#285. Magyar Valentin adás

Új Samsung telefonok, agresszív bringás dzseki, motoros babakocsi, SR-71 Blackbird, Melkus RS1000, bináris számolótábla, és a végtelen Nemzeti Alaptanterv: van-e baj vele, miért kell egyáltalán magyart és törit tanulni, érdemes-e vitázni róla, jól tárgyalja-e a közbeszéd és a sajtó és így tovább.

Új telefonja van a Samsungnak. Rögtön három is. Az S20 elhozza a tömegeknek - na jó, a telefonra 1000-1500 dollárt költő tömegeknek - a hihetetlenül gyakran frissülő képernyőt. Emellett van egy csinos teleobjektív beleépítve a hátába, csak hát a kamerasziget lett csúnya.

Bezzeg ugye - Forrás: kínai szociálismédia internet

A Ford feltalálta az emodzsival levillogjuk az autósnak, hogy köszi, hogy nem ütöttél el dzsekit. Meg amúgy azt is jelzi, hogy merre kanyarodunk. Pazar ötlet, ha nincs az emberen hátizsák. Az a fajta dizájntermék ez, amit már a szabadfogású számítástechnika versenyen is láttunk.

Hasonlóan régi ötlet az elektromos babakocsi, ami tök jó lenne, ellenben nem nagyon akar tömeggyártásba kerülni. Egy típus van tán, amit meg is lehet venni.

Ez a tanulós Blackbird

Innen a vadászgépek érintésével elértünk az SR-71-ig. Onnan pedig a Wartburg alapokra épült Melkus RS 1000 sportkocsiig, ami az NDK válasza volt a Porsche 911-re. Őrült menő darab.

Miért tanítunk bármit is?

És akkor itt belevetettük magunkat a NAT megvitatásába. Nem csak abba, hogy antiszemita volt-e Herczeg vagy épp Kosztolányi. (Igen és igen.) Vagy, hogy nyilas volt-e Nyírő. (Igen.) Wassba meg bele se mentünk. (Igen.) Hanem inkább azt, hogy mi az irodalomoktatás célja, csak kronológiai alapon lehet-e oktatni vagy lehetne mondjuk a műfajok felől közelíteni.

Mindezeknek elébe menve: itt a NAT. A kerettantervek még nincsenek készen, a tankönyvek sem, és az érettségi követelmények sem világosak. Ezek kellenek az egész megítéléséhez. Azt azért lehet látni, hogy nagyon sok anyag van benne, az pedig már vita tárgya volt, hogy ezek mellé be lehet-e még suszterolni például a kortársakat.

Az egész a Csépe Valéria és társai korábbi alaptantervén alapul. (Ez itt van, PDF.) Csak ezt hórukkmunkában vagy Takaró Mihályosították vagy még a nevét sem tudjuk csinovnyikosították. Mindenesetre nagy mennyiségű lózung került bele, mert egy károsan értelmezett nemzeti kulturális irányt is próbáltak belőni benne.

Aztán volt még nemzeti identitás is. Meg egy pár vendégszöveg. Mindenképpen olvassátok el Marton Károly rövid írását, mert ő velünk szemben magyartanár. Aztán Örkénytől az In Memoriam Dr. K. H. G.-t. És hát volt az Enigmában két részen át életút interjú Szilágyi János Györggyel, az is egy jó szöveg. Na most léptük át a kétszáz oldalat ajánlott irodalomból.

Szóval, én elképzelhetetlennek tartottam, hogy visszavonuljanak, mert ismertem az athéni demokrácia történetét, és olvastam, hogy amikor az athéniek megszervezték a déloszi szövetséget azzal, hogy a tagjai csak fizessenek, ők majd mindenkit megvédenek. És amikor Mélos ki akart lépni a szövetségből, illetve semleges akart maradni, akkor azonnal megjelent az athéni hajóhad, és az athéni követek elmagyarázták nekik, hogy ezt miért nem engedhetik meg: mert akkor ez precedens volna a többieknek. Utána lerombolták Mélost. Én tehát egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy ez a kilépési kísérlet sikerülni fog, de arra sem gondoltam, hogy nem kellene támogatni. Hát, amennyire szóban meg vitákban lehetett. (Szilágyi János György 56-ról.)

Aki még bírja, az Sudár Balázs interjúkat is olvashat. Sőt tegye!

#185. Ezekamaifiatalok adás

Világrosszabbító Google és Facebook, timewellspent.io, generációpusztító okostelefon, kell-e ész az MI-nek, gyűlöletbeszéd a Twitter-iroda járdáján, Yolocaust, nyálcsordító e-motorkerékpár, telefontalan telenfoncég, fúrógép- és billenytűzettörténelem.

Kedves hallgatók, zajlik a nagy, sőt egyenesen hatalmas magyar podcastfelmérés, amiből olyanokat fogunk megtudni - már nem mi, a Meti heteor, hanem mi, a magyar podkaszterek -, hogy hallgat-e a többség külföldi adásokat, fiú-e vagy lány, milyen élethelyzetben kapcsol be egy adást. Csupa olyasmit, ami tök érdekes. (Mintegy cserébe: többnyire külfödit hallgatok, fiú, utazás közben.) Kábé öt-tíz percet vesz igénybe és nagyon hálásak leszünk.

A Google és a Facebook egy korai befektetője szerint a legrosszabbat hozza ki a modern web az emberekből. Arra trenírozza őket, hogy minél több időt töltsenek a képernyő előtt. Bővebben a TimeWellSpenten lehet olvasni arról, hogy mit gondol.

A remek Facebook vett egy VPN szolgáltatót, ami vpnség helyett inkább arra szolgál, hogy meg lehessen figyelni az emberket, akik ezt nem akarják - állítja John Gruber.

Az ún. maifiatalok később lesznek felnőttek, nem járnak el otthonról, később tanulnak vezetni, kevesebbet randiznak, később szexelnek. (És nagyobb gyakorisággal lesznek öngyilkosok.) És egy frissen megjelent könyv szerint minderről a mobiltelefon tehet. Megjelent róla egy bitang hosszú cikk, érdemes belenézni.

Azinternet

A YouTube MI-je egyelőre még nem elég értelmes ahhoz, hogy meg tudja különböztetni a dzsihadisták által feltöltött videókat és a dzsihadisták tetteit tárgyaló videókat. Nehéz feladat, van, hogy a kettő ugyanaz, csak a kontextus tér el. Más, ha egy szélsőséges milicista tölti fel, hogy szobrokat vernek szét, és más, ha egy leletmentő régészkommandó mutatja be a pusztítás dokumentumait. És ez az, ami miatt a Google ész nélkül törlő MI-je bajba került.

Egy remek művész - aki a Yolocaust installációt is készítette - bejelentett egy raklap zaklató üzenetet a Twitternek, de a legtöbbjét válaszra se méltatták. Ezért fogta magát, és felstencilezte a különösen vérlázítókat a berlini Twitter iroda elé a járdára.

Kütyü

Még Indiegogo kamopánya sincs, de az Avionics V1 robogó már felszántotta a netet. Ügyesen idézi meg a nagyon régi motorokat úgy, hogy közben a lelke modern.

Az Essential amúgy szép telefonja még nem jött ki, de a cég már egymillió dollár feletti értékeléssel rendelkezik. Valószínűleg azért, mert a szép dolgok jók. Erről jut eszembe, van egy galériányi Braun cuccunk.

3631

És ha már szép tárgyak: vannak még gyönyörű fúrók és a billentyűzet kultúrtörténete is bitang érdekes.

Repülők

A végén ahelyett, hogy kinyomtuk volna a felvételt még valahogy esett szó az SR-71-esről, és Brian Shul remek sztorijairól. (Érdemes még itt keresgélni!)

avpby_alu2

Illetve a luxusgéppé átalakított PBY Catalináról, ami nem tengeralattjárókra vadászott, hanem szép csajok és pasik napoztak a szárnyán.

(Az adás összeállításában nagy segítséget nyújtott Kálmán. Köszi!)

#063. Maci Laci Gyorsétkezde adás

Áramvonal az űrtechnikában, álomállás az Apple-nél, gizdatelefon, gizda-dugóhúzó és gizda-Bentley, E3, járhatatlan Yosemite, tilos parmezán, 54 éves béta, búvárrevolver, Turing-kamu, fényképek a múltból és a papírra nyomtatott internet.

Naplót Kelt ír, addig egy fénykép, hogy ne legyen olyan magányos ez a szöveg…

yos2

Khm… kocc kocc vantu vantu.

Az úgy van kedves hallgatók, hogy a vonatom lassan kiér Hevesből, ahol no offense, de nincs internet. Szomorú ledpislákolással, homokos lapállyal és hőerőművel díszes táj az, csak net nincs. Pedig a modem próbálkozik, sütni is lehetne rajta, annyira. Na de ez sehogy nem függ össze az adásnaplóval.

Az viszont már igen, hogy a Gugli vett magának egy Skybox nevű céget és jönnek is majd tőle a 25 centis felbontású képek. Ez még mindig nem az, amit Frederic Forsyth ígért az Ördög alternatívájában, amikor a CIA-s emberek a Pravdát olvassák légifelvételről. Falura azért jó. Nem tudni mennyit fizetett a cégért a Google. Gyanúsan többet, mint amibe egy Pravda kerül.

Aztán a NASA nem félt nagyot mondani. Most éppen fénysebességnél gyorsabb utazásról beszélnek. Kéne a pénz neki nagyon.

Pénzes emberek dolgai

Gyorsan felfedezzük, hogy Feri mehetne az Apple-hez dolgozni. Főprófétát keresnek, és az egyetlen ilyen poziban lévő embert már elcsaklizta az AOL. Őt.

Továbbá van új Vertu telefon. Kicsit kiveszi a buborékot a márkából, de elképzelhető, hogy el tudják adni.

Ami pedig még ennél is jobb eggyel az az 50 ezer eurós Sveid dugóhúzó. Annyira mechanikus, annyira jamesbond, amennyire egy ilyen eszköz csak lehet.

Végül pedig Gumball van. Erről sokan és sokat írtak. Őrült gazdag emberek gyorshajtanak, legyen ennyi elég. Ami viszont izgalmas, hogy van a versenyben egy bársonyborítású Bentley is.

Épp csak kapcsolódik ehhez a keletipart-nyugatipart rekordot megdöntő BMW-s csávó, aki sok egyéb kattanása mellett rendőrfetisiszta is.

E3

Nem nagyon beszéltünk a játékipar éves seregszemléjéről, mert a játékipar az ilyen éves seregszemléken mindig a legunalmasabb arcát mutatja. Volt viszont arról szó, hogy ismét lehet majd Grim Fandangót venni, ja meg lesz ez a szép játék.

Régen minden jobb volt rovat

Item, Gáspár feltette a makkosiksz 10.10 Yosemite-t és csodálkozik, hogy semmi nem működik. Ti ne legyetek ilyen oktondiak.

Aztán hírnök jött azzal, hogy amerikában az ÁNTSZ vagy a Kermi túlmozgásos helyi megfelelője betiltaná a sajtok falapoon történő érlelését, amivel egynéhány hagyományos sajtnak annyi. A középkori szerzeteseknek senki nem szólt, ugye, hogy domesztosszal lemosott saválló acélt kéne használni.

Elkészült a Project Xanadu. Annyira régi, hogy elmagyarázni sem egyszerű, hogy milyen problémára ad milyen választ ez a szoftver. Igazi jómulatságférfimunka kategóriás dolog.

És hát a ma SR-71-ese az egy egyészen semmilyen Bombardier. De legalább drága. Akarom mondani új kémrepülőket venne magának a hadsereg.

1-RyAThjcVXnge7qifGtb7DQ (Fotó: Joe Trevithick)

Végül egy James Bond cucc: ilyen egy búvárrevolver.

Félünk-e: turing ügy

Nem félünk. Nem is volt mestint. Meg amúgy sem okos. A Meti Heteor interjúja Eugénnel:

  • Mit gondolsz az ukrán helyzetről?
  • Oh, at least you are interested in my opinion! My parents never are. But, unfortunately, I don’t have any thoughts on this. I know you are supposed to trick me.

Amikor már pont azt hitte, biztonságban van…

akkor felbukkan egy új kínos SSL hiba.csúnyán beparasztul az Amazon.a MySpace pedig a régi fotókkal próbál meg visszacsábítani esetleg megzsarolni. Mindenki döntse el magának.

Közben eljött a Gödöllői dombság. Az internet megszűnik. Figyeltétek már, hogy mindig a dombságokkal van a baj? A hegy az tiszta sor. De ez már a vége.

Csak arról kell megemlékezni, hogy a Heinz és a Ford közös, kecsapmaradékból készülő műanyagját kell felemlegetni.

Meg azt, hogy a jövőben mindenkinek lehet print lapja. Van erre startup is. Akár magunknak is összekattintgathatjuk az internetről a tökéletes magazint.

#050. Chipes kávé adás

GoPro és mellszőrzet, kémek a webkamerádban, obamás öncsi, menő kémrepülők és elektrollerek, e-papíros telefonhátlap és lego-smartphone, de főként lázadásleverő app és másolásvédett kávé.

Feri nem sumaherlett meg, úgyhogy a heti adásban részt vett. Többek között istenítette hosszasan a góprót, majd elmondta, hogy ducttape-ből - ez a szigszalag amerikaiul, a kontaktsprét meg úgy mondják, hogy wd40, fura nyelv - lehet hozzá talpat építeni.

Francia tudósok jó ötletnek érezték felébreszteni azt a 30 ezer éves vírust, amit találtak. Virulens még, viszont akkora a vírusok között, mint egy dínó a mai gyíkok mellett.

Lazán kapcsolódik a fentihez, hogy gyerekkoromban olvastam azt a szovjet gyermekregényt, amiben csinálnak vagy felkeltenek egy gyapjas mamutot. Tök menőnek tűnt, hogy valakinek van gyapjas mamutja. Ma egy jakkal is beérném. Mivel a vágyaimat ilyen drámai módon tudtam csökkenteni a mai posztban csak jakok lesznek.

A GCHQ - így hívják a szegény ember NSA-jét - lehallgatták a Yahoo webkamerás csetjeit. Nagyon nehéz ott nem látni pöcsöt. Őket is zavarta, de azért nézték tovább. Évekig. Csak gondoljatok bele.

Kapcsolódik a fentihez az, hogy az FBI is be tudja kapcsolni a webkamerát. A fentiek miatt Stephen Colbert, a csekket előbb a mellényzsebébe behajtogatva hosszasan ekézte az NSA-t és úgy általában a hárombetűsöket kiszolgáló cégeket az RSA konferenciáján.

Közben pedig ipari méretű, beletolatsz ifával és nem törik le a visszapillantó tükör méretű hibák voltak a GNU TLS-ben meg az Apple eszközökben.

Aztán a Network Time Protocolban - haveroknak NTP - egy olyan remek funkciót találtak, amivel állat módra fel lehet erősíteni egy DDOS támadást.

Na és akkor innentől már vidámság. Például újra lehet játszani a Jurassic Park hackelős jelenetét.

A Prezi a hét ügyes magyar vállalata, Árvai Péter szelfizett Obamával, a gyászmagyarok rögtön sírnak is.

Végül pedig a hír, aminek Moshi örül: a MS tarkón verné lapáttal a Sharepointot és Yammeresít inkább.

Járgányok

Egy halom remek járgányos linket kaptunk. Köszönjük. Felsorolás jelleggel:

MWC posztmortem

Az oroszok YotaPhone-ja egyre jobbnak tűnik. Nagy szó ez tőlem, ha visszakeresitek, totál nem hittem benne.

Az Ara - legótelefon, na - nem csak zöld, takarékos, barkács, bővíthető lesz, hanem még olcsó is. Nem értem, de lelkesedni illenék érte.

Egydolláros gesztusfelismerő mobilba. Még kutatják, de nagy király lehet, ha végül sikerül összehozni.

Bájos marhaságok

Két hosszú cikk a Szilícium-völgyről: ami szerint unalmas, nem unalmas.

Swift sírva kéri a receptet

Fizessen le tüntetőket mobilapp. Az ember mögötte Greg Millington. Aki a MercMob apukája is volt. Amiről van cikk. Vicc-e ez vagy sem?

Hasonló marhaság a másolásvédelmes kávéfőző is.