#250. Toronyőrző adás

Világító vaddisznó és támadó fácán, Schengen helyesen, húsvéti megfejtés és a halként azonosított vízidisznó, bluetooth kesergő, a Notre Dame tanulságai és a legbunkóbb amerikai elnök, Tetris a vésztöltőben és a robotok elveszik a szánhúzó kutyák munkáját.

Sűrű hét volt ez barátaim. A legsűrűbb persze annak a kedves hallgatónknak volt, akinek Meti hallgatás közben fácán repül a szélvédőjének. (Fácán receptek erre.) Innen eljutottunk oda, hogy a német vaddisznókat tilos megenni, mert egyharmaduk radioaktív. A magyar vaddisznóállományban bukkantak már fel sertéspestissel fertőzött egyedek, de a Nébih nem nagyon szeret erről beszélni. Mindenesetre aki esetleg vaddisznót üt el, az inkább a cascót intézze el, ne azt keresse, mivel célszerű megtűzdelni a jószágot.

Aztán felmerült, az Anaconda című, egyik korosztálynak sem ajánlott pocsék film kapcsán, hogy felállhat-e az embernek a dzsungeltől. Nem tettünk igazságot!

Megfejtettük viszont, hogy Schengen egy bortermelő kisváros az eleve nem túl nagy Luxemburgban, aminek a kastélyát még Victor Hugo is lerajzolta. Illetve egy övezetnek a neve, aminek ugyan van némi köze az EU-hoz, de nincs teljes átfedésbe vele.

Victor Hugo az adás visszatérő figurája lett

A liturgikus naptár megfejtése

Húsvét egyrészt Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartott negyven napos nagyböjt vége. Ennek a vége a nagyhét, amikor Krisztust keresztre feszítik, harmadnapra feltámad, felmegy a mennybe, ott ül az atyának jobbján satöbbi. Ennek az időpontja a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap. (Locsolkódni meg hétőn megyünk, ha megyünk. Mindenkinek jobb, ha nem.) Na de ebben sem egyezik meg minden keresztény egyház, további magyarázkodás helyett itt a Wikipédia vonatkozó passzusa:

1997-ben az Egyházak Világtalálkozója a szíriai Aleppóban megpróbált egységes módszert megállapítani a húsvét időpontjának meghatározásához.[9]: a húsvét időpontját a következőképp határoznák meg: a Jeruzsálem meridiánján észlelt tavaszi napéjegyenlőséget követő első csillagászati telihold utáni vasárnap. A változtatást 2001-ben vezették volna be, mikor a nyugati és a keresztény naptár szerinti húsvét egy napra esett. A megállapodás a mai napig nem lépett hatályba.

A pünkösd pedig az, amikor a Szentlélek szétárad a tanítványok között, nem mellesleg visszajön közéjük Krisztus, köszön, hogy békesség nektek, és elküldi az egész bandát tanítani, mert az a dolguk. A pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon van.

A mit lehet megenni kérdéshez röviden visszatérve... na jó, itt megállunk, mert van egy nagyon fontos Douglas Adams meglátás, amit nem ismernek elegen. Azt írja tűnt mesterünk, hogy:

A főbb galaktikus civilizációk mindegyike három jól elkülönülő szakaszt élt át történelme során: Ezek a Túlélés, a Kíváncsiság és a Kifinomultság, más szóval a Hogyan, a Miért és a Hol fázisai.

Az első fázis jellemző kérdésfelvetése: "Hogyan szerezhetnénk egy kis ennivalót , a másodiké: "Miért kell ennie az embernek” , míg a harmadikat leginkább a "Hol vacsorázzunk ma este?" kérdésével lehetne jellemezni.

Vendéglő a világ végén (ford. Nagy Sándor)

Szóval a böjtben többnyire nem lehet húst enni, vagy legalább pénteken illik tőle tartózkodni. De több területen megoldották a szabály meghekkelését. Van ahol a hódból, máshol a vízidisznóból lett tiszteletbeli hal. Ugyanitt szó esett arról is, hogy nem mindegy, hogy valaki azért főz sört, hogy szerzetes lehessen vagy azért szerzetes, hogy sört főzhessen.

Ti mondtátok

Kaptunk bluetooth füles tippeket. Egyrészt azt, hogy a Sony WH 900* és Sony WF 1000x jól szól. Másrészt ugyanezt hangzott el a
Xiaomi Airpods Próról is a kommentek között Tamástól. Szóval úgy tűnik, hogy megéri költeni fejhallgatóra. Sultan pedig, a New Zound Studio hostja nagyjából arról világosított fel minket, hogy nekünk is csak dísznek van fül a fejünkön.

Notre Dame

Az Azonnalinak volt egy nagyon jó reggeli hírlevele arról, hogy a Notre Dame-ról mit lehet gondolni. Ugyanők - illetve onnan Pintér Bence - borították magukra az internet széplelkeit azzal, hogy le merték írni, hogy egy égő templom lehet szép.

A lényeg: a Notre Dame nem pusztult el, bár a tető beszakadt és a 19. századi felújítás során újraépített huszártorony is ledőlt. Azt, hogy pontosan mi sérült, az Örökségfigyelő összefoglalója remekül elmagyarázza. Egyébként az épület csodásan fel van mérve egyrészt LIDAR-ral, másrészt meg az Assassin's Creed Unity-hez is készült egy nagyon részletes modell az épületről. (Gyönyörködni pedig Stephen Biesty grafikájában lehet.)

A Ubisoft egyébként pénzt is ajánlott a Notre Dame felújítására - meg Szeged is, mert kölcsönkenyér! - és egyelőre ingyen lehet letölteni a Unityt, hogy addig is lehessen mászókázni a Notre Dame-on. PR, PR, de csak kedves gesztus.

Donald Trump amerikai elnök persze megint bebizonyította, hogy hülye. Most éppen azt javasolta, hogy tűzoltórepülőkkel kellene oltani az égő katedrális. Nem is csapná szét az egészet. Drónok viszont voltak, Mavicekkel mérték fel, hogy hogyan lenne célszerű oltani vízsugarakkal a templomot. Nyilatkozó tűzoltókkal viszont tele az internet, egy például itt magyarázza el, hogy nem egyszerű meló egy nagy égő épületet oltani. Például mert nem cél, hogy közben tucatszámra égjenek bent a tűzoltók.

Apróságok

A Boston Dynamics kutyarobotjai masíroznak.

A kínaiak pedig gyártottak tetriszes powerbanket.

#140. Pünkösdi királyság adás

Kiáradás és glosszolália, Boring Conference, londoni múzeumok és siófoki statisztikák, edzőterem MI-knek, Instagram redesign, Uber betiltás, ködkürt, érintés előtti érzékelés, golyóstartup és 156 milliárd install.

Screenshot 2016-05-16 06.22.34

Pükösd van, szétáradt a Szentlélek - ami amúgy a keresztény vallás talán legmegfoghatatlanabb dolga, nem csoda, hogy az unitáriusok ki is dobták - az apostolok pedig nyelveken beszéltek. A zsidóknál pedig most van Sávuót, amikor törvényeket kaptak.

Sajátélmény

Londonban, hej van számos utca, ezt azért már tudjuk egy ideje. A számos utcán idén Imperial War Museumba mentem, ahol a plafonról lóg egy Harrier és egy Spitfire.

Meg a londoni zsidó múzeumban, ahol iszonyat jó kiállítás van az 1900-as évek divatbeli változásairól a kétsoros öltönytől a hippikig és a Carnaby streetig. És persze jártunk Gáspárral piacon is, ahonnan a világ összes színes textiljét és olcsó tweedjét hoztuk haza. Utazni tanulságos, még a Boring konferencia sem volt unalmas.

És hogy valamit hozzak is haza, van nektek egy podcastom vicces halottakról, ez a Z list dead list és egy programajánlóm, mindenképp menjetek el a Novelty Automation vicces gépeivel játszani, ha arra jártok. Válás és Paks2 szimulátor is van.

Ferenc eközben Médiahungaryn járt, ahol kiderült, hogy az RTL és a TV2 ott osztja egymást, ahol tudja, a tévék még nem félnek ettől az internet dologtól, a YouTube sztárokat menedzselő ügynökségek (már kettő is van) pedig parádésan megélnek. Ennek örömére nézzétek meg, mi teszi boldoggá Folowannát.

Egyéb hírek

Elon Musk nekilátott jóárasítani a mesterséges intelligeniciát - pedig még a katonai űrrepüléssel is van dolga - úgyhogy kiadtak egy MI játszóteret, ahová lehet gimnasztikázni küldeni a kódokat.

Aztán van új Instagram logó, szivárványszínű mosógép nagyjából.

Az Uber lassan betiltódik Magyarországon, de közben persze rendületlenül üzemel. Még valami tüntetésféle is lesz mellette.

Hallgatónktól kaptunk az ICQ indítóhangot visszasírós adás után ködkürtöt, többet is. Köszi!

Startup

Na ezek úgy startupok, hogy nem. A Microsoft egy igen érdekes új mobilos érintőtechnológiát és a rá épített UI megoldásokat mutatja be a lenti videóban.

Az egykilós rézgolyó Kickstarter pedig… szal nem egy cég. Viszont remek dolog egy egykilós réz vagy titángolyóval rendelkezni, értjük mi ezt. A nehézfémek amúgy is viccesek, erről korábban a Metafilter remek fórumszála kapcsán már beszéltünk.

Bájos számok

Vannak IDC számok az app-piacról: több alkalmazást töltenek le Androidon, a pénz mégis az Apple-höz folyik be. Na erre varrjanak gombot önök.