#162. Mennyből az újév adás

Star Wars halottlista, elkaszált és felívelt appok, szünetelő sharing economy és Apple innováció, menő Spectacles, bezárt Kickstarter-palánták, Zuck trendkövetőleg megépített okosotthona, az MI-k asszisztenciája, az orosz hackerhadsereg hatása a világra és a Pokémon no-go.

Sziasztok! Remélem páran hallották az adást az óévben, isten látja a lelkünk, mi nagyon igyekeztünk. És most, hogy boldogújév van, jönnek a linkek.

Ferenc kíváncsi volt, hogy a Star Wars színészek közül hányan haltak meg. Természetesen van ennek egy listája, amin még az ewokok is szerepelnek. Carrie Fisher - akit amúgy olyan remek filmekben is játszott, mint a Blues Brothers - a kilencvenedik a listán.

2016-ban egy halom olyan app tűnt el, amire szükség lenne: Vine, Mailbox, Sunrise, Facebook Paper és még lehetne folytatni a sort. Érkeztek viszont újak, például a Zencastrt, amire ezen a héten mérgesek vagyunk, de jövő héten ismét szeretni fogjuk. Aztán lett Ferenc kedvence, Dropbox Paper, Google Allo és Duo, és az Instagram után egy évtizeddel új filteres-fotós app, ami izgalmas volt, a Prisma.

Illetve - ez meg Kelt vagyok - nem tavaly lett Tinyletter, de miután feliratkoztam egy raklap hírlevélre - egyszer írok már egy listát - majd indítottam is egyet - itt iratkozhatsz fel - az a kedvenc szolgáltatásom. Egyszerű és jól tudja, amit tud.

A tavalyi volt az az év is, amiben lett Patreonunk, az ideiben megtanuljuk használni. Köszönjük, hogy hallgattok, kommenteltek, linket küldtök, horribile dictu olyan is volt, aki a podkasztjában beszélt rólunk.

Fontos trendek (nagyrészt kikopizva az adásnapló doksinkból)

  • A sharing economyból végleg gig economy lett
  • Megvolt az első rendes nagyvárosban lévő szervezett munkásmegmozdulás. Tök olyan, mintha száz évvel korábbi híreket olvasnánk. A cégek nagyrészt ugyanazok, de vékonyabban van rajtuk már a varázspor. Itthon betiltották az Ubert, a sofőr olcsóbb lett a taxinál, elindult a Taxify és a Greengo. A hagyományos sharing cuccokból az Oszkar működik. (Illetve a remek Maesteszínház, ami nem sharing, hanem szabad kapacitások kihasználása.)
  • Uncsi az Apple
  • Ezek tényleg ennyire nem látják az ösvényt a fák között vagy valami nagyra készülnek? Nincs veszélyben a cég, isten pénzén ültek, de nem túl érdekesek.
  • A Snap izgalmas cég lett
  • Basszus a Spectacles! Marhaság, efemer cucc, de ki mert ennyire könnyed lenni utoljára?!
  • Vége a Kickstarter - és néhány startup - álomnak
  • Pebble, Theranos, Codie, (Makerbot) - ezek mind bedőltek így vagy úgy. Van, ami hazudott, amikor szembesült azzal, hogy a tervét nem tudja megvalósítani. Van, amivel kiszúrt a piaca. A Makerbot a legszomorúbb, ők az elveiket darálták le. Erről lesz még szó.
  • Okosotthon, belefutottunk egy korlátba
  • Mark Zuckerberg elmondta a lényeget, az ő ideje is azzal ment el, hogy a különböző cuccokat összebékítse. Remélem arra döbbenünk rá, hogy okosotthont platformszemlélettel nem lehet csinálni.
  • Mindenben MI volt
  • És egyrészt iszonyú megközelíthetővé vált. Lásd Gazs előadása a meetupon. Másrészt az igazán nagy dolgok villantása mintha nem történt volna meg. Van egy doboz nagyon menő legókockánk egyelőre. (Plusztéma: önvezető autó, Tesla, és az Uber, ami veszélyes a bringásokra.)

    <li>Az oroszok meghackeltek mindent</li>
    

    Már amit az internetes bűnözők, és a Mirai-botnettel huszárkodó tinik meghagytak nekik. A 2017-es év is izgalmas lesz a német és francia választások miatt. A fene akar ennyi izgalmat.

    És amúgy történt egy csomó jó dolog is. Erről itt a 444 listája.

    #149. Mókuskamera adás

    Halszag, Kisdobsza, podkaszt-összeesküvés, HoloLens és Intel Alloy, kontroller-tetkó, Snapchat, detoxrózsa, okosgipsz, úszóverseny-mérés, mókuslopta GoPro, kalózmp3, gyűlölködő Twitter, radarok a Teslákon, digitális sztahanovizmus és osztályharc.

    3class_cap

    Kezdjük a kínos részletekkel. Itt van az új ötvenhatos himnusz, ami nem mentes a problémáktól.

    És a szám, amiben Sasvári magyar városok neveit üvölti időnként. VONYARCVASHEGY!

    Levrov

    Kisdobsza a maga 241 lakosával a ‘legkisebb település, ahol valaki Metit hallgat’ versenyben. Köszönjük Balázsnak, hogy bejelentkezett. És integetünk Castlegar felé is.

    A nagyonszuper mobilnetet kicsit arrébb tájoltuk. Szlovákiában lehet venni. Cserébe tényleg jó.

    Lajos, a Podkedd és az ITshock hostja megkért minket, hogy szóljunk, hogy van nagy podkaszt felmérés. Hosszú, de legalább monoton, de tényleg érdekel, hogy mit hallgattok. Cserébe van egy bitanghosszú lista arról, hogy miből lehet válogatni, meg egy blog alap infókkal, amit el lehet küldeni a podkasztot nem hallgató ismerősöknek.

    Szerintünk ez a podkaszt dolog remek, amúgy nem is csinálnánk, és megéri terjeszteni.

    Sajátélmény

    Kelt vagyok és kipróbáltam a Hololenst, és az a jövő. A sok jövő egyike, nem mindenre fogjuk használni, de megjelenhet a mindennapokban. Izgalmas technológia, a reklámvideók viszont részben keveset ígérnek, részben pedig nem mond igazat.

    Az Alcatel közben piacra dobott egy olcsó VR-es búvárszemüveget, az Intel pedig egy Project Alloy nevű dolgot, ami félig VR, de vannak AR részei is. Például látni benne a kezünket.

    Feri folytatta a Snapchat megértését - van még hátra neki belőle. És beszélgettünk korrupt, Észak-Koreát körberajongó youtuberről is.

    Rovatok amelyek régen voltak: a hét színe

    A detroxrózsaszínnek csodás története van. A hatása speciel kétes.

    Elmagyarázós rovat

    A 3D-nyomtatás arra jó, hogy… ezt a mondatot sokáig nem tudtuk igazán befejezni. Most a Péterfy egyik orvosa és egy magyar informatikus gyorsan nyomtatható, a gipszet helyettesítő eszközt fejlesztenek. Az ötlet nem új, az a nagy hír, hogy itthon is dolgoznak rajta. A gipsznél, ami alatt vacak a bőrnek, az izomnak, és ami nem jó az embernek, nos annál minden jobb.

    Azért nem mérik az olimpiai úszószámokat ezredmásodperc pontosan, mert az olimpiai medencékben lehet annyi eltérés, hogy az ezredmásodperces mérés tök értelmetlen olyan távon. És ennek lesz folytatása a következő részben!

    És volt szó még sasokról és galambokról is. Utóbbiakból egy egész rajról.

    Történelmi tények

    Húsz éves a kalózmp3. Milyen remek találmány volt!

    Visszatérő téma: miért olyan a Twitter moderációja, zaklatással szembeni hozzáállása, amilyen. Mert férfiak vezették. Tudjátok kit nem zaklatnak igazán az interneten? Nyertetek!

    Önvezető rovat

    Mégis kell a szenzor a Teslába: vagy azért, mert megnyugtatja a vásárlókat és a befektetőket, vagy azért, mert mégis kevés, ami eddig az autókban volt.

    A Ford szerint öt év múlva tömeggyártásban lesz az önvezető autója.

    Marx Engelszk Leninszk rovat

    Marissa Mayer, a 130 órás munkahét, és a digitális proletárok, akik kiegyenesített kaszával mennek neki mindenkinek, aki elmondja, hogy még többet kéne dolgozni.

    Sztrájkba kezdtek a londoni Deliveroo munkásai. És elérték, hogy ne változtassa meg a cég a bérezésüket.

    NPR grafika a titkári munka kihalásáról és arról, hogy az Egyesült Államokban hol mi a leggyakoribb munka.

    És itt elfogyott az idő durván. Jövő héten ünnepelünk!

    #131. Gorilla az űrben adás

    Gorilla az ISS-en, súlytalan zenészek, hangfelismerő Erika és Docs, design thinking kerekesszékben, rajzolós szövegbevitel, hoverboard, kovácsoltvas serpenyő, Uber, Viber-vadász Telekom, engrizés és lávcsizás, tahóskodás robotokkal és a betiltott furaság.

    Videósan induló rádióműsor volt ez. Az egész azzal kezdődött, hogy Scott Kelly gorillának öltözött a nemzetközi űrállomáson:

      Needed a little humor to lighten up a #YearInSpace. Go big, or go home. I think I’ll do both! #SpaceApe Posted by NASA Astronaut Scott Kelly on Tuesday, February 23, 2016

    Aztán szóba került a legújabb OK Go klip:

    És aztán még volt egy írógép jellegű eszköz is, aminek úgy lehet diktálni, mint a Google Docs-nak:

    Dizájn

    Remek, de nem rövid cikket olvastunk a Microsoft xboxológiai főemberével, aki azt mondja, hogy minden sokkal jobb lenne a világban, ha a mindenféle hátrányokkal együttélő emberekre terveznénk az eszközeinket. És nem csak nekik lenne jobb - nem mintha ez amúgy nem lenne önmagában érv - hanem tényleg mindenkinek. Olvassátok el.

    Aztán Feri a vallomásos líra keretei között elmondta, miért gépel Swype-on. Én meg azt, hogy bejövő mobilhívást fel lehet venni bizonyos telefonokon.

    A későn ébredő szabályozó

    Az Amazon kitiltja a hoverboardokat miután mindenki vett már egyet, az emberek leszedték a karácsonyfát, stb. Jóreggelt.

    Kis kitérő: kézműves kovácsoltvas serpenyő.

    Ferenc felháborodik

    …rovatunkban az Uberrel foglalkoztunk. Illetve azzal, hogy mennyit lehet csúsztatni egy Uberről szóló cikkben, ésvagy csak a taxispárti vs. uberpárti vita van-e, esetleg el lehet küldeni mindenkit a tarkafaszba. (Szerintem el.)

    Mindeközben a közösségi médiában

    A Telekom Immmr (három m!) szolgáltatása mindent mindennel összeköt majd és csörögni fog a tablet, ingyen lehet hívni a tévét, sms-t küldünk az okoshűtőről. A Viber és a Messenger torkának az elharapása a cél persze, de lássuk előbb működni.

    Vannak új Facebook emodzsik a lájk mellé. Már akinek persze.

    Továbbá van új Atlas robot:

    Kína pedig betiltotta a túl modern épületeket. Ezek a kínaiak…

    china

    #130. Üvegvinyó adás

    Só-víz-powerbank, számlahiszti, Apple vs FBI vs security, Danah Boyd, jigsaw economy, Facebook tartalomforradalom, örökéletű üvegostya, jóáras drón, elektromos régiautó, extrém nyaralás és bezárkózó Kína.

    **Yours truly - Kelt beszélek - vendég volt a Podkeddben. Itt lehet adást hallgatni!*

    Jön a csodatöltő telefonhoz. Nem olcsó, tölteni meg pláne drága, de legalább csoda. Itt jegyezzük meg, hogy 2001 óta szerepel kábé minden CES-en az üzemanyagcellás laptop. A nagy artisták leszállítják a terméket, ahogy a költő mondta.

    A Telekom odáig ésszerűsített, hogy Telekom szalonban nem lehet számlát befizetni. Ti mit csinálnátok egy Telekom szalonban?

    Tim Cook a terroristákat védi! Esetleg: az FBI le akar hallgatni mindenkit ha egy mód van rá! Vagy: megint az a kor van, amikor kriptócsatákat kell vívni. Akármelyik forgatókönyvet is szeretitek, the time is now!

    Az Google think tankjének létmódja megváltozik. Ami csak azért érdekes, mert danah boyd cikke az underdogként viselkedő, de valójában a világot uraló tech cégekről passzol ahhoz, amit felvezet a hír.

    Új kifejezést javasolnak a sharing economyra, ami nem azt sugallja, hogy itt lumberszexuális férfiak adnak kölcsön a hasonszőrű szomszédaiknak vésőt, hogy együtt csináljanak intarziás kézművessör-csapot, ha valójában milliódolláros taxicégről van szó. A javaslatok: gig economy vagy on-demand economy. Az ilyesfajta lexikai szigorúságot mi nagyon szeretjük itt!

    Nyit a Facebook Instant Articles, ami vagy megeszi az iparomat - Kelt vagyok, szevasztok - vagy sem. Mindenesetre érdekes lesz eljátszani vele.

    Adattárolás ötperc

    Kidobjuk-e a vinyót, ha egyszer átlátszó kristálykorongra lehet írni mindent? Ne, mert ugye macerás visszaolvasni a pornót pásztázó elektronmikroszkóppal mindig, amikor kell.

    Aztán azért se dobjuk ki, mert egy írd egyszer, olvasd sokszor adattároló és egy írd-olvasd adattároló tök más. Utóbbik megbízhatóságáról a remek Backblaze adott ki statot.

    Ferenc iparihulladékot vesz Kínából rovat

    Na jó, a cím erős. A teszt azt mondja, hogy ez az olcsódrón valójóban nem csak szemét módon olcsó, de még jó is: Eachine H8.

    Értelmetlen villanyautó stílussal

    A Zelectric úgy alakít szexi Volkswageneket elektromossá, hogy egyrészt ugye drága, másrészt nagyon menő. Link is van, de mindenképp nyomjatok playt a lenti filmre.

    Ez pedig nem volt az adásban, de még soha senki nem tiltakozott egy Porsche 911-es videó miatt ugye.

    Exxtrém rovat

    Aki összeesküvés-elmélet hívőkkel nyaral az az igazi hardkór arc. Különösen, ha az alternatív adózás szakértőt el is viszik az utolsó kikötőben.

    Kína egészen értelmetlen módon keményített be, kidobálná a külföldi újságokat és videót, zenés szolgáltatókat az országból.