#068. Átlátszó repülős adás

Az első Reform Heteorban beszámoltunk a közönségkutatásunk eredményeiről, találkoztunk űrben elveszett és megkerült orosz gekkókkal, közösségi műholddal, repülőn keresztülnéző pilótasisakkal és vadászgépes szelfikkel, telefonáltunk az Air Force One-ról, hallottunk a Soylent kajapótló ízéről, olcsó luxusóráról és minden-egyben hűtőtáskáról.

f35helmet

Adásnapló rövidesen.

Isten hozott az adásnaplóban kedves hallgató - és most olvasó is - te, aki jó eséllyel férfi vagy, az IT-ben dolgozol, és okostelefonon hallgatsz minket. Az adás azzal kezdődött, hogy elmondtuk mit tudtunk meg a kérdőívre adott válaszaitokból. Internalizáltuk, énképünk részévé tettük, szemünk sarkába írtuk gyémánttűvel. Ja, egyébiránt Kelt vagyok, heló.

Az van, hogy az oroszok elhagytak egy műholdnyi kozmikus sugárzásnak kitett űrgekkót, de aztán sikerült megtalálni őket. Még két hónapig lett volna mit enniük, szóval nagyon azért nem aggódtunk.

Továbbá letettek az önkéntesek arról, hogy a NASA-tól elkórincsált ISEE-3 műhold fúvókáival bármit kezdjenek. Pályán van, jön vissza a Föld felé, aztán meg majd tesz egy jó nagy kört. Küldi az adatokat, menő civil űrkísérlet lesz így is. Az L-1 pontban persze jobb helye lenne, de nem lehet mindent. Itt kell követni a csapatot: @ISee3Reboot

Gáspár leiratkozott az Xkcd-ről, kiderült, hogy Feri valójában soha nem szerette, de a Napirajzot is unja. Szó volt még arról, hogy Mondik Noémi művészete kiüresedett-e és ennek ellenére kiraknánk-e a falra. Valamint a Jim'll Paint Itet sikerült besuszterolnom az adásba, csak azért, hogy a gátfutókat megevő cápán lovagló David Attenborough-os képet berakjam. A posztkoloniális problémák iránt rajongók kedvéért beszéltünk arról is, hogy Sir David és a természetfilmezés gyarmatosító-e.

jimllpaintit

Titkos titkok titokban

Úgy alakult, hogy lett egy csomó repülős témánk. Még a telefonos is repülős lett.

Kezdődött azzal, hogy elkészült az F-35 iszonyú menő sisakja. Annyi gond volt vele, hogy majdnem rendeltek helyette egy másikat, de végül csak sikerült összehozni. Már kicsit se lesz hányingere tőle a pilótának. Az árcetli mondjuk boros, 600 ezer dollárba kerül, de hát a gép meg még drágább, és akkor a pilótával még nem is számoltunk.

Ilyen egy Typhoon szelfi.

Typhoon-GoPro

A sisakból nincs belső videó, kénytelenek vagyunk elhinni, hogy mutat minden hasznosat, oda lő a gép, ahová nézel, és folyamatosan mutatja a horizontot. Ellenben fentebb megnézhető, hogy a Eurofighter Typhoon szintén szupersisakjából hogy látni ki.

Fél mondatnyi hír, hogy lehet, hogy azért lőtték le a maláj gépet az oroszpárti szakadárok, mert Szu-27-esek kísérték.

Aztán szó volt arról, hogy min telefonál Obama, amikor nem a Blackberryjét használja. Az Air Force One-ra annyira csúnya telefont szereltek, hogy még, cserébe legalább egy kagylón belül sikerül kezelni a titkos hívásokat és a 'hozzanak fel egy margarita pizzát' szintűeket.

Zárójeles, történelmi megjegyzés: a vöröstelefon se vörös nem volt, se telefon.

Utolsó titkos hír: valami gyanús történik a Torral. Soha nem jó, ha bekerülnek a hírekbe, de most meg különösen nem. Jövő héten is téma lesz ez.

Három téma, mert elfogyott az idő

Ez volt az a pont, ahol az adásnapló hetven százalékát kihúztuk és mindenki választott egy hírt.

Gazs azt, hogy a Soylent nevű ételhelyettesítő szmötyi apukája egy furcsa őrült, a szmötyin túl lehet élni, de csak akkor, ha az ember a létfenntartás eszközeként tekint az evésre. És ha ez nem lenne elég, kialakult az egész körül egy fura szubkultúra is.

Feri azt, hogy vannak új óra startupok, akik egyszerűen vesznek egy mechanikát, terveznek egy csinos számlapot és házat és ennyi. Mert az órában többnyire nem az a lényeg, hogy mi ketyeg a belsejében. A Leonard & Church kapcsán jutottunk ide, de mondhattuk volna az Avi-8-at vagy másik tíz-tizenöt bizniszt.

coolest

Én pedig megmutattam a világ legmenőbb bulisörhűtőjét bluetooth hangszóróval és sörnyitóval. Ez a Coolest.

#66. Csupa mobiltelefon adás

Űrruha házilag, atom-retró-coding, NASA repülő csészealj és műhold-mustra Kerbal szemmel. Lindsay Lohan nem szeret a GTA-ban lenni, amiről eszünkbe jut a Double HItler és a csókszimulátor. Jelszóba rejtett self-help technika, ventillátoros HP laptop fanless felirattal, Facebook emberkísérlet, Yo és emoj.li a szótlan kommunikációért, korlátlan felhő-tárhely, gyertyameghajtású Bluetooth hangszóró, Samsung-ekézés és BlackBerry sikerek.

lohan-gta

Az a heti terv, hogy nem egy fél évvel az adás után írok adásnaplót, hanem még szombat éjjel. Hogy hangzik? -Á

Annyi űrhírünk volt, hogy aig volt idő mobitelefonokról beszélni. Volt például teszkógazdaságos, otthon összeszerelhető űrruha, NASA repülő csészealj, meg az OCO 2, ami az Afternoon Train nevű műholdcsoporttal fog együtt keringeni és mérni a CO2-t a légkörben.

pia18006ldsdbig-main_0

Aki nem akar űrhajós lenni - miért? kommentet! - az lehet PDP-11 assembly kóder. Biztos állás, jó körülmények között. Egy atomerőműben mindig jó az idő, van klíma, nem fogy ki a CO2 a szódagépből. Szal jó. (Valahogy idekevertem Bob Metcalfe-ot is.

És ha már idekeverés. Tudtátok, hogy az amerikai hadsereg indiános helikopternevei nem rasszisták?

Köszi Lajos!

Színes

A fenti képen többé-kevésbé látható többé-kevésbé Lidsay Lohan pereli a Rockstart, mert állítólag leklónozták a GTA V-ben.

Gáspár pedig, megörülve a lehetőségnek ajánlott:

Jól nem értettünk egyet abban, hogy az élettanulság osztályú jelszavak jók-e. Akinek van kellően rövid szentenciája, próbálja ki.

A HP feltalálta azt a venti nélküli Chromeboxot, amiben van egy hangos ventilátor.

Egész raklapnyi dolog van, ami miatt az ember gyanús lehet az ember. Például Boingboingot olvas.

A focivébé alatt olcsóbb a Coloud füles. Milyen kár, hogy nincs Costa Ricás.

A jövő, ami meg lett nekünk ígérve

Na jó, valójában nem ígérték a kutyának se, hogy a Facebook kísérletezni fog rajtuk. Bár a felhasználási feltételekbe beírták. A kísérlet után.

Sheryl Sandberg bocsánatot kér. Kiderül, hogy van benne katonai pénz is.

A szavak azok felesleges dolgok

  • További Yo-ságok. Azóta elküldtem vagy öt yo-t. Szerintem egy se érkezet meg, vagy válaszok nem jönnek csak. Kommunikációnak egyelőre vékony.
  • Emoji.li

Okos élet

A felhőtárhelyek valami egészen őrületes olcsók lettek. Úgy vágnak hozzá az emberhez 15 gigát, hogy el se tud hajolni. Mondjuk a Microsoft vágja.

Gyertyahajtású Bluetooth hangszóró. Valószínűleg a világ legkevésbé romantikus gyertyával üzemelő dolga. Ferinek tetszett.

Samsung okosbringa. Fent megtekinthető.

Nem veszteséges a Blackberry. De még a HTC sem. Nem vigyázunk lesz itt még világbéke meg kisfókák is. Sőt fókák most is.

#063. Maci Laci Gyorsétkezde adás

Áramvonal az űrtechnikában, álomállás az Apple-nél, gizdatelefon, gizda-dugóhúzó és gizda-Bentley, E3, járhatatlan Yosemite, tilos parmezán, 54 éves béta, búvárrevolver, Turing-kamu, fényképek a múltból és a papírra nyomtatott internet.

Naplót Kelt ír, addig egy fénykép, hogy ne legyen olyan magányos ez a szöveg…

yos2

Khm… kocc kocc vantu vantu.

Az úgy van kedves hallgatók, hogy a vonatom lassan kiér Hevesből, ahol no offense, de nincs internet. Szomorú ledpislákolással, homokos lapállyal és hőerőművel díszes táj az, csak net nincs. Pedig a modem próbálkozik, sütni is lehetne rajta, annyira. Na de ez sehogy nem függ össze az adásnaplóval.

Az viszont már igen, hogy a Gugli vett magának egy Skybox nevű céget és jönnek is majd tőle a 25 centis felbontású képek. Ez még mindig nem az, amit Frederic Forsyth ígért az Ördög alternatívájában, amikor a CIA-s emberek a Pravdát olvassák légifelvételről. Falura azért jó. Nem tudni mennyit fizetett a cégért a Google. Gyanúsan többet, mint amibe egy Pravda kerül.

Aztán a NASA nem félt nagyot mondani. Most éppen fénysebességnél gyorsabb utazásról beszélnek. Kéne a pénz neki nagyon.

Pénzes emberek dolgai

Gyorsan felfedezzük, hogy Feri mehetne az Apple-hez dolgozni. Főprófétát keresnek, és az egyetlen ilyen poziban lévő embert már elcsaklizta az AOL. Őt.

Továbbá van új Vertu telefon. Kicsit kiveszi a buborékot a márkából, de elképzelhető, hogy el tudják adni.

Ami pedig még ennél is jobb eggyel az az 50 ezer eurós Sveid dugóhúzó. Annyira mechanikus, annyira jamesbond, amennyire egy ilyen eszköz csak lehet.

Végül pedig Gumball van. Erről sokan és sokat írtak. Őrült gazdag emberek gyorshajtanak, legyen ennyi elég. Ami viszont izgalmas, hogy van a versenyben egy bársonyborítású Bentley is.

Épp csak kapcsolódik ehhez a keletipart-nyugatipart rekordot megdöntő BMW-s csávó, aki sok egyéb kattanása mellett rendőrfetisiszta is.

E3

Nem nagyon beszéltünk a játékipar éves seregszemléjéről, mert a játékipar az ilyen éves seregszemléken mindig a legunalmasabb arcát mutatja. Volt viszont arról szó, hogy ismét lehet majd Grim Fandangót venni, ja meg lesz ez a szép játék.

Régen minden jobb volt rovat

Item, Gáspár feltette a makkosiksz 10.10 Yosemite-t és csodálkozik, hogy semmi nem működik. Ti ne legyetek ilyen oktondiak.

Aztán hírnök jött azzal, hogy amerikában az ÁNTSZ vagy a Kermi túlmozgásos helyi megfelelője betiltaná a sajtok falapoon történő érlelését, amivel egynéhány hagyományos sajtnak annyi. A középkori szerzeteseknek senki nem szólt, ugye, hogy domesztosszal lemosott saválló acélt kéne használni.

Elkészült a Project Xanadu. Annyira régi, hogy elmagyarázni sem egyszerű, hogy milyen problémára ad milyen választ ez a szoftver. Igazi jómulatságférfimunka kategóriás dolog.

És hát a ma SR-71-ese az egy egyészen semmilyen Bombardier. De legalább drága. Akarom mondani új kémrepülőket venne magának a hadsereg.

1-RyAThjcVXnge7qifGtb7DQ (Fotó: Joe Trevithick)

Végül egy James Bond cucc: ilyen egy búvárrevolver.

Félünk-e: turing ügy

Nem félünk. Nem is volt mestint. Meg amúgy sem okos. A Meti Heteor interjúja Eugénnel:

  • Mit gondolsz az ukrán helyzetről?
  • Oh, at least you are interested in my opinion! My parents never are. But, unfortunately, I don’t have any thoughts on this. I know you are supposed to trick me.

Amikor már pont azt hitte, biztonságban van…

akkor felbukkan egy új kínos SSL hiba.csúnyán beparasztul az Amazon.a MySpace pedig a régi fotókkal próbál meg visszacsábítani esetleg megzsarolni. Mindenki döntse el magának.

Közben eljött a Gödöllői dombság. Az internet megszűnik. Figyeltétek már, hogy mindig a dombságokkal van a baj? A hegy az tiszta sor. De ez már a vége.

Csak arról kell megemlékezni, hogy a Heinz és a Ford közös, kecsapmaradékból készülő műanyagját kell felemlegetni.

Meg azt, hogy a jövőben mindenkinek lehet print lapja. Van erre startup is. Akár magunknak is összekattintgathatjuk az internetről a tökéletes magazint.

#055. Hol van Gáspár adás

Porleves az ISS-en, turbó ágymelegítő és a vérző szív, kell-e külügyminiszter a fotóinkhoz, Samsung Android nélkül, átlátszó Land Rover és foszforeszkáló úttest, Amazon telefon, sebestöltő és testhő-töltő, végül vasgolyók üvegtáblákban.
Holdfogyatkozás - A Yee fotója (CC-BY)
Holdfogyatkozás - A Yee fotója (CC-BY)

Kelt hamarosan bővebben is kifejti mindezt.

Égi jelenség

Holdfogyatkozás volt a fél világon. Igaz nem abban a felében, ahol mi vagyunk. Továbbá SpaceX-ék visznek utánpótlást az ISS-re, a Mars-Föld távolság pedig csak 92 millió kilométer volt. Csak egy ugrás, mint a Sugár.

Emellett lehet adni pénzt, hogy mérnökök egy csoportja befogja az ISEE-3 (esetleg ICE) műholdat, ami 1978 óta van a világűrben. Kevés projekt van, ami öt sörbe kerül az embernek és ennyire menő.

Heartbleed

Aki ugye még nem cserélte a jelszavait, az most például elkezdheti. Adás végére valószínűleg végez is vele. Vannak még olyan infómorzsák, hogy:

CondiBox

Condoleeza Rice a Dropbox új igazgatósági tagja. Ezek után én meg Gáspár hippiskedtünk egy sort, Feri pedig megmagyarázta, hogy miért nem baj ez. Volt szó arról, hogy a Dropbox milyen izgalmas dolgokkal próbálkozik (Office integráció, Mailbox mailkliens, Carousel fotómegosztó). Meg azt is, hogy nagyon olcsó a Google Drive és elég ígéretes a Tresorit.

Ez Hispano, Hispano-Suiza
Ez Hispano, Hispano-Suiza

Jogászok a spájzban

A franciák meg a németek azt feszegetik, hogy a munkahelyről hazavitt emailt be kéne valahogy tiltani. Mondjuk ez nyilván csak a gépnél dolgozókat érinti. Nagyapáinknak eszébe se jutott otthon szenet bányászni vagy vonatoknak sípolni.

Hollandiában sokkal tilosabb torrentezni, mint eddig. Továbbá a Fuso.tv megjelent PS3 és PS4 konzolokon is. Most még több platformon lehet dühöngeni a kínálat felett.

Feszegetik, hogy a Samsung elhagyja az Androidos tábort. Ennek kapcsán borzasztó tizenes szóviccek is voltak.

Azok a csodálatos férfiak és…

Jön az átlátszó Land Rover.

Jön a föld körülrepülős Solar Impulse 2

(Kapcsolódó zárójeles tartalmak: Léghajóval a világ körül, csehszlovák földkerülők Tátrával.)

A Blackberry új jelszava a biztonság.

A Telekom jelszava viszont nem változott: mázold magentára.

Nem csak azt mutatja, hogy hideg van. A felezővonal is világít.
Nem csak azt mutatja, hogy hideg van. A felezővonal is világít.

Ezek után csak örülni lehet arra, hogy mások még hajlamosak az egy adással korábban emlegetett féktelen innovációra. Hollandiában még az út is világít. Mondjuk csak ötszáz méteren.

Kütyürovat

Ezt csak kulcsszavakban tudom: tablettartós Samsung bicikli

Igen. Szerintünk is.
Igen. Szerintünk is.

Aztán van még csuklóra szerelhető baszmenagy okosóra, ami csak úgy üvölti, hogy minden erőt a hátsó pajzsba.

Pletykálnak az Amazon okostelefonjáról is. Nyugi, a céget ismerve úgyse itt kezdik a terítését.

És van két remek akkutechnológia a csőben, a Storedot, amiről pont ennyit tudunk. És a testhős töltés, amiről vagy két mondattal többet.

Játékok

Jön az új Civ. Az űrben!

És van egy szép és tök értelmetlen androidos játékunk is, a Smashhitgame.

#030. Jávor szekuriti adás

Lendületes kezdés után nagyapás befejezés, ezzel lehetne jellemezni a heti adást. De mielőtt mindenki belealudt volna a háborús történetekbe volt szó az XKCD-s fickóról elnevezett aszteroidról, fénykardról, reaktorszeletelős kézilézerről, nindzsákról és kalózokról, kamionosbajszú drogüzérről, óriástabletről és csalós okostelefonokról.

Hosszú expó

Egy kicsi, dinoszauruszkiirtós méretű égitestet neveztek el Randall Munroe-ról, az XKCD geek képregény írójáról. A 4942 Munroe kényelmes messzeségben kering a Mars és a Jupiter körül, szóval félni nem kell tőle.

Feri megnézte a Gravityt és oda meg vissza volt tőle. Nem győzött keringeni a téma körül.

Végül pedig szó esett a NASA on The Commons galériáról, ami akkor is megy, amikor a kormány áll, és ami csodás bajszos férfiak, űrállomások, űrhajók fotóival van tele. (Persze csaltunk, a fenti kép a NASA JSC albumából van. Katt a képre.)

Úúúúú hadd nyomogassam rovat

(A hét kérdése: te, kedves hallgató, ki akartál lenni a Star Warsból?)

  • Mit mond el rólad a Twitter biód? - tette fel a kérdést a Times. Majd írt róla majd nyolcezer leütést. Például ha PHP nindzsa, javascript haszaszin vagy haskell fojtogató thug vagy, azt itt kell megírni. (A .Net falanxba, vagy az enterprise java légióba bele se menjünk.)

Kemény hírek

Kicsit puha hírek

A fekete az új fekete

Jó szívvel neveld, játszani is engedd

  • Az Oculus Rift arra való, hogy az embernek lehessen anime barátnője. Nem olcsóbb, mint elmenni egy cosplayes rendezvényre ismerkedni, de mondjuk tény, hogy kevesebb benne a kockázat.
  • Az izzyBike pedig arra van, hogy tudjuk körbe-körbe bringázni az egyetem aulájában. Vagy a lépcsőfordulóban. Vagy tulajdonképpen bárhol. Halálmenő, és van összkerékhajtással is.

#007 Tweedzakós robotok adás

Melyben lehull a lepel hőseink kilétéről, kerül szó vulkánokról és twitterezők által csiholt orkán erejű szelekről, nem értjük a Twitter Musicot, se a Graph Search-öt, se a BitTorrent Sync-et, ámulunk túlbonyolított Rube Goldberg-masinákon, üzengetünk a NASA-nak és lopakodós játékokkal játszunk.
Tweedzakós robotok
Tweedzakós robotok