#327. Magot a Holdra adás

Tőzsdére ment a Roblox, Himnusz Minecraftban, székely nyuszi, Biden emberei, parasztlengő Putyinnak, titkosított telefonszolgáltatás maffiózóknak, Motorola telefon, mint fő számítógép, Alice kamera, Dr. Love, Nothing Company, Bollinger B1 villanyterepjáró, ondó a Holdon.

Többet ér a Roblox a tőzsdei bevezetés után, mint az Electronic Arts. Valamiért ez nem nagyon érte el a hazai sajtó ingerküszöbét. A tech és a gazdaság határán lévő sztorik szoktak így járni. És hogy mi az a Roblox?

Az egyik játék hozta a másikat. Minecraftban még Himnuszt is lehet építeni. Várjuk a végeredményt. Ferenc pedig megismerkedett az amerikai himnusz magyarul félrehallott verziójával, amely úgy keződik: "ó székely nyuszi".

Biden töke

Nagyon erős antitrösztös és versenyhatóságos hátterű emberek kerülnek az amerikai szabályozó hivatalokba. Lina Khan az FTC-be, Tim Wu a Fehér Ház tanácsadói közé, Vanita Gupta az Igazságügyi Minisztériumba. Nem biztos, hogy őszinte most a tech platformcégek mosolya.

Közben Putyint legyilkosozta Biden elnök, és egy nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés kapcsán arról is beszélt, hogy kormányzati megrendelésre árasztotta el a netet az amerikai választások előtt az orosz propaganda.

Az már nem Biden, csak megfigyelési társadalom, hogy leállítottak egy Sky Secure nevű, nagyrészt bűnözők által használt titkosított kommunikációs rendszert.

Kütyü

Megint jőnek, megint bejelenti egy cég a moduláris telefon-számítógép-minden rendszert. Megint lelkesedünk érte, de nem nagyon hiszünk abban, hogy ez ne állna nagyon gyorsan földbe. Az aktuális próbálkozó a Motorola és az Edge Plus telefon Ready For felülete a kísérlet maga.

Itt szó esett Kelt nagy szerelméről, a szabványokról is. Illetve a Microsoft által kitalált, majd az összes, a közlegelőkből zárt kerteket gyártó platformcég is magáévá tett Embrace and Extend stratégiáról.

Vitatkoztunk egy kört a kijelző nélküli, cserébe a fényképezőgépre rácuppantható, mikro négyharmados érzékelővel szerelt Alice kamera hasznáról. Abban azért megegyeztünk, hogy ha tetszik, ha nem, akkor sem szabad a Kickstarterről hardvert venni. (Pláne, ha létezik a Sigma Fp.)

Zeneszünet

Dr. Love ülni fog. Nem az Ufo együttes miatt, hanem mert magyar nőket szállított ki svájci bordélyokba. Pedig ez a 360 fokos videoklip is létezik és minimum súlyosbító körülmény.

Vissza a kütyükhöz

Carl Pei, aki a OnePlus alapítója is volt, új céget indított, aminek a neve Nothing. A név mögötti filozófia, hogy a technológiát azzal kell eldugni a felhasználó szeme elől, hogy működik. Nem kell babusgatni, nyektetni, kendácsolni vele, hanem csak megy. Mondjuk ehhez képest nagyon erősen a technológiát kiemelő dizájnnyelvet választottak, lelkük rajta.

Ennek kapcsán arról is beszéltünk, hogy az Apple akkor most design vagy műszaki tartalom által meghatározott cég.

Automotív blokk

A Bollinger terepjárójáról ugyan nem tudtunk megegyezni, hogy most szép-e vagy sem, de mindkettőnket lenyűgözött. Van benne egy kis Land Rover Series 3, de még annál is baltával faragottabb. És villanyos, nagyon villanyos.

Egészen más járművek kellenek ahhoz, hogy spermát és petesejteket vigyünk a Holdra. Majd ott elássuk őket, különben az egész cucc megkuttyan a kozmikus sugárzástól, és akkor hogyan állítjuk belőle helyre az emberi civilizációt ugye?

És ha már a nyom hagyása. A végén beszéltünk egy kicsit a Clock of The Long Now-ról is, amit tízezer évente kell felhúzni és egy hegyben lesz. (Ha lesz.)

#243. Beborg adás

Tizenharmadik cikkely, Alita a harc angyala, demoscene, HDMI-halászat, megtéglázódott okoscipő, Samsung 2019, navigációs hirig, ezaszemélynemlétezik és ezamacskase, üléslakat és origami laptopállvány.

Többször hivatkoztunk arra, hogy Ferencéknél adásfelvétel közben pizsamaparti zajlott, ez azonban semmilyen módon nem hallatszott be a felvételbe. Megpróbáltunk azonban mi is ilyen vidámsággal nekiülni az adásnak, de ezt az első hírrel elcsesztük, mert csak el kellett mondani, hogy az EP elfogadta az új copyright szabályozást, hiába szedtek össze ellene 4,7 millió aláírást a német youtuberek. (Franciául a lófasszal ekvivalens káromkodás nagyjából a va te faire enculer, azaz baszd meg magad.)

Szezám, teremj!

De előtte volt némi szó a pisztáciáról és a szezámmagról. A szezám úgy jött képbe, hogy Ferenc rájött arra, hogy az Ali Baba és a negyven rablóban, ahol a szezám tárulj nyitja a barlangot, de előtte mindenféle gabonafélével próbálkozott a kijutni vágyó hős. Szezám erre, pisztácia erre. A Snapdragon, ami egy processzor, pedig oroszlánszáj.

Ferenc beszámolt arról, hogy az Alita, a harc angyala miért olyan, mint a Feszty-körkép, és miért érdemes mégis megnézni. A trailer nagyrészt elmondja Ferenc érvelését: brutáljól néz ki, helyenként azt is feledteti, hogy számottevő története nincs.

És ha már ezt a nagyra nőtt freskót megbeszéltük, akkor szóba került a Battleship, ami hát szintén nem egy jó film, de farolnak benne csatahajóval. Meg a Ghost In The Shell, ami animének sokkal jobb volt, de a filmet is meg lehet nézni egyszer, úgy, mint az Alitát. Innen pedig már csak egy lépés volt a demoscene berángatása a képbe, ami miatt beilleszthetem ide az egyik kedvencemet.

Kelt drótozott, mert a tévéjén két HDMI volt, amibe négy eszközt kellene bedugni. A megoldás a HDMI switch, ami részben automatán is vált, ha a vasak egy része - például a Raspberry Pi - nem lenne folyamatosan ébren. Mindenesetre ez már most jobb, mint folyamatosan kábelezni.

Úgynevezett technológia

A Nike okoscipőjét vásárló androidos felhasználók szívtak egy nagyot, mert az app nem volt hajlandó beszélni mindkét cipellővel. Az iOS-es app működött rendesen. Lassan kijelenthetjük, hogy az okos az egy kicsinyítő képző.

A Samsung piacra dobta az új csúcstelefonjait, köztük a hajtogatható Galaxy Foldot. A lelkesedés elmaradt. Nem azért mert ezek nem piszok jó telefonok, hogy a fenébe ne lennének azok, csak nem túl érdekes egy nagyon jó telefont piacra dobni. Feri végül lelkesedéssel mentette a hírblokkot, és arról beszéltünk, hogy eljön-e a moduláris, a telefonom a laptopom is, korszak egyszer csak.

Kelt hisztizett egy kört arról, hogy a Google Maps mindent akar tudni egyszerre, a Waze pedig hülyén reklámoz. Lassan de biztosan visszatalál a papír autósatlaszhoz. Vagy persze jönnek az önvezető autók, amelyekre a legjobban Hollandia van felkészülve a KPMG tanulmánya szerint, ha eltekintünk attól, hogy túl sok a bringás, ami megzavarja a kocsit.

Így generál arcot és macskát egy jól betanított neurális háló. A sikernél már csak a hibák ijesztőbbek.

Végül az innovációs rovat lezárásaként még volt szó a bringaülésbe épített bringalakatról és a laptopra ragasztható hajszálvékony kinyitható laptoptámaszról is. Még mondja valaki, hogy nem megy előre a világ.

#163. Golyóstollhegy adás

Okoskína, napelemes útburkolat, PayPal-rant, mindennapi hackerkedés, Arduino-hőmérés, Zsivány Egyesalá, sirály-Tesla-teszt, fenntartható Hyundai-robotsofőr, Nvidia önvezetés, elavuló jelszó-policy, Notch-imádás, Mattel gyerekasszisztens, béna DLink vs tökös FTC.

Kína - lásd adáscím - megfejtette a golyóstollhegy titkát. Márciusban beszéltünk a 134. adásban arról, hogy nyomja ez a lelküket, miközben megfekszi a gyomrukat és a szívük is fáj miatta. Na, hát már nem. Szorgos népük még az is lehet, hogy győzni fog.

További Kína: vége a sómonopóliumnak. Csodálkozzunk rá arra, hogy egyáltalán volt. (A linken található cikk továbbmutat egy sokkal jobb Financial Times cikkre, ami nagyon szeret fizetőkapukat feldobni. A Gugli felől érkezve azonban egész sokáig szabadon olvasható a lap. Just sayin.)

Kiröhögtün anno a napelemes utat, aztán nem megcsinálta egy francia építőipari cég működőképesre? Vagy legalábbis van olyan demóútjuk, ami napelemes is, telepítve is van, és most vizsgálják, hogy működik-e. Az új név, amit meg kell jegyezni a Wattway.

Sajátélmény

A PayPalt pokol magánemberként beépíteni az oldalba. Ráadásul nagyon béna módon próbálják szűrni a felhasználókat, nehogy már terroristákat támogassanak a szolgáltatást használva. (Nem, nem lettem végül jakuza.)

Innen pedig eljutottunk Csikós Zsolt remek cikkéig, ami arról szól, hogy minden technológia össze van csapva és arra készült, hogy megszívassa a vásárlót. Ami nem, az is elromlik. Van benne egy kis “régen minden jobb volt”, de hazudnánk, ha nem éreznénk teljes szívünkkel együtt Zsolttal.

Fel is merült a kérdés, hogy ha a Google odaadja a szoftverét a legendásan béna autógyártóknak, attól mi lesz jobb. Illetve felvégel közben jöttünk rá, hogy van már Hacker Párt.

Hogy ne csak ekézés legyen, kábelenként költöttem el jó pár sör árát egy Arduinóra és kiegészítőire. Most már ott járok, hogy rosszul, de meg tudom mérni a szobában a hőmérsékletet. És ha még a Microbittel is lesz idő játszani, ami még királyabb. Itt a kis programozási felülete, nézzetek rá.

Ferenc nem szerette a Rogue One-t, jót vitatkoztunk róla. Itt egy remek vidaó az okokról.

Mantamanta, vagyis autós blokk

Megint Csikós cikk, de tesztelte a nagyon nagyra fújt Tesla Model X-et, és egy csomó olyan megfigyelése van, ami nem arról szól, hogy milyen autó a Model X, hanem hogy milyen cég a Tesla.

dalbetét

A Hyundai közben megfizethető önvezető autón gondolkodik, mert szép dolog a több tízmilliós kocsi, de drágácska.

Az Nvidia a szemünk előtt vált menő autós rendszer gyártóvá. A mostani önvezetős videója nagyon meggyőző.

Bezzeg az Intel… na jó, őket csak én sajnáltam le, Feri szerint a ComputeCard nevű cserélhető IoT agyuk érdekes.

Itt van a velő

A Microsoft azt mondja, hogy a biztonságos jelszó policyk többnyire egy dologra jók, hogy vacak jelszavakat kényszerítsenek ki. Jeszoké!

Ozsvald Eszter startupja, a Notch lett a legjobb viselhető kütyü a CES-en az Ars Technica szerint. Esztert ismerjük, szeretjük, a cégét is szeretjük, szóval boldogság ez nekünk.

A Mattel gyerekkelbeszélős tanítós játékot mutatott be ugyanott, az a neve, hogy Aristotle. Sajna a beszélős része béna, de legalább felemlegethetjük, hogy bibibí ezt az ötletet már olvastuk Neal Stephenson Gyémántkorában.

A D-Link bajban van, pert indított neki az NMHH és a fogyasztóvédelem amerikai szerelemgyereke, az FTC. Nem voltak elég biztonságosak az eszközei, ami egy hálózati kütyüket gyártó cégnél tényleg kínos.

Kimaradt jelenetek

Van egy maroknyi link, amit legalább egy hónapja viszünk magunkkal adásnaplóról adásnaplóra. Most itt lerakjuk őket. Azért maradtak eddig ki, mert eldumáltuk az időt.

Tesztelték melyik a jobb MI asszisztens. A Siri sajna nincs köztük, úgy megalázóbb lett volna talán.

Hamis olvasóval vetették ki a könyveket csaló könyvtárosok, hogy ne selejtezzék le azokat. Jót lehet vitatkozni azon, hogy kellenek-e azok a könyvek, amik fontosak, de nem kellenek senkinek. Volt már ebből itthon is vita.

Az Atlassian megvette a Trellót, a Yahoo eladás előtt van, az el nem adott részét Altabának fogják hívni. Ami az év legbénább neve. A tavalyi év legbénább neve a Tronc volt.

A moduláris telefon ismét meghal. Ezt a mondatot már többször leírtam adásnaplókba és cikkekbe. Most épp az LG látja be, hogy az emberek nem akarnak új alkatrészeket legózni a készülékükbe.

Az Alphabet - ez is egy vacak név - bezárta a napelemes netszórós drónt építő projektjét. Még érdekesebb, hogy ezen túl milyen átrendeződések voltak a cégnél:

“Loon’s Mike Cassidy stepped down as project leader. Around the same time, Urmson, the self-driving car engineer, left Alphabet, as did David Vos, the head of X’s drone effort, Project Wing. Vos’s top deputy, Sean Mullaney, left the company as well. Other recent departures: Craig Barratt, chief executive officer of Access, its telecom division; Bill Maris, the CEO of its venture capital arm, GV; and Tony Fadell, the CEO of smart-thermostat company Nest, who was also working on a reboot of Google Glass. That project, now called Aura, also lost its leads of user design and engineering.”

Összeköti az ételrendelést és az adakozást a Fairfood.hu.

Még régebbi linkek, avagy mit szeretnénk karácsonyra

Vagy George Takei, azaz Sulu a Star Trekből a világ legviccesebb amazonos trollja, vagy valaki, aki a nevét használja. A wikipédia szerint ő az!

Felnyalhatós tetkó felnőtteknek.

Megmagyarázhatatlanul szeretem: okostelefonról irányítható, falon rajzolós digitális képkeret, azaz Joto.

Minden jel arra mutat, hogy a digitális rajztáblás noteszes dolog, azaz a Noteslate nem állt bele a földbe, hanem még van.

A Suguru olyan mindenjavítós gyurma, amibe Ferenc beleszeretett.

Magsafe telefonra. Egy hét alatt kétszer rántottam le a nem Mac laptopomat, tök értem miért jó ötlet ez. (Thinkpad, semmi baja.)

Kálmán remek szerelőkészletet küldött mágneses alátéttel, amivel nehezebb elhagyni a csavarokat.

Tőzsdére lépés előtti ellenőrzőlista, szintén Kálmán küldte.

És ezzel kifutottunk a témákból tényleg, ha csak azt fel nem emlegetjük, hogy megőrült a Wikileaks mostanában. De talán hagyjuk is, nem jó ezt látni.

#141. Csetlő-botló adás

Kukikattintó automata, Google-nevezéktan, palacsintaszimulátor és szomorújövő-szimulátor, csetbotos Google-cset, okosotthon-főnökség és a hangvezérlés rehabilitációja, letöltés nélkül futó appok, az Android széttagoltsága, valamint a modultelefon-hitetlenség Arája.

Minden azzal kezdődött, hogy kiborultunk az EU cookie szabályozásán. Szerencsére van böngészőkiegészítő, ami kilövi a fenébe.

Végtelen Google rovat

A Verge szerint ez a tíz legmenőbb dolog a konferenciáról. Nem beszéltünk mindről.

De szaladjunk mindjárt előre: Home, Assistant, N… megint vacak google-s nevek vannak, kivéve a Daydream, amit viszont egyszer már ellőttek. Legalább az Android N-t még tovább lehet faragni, már vannak is vicces ötletek. Persze lehet, hogy Nutella lesz.

A Google VR-jében lesz szoftver - az Android N-től - és hardver, olyan búvárszemüveg, amibe az erre tervezett telefonokat bele lehet passzintani. Meg integetős irányító, amivel palacsintasütés-szimulátort lehet játszani. Nem minden mobil lesz Daydream-képes, szóval még egy dolog, amire figyelni kell majd vásárláskor.

Mellékszál: amit még lehet szimulálni az a sár. Egyszer már beszéltünk a Spintires-ről, az sárszimulátor, csak dobáltak bele ruszki terepjárókat is.

Ferenc Dínó tesót nézett, amiből kiküszöbölték az uncanny valleyt, én meg szóba hoztam a Jurassic Parkot, ami akkor jónak tűnt, amikor ment. És hát köszönhetünk neki olyan gifeket, mint a lenti.

Az AR-es halálra gamifikált, loyalty programozott, pontgyűjtőzött és hát hazudott világról remek videót csinált Keiichi Matsuda. Az a fajta jövő, amiről öt éve Tim Maughan írt a Paintworkben.

Sokadik mellékszál: a videotelefonnal már a nácik is megpróbálták lenyűgözni a világot. Egymillió éve tartottam erről egy előadást a legelső SFPortal meetupon.

A Google két új csevegőappot is bemutatott. Az egyik a Duo, ami videotelefonálásra való - lásd fent - a másik pedig az Allo, ami mesterséges intelligenciával van megtámogatva, ami helyetted közhelyes. Ugye milyen remek funkció? Más szerint se.

A Google Home, aminek úgy tűnik nincs neve a többi virtuális asszisztenssel vagy ágenssel szemben, pedig az Amazone Echóhoz hasonló guglis megoldás. Beszélsz hozzá, csinál dolgokat. Nagyon úgy tűnik, mintha a hangvezérlés tényleg a jövő lenne.

Sajátélmény: a Cortana egészen ügyes a Windowsban, csak annyi régiós beállítást kell amerikaira állítani, hogy mindennapi használatra kényelmetlen.

Kütyü - nyugi, ez is Google

Van dátuma az Ara telefon megjelenésének: idén ősszel a fejlesztők kapják meg, jövőre a nép, az istenadta. Az új termékvideót érdemes megnézni, és végiggondolni, hogy ez így beilleszthető-e az életbe.

További kérdés: valóban megszűnik zöldnek lenni a teló, tényleg nem lehet benne processzort, memóriát cserélni?