#349. Nagy kérdések adás

Elég-e, ha egy tévé 11 évig bírja? És ha csak öt évet tud, az már gáz? Na de mit kell venni helyette? Továbbá Spotify Wrapped, Jack Dorsey helyére egy indiai születésű fickó került, Netflix rosszkarácsony, Ted Lasso, Cowboy Bebop, gyanús hírek mintapélda a magyar sajtóban, Louis Vuitton hangszóró, cipőeredetiség-vizsgáló, szűrtcsapvízautomata és a robotporszívó, ami nem borítja fel a karácsonyfát.

Visszajöttünk az interjú adás után, hogy most majd megbeszélünk minden hírt. Előre elmondom, felsültünk vele. Ehelyeett azonban belesüllyedtünk pár témaba, mint a szúnyog a borostyánba a Jurassic Park elején. Nem mintha ez baj lenne.

Feriék 11 éves LG plazmatévéje, ami eleve azzal fenyegette a lakást, hogy kidönti a falat a helyéről. A táp szállt el, ami hagyományosan javítható dolog, ha nem egy 11 éves plazmatévéről van szó. Ami ráadásul normál üzemben is leköti Paks egyik blokkját. A kérdés a következő volt: cserélje-e Ferenc a tévét, javíttassa meg, és mivel nem nálunk jobb emberek szerkesztik a műsort, hanem mi, ezért Kelt vesszőparipája is előkerült arról, hogy nem bízunk meg eszközökben, amiknek a gyártója ad ki szoftverfrissítést, és amely gyártó ellenérdekelt abban, hogy hosszúéletűek legyenek a termékei.

Megbeszéltük a Spotify Wrapped listánkat, majd vitatkoztunk arról, hogy kell-e albumokat hallgatni. Ebben a témában több, egyformán érvényes vélemény van. Például akik szerint nem, és a rendes emberek, akik ilyenkor az előző csoportot megdobálják vagy Robyn Body Talk albumával vagy a The Doors 1970-es Felt Forum-beli koncertlemezével.

A Twitter kirúgta Jack Dorseyt, bámulatosan nem fog hiányozni onnan. A helyét Parag Agrawal veszi át, akinek a nevéről lehet tippelgetni, hogy vajon indiai-e vagy sem. (Az.) Dorsey borzasztóan rossz vezér volt, Agrawal egyelőre ismeretlen minőség. Viszont mostanra több nagy amerikai techcéget vezetnek indiai mérnökök, és nem mennek rosszul ezek a cégek.

És itt kicsúszunk

Mert szóba került a Netflixen elérhető Kastély karácsonyra film, ami annyira rossz, hogy tényleg ne nézzétek meg. Iszonyú. Arcot lemaró királyvíz erősségű olcsó nyál. Az a fajta film, amiért egy rendes diktatúrában letöltendő börtönbüntetés járna feltételes szabadlábra helyezés esélye nélkül. Ami miatt kormányprogram indulna, hogy a forgatás helyszínét megtisztítsák a rossz energiáktól. A pokol kapuja. A sötétbe sikító tartalmatlan iszony. Szóval nem jó.

Aztán Ferenc nagyon szereti a Ted Lassót, ami tényleg egy remek sorozat, az Apple Tv+-on érhető el. Illetve szerinte a Cowboy Bebop új, netflixes élőszereplős varánsa sem rossz. Kelt sajnos látta az eredeti animét, úgyhogy itt tapintatosan hallgatott. (Helyette nézzetek animében: Trigunt, Afro Samurait.)

Média rovat

Nem árt néha arról beszélni, hogyan néz ki egy alá nem támasztott, mégis a magyar sajtó egész által átvett gyanús hír. Mint például az, ami szerint öt és fél perc alatt sugárzásmentesíti Csernobilt egy cég új technológiája. Az egy dolog, hogy a fizika törvényeivel nagyon nehéz vitatkozni, de voltak még aggasztó jelek. Mindez kevés volt ahhoz, hogy a HVG-től az Indexig le ne hozza a hírt egy csomó lap.

Az a kulcsmondat ne hangzott el, hogy olyan újságért kell fizetni, aminek nem kell ellenőrizni a híreit az olvasónak. De majd a következő adásban. (A Telex és a 444 megugrotta az akadályt most!)

Honnan tudjuk, hogy Csollány Szilveszter kórházban van? Fura módon a Blikk tette meg azt, hogy az egykori olimpiai bajnok ismerőseinél utána kérdezett. Mindenki más átvette a hírt.

Kütyük

Volt Louis Vuitton hangszórónk és ennek kapcsán visszatértünk a Mercede EQS újgazdag dizájnjához is. Plusz kiderült, hogy Ferenc nem ismer fel egy Hermés Birkint akkor sem, ha orrba verik vele. Dana Thomas Deluxe: How Luxury Lost Its Luster című művét javasolta neki Kelt elolvasni. És ha már irodalomajánló, akkor esett szó Tim Wu The Curse of Bigness: Antitrust in the New Gilded Age művéről is.

Van még valami? Igen, az eBay vett egy dorkóeredetiség-vizsgáló szolgáltatást.

Kötelezően elmondandó dolgok

Kedves hallgatók, több magyar podkaszt állt össze a Boomer Gamer felhívására, hogy együtt mondjuk el, hogy oltassátok be magatokat. Félreértés ne essék, szívünk mélyéből tudjuk, hogy minden szeretett hallgatónk már megtette ez. Gondoljuk felvettétek a három oltást, távolságot tartotok, maszkot viseltek. Kérünk valami nehezebbet, és nem kérnénk, ha mi nem tettük volna meg. Itt a karácsony, beszéljetek azokkal a szeretteitekkel, akik tartanak az oltástól, akik úgy gondolják, hogy elég erős a cévitamin meg az immunrendszerük. Ez egy konfrontáció, azt senki nem szereti. Ha kell, segítünk forrásokat gyűjteni. Mindannyiunk közös érdeke ez. Vigyázzatok magatokra.

#072. Meztelennős adás

Pörcautomata, #fappening, emailtelenített akadémiai élet, halott szexgekkók és esőben tanácstalan Google-autó, türelem-tornaterem, közösségi esernyő, back-to-school cikkek és a plazma halála.

meztelenno

Kelt ma gyorsan fog adásnaplót készíteni.

Szevasztok kispajtások. Végigdolgoztátok a napot? Dagasztottatok medvehagymás kézműves GDP-t? Mert ha igen, akkor jutalmatok egy adásnapló, amibe a fentin túl egy csajos kép sem lesz.

Már Wikipédia oldala van a 2014-es nagy celebhacknek, amit nagyon találól viszont cseppet sem elegáns módon The Fappeningnek keresztelt az internet népe. A kiszivárgást rákenték az Apple-re, az Apple tagadta, aztán kerültek ki olyan anyagok, amik biztos nem iPhone-nal készültek. Majd a napszemüveges FBI ügynökök rendet tesznek.

Érdekesebb kérdés, hogy fényképezkedünk-e meztelenül. És ha nem, miért igen.

<

p>Aztán vannak fehérneműs képekkel reklámozza egy amerikai gyártó az új kollekcióját, amit Ada Lovelace-ről nevezett el. A modellek tech ceók, a kampány iszonyatosan blődli. (Blődlibb, mint maga a blődli szó.)

Aztán. Van egy amerikai professzorasszony, aki megunta, hogy minden kis piszlicsáré hülyeség miatt emailekkel dobálják a diákok, úgyhogy betiltotta a mailezést. Egy ügyben lehet neki levelet küldeni: egy személyes találkozó megbeszélésére. A rendszer csodálatosan működik.

Az igazi férfi/nő

szoknyát horda Marsra távdolgozik, az Opportunity rover memóriáját formázza, hogy a rossz blokkok ne zavarják a tudományos munkátejt egy könnyet a megfagyott űrbéli szexgekkókért (Az ennek a melónak az előnye, hogy időnként leírhatod a szexgekkó szót.)

Hightech

A Google önvezető autója még beleszalad a kátyúba és nem szereti az esőt. Az esőt mondjuk én sem szeretem.

Aztán szó volt arról, hogy aki nehéz cuccot akar venni, annak volfrámot kell kérnie a boltban. Ezzel lehet amúgy aranytéglát is hamisítani. De vannak még érdekes anyagok.

Végül pedig szót ejtettünk az esernyők Uberjéről.

Heti vitatémáink