már akkor is megszűnt volna a lap, ha csak a többség áll fel az asztaltól. Mert nincs aki átadja, hogy “ezt így szoktuk”.

Momentán egy raklap, innen-onnan összeszedett ember van. (Kevesebb amúgy, mint amennyi kell.) Nem egy újság. Ettől még lehet, hogy bejönnek a legrosszabb várakozások és az Index valóban egy rossz lap lesz. Vissza fogunk erre térni úgy két hét múlva.

Ennek kapcsán volt szó még arról, hogy hogyan működik egy lap, ki és mit csinál benne, miről beszélt Dull Szabolcs és miért kellene Ferencnek megnéznie a Band of Brothers-t, aminek már a címe is utalás a Szent Kriszpin napi beszédre.

Ez a nap Crispián névünnepe:
Ki e napot túléli s haza jut,
E napról hallva lábújjhegyre áll
S a Crispián nevére felszökell;
Ki e napot meglátja s agg leend,
Szomszédait évenkint majd e nap
Előestvéjén megvendégeli,
Így szólva: Holnap lesz szent Crispián;
Aztán feltűri öltönyújjait
És megmutatja sebhelyét. A vén
Sokat felejt; de bár mindent felejtsen,
Megemlékszik rá körülményesen,
Miket tett e napon …
Fiának megtanítja e regét,
És Crispin, Crispián soh’sem vesz el
Eme naptól világ végezteig …

Shakespeare: V. Henrik - bármit is mondott Kelt az adásban

Aki azt hitte, hogy itt már túl voltunk a kemény témákon, itt szaladtunk csak bele az erdőbe. Hazudott-e a kormány a kék plakátokon? (Igen.) Szerepelt-e rajta, hogy Soros György vérivó démon lenne? (Nem. Ugye senki nem vette komolyan?) Hány rétegből és médiafajtát használva épült fel a kormányzati kampány?

Itt pedig megtaláljátok azt a Sorosról szóló cikket, amihez hasonlót a magyar sajtó nem tudott letenni az asztalra. 1995-ös, ez azonban nem sokat von le az értékéből.

Végül még volt egy kis Budaházy Edda is.

Úgynevezett technológia

Ferenc kezd összemelegedni az Earfun Airrel, amit az előző részben még nagy elégedettséggel ekéztünk. Kaptunk persze tippeket is, bár nagyrészt olyan fülesekre, amik szintén nem tudnak mindent, de egy-egy területen jobbak.

Kína jelezte a ByteDance-nek, hogy ne nagyon jusson eszébe eladni a Tiktokot - vagy egy részét - holmi amerikai cégnek. A Tiktok pedig kiadott számokat. Az USA-ban valami hatvanmillió ember használja.

Ég Kalifornia. Kínai drónok nélkül egy kicsit nehezebb dolguk van a tűzoltóknak.

Vegyél autót, csak kicsit lopott!

Egy vezérigazgató remek szemmel összeválogatott drága vagy gyors vagy legalább érdekes autó kollekcióját árverezik el Amerikában. Valami 100 millió dollárt kellene összeszedniük, hogy kártalanítsák a csaló áldozatait.

Megvesszük vagy licenceljük a Teslát, amikor megvásároljuk? A Tesla különvéleménnyel rendelkezik, ha olyan tuningot akarnak a kocsiba telepíteni, amit meg lehetne tőlük is venni.

Nagy tech

Elharapózóban van a reklámblokkolás, és arra is vannak válaszok, hogy miért. Leginkább azért, mert az emberek unják, hogy sok reklám takarja ki a tartalmat.

Közben a Facebook nagy krokodilkönnyeket sírva félti a sajtót az Apple trakcing blokkolójától. Igazán szép tőle, nem? Közben a cég beleegyezett abba, hogy fizessen némi adót Franciaországban.

Kis tech

Kijött az új Fairphone, amit alkatrészenként is lehet tuningolni. Más kérdés, hogy nagyon drága. Annyiért kapunk egy középkategóriás telefont, amennyiért kevésbé környezetbarátból egy jóval erősebbet. A környezettudatosság pénzbe kerül. Ehhez van egy Mérnökszemmel poszt is arról, miért nem akarunk otthon cserélhető akkumulátort.

#274. Kiskígyó adás

Drakulics elvtárs, Végtelenség fiai, az egri zöldhullám tesztje, fuel.io és EnergiApp, a politikai reklám és a Twitter, új Facebook logó, kell-e még URL, Mavic Mini, 3d-nyomtatott űrrakéta, Google-okosóra, MI-s zenedaraboló és az epoxi gyanta.

Kulturális ötperccel nyitottuk Nobel-békedíjas adásunkat. Ferenc már látta a Drakulics elvtársat, ami nem olyan jó, mint lehetne, ellenben egyáltalán nem rossz. Az Egynyári kaland rajongóknak meg egyenesen kötelező, mert játszik benne Walters Lili!

Itt aztán még felidéztük A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (könyv, film) című művet, aminek a hőse mindenféle történelmi helyzetekbe téblábol bele úgy, hogy alig győz megmenekülni belőlük. És persze a The Man From U.N.C.L.E. trabantos üldözési jelenetét is meg kellett említeni, ha már a film amúgy nem egy nagy durranás.

Végül van még egy Lajkó - Cigány az űrben is, ami nem tudott a kétezertízes évek A tanúja lenni, de bőven van benne az a fajta fekete humor, amiben hagyományosan a délszlávok szoktak erősek lenni.

A kultúrához tartozik az is, hogy Kelt oda meg vissza van A végtelenség fiai podkaszttól. Hallgassátok, mert okos dolgokat mondanak és nagyon jó hangulatú adásokat csinálnak. Van abban a műsorban szeretet, azt meg Pál apostol óta tudjuk, hogy milyen fontos.

Sajátélmény

Kelt tesztelte a pár adással korábban emlegetett egri zöldhullámot. Vasárnap délután remekül funkcionál. Viszont az egriek szerint nap közen nem az igazi. Ráadásul a kiegészítő lámpával megengedett egyenesen haladást és a fő lámpával letiltott balra kanyarodást szokni kell, mert momentán zavarja a sofőröket.

Válaszolt a Decathlon appot fejlesztő csapat és megígérték, hogy javítják a jelzett hibát. Le vagyunk nyűgözve.

Kelt elkezdte a Fuelio appban vezetni, hogy mennyit költ a benzinboltban. Innen aztán elkanyarodtunk arra, hogy miért nem szövegfelismerővel olvassa be az app a kilométeróra állását ahelyett, hogy begépeltetné. Még az Elmű és a Fővárosi Vízmű is szóba került.

“Ezért Lenin-rendet kap parancsnok elvtárs!”

Ez egyrészt a Vadászat a Vörös Októberre filmben hangzik el. Másrészt valahogy odakevertük ahhoz a hírhez is, hogy a Twitter azt mondta, hogy ők bizony nem fogadnak a továbbiakban politikai hirdetéseket a platformon. Hideget és meleget is kapnak miatta, de legalább léptek valamit, nem egy helyben totyognak, mint a népnyelv szerint a szarógalamb (Columba livia domestica stercorario).

https://twitter.com/jack/status/1189634360472829952

A Facebook nevű cég, ami a hasonló nevű közösségi oldalt, plusz az Instagramot, WhatsAppot satöbbi üzemelteti kapott egy új logót.

A Google pedig azzal kísérletezik, hogy eltünteti a kereső találati oldaláról az URL-eket. Jót vitatkoztunk azon, hogy ez egy zavaró technológiai maradvány-e vagy olyan biztonsági meg navigációs alap, ami ellen bűn fellépni.

Kütyü

A Mavic Mini 249 grammos és durván 130 ezer forintos drónjára mindketten rákívántunk. Még ha tudjuk is, hogy a drón az az eszköz, amire az embernek valójában nincs szüksége.

Még ígyebb vagyunk a 3D-nyomtatott űrrakétával és a tenger fenekéről kiemelt Rocketdyne F-1 rakétahajtóművel. Szép, szép, de hová teszi az ember.

Közben a Google vásárolgat is: a Fitbitet is megvette, rendkívüli mennyiségű egészségügyi adattal. És a Deep Mind által a brit egészségügytől elkért és feldolgozott adatokra is rátette a kezét.

A hét sztárja viszont egészen más: az epoxigyanta alapú kétkomponensű ragasztó. Illetve a Deezer által kiadott a zenéről az éneksávot MI-vel leemelő program, a Spleeter.

#260. Munkásságunk adás

HEIC és WebP, orrlenyomat-felismerő, Frank Williams feelgood-köre, Britishpedia, retró műszerek, Szabad Európa Rádió, Hongmeng OS, francia Facebook-adó, amerikai Facebook-rekordbünti, Marissa Mayer, mit érdemel a Facebook-megosztás címéből véleményt alkotó olvasó?

Azzal kezdtük az adást, hogy Kelt kikelt a WebP képszabvány ellen, ami a böngészőben még csak-csak működik. Kivéve ha az ember WordPress blogba töltené fel, Twitteren küldené üzenetben vagy Hangoutson továbbítaná, mert ezek elkezdenek sírni tőle. (A Messenger megeszi!) Asztali környezetben, azaz a számítógépen, azonban még ennyire sem viselkedik képként. Még háttérképnek sem lehet beállítani. De a webes mérnökök szerint amúgy sokkal jobb, úgyhogy szenvedjük el.

Innen átevickéltünk a hasonlóan népszerű .heic fájlformátumhoz. Majd megállapodtunk ott, hogy legalább MI-s kutyaorr felismerő app van, majd ezt gondolatban odáig pivotoltuk, hogy az adás végére se tudnánk elkölteni azt a sok kockázati tőkét, amit hozzánk vágnak, ha előadjuk az ötletet.

Autós dolgok

Két videónk is van. Az egyiken az idős Frank Williamset viszi körbe Lewis Hamilton.

A másikban pedig arról mesél Ewy Rosquist, milyen volt 1962-ben nőként megnyerni az Argentin Grand Prix-t úgy, hogy három órát vert a második helyezettre.

A videókhoz kapcsolódik, hogy az új eszközök új műfajokat is teremtenek néha. Például piszok nehéz lett volna VHS-kamerával a hátán sikeresen wingsuitozni mindenféle nyaktörő helyeken az extrémsportembereknek, ma meg tele van ilyesmivel a YouTube. Illusztrációnak itt egy régebbi Jeb Corliss, mert ennek szeretem a zenéjét.

Ráadásul nem ez a minden idők legjobb GoPro videója, mert azért ez eléggé magától értetődő. A kameramannal és boom operátorral díszített tisztikereszt annak jár, aki egy harsonára szerelte fel a sportkamerát, majd nekiállt játszani. A neve David Finlayson, megérdemli, hogy megjegyezzük.

Ferenc híre s neve

“Kiemelkedő, sikeres munkásságával,életútjával kapcsolatban szeretnénk Önnel egy interjút készíteni” - áll egy Ferencnek küldött levélben, úgyhogy nekiláttunk megfejteni, hogy a hol egyetemi évkönyvet, hol étteremkalauzt kiadó Britishpedia az mégis mi a fene. Ótvar nagy átverésnek tűnik, de ez csak az első megérzés. Egyelőre arról beszéltünk, mi a gyanús. (Kezdve arról, hogy semmit nem hallottunk még a cégről.)

Retrókomputing

Menő-e az a kazettás magnó, amire ráírták, hogy Spotify? És ha szépen meg van rajzolva meg egy kicsit tovább is gondolták? Sheng Lam grafikáin pont ilyesmik vannak. Akad, ami okosabbra sikerült, van ami bénább. Mindenesetre egy olyan párhuzamos világba visz, ahol nem minden okostelefonon történik.

Közben készül a bluetoothos kazettás walkman is, ami ugyan teljesen hülyeségnek hat elsőre, de jobban belegondolva másodjára is. Ti szeretnétek ilyet?

Hallgatnivaló rovatunkban az Anno Budapest visszaemlékezős rádióműsorról és podkasztról volt szó. Illetve arról, hogy lehet, hogy elő lehet túrni azt, hogyan közvetítette a Szabad Európa a holdraszállást. Addig is itt egy 56-os SZER archívum.

Nem retró, bár lehet, hogy minden készülék előtt küldenek majd egy vörös zászlós elvtársat, és sorba kell állni az appokért. Szóval a Huawei android-pótléka a Hongmeng OS. Ennek kapcsán arról beszélgettünk, hogy a nulláról indulva lehetne-e egy jó mobil operációs rendszert fejleszteni. (A válasz valószínűleg az igen, de hogy Kínában lehet-e?)

Zuck rovat

Franciaország úgy döntött, hogy nem várja meg amíg a kőzetlemezek mozgása elsodorja az EU-tól, esetleg mindenki közös álláspontra jut, hanem egyszerűen megadóztatja a tech cégeket. Hajrá, franciák. Ezt az amerikai sajtó természetesen az USA elleni támadásnak vette, ami fájdalmas dolog, de előbb-utóbb csak megszokják, hogy nem egyedül vannak a Földön.

Közben a Federal Trade Commission, ami korábban már szólt a Facebooknak, hogy a törvények betartása nem opcionális dolog, megbírságolta a közösségi oldalt. A bírsággal egy baj van: bár rekordméretű, de a Facebook egy céges buli után visszaváltott üvegbetétből többet keres. Az ötmilliárd dolláros bírság hírére a cég részvényeinek árfolyama úgy megugrott, hogy a végén hat milliárddal ért többet a cég. Lényegében küldhetnek egy csemegekosarat az FTC-nek. Nem nagyon van olyan elemző, kommentátor, aki ne tartaná egyszerre nevetségesnek, szégyenletesnek és marhára szomorúnak az ügyet.

Közben Marissa Mayer, Ferenc régi kedvence, burzsuj játszóházba fektet pénzt. Következő adásunkban valószínűleg Carly Fiorinát is megnézzük.

Nem olvasott cikkek

Végül megbeszéltük, hogy mit érdemel az a bűnös, aki nem olvasta a cikket, csak a címét, de véleménye van róla. Mivel Kelt néppártosodik és cukiságkampányba is kezdett, nem emlegetett kötelet.