#384. Wrappolt csomagolás adás

Évösszesítősdi, Snow Crash, ikonméret, Ferencfüles, Oluv's Gadget, kaputelefonprogramozás, Scalzi a gazdagokról, Full Self Driving, CES 2023, Meta Quest Pro, hídverő Lego.

Ez a platformos, innovációs, webes világunk úgy működik, hogy valahogy mindenkinek mindig ugyanaz jut az eszébe. Ezért év végén a Spotify, a Steam, a BeReal de még a Pocket Casts podkaszthallgató app is meg akarta mondani, hogy milyen évünk volt. Az ezekben a közös, hogy egyiket sem kizárólagosan használjuk többnyire (a Spoti lehet kivétel), így a teljes képet biztosan nem látják ezek a szolgáltatások.

Ferenc megpróbálta elolvasni a Snow Crasht, de lepattant a feladatról. Megbeszéltük, hogy az annyira nem a cyberpunk eleje, hogy leginkább a vége. Stephenson ugyanazt csinálja benne a hackeresdivel, amit a Szellemkutya csinál a maffiafilmekkel. Ebből fakadóan egy ironikus szöveg, ami nem a metaverzum nagy feltalálása, hanem egyfajta temetése. (Ha valaki ősrégi Kelt kritikát szeretne olvasni, akkor itt van 2007-ből az első magyar kiadásról.)

Itt szóba került még Billy Idol Cyberpunk albuma, aminek összes jó számát meg lehet hallgatni itt és most. Valamint elnosztalgiáztunk öregesen, hogy régen a monitor felbontása kisebb volt annál, mint most egy ikon.

Ferenc és a...

Jó tudjuk, hogy mindenki rávágta, hogy a fejhallgatók. Most Ferenc vett egy olyan fejhallgatót, ami már majdnem nem rossz. Az Austrian Audio Hi-X15-öse az áldozat. A teszt ugyan azt mondja róla, hogy a magas tartományok nagyon csilingelnek, de a gyakorlat ezzel szemben azt mutatja, hogy a magas tartományok nagyon csilingelnek. A céget amúgy kiugrott AKG mérnökök alapították akkor, amikor az AKG-t felvásárolta a Harman, ami meg lényegében Samsung tulajdon. Kelt egy új AKG-ben vesz fel, nem dicsérné, mert hát nincs rajta mit.

És ha már a tesztekről esett szó. Feri az Oluv's Gadgets nagyon tudományos Youtube csatornán nézte meg, hogy mit mond ez a furcsa csávó a fülesről.

Ha már belementünk a zenébe, és belecsöngött az adásba Kelt kapucsengője, váltottunk pár szót a panelházak kaputelefonjáról. És arról, hogyan kellene beprogramozni a csengőhangot. Lényegében elköltözni is egyszerűbb.

A hét szava

Szibiláns: ezek azok a sziszegő hangok, amik annyira vacakul hangzanak, ha az ember rosszul veszi fel őket. Nem összekeverendő a szibillával, ami jósnő és Szirmával, ami Miskolc városrésze.

Milyen év volt valójában 2022?

Erősen más szemmel olvastuk John Scalzi értékelőjét a 2022-ben ostobenkó akarnokokként / rossz lóra tevő üzletemberekként bemutatkozó milliárdosokról. Illetve akkor már vitatkoztunk arról is egy kicsit, hogy az FTX-et csak megrohanták vagy konkrétan kilopták az ügyfelek szemét. Sam Bankman-Fried ellen egyelőre három per folyik, ha mindegyikben elítélik, akkor egy halom pénzzel jön az ügyfeleinek, amit nehéz lesz megkeresni a 115 éves börtönbüntetés alatt.

Aztán szóba került az is, hogy a Teslának nem segít, hogy Elon Musk pocsék munkahelyet teremt, ami miatt nem szívesen mennek oda dolgozni emberek. Már ha egy olyan országban élnek, ahol van más munka, amit jobban megfizetnek, esetleg van szakszervezet is, ami képviseli a munkavállalókat. Ilyen például Németország.

Pintér Robesz a G7-en összegezte az évet. Pont egyet tippelhettek, hogy a viszonylag visszafogott elemzésének az értékelésében egyetértettünk-e.

Önvezetés

Kaliforniában már nem nevezheti teljes önvezetésnek a kettes szintű vezetéstámogató rendszerét a Tesla, mert hát nem teljes és nem önvezetés. A cég jogászai mondtak olyasmiket, hogy hát ez mindig inkább egy inspiráló név volt. Az ilyen mondatoktól mindig véresen nagy számok szoktak megjelenni a versenyhivatali emberek szemei előtt.

Ferenc kiakadt a forever béta dolgoktól a CES kapcsán. Illetve beszélgettünk arról is, hogy az MI most van abban a szakaszban, amikor már a túrórudiból is van MI ízesítésű, mert mindenre rá kell írni. Közben különböző autógyárak - például a Sony :D - bemutattak új, menő színváltós elektromos autókat, amikből gyártásban persze flottásfehér autó lesz. Már, ha gyártani fogják őket.

Itt elővettünk még egy Stephenson könyvet, a Gyémántkort érdemes elolvasni.

Öncsomagkihordó

Van-e értelme a robotos csomagkiszállításnak? Egyelőre nem úgy látszik, de már évek óta lapátolják a pénzt a kiszállítódrónokba és a robotokba. Egyszerűbb elboldogulni egy lakóövezetben négy (hat?) keréken, mint átszállni felette és beleesni a medencébe? A Domino's pizzázó lánctól az Amazonig vannak kísérletek.

Ferenc kipróbálta a Meta Quest Prót és kedveli. Bár repülőn nem az igazi használni. Ha láttatok még edge case-t.

Az LG bemutatta a frissíthető háztartási gépet. Ez sajnos azt is jelenti, hogy szoftver is van benne. Na most mit csinálunk a szoftvert tartalmazó, hálózati kapcsolatot is kínáló eszközökkel? Igen. Imádkozunk, hogy valaki más problémája legyenek.

És végül: hídépítő legó.

#374. Wunderkütyü adás

Közösségi költségvetés és a hajléktalanok igényei, ingyen tömegközlekedés, lomisok megítélése, baloldali gondolkozás, Fresnel lencse és működő számítógép egyetlen legókockába építve, munkapad-készítés, Pentaform és Sinclair QL, Novena, Snap Pixi kinyírása, autószerelő ikercsajok a Maloof way-ben.

A habkönnyű és igényes szórakoztatás jegyében a héten arról volt szó, hogy a közösségi költségvetés, ami egyfajta ellenzéki csodafegyver jó-e. Mellette az szól, hogy a város használói dönthetnek némi pénz elköltéséről és közölhetik a vágyaikat, mintha képviseleti demokráciában élnénk. Ellene meg az - itt egy remek Politico cikk - szól, hogy a szegényebbek a hobbiprojektjeik tolása és megszavaztatása helyett azzal vannak elfoglalva, hogy legyen kenyér az asztalon, így ezekből a programokból rendre kiszorulnak, mintha nem élnénk képviseleti demokráciában.

A témát valahol a budapesti közösségi költségvetésnél kezdtük, de aztán elkanyarodtunk arra is, hogy elég-e a többségi társadalmat kiszolgálni. Ebben megint nem értettünk egyet meglepő módon. Majd a végén még szóba került az ingyenessé tett tömegközlekedés haszna - a BKV-nál más a jegybevétel aránya, ezt azért jegyezzük meg - és az is, hogy a lomizás jó-e vagy sem. (Jó! - K)

A végén valahová oda futott ki a beszélgetés, hogy úgy kell-e ezt a kérdést keretezni, hogy tegyünk-e bármit, mielőtt a legrászorulóbbakon segítettünk volna vagy inkább úgy, hogy mielőtt tennénk valamit gondoljuk végig a hatásait és hogy mennyire hozzáférhető, amit tervezünk. Amíg ezen gondolkodtok, nézzétek meg milyen volt Amszterdam, a világ bringás fővárosa a hetvenes években.

Kütyük

Több szempontból nagyon jó téma a Lego Fresnel-lencsét tartalmazó világítótorony készlete. Nem a legó miatt, az a legkevésbé érdekes a sztoriban. De a Frensel története, illetve az erről remek ismeretterjesztő műsort készítő James Burke izgalmas.

(Fotó: Rama CC-BY-SA // CeCILL)

Burke Connections - magyarul Kapcsolatok néven futott - című sorozatát amúgy is rendkívüli módon ajánljuk. Olyan tudományos ismeretterjesztő azóta sincs másik, mint ő.

Aztán volt retró számítógépet formázó legókockába épített valódi számítógép, ami valahol az őrület definíciója körül forog, de nagyon menő. És ha már a számítógépesdibe - ami futtat Doomot - belementünk, akkor előszedtük a legó tengeralattjárót is, hátha még nem volt róla szó.

Ferenc mindeközben rendes műhelyasztalt szeretne, mert azt gondolja, hogy azért nem fejez be projekteket, mert a nyeklő-nyakló konyhaasztalon nem jó szerelni. Valahol értem, mondom ezt egy itt-ott festékfoltos íróasztal mellett ülve.

Kütyü, de kellett egy közcím

Végül még az Abacus számítógépről, ami olyan szép szétszedhetős fajta, a Sinclair QL-t idéző jóság, emlékeztünk meg. Illetve a nagyon hardverhekkerbarát Novenáról.

És arról, hogy a Snap megint lemond egy érdekesnek és nagyon idegesítőnek tűnő fejlesztéséről. A Pixy drón gyártását fejezik be, ami körbezümmögte a tulajdonosát és fotózta, hogy milyen szép ember.

A heti sorzatajánló a Drive Hard: The Maloof Way volt a Netflixről, ami ugyan realiti, a szereplői színésznek nem jók, viszont a realitikkel szemben ebben egy támogató családot látunk, ahol ráadásul a fiatalok nagy része lány és autószerelő, versenyző, kaszkadőr.

#315. Isten keze adás

Maradona és a tollas, Kína kedvenc sportja, Edge helyett Chrome, 24.hu és Index.hu, lóféreghajtóval a gyógyszerészlobbi ellen, youtube-dl, megváltás a Starlink, rendőrlambó, Legó Trabant, kényszercabrio Teslák, Boeing 737 MAX, palacsintarepülőgép.

Meghalt szegény Maradona, aki egyrészt nagy focista volt, ezt még olyan sportot nem néző ember is tudja, mint Kelt. Másrészt pedig nagy szakértője annak, hogyan lehet újabb végeket találni, ahol meg lehet még gyújtani azt a gyertyát.

Ennek kapcsán elgondolkodtunk azon, hogy mi a világ legnépszerűbb játéka? (Kelt a krikettre tippelt, de nincs igaza.) És mit néznek vajon Kínában?

Sajátélmény

Ferenc, aki a böngészők el caminóját járja, otthagyta az Edget és megint Chrome-ot használ. Írjuk fel valahová, hogy a “csak böngészni kell” az már nem egy gyenge gép leírása. (Apropó: volt Camino néven böngésző, és milyen jó, Firefox motoros, Macre írt.)

Kavarás van az Index körül, a cég eladta magát vagy megvették vagy összenő még, ami… mindenesetre felszámolta az új tulajdonos az alapítványi struktúrát. A 24.hu dizájnt változtatott, bevezettek egy támogatási és egy reklámmentesítési rendszert. Ennek kapcsán megint futottunk egy kört a magyar sajtó finanszírozási modelljei körül.

Lógyógyszer

Megjelent két cikk az Indexen, amelyek az Ivermektin nevű szer Covid-19 elleni hatékonyságáról szólnak. A lap elkövette azt a hibát, hogy csak a szer pártolói szólalnak meg a cikkben, az általuk citált tanulmány említődik meg, illetve a szintén általuk összerakott épp zajló klinikai vizsgálatok felsorolásából áll a második cikk. A szert a magyar sajtó korában nem nagyon említette, legalább is számottevő forrás nem. (A Civilhetest nem tekintjük annak.) Ellenben WSJ cikket például lehet találni.

Akármennyire ígéretes is legyen az Ivermektin, ilyet nem csinálunk. Ha pedig van tanulmány, ami más következtetésre jut, akkor pláne. Közben a Nébih is kiadott egy állásfoglalást, amely szerint egyelőre senki ne kezdjen el lónak való féreghajtót szedni.

Eközben az interneten

Visszakerült a Githubra a Youtube-dl kódja. Az oldal azt is megmagyarázta, miért döntött úgy, hogy a DMCA takedownt nem veszi figyelembe. A szoftvernek számos jogszerű felhasználása is van, ezzel lehet védekezni.

Elindult Elon Musk műholdas internetszolgáltatása, a Starlink. Nem olcsó, de ahhoz képest, hogy az USA-ban iszonyú lassúvá és rendkívül drágává válik az internet, ha elhagyjuk a nagyvárosokat, nem katasztrófa az árazása. Tegyük hozzá, a városokat elhagyva Magyarországon is lehet találni ADSL-es helyeket.

Járművek

Magyar tervező csinált nagyon menő Lego Trabantot. Ha lehetne kapni… akkor se vennénk meg, mert drága játék, de vágynánk rá. És tudjátok mi drága játék még? Egy igazi Trabant.

Bevetették az olaszok a rendőrségi Lamborghinijüket, hogy időben leszállítsanak egy átültetésre váró szervet.

Vizsgálódik az NTSHA, mert túl gyakran romlanak el a Teslák Media Control Unit nevű számítógépei. Típushiba, de nem ez érdekes benne. Hanem, hogy egy flash chip újraírhatóságát becsülték felül a mérnökök. Ez az a fajta hiba, amibe bárki beleszaladhat, akinek nincs bevett memóriachip beszállítója. Ami természetesen nem vigasztalja a Tesla-tulajdonosokat, akiknek egy-másfél millió forint értékben kell számítógépet cserélni az autójában.

Boeing gondok

Visszaengedik a levegőbe a Boeing 737 Max gépeket. Vitatkoztunk egyet azon, hogy a Boeing spórolási törekvései vezettek-e ahhoz, hogy két gép leessen. Itt a lista, mik változnak. És van egy nagyon béna cikk arról, hogyan lehet felismerni a gépeket.

Végül van egy jövőrepülője az Airbusnak, ami úgy néz ki, mint egy palacsinta. És egy kocsija a BMW-nek, ami pedig panelnappali akar lenni.

#248. Tűzoltóváza adás

Morális gyűrődési zóna, podcast ajánló, avagy kinek jó a Brexit?, szülinapos monopol-Gmail, passzolnak-e a nőkhöz a biztonsági övek, Samsung váza háztartási tüzek ellen, Nintendo kartondoboz, társas-tablet, e-roller Budapesten és a matricákkal hekkelt Tesla.

Csőgázzal indult el az április, kedves hallgatók, tudomást sem véve arról, hogy mi még az óraállítást sem aludtuk ki. Én (Kelt) legalábbis biztos nem. Egész héten autopilótán vagyok. Na de panaszkodás helyett adásnapló következik.

A morális gyűrődési zónát választottuk a hónap kifejezésének. Nem mintha amúgy gyakran állapítanánk meg, mi a hónap kifejezése. Olyan ez, mint a bűnbak, beültetik egy automatizált rendszert felügyelni, tudva, hogy az emberek nem szeretik felülbírálni az automatizált rendszereket, ellenben ha bármi baj történik, azt rajtuk fogják leverni.

A Vendéglő a Világ Végén a brexitről, a demokráciáról és a következményekről beszélt - ez az adás -, bár Ferenc hiányolta, hogy nem magyarázzák meg, miért kezeli mindenki gazdasági öngyilkosságként, amit a britek csinálnak. Hallgassatok ti is VVV-t, és ne legyetek britek. A Goldman Sachs egyébként azt hozta ki, hogy a brexit szavazás óta heti 600 millió fontot veszítenek miatta a britek. A minimum, aminek történnie kellene, hogy egy ország rájön arra, hogy elveszítette a gyarmatbirodalmát, bármennyire hangosan énekli is a God Save The Queent.

Még további brexit: még mindig nem tudni, hogy a Leave kampány számláit ki fizette, pedig egész sokat költöttek.

Aztán a Xab és barátai applefan szuperpodkaszt kapcsán beszéltünk arról, hogy az Apple News jó termék-e vagy sem. Természetesen a kérdés elméleti: a News nem érhető el az Egyesült Államokon kívül. A sajtó szempontjából is érdekes a kérdés. Gyors fejszámolással arra jutottunk, hogy az első napokban összeszedett előfizetők egy-egy újságíró bérét fizetik ki egy lapnak. Lesz ez több is, persze, de a szerkesztőségek csökkenését ennyi nem állítja meg.

Amelyben a boldog szülinapot dalt énekeljük

A Gmail betöltötte tizenötödik évét, lesz benne dinamikus elem, úgy is, mint a Google belegyógyítja a mobilos böngészéshez kitalált AMP szabványát. Ezzel egyrészt kényelmesebb lesz a felhasználóknak, másrészt a Google felülírja az emaillel kapcsolatos elvárásokat. Ezt a stratégiát amúgy a Microsoft találta ki, az amerikai Igazságügyi Minisztérium embrace, extend and extinguish-nek nevezte el.

Innen elkanyarodtunk arra, hogy Kelt hülyének nézi-e az egész világot? (Nem.) Vagy bízik-e az iparban? (Dettó nem.) És hogy létezhet-e olyan, hogy egyes termékek tervezése közben kifelejtenek szempontokat. Ezen egészen jól elvitatkoztunk adás közben, de egyikünk kezében sem voltak tények. Az a feneség a felvételben, hogy ami előtted van, amivel készültél, az megvan, de nagyon nincs lehetőség guglizni miközben be van kapcsolva a mikrofon és beszélgetünk. Adás után viszont van lehetőség keresgélni, de az már csak a következő heti műsorba tud bekerülni. Na a következő sztorik ezért nincsenek benne az adásban.

2011-ig az autócégek töréstesztjeiben csak egy “szabvány” méretű babát használtak. A szabvány méret nagyjából az átlagos féri méretének felelt meg. A női test arányai azonban mások, a nők jellemzően alacsonyabbak, a tesztek pedig ezt nem vették figyelembe a töréstesztelés első harminc évében. Ennek pedig az az eredménye, hogy az apróbb termetű babák bevezetése előtti autókban 47 százalékkal nagyobb eséllyel sérülnek meg a biztonsági övet bekötő női sofőrök. Ha a kisebb sérüléseket is számoljuk, akkor az arány 71 százalékra ugrik.

Fotó: Mr. Gray

Ez a tesztbábus a legegyszerűbben elmesélhető sztori, de vannak még ilyenek. A Guardiannek van egy jó összeállítása munkaruhás ügyekről, sugárzási határértékekről, és arról, hogy a nők azért fáznak az irodában, mert az átlagos irodai hőmérsékletet az átlagos férfi anyagcseréjéhez állították be. A konstans fázás pedig szövődményekhez is vezethet.

Tanulság nincs. Talán csak annyi, hogy viseltessetek kétellyel a szabványokkal szemben is. Vagy legalább tegyétek fel a kérdést, hogy kik és mikor definiálták a szabványt.

Érdekes dolgok

A Samsung egy reklámkampányhoz legyártott egy kálium-karbonáttal teli vázát, amit egy tűz felett összetörve eloltja a tüzet. Nagyon lelkesek lettünk tőle, mert amúgy is illene tartani otthon tűzoltókészüléket. Ez meg még ráadásul váza is, akkor, amikor nem olt tüzet.

Aztán a Nintendo kiadott egy kartondobozt. Elég is erről ennyi.

The long search is finally over… 📱 #FindMyBrick pic.twitter.com/3yBIPJ2OPk— LEGO (@LEGO_Group) April 1, 2019

Aztán volt egy olyan is, hogy bemutatták a társasjátékos tabletet, ami nem tűnik teljes hülyeségnek. Persze én azóta vágyok hasonlóra, amióta az első, akkor még kisasztal méretű Surface gépet megláttam.

Fotó: Teray Tamás / Budapest New Tech Meetup

Jönnek Budapestre a Lime rollerei. Ha egy percre béreljük ki, akkor még olcsóbb, mint a buszjegy, utána viszont elszalad a költség. Nem egy kelet-európai árazás.

A Tesla is szív az adversarial patternekkel. Ezek azok a minták, amelyeket látva egy képfelismerő algoritmus elkezd vadul mást gondolni arról, mi van a képen. Esetünkben a Tesla azt gondolta, gyorsan át kell menni a szembesávba.

EU-s hírek

Az EU kitalálta, hogy reklámoznia kellene a GPS-nél pontosabb Galileo rendszert. A reklám szerint most aztán már tényleg nem tévedünk el a randira menet.

#216. Csavarhúzótlan adás

Okoslakat, Meti-pályázat, InstaTube a vertikális moziért, Agymanók, Lego Hasselblad, drága USB-C, civilek mentik meg a Pebble-t, F16 ős-szim, War Games, Palmer Luckey, a startup pedig a gazdagok totózója.

Két fajta okoslakat is van a piacon. Az egyik a csavarhúzóval szemben nem kellően ellenálló, a másikat csak simán fel lehet törni. Maga a lakat sem egy túl jó technológia, de úgy tűnik, lehet még rajta rontani. Mindenki vegyen magának játszóslakatot!

Mit csinálsz most?

Na jó nem pont most, mert most adásnaplót olvasol. De várjuk a #metiheteor instaram hashtagre a mit csinálsz podkaszthallgatás közben fotókat.

Bevásárlás és #metiheteor 😀

A post shared by Balázs Nyúl (@nyul2b) on

Gépek és képek

Az Instagram rámegy a YouTube-ra, indít vertikális filmeket megosztására szolgáló oldalt. Lassan kijelenthetjük, hogy a ne készíts portré módban videót kezdeményezés megbukott. Pedig milyen jó kis technológiája volt erre a Snapnek.

És ha már a filmnél jártunk, vitatkoztunk egy kört azon is, hogy VR-ban fogunk-e mozit nézni tíz év múlva. Illetve, hogy mi lesz a technológia, amivel a szánkhoz tudjuk emelni a valahová lerakott sörösdobozt miközben a fejünkön a VR-szemcse.

Aztán itt szóba került a Tomb Raider film, ami Ferenc szerint nem is rossz. Majd dicsérte az Agymanók és az Emodzsi filmet is. Erről eszembe jutott a termékként teljesen felesleges okospoggyász tök jó reklámja. (Köszi, Kockafej!)

Legóból lehet olyan Hasselblad kamerát csinálni, amit a NASA az űrbe vitt. Meg papírrepcsi hajtogatót is.

Kütyü

Nem lesz USB-C füles Vlad Savov szerint, mert egyszerre drága és elcseszett a szabvány. Össze-vissza támogatják készülékek, eleve több fajta drót van, rémálom.

Itt ragadtuk meg az alkalmat és szidtuk a Bluetooth-t. És milyen jól esett.

Van egy csapat, akik a Pebble életben tartásáért küzdenek, ők a Rebble. Közben a Xiaominek lett olcsó okosórája.

Szép is amúgy, amikor a civilek mentenek meg egy terméket. A Falcon 4.0 repülőszimulátort például közel tíz évig gondozták még.

Katonai ipari komplexum

A RAND Corporation szerint az MI-k elhozhatják az atomháborút. Olyan ez, mintha valaki megnézte volna náluk az 1983-as WarGames filmet.

Palmer Luckey, az Oculus alapítója kütyüs határvadász startupot működtet Thiel pénzén.

És végül Feri elmondta, hogy mi a startupok mögött a logika. Ugyanaz, mint a lóverseny mögött. Kelt cserébe leírta a magyar exit című, a magyarvándorhoz hasonlóan egyedi, jelenséget.

#170. Cerkapuska adás

Okosgitár, pletykás IoT és visszahúzódó MI, végreférfi asszisztens, a Xiaomim vége, antennás ember a villamoson, Sára eltűnt, mikróból kamera, reCAPTCHA, Saddam a HR-en, pulóverautomata, Exolymp, LEGO-cellux és a cerkapuska.

Csak van olyan zseb - na jó, hátizsák - méretű gitárpótlék, ami bluetoothon beszél, és lehet rajta gyakorolni. Jamstik+ a neve, 300 dollárba kerül, és azért kipróbálnánk, ha valakinek van és tudja nélkülözni egy hétvégére. Mármint Ferenc kipróbálná, ő el tudja játszani a csegevárát tábortűznél.

Spontán sci-fi rovat

Egy új Scalzi novella kapcsán elbeszélgettünk arról, hogy az okoseszközök panaszkodnak-e majd ránk a hátunk mögött. A novella szerint persze igen. Mi egy kicsit kételkedtünk abban, hogy tényleg megpróbálják-e személyiséggel felszerelni az okoseszközöket. Persze, a mobilos asszisztenseknél megpróbálták, még ha nem is jók a vicceik.

Az O’Reilly MI-s konferenciáját egy remek filozófiás cikkel harangozzák be. Lehet-e kódba foglalni a filozófiát?

És ha már úgyis sci-firől volt szó és MI-kről, Banks Kultúra-regényeit is felemlegettük.

A Samsung sem tétlenkedett, bejelentette, hogy saját asszisztens szoftvert készítettek, aminek Bixby a neve. És hangvezérelt Google helyett a telefon használatát fogja megkönnyíteni.

Ha valaki nem céges MI-t szeretne - és azért itt az intelligencia nagyon kis betűkkel van még írva - az telepíthet Raspberry Pi 3-ra Mycroftot. Barkács megoldás, butácska is, de érdekes, hogy otthon megcsinálható.

És persze van egy Houndify is, amiről nem nagyon hallunk azon túl, hogy 75 millió dolláros befektetést kapott. Pedig nem is olyan régen nyerte a teszteket.

Sajátélmény

Ferenc és a Xiaomi története majdnem lezárult. A teló halott, Feri küzd a pénzéért. De persze közben a postás, mint az Örkény novellában, hozza az új Xiaomi berendezést.

Kelt összefutott egy antennás emberrel a villamoson, és megkérdezte mi az. Kiderült, hogy kisfelbontású meteorológiai képeket lehet vele elfogni műholdakról. A tanulság? Analóg eszközökkel még lehet izgi adatokat gyűjteni, és hogy fasza dolog idegenekkel szóba állni a villamoson.

És persze jó Glittering.blue-t nézni is.

Végül pedig Kelt talált egy pár hónapos játékdemót, ami eladta a játékát. A címe Sarah Is Missing és egy mobilban kell nyomozni a tulajdonosa után. A neve: Sarah Is Missing, ami valahogy a SIM rövidítéssé áll össze.

Nácibarbi

Kellyanne Conway, aki Trump tanácsadója, mint annyi más borzasztó ember, azt találta mondani, hogy Trumpot mikrosütővel hallgatták le. Az egész lehallgatási ügy egy bohózat, de jó elfedni a Trump ruszki kapcsolatait feszegető vizsgálódást.

Közben a Google bezárta mindenki kedvenc ReCAPTCHa szolgáltatását, amivel könyveket segítettünk digitalizálni. A robotok is megtanultak könyvet digitalizálni, a Google pedig talált jobb módszert.

Szegény Saddam Hussain nem jut munkához, pedig nem egy olyan diktátor, akit évekkel ezelőtt lőttek le. A Linkedin szerint legalább másik 82 Saddam Hussein van, köztük a kedvencünk, egy elszánt környezetvédő. Hajrá Szaddam, hajrá környezetvédelem.

Olvasnivaló

Az Exolymph hírlevélnek volt egy remek egyetemes alapjövedelmes kiadása. Meg az Exolymph amgy is jó.

Legó rovat

A legónak gazdaságilag nem tett jót - erről korábban volt szó - hogy lejárt a szabadalma a legókockákra. Viszont sokkal kreatívabbá váltak a nem a cég által gyártott kiegészítők.

A héten a Nimunót illik szeretni, ami a legó és a cellux kombinációja. De voltak olcsóbb Lepin modellek, a múlt héten emlegetett Flexo, a magyar Sbrick. És van egy szlovén okoskocka is.

Persze mindenre még így sincs pénz: az egyedi legófelni nem nagyon megy Kickstarteren.

És a címadó cucc

A Slingshot Channelen kipróbálták, lehet-e ikeás ceruzával kárt tenni egy emberben. Videó lent.