#388. Cseti Heteor adás

Így spórol a Twitter, Occam borotvája, Pinkerton ügynökség, kommentmorgás, Meta Oversight Board, legjobb ChatGPT elmagyarázós cikk, merthogy mindenbe ChatGPT-t kell most rakni, Susan Vojcicki lelép, eltűnő Angry Birds, U2-pilóta ballonszelfije, elhibázott vonatvásárlás, telekomos tiszacipő.

Míg mi adást vettünk fel a Twitter kizárta magát a Twitter API használatából, ami miatt nem működött a szolgáltatás. Ez a második legjobb spórolási ötletük volt eddig - felhasznált sávszélességet biztos takarítottak meg - rögtön az után, hogy egyes számlákat nem fizetnek be. Az utóbbi miatt már legalább hat cég pereli a Must&tsát, szóval a végén csak ki kell pengetni a hiányzó milliókat.

Itt esett szó két fontos borotváról is, az egyik

Occam borotvája:

Ne szaporítsuk feleslegesen a létezők számát, azaz válasszuk az egyszerűbb magyarázatot.

Hanlon borotvája:

Ne tulajdonítsd rosszintulatnak, amire az ostobaság elegendő magyarázat.

Tekintve, hogy egy üzleti géniuszról volt szó korábban, Ferencet ez utóbbi elv fontosságáról nem tudta meggyőzni Kelt.

Történelem óra

Épp csak érintettük, hogy Amerikában mostanában megint van munkásmozgalom, mert rájöttek, hogy mégse jó 16 tonnát rakni, mint a dalban. Egyszer a századelőn már volt ilyesmi, de akkoriban nyugodtabban lőttek a tömegbe például a gyárosok által felbérelt Pinkerton ügynökök vagy állami milíciák. A sztorik nem egyszerűek, mert sztrájktörőként gyakran az amerikai munkások által kirekesztett embereket használták. Magyarul feketéket, kelet-európai bevándorlókat. Ettől még a munkásmozgalom történetébe érdemes beleolvasni, hogy milyen egyszerűen követik egymást a 10-100 halálos áldozatot követelő sztrájkok.

A Pinkerton ellen hoztak törvényt később, hogy legalább az állam ne őket használja. Ennek ellenére a mai napig rendelkezésére áll cégeknek, hogy az alakuló szakszervezeteket szétverje. Annyi, hogy már nem winchesterrel dolgoznak.

Csetdzsipiti

Van egy jó magyarázó cikkünk a The Fixben arról, hogy mit kell tudni a ChatGPT-ről vagy úgy általában a LLM-ekről. De meg lehet hallgatni hasonló céllal a Láncreakció podcast 98. adását is itt lent.

Közben mindenbe is MI-nek mondott dolgokat szerelnek: a Notiontől, a Codán keresztül a Bufferbe, de még a Spotify-ba is. Közben van MI-snek mondott tartalomajánló is, ami egyelőre nem túl meggyőző.

Ha már ajánlórendszer, ezt szokták kritizálni a Youtube-nál, ahonnan épp most lépett le a 16. Google alkalmazott és a YouTube eddig vezetője Susan Vojcicki. Helyét Neal Mohan veszi át.

Bulvárrovat

Leveszik az appboltokból az eredeti Angry Birdsöt. Kelt le van törve, mert hát mi a kultúravesztés, ha nem ez. Illetve a mobilos játékpiacból sem az lett, amit az elején vártunk. Ebben például az egydolláros appos szabálynak - köszi Apple - egészen komoly szerepe volt. Meg persze annak is, hogy a klónozott játékok szűrése - köszi Google - nem nagyon működik.

A hónap menő szelfijét a kínai kémballonnal fényképezkedő U-2 pilóta készítette. Már csak azért is, mert a fene se tudta, hogy ezek a 65 éves kémrepülőgépek még egyáltalán használatban vannak.

A spanyolok nagyobb vonatot vettek, mint az alagútjaik.

És végül még beszélgettünk arról, hogy ki vesz magának matávos tisztacipőt.

#385. Ferenc is fáradt adás

Sok munka, kevés munka, autógyári tapasztalatok, örökbéta megértése, Telekom tévedése, CIB rossz vásárt csinált régen, beszélgetés történelmi figurákkal, kamu karbonkvóta, falra cuppantható tévé, John Deere szerelhetőség.

Hülye hetek ezek. Ferenc agyon van dolgoztatva, Kelt meg próbálja lefixálni az éves fix munkáit, de mostanában tartják a levelekre nem válaszolás hetét. Esetleg heteit. Szünet is lehetne ez, ha nem ketyegnének közben olyan határidők, mint adó, meg sárgacsekk.

Közben viszont zajlik az élet. Keltet megnyugtatta a Telekom, hogy a Dominó kártyájához kapcsolódó adategyeztetés sikeres volt. Ez azért jó, mert se dominókártyája nincs, se adategyeztetés nem történt. Később az ügyfélszolgálat a Twitteren - akik példásan gyorsan kapcsoltak - utánanéztek a számnak és közölték, hogy szerintük sincs náluk. Meglátjuk, jövőre jön-e üzenet.

Beszélgettünk ezután a CIB legendás kínai banki rendszeres beruházásáról, amiről soha senki nem beszél on the record. Ellenben a pletykák szerint évekig kalapálták, mielőtt kidobták volna, és megcsinálták volna a mostani, teljesen jó rendszerüket.

Ferenc védte egy kicsit a forever béta - értsd: amikor átveszed vacak, és onnan már csak romlik - szoftvereket, mert van olyan projekthez köze, amitől mindenkinek sikíthatnékja van, ellenben ez-az még mindig nincs a helyén. Itt szóba került az a régi vitánk is, hogy ha a hidakat úgy készítenék, ahogy a programokat, Kelt kénytelen lenne megtanulni úszni. (Nem, nem tudok. Azért vannak azok a nagy vizek, hogy hajókat rakjunk rájuk.)

Externáliaügyi témánk az volt, hogy a ChatGPT tanítási adatbázisát aprópénzért tisztították kenyai alvállalkozók. Akik nem kaptak rendes pszichológiai támogatást ahhoz képest, hogy gyermekpornográfiát, bántalmazást és egyéb hasonlóan felemelő tartalmakat kellett címkézniük.

Ferenc autógyárban járt, látott robotot, miegymás. És be is számolt arról, hogy a robotkarok között hogyan mozognak a munkások. Meg persze szó esett arról is, hogy amit a német munkás már nem csinál meg, azt a magyar gyárvezetésen és munkásokon még át lehet erőszakolni. Ahogy miniszterelnökúr mondta: “nem leszünk gyarmat”, valószínűleg úgy gondolta, hogy mert már vagyunk.

Nagyban megy Magyarországon a telefonos adathalászat. Megijesztik az embert, hogy most zsebelik ki, de csak a jelszavát kell megadnia, vagy csak egy programot kell telepítenie, és kikerül a veszélyből. Majd a felrakatott programmal tényleg kizsebelik. Senki ne dőljön be.

Sötétjövő

Nem nagyon bizonyultak igaznak a Verra karbonkredit rendszerének ígéretei. Úgyis mint az erdővédelem nem valósult meg, a CO2-t nem vonták ki az atmoszférából, az egész egy olyan greenwashing projekt egyelőre, aminek a pozitív hozadéka közel semmi. Erre majd térjünk vissza, amikor megint egy aszályos nyáron nem értjük, hogy mi a fene történhetett.

Már kiemelkedően buta emberek is csinálhatnak MI-s csevegőrobotot. Így történt meg az, hogy a történelmi figurákkal való csevegést ígérő appban valójában olyan szimulált személyiségek vannak, akik úgy tagadják minden tettüket, mintha Nürnbergben állnának a bíróság előtt.

Kütyü

Falra cuppantható akkus tévé.

Meg lehet szerelni a John Deere traktorokat, de még nem teljesen boldog mindenki. Teljes szervízszabadságot!

#283. Drága doktor úr adás

John Cleese és a Brexit, Fitbit Versa Lite és Amazfit GTS, gigabites otthoni net, Sony WH-1000XM3 és Airpods 2, Sony STR-DH190 erősítő, hová tegyük a megunt ruháinkat, Ferenc Ferenc matek felvételije és a Star Trek vizsgája, végre Scroll.com, valamint a Lidl húsgolyó-gate. Vigyázat, szokatlanul explicit adás!

Ma este elbúcsúzunk a britektől. Na jó, valójában az angoloktól és az általuk megtévesztett walesiektől, de magukkal rántják a skótokat és az északíreket. Bájbájszása.

Na ez nem jött be, tényleg lepattannak

Meglepő emberek álltak a Brexit mellé. Például a hülye járások szakértője, John Cleese is. Persze neki egyszerű, az a terve, hogy lepattan a korábban nagynak nevezett Britanniából.

Sajátélmény

Kelt Fitbit Versa Lite-ot vett, hogy tudományosan próbáljon lefogyni. Ferenc Amazfit GTS-t, mert a Pebble lassan kihalt alóla. Mit várunk egy okosórától? Mire jó? És megérné-e Apple Watchot venni - amúgy igen - ha nem lenne a platformra belépés költsége annyi, amennyi.

Emellett dizájnkérdésekről is szó volt. Például, hogy egy fitneszkiegészítőhöz miért nem gyártanak olyan szíjat, ami a kövér illetve az izmos emberek csuklójára is jó. Nagy kérdések vannak ebben a világban.

Kelthez behúzta a Telekom a gigabitet, mert lebuktak, hogy már ilyet is szolgáltatnak.

Ferenc régi ígéretét teljesítette, kipróbált egy Apple Airpods 2-t, ami minden idők legkényelmesebben használható true wireless fülese, illetve egy Sony WH-1000XM3-et is. Erről még lesz szó később is.

Kelt erősítőt cserélt a témához jobban értő hallgatók tanácsai - vegyetek aktív hangfalat, az a logikus döntés - ellenére. Most egy Sony sztereó erősítőn hallgatja újra a zenéit. Lelkesedtünk már, hogy mennyire atom jó a The Doors Felt Forum-beli koncertje?

Minden más csak podkaszt, ez tényleg fontos

Használt, de jó állapotú ruháitokat szívesen fogadja például a Máltai Szeretetszolgálat. Adományokat fogad a Léthatáron Alapítvány is, ha nem fűlne a csuhásokhoz a fogatok. Egyéb felesleges, de hasznos dolgokat fogadnak az anyaotthonok is. Nyilván porcelán bonbonier és vörös október öltöny a kutyának sem kell, azt tessenek kidobni. Viszont kés, villa, tányér, pohár, hétköznapi ruha, ilyesmi soha nem árt. A fenti linkek csak ajánlások, valószínűleg két Google kereséssel mindenki talál a lakóhelyéhez közeli szervezetet.

És ha már ebbe így belementünk, olvassatok bele Ritók Nóra a Nyomor széle blogjába. Egyrészt mert egy modern szent. Másrészt meg segít kalibrálni az ember érzékenységi skáláját.

Vissza a sajátélményhez

Ferenc kitöltötte a matek felvételit. Elért 39 pontot az ötvenből. Ahogy az annak idején a bizonyítványban szerepelt: felsőbb osztályba léphet. Na de érdemes-e egy felvételin kudarctűréssel szűrni? Erről is beszélgettünk.

A magyaros feladatok között is volt egy, ami megosztotta a szülőket. Ebben persze segített az is, hogy a sajtó a háromrészes feladatnak csak az utolsó részével foglalkozott.

Vessetek meg, én szeretem az új Treket

Erről ugrott be. Ismeritek a Kobayashi Maru problémát?

Internetgazdasági különkiadás

A Scroll.com egy nagy hack, ami a harmadik féltől származó sütikre épül. Ráadásul nem kompatibilis a korábbi előfizetési rendszerekkel. És még így is előfizettünk, mert reklámmentesen és gyorsan olvashatunk több tök jó újságot.

Aki szeret angol nyelvű sajtót olvasni és érdeklik az új modellek, annak a The Correspondentet is javasoljuk. Nem mindenben értünk egyet vele, de egy jó újság.

Végül vitatkoztunk egy nagyot azon, hogy a magyarországi márkák egymásnak mentek viccesen svéd húsgolyó ügyben az egy menő sztori vagy sem. És egyáltalán mióta vannak márkák?

#228. Tök jó adás

Űrtávcső-gyász, rémszem és papírmaszkok, retró weboldalak és Telekom ügyintézés, vízórás fotóalbum, Bluetooth dilemma, there’s not an app for that, manuál sincs, Apple vasak a tűzben és ami az adásból kimaradt.

Panaszos adásnak rövid a naplója, ahogy a nép bölcsesség is tartja. Mink pedig most jól kipanaszkodtuk magunkat mindenfélére a netszolgáltatóktól a világig. Ver ugye mindenkit “az a gyönyörű kurvaélet”, na előttünk van mikrofon ilyenkor.

Meggyászoltuk a Kepler űrtávcsövet. Remek űrtávcső volt, ez meg egy remek búcsúbeszéd róla.

View this post on Instagram

#halloween #digital #pumpkin

A post shared by Tamás Ölveczky (@olveczkyt) on

Szemes appot találtunk adás közben, de nem ennyire menőt. Pedig hát egy intelligens halogéntökbe kell a menő szem.

Ferenc talált szuper, darabonként hét dollárért megvehető “csináld magad, ragaszd össze az ujjaidat közben, ha egy mód van rá, ne vágj bele sniccerrel a kezedbe” maszkokat.

Milyen öreg ön teszt

A Gizmodo írt egy király cikket arról a száz oldalról, ami formálta az internetet. Neked hány volt meg? Küldtél bárkinek goatsee vagy rotten linket?

Sajátélmény

Ferinek a Google felkínálta, hogy nyomtasson ki egy remek fotókönyvet a surányi vízórájáról. Amellett, hogy ez algoritmikus butaság, lenyűgöző, hogy mennyire nem tudják megkülönböztetni fotós szolgáltatások a fénykép, mint fénykép és a fénykép, mint jegyzet célú képeket.

IKEA Eneby, Google Home Mini vagy a Wirecutter által a legjobbnak ítélt olcsó BT-hangfal? Különbözőket fogunk választani, lesz még erről szó, pedig mindkettőnknek olcsó konyhai rádió kell.

Keltnek olyan problémája támadt, hogy a böngészők nem nagyon hajlandók a nagyra nőtt könyvjelző adatbázisok kezelésére. A megoldás a StorURL nevű segédprogram. Innen oda mentünk tovább, hogy a telepítős egy-egy problémát megoldó szoftverek kora mintha véget ért volna (meg a fájloké is), az appok viszont nem mindig adnak jó megoldást. Pedig hát van egy csomó feladat, amikre a számítógépet feltaláltuk.

Innen pedig eljutottunk oda, hogy a telefonos ügyfélszolgálatok és a magyar netszolgáltatók mennyire otthonos élményt nyújtanak. Na ennek lesz még folytatása is!

Továbbá beszélgettünk a telefonbillentyűzetekről, és ha már ott jártunk akkor arról is, hogy opensource felhasználható magyar nyelvtechnológia van, igazán megtanulhatna a Google helyesírásellenőrizni. Meg hogy minden összetett szavakkal operáló nyelvet szívás swype-jellegű billentyűzettel írni, illetve hogy a Gboard összes gesztusparancsa sehol sincs felsorolva.

Apple mise

Az Apple közben frissítette egy csomó gépét. Például van szexi új Macbook Air és menőnek tűnő Mac Mini. Persze még mindig keményen kell fizetni, ha az ember nem 128 gigabájtnyi SSD-vel szeretné őket. Vagy nem csak 8 giga memóriával.

Továbbá ha valaki szeretne Pencil 2-t és csini billentyűzetet is az iPad Prójához, akkor csak ki kell fizetnie ezekért a kiegészítőkért valami 330 dollárt.

Mindeközben a Facebooktól megint lelépett egy egykori vezető, de már majdnem odáig buktatták le, hogy a levelekre nyalta fel a bélyegeket.

És vajon Marissa Mayer mit csinál most?

Dolgok, amik nem voltak az adásban, de majdnem bekerültek

Az iPhone allergiás a héliumra, remek sztori, hogy miért és hogyan jelentkezik ez.

Barcelonai sharing economy statisztika. Hát ez valójában economybb, mint sharing.

Az nem feltételnül az egészséges verseny következménye, hogy ha megjelenik egy nagy lánc egyik egysége a városban, akkor a helyi kisebb játékosok kihalnak.

A Google új módszert talált arra, hogyan lehet új dokumentumokat nyitni Drive-on.

Opensource macska. Nem viccelünk!

Másodlagos szoftveres noccsok jelentek meg a Pixel telefonon, dolgoznak az elhárításán. Közben Kínában már van notchmentes, csupaképernyő telefon.

#132. Gazsnap adás

Filmkészítés kölköknek, ikerűrhajós, atomvillanás-fehér, IoT-mosdatás, médiacenter-revival, Amazon Tap, Gear VR, ingyenwifi, Apple VR, angol büntiadó multiknak, low-tech-net és sörpodcast.

Sok mindent meg lehet tanulni - ebből amúgy van egy vadul sikeres Gladwell könyv is, amiről nem beszéltünk, meg hát egy kicsit gyanús is - és ezt bármikor el lehet kezdeni. Van például gyerekkönyv, ami olyan dolgokat tanít, mint a filmforgatás.

Ha veszünk a telóhoz stabit is, akkor meg aztán tényleg meg lehet csinálni a Ryan közlegényt a homokozóban.

Leszállt Scott Kelly, annyi időt töltött az ISS-en, mint amerikai egyszerre még nem. Az oroszok, azok oroszok, bele se menjünk. Ők kint laknak.

A hét színe az atombombázó fehér volt.

Okosminden

Az IndieGogo hírlevél szerint - iratkozzatok fel rá, nem azért mert jó, hanem mert tanulságos - mindenki többszobás médialejátszót akar. Olyat, mint a Tunebox 2 vagy a Z4 Aurora minden+projektor is.

feature-safesound-v3 (Custom)

Az Amazon kiadta a Tap nevű dolgot és az Echo Dotot. Annyi bluetooth okoseszköze van már, ami még a hangra is hallgato, hogy elsápadunk.

Ja amúgy ezen a héten majdnem lett Telekom free wifi. De nem.

Beefek a héten

A Oculus Riftes ember beszólt az Apple-nek.

Az Apple vs FBI dolog dúlt tovább. Az ENSZ szólt, hogy ez nem annyira okés. Nem mintha az FBI-t ez zavarná.

Működik a Facebook büntiadó az Egyesült Királyságban. A nagy cégek megadóztatása egy trend lassan.

Nnnna ő, ő már nem dolgozik itt

A digitális tudásmunkások - de büszke vagyok, hogy leírtam - életében a kirúgás is máshogy néz ki, írja a The Awl.

Ja, de közben a Google rájött, hogyan kell jó csapatot csinálni.

Lowtech

Van arről egy hosszú érdekes cikk, hogy fjúcsördrónok meg ballonok helyett hogy lehet volánbuszból és parabolaantennából internetet csinálni.

Szomszédok

Indult sörös podkaszt, az a nevük, hogy Csapon.

#131. Gorilla az űrben adás

Gorilla az ISS-en, súlytalan zenészek, hangfelismerő Erika és Docs, design thinking kerekesszékben, rajzolós szövegbevitel, hoverboard, kovácsoltvas serpenyő, Uber, Viber-vadász Telekom, engrizés és lávcsizás, tahóskodás robotokkal és a betiltott furaság.

Videósan induló rádióműsor volt ez. Az egész azzal kezdődött, hogy Scott Kelly gorillának öltözött a nemzetközi űrállomáson:

  Needed a little humor to lighten up a #YearInSpace. Go big, or go home. I think I’ll do both! #SpaceApe Posted by NASA Astronaut Scott Kelly on Tuesday, February 23, 2016

Aztán szóba került a legújabb OK Go klip:

És aztán még volt egy írógép jellegű eszköz is, aminek úgy lehet diktálni, mint a Google Docs-nak:

Dizájn

Remek, de nem rövid cikket olvastunk a Microsoft xboxológiai főemberével, aki azt mondja, hogy minden sokkal jobb lenne a világban, ha a mindenféle hátrányokkal együttélő emberekre terveznénk az eszközeinket. És nem csak nekik lenne jobb - nem mintha ez amúgy nem lenne önmagában érv - hanem tényleg mindenkinek. Olvassátok el.

Aztán Feri a vallomásos líra keretei között elmondta, miért gépel Swype-on. Én meg azt, hogy bejövő mobilhívást fel lehet venni bizonyos telefonokon.

A későn ébredő szabályozó

Az Amazon kitiltja a hoverboardokat miután mindenki vett már egyet, az emberek leszedték a karácsonyfát, stb. Jóreggelt.

Kis kitérő: kézműves kovácsoltvas serpenyő.

Ferenc felháborodik

…rovatunkban az Uberrel foglalkoztunk. Illetve azzal, hogy mennyit lehet csúsztatni egy Uberről szóló cikkben, ésvagy csak a taxispárti vs. uberpárti vita van-e, esetleg el lehet küldeni mindenkit a tarkafaszba. (Szerintem el.)

Mindeközben a közösségi médiában

A Telekom Immmr (három m!) szolgáltatása mindent mindennel összeköt majd és csörögni fog a tablet, ingyen lehet hívni a tévét, sms-t küldünk az okoshűtőről. A Viber és a Messenger torkának az elharapása a cél persze, de lássuk előbb működni.

Vannak új Facebook emodzsik a lájk mellé. Már akinek persze.

Továbbá van új Atlas robot:

Kína pedig betiltotta a túl modern épületeket. Ezek a kínaiak…

china