#381. Watson szabadlábon adás

Steve Jobs papucsa, D'Anunzio és Pareto, Szomszéd János vezetékes, a NAV elnöke, megőrült-e Musk, mizu a Twitternél, mi az a fediverse, jön a Tesla Semi, Elizabeth Holmes hosszú időre börtönbe megy, FTX és SBF, azaz inog a kriptopiac, leépítések a Völgyben, megvették az Evernote-ot, éneklő faszobrok és Commodore tangóharmonika.

Büszkék vagyunk arra, hogy valószínűleg mi vagyunk az első magyar podkaszt, amiben a nalebinding - magyarul tűkötés - nevű csomómentes majdnem horgolás, majdnem kötés módszerről valamint a világ első zoknijáról is megemlékezett. A technológia az technológia, akkor is, ha Hésziodosz írt róla.

Innen továbblendültünk Gabriele D'Anunzióra, aki egyrészt szabadcsapatok élén elfoglalta Triesztet, másrészt Bécset szórta repülőről röplapokkal, meg írt drámát, verset, újságcikket, lelkes nudista volt és később lelkes Mussolini hívő. Szemben Vilfredo Paretóval, akinek ugyan a közgazdasági munkáira épített Mussolini, de Pareto maga nem volt fasiszta. Már csak azért sem, mert 1923-ban meghalt, Benito pedig a tízes évek végén kezdte építgetni a szervezetét, majd 1922-ben vonult Rómába a feketeingeseivel. A Pareto-elv, amit a közgazdászról neveztek el, meg későbbi.

A heti podkasztajánlónk is ide kapcsolódik. Az If Books Could Kill olyan könyveket tárgyal ki, amelyek nagy, közismert megállapításokat, közkeletű bölcsességeket terjesztettek el, amelyekkel csak az a baj, hogy nem igazak.

Drága móka

Eladták a néhai Steve Jobs néhai szandálját. 218 ezer dollárért ment el, amennyiért már adanak szép dolgokat is. Még olyanokat is, aminek nincs stevejobslábszaga.

Van olcsó móka is. A Szomszéd János Vezetékes instagram fiók olyan névjegyeket gyűjt, amiket az ember beírt egyszer, aztán úgy maradtak. Ablakos Józsik és Kasztnis Krisztiánok mellett vannak vadabb dolgok is.

Ferenc meghallgatta a NAV elnökének egy előadását és rácsodálkozott arra, hogy Vágújhelyi Ferenc látott már számítógépet. (Sőt már evett is.) Itt azért már nem értettünk egyet abban, hogy a kata hiphopp eltörlése illetve egy új adónem behozása az olyasmi-e, amire az adórendszer átszabása kifejezést lehet használni. De hát hol voltunk még az adás végétől!

Obligát Hitler mém, most mém nélkül

A bukás mémesült részét legalább egyszer érdemes megnézni eredetiben. Vicces felirat nélkül. Egészen remek színészi játék és remek jelenet.

Musk és a Twitter

Itt kezdődött el a vita az adásban. Megzakkant-e Musk vagy sem? Ha valaki egy mérnöki fókuszú céget tud vezetni - aminek persze vannak sales és egyéb tevékenységei, de nem annyi, mint egy globális médiacégnek - akkor vajon egy médiacéggel is elbánik-e? Rossz tanácsadókra hallgatott-e Sztálin elvtárs?

Ami egészen biztos: első körben nagyjából 3700 embert épített le Musk, aztán még legalább ezer ember elszivárgott. Elbizonytalanodott, hogy milyen moderálási elvek érvényesek. Egyelőre sikerült leépítenie egyrészt a hirdetőket, másrészt a Twitter salest. De legalább felfedezett a géniusz két olyan dolgot - natív hirdetések, twitként formázott hirdetések - amelyeket már nem kell lefejleszteni, mert eddig is léteztek. (Egyesével nem linkelem végig a sztorit, a Platformer remekül koverolja az ügyet.)

A piac két hete már olyanokat fejtegetett, hogy egy dollárnyi Musk hitelt hatvan centért vennének meg. Ez akciósnak is erős, nem tükröz bizalmat.

Párhuzamosan alakulnak szolgáltatások. A Hive és a Post ugyanazt akarja csinálni, mint a Twitter. Viszont nincs is modelljük. A Mastodon barátkozást igényel, mert nem egy az egyben klónja egy ismerős szolgáltatásnak, hanem egy federált módon (gondoljatok a mail- vagy webszerverekre, egyik se központosított technológia) felépített üzenőrendszer. És az alapjául szolgáló ActivityPub technológiára épült már videómegosztó vagy könyvespolc nyilvántartó oldal is. Ez Kelt kedvenc jövőképe, csak a felhasználóktól erő befektetését igényli, meg esetenként pénzt is, ami jót tenne a netnek, de a minden ingyen van világából nehéz áttérni.

A hét másik kérdése: tényleg nem tudnak-e infrastruktúrát építeni és üzemeltetni az amerikaiak? De hát San Franciscóban most adtak át, nagy késéssel egy darab metrót. Igaz, nem késett annyit, mint a legendás Berlin Brandenburg reptér.

Liz nem ér rá

Elizabeth Holmest, a Theranos csalásért felelős igazgatóját leültetik 11 évre. Reménykedett, hogy a gyermekeire való tekintettel elnézik neki, hogy hazudott a befektetőinek. (És az ügyfeleknek is, de azért nem ítélték el.)

Alja dolog nevekkel viccelődni, de ha az FTX-ről és SBF néven ismert vezéréről (Some Bankrun-Fraud... izé Sam Bankman-Fried) van szó, akkor megengedjük magunknak. Egyelőre valami 3 milliárd körüli összeg sorsa bizonytalan, meg a befektetési cégének a sorsa, meg azoké, akik vettek tokent az FTX-től. Illetve az egész felveti azt a kérdést, hogy ha ez a cég azzal kérkedett, hogy a legjobban ellenőrzött tőzsde, és mégis egy énekfüzetbe vezette a könyvelését, akkor a többinél mi a helyzet.

Ed Zitron elmagyarázta, hogyan következik a 2008-as válságból, egy generáció előtt álló kilátástalan jövőből sé határtalan ígéretekből az FTX-botrány és a kriptó átverések.

Itt kerültek szóba a Pinkertonok, akik még léteznek. Több, mint száz éve vernek szét szakszervezeteket, ha láttatok még visszatetsző vállalatot. És hogy honnan lehet ismerős a név? Például Karl May regényeiből.

Tovább suhognak a kaszák: elbúcsúzunk az Amazon Alexától, a Meta Portaltól és az okosórás fejlesztéseiktől.

Eladták az Evernote-ot. Van-e még, aki használta. Illetve eladtak pár Taylor Swift koncertjegyet, de ettől senki nem lett boldog. Mert hát rosszul működött a folyamat, de legalább pár nyerészkedő jól járt.

Kütyü és kimaradt dolgok

A Verge-en megjelent egy Meta Quest Pro teszt. Nem egyértelműen pozitív, pláne az árához képest.

Snapdragon XR szemüvegbe való chip! Ki ne örülne neki?

A Teenage Engineering éneklő faszobrai egyrészt nem olcsók játszós dolognak, másrészt egészen csodálatosan szép feleslegességek. Az árak helyett a videót nézzétek meg!

#370. Satyana Béla adás

HBO és a streaming jövője, vízhiány és urbanisztika, zoning az USA-ban, Amazon kisáruszállító bringa, villanyszerelés nehézségei, Car Mechanic és Toyota 2JZ, Aranysas és a rövidítések, mégis becsukják a theranosos Balwanit, Musk tényleg egy bunkó, valamint Twitter moderálás, az Apple elcseszte az M2-es alap Macbookot, Pixii a fotós népnek.

A HBO a kelet-európai gyártást is leállítja. A sztori azzal kezdődött, hogy több sorozatot levettek, köztük a Besúgót is, amire a HBO Max hazai bevezetését felépítették. A pénzügyi áramvonalasítás nem áll meg itt. Abban persze nem értettünk egyet, hogy a pénzhiányosabb időben fog-e javulni a streamerek kínálata, illetve a kábeltévésedés merre tart pontosan.

Ez csak úgy szóba került, a magyar tévézés csúcsa

A WMN-en volt egy remek cikk az agglomerációs települések vízhiányáról. Azt hiszitek, hogy ebben aztán egyetértettünk, mi? Hát nem. Ahelyett, hogy elmesélném a témákat itt vannak azok a fogalmak, amiknek az ismerete nélkül teljesen felesleges egyáltalán belekezdeni egy ilyen vitába: szuburbanizáció, városszétfolyás és gerjesztett forgalom. Közben azért utána néztünk, a szóban forgó települések többsége (kivétel Üröm) a Fideszre, áttételesen pedig a rezsicsökkentésre szavazott. Amely rezsicsökkentés azt a pénzt csatornázza el a szolgáltatótól, amiből korszerűsítést, karbantartást és kapacitásbővítést lehetne végezni.

Amúgy a végén ugyanannál a vitánál kötünk ki, amit vagy száz adás óta folytatunk: mi van akkor, ha az egyéni érdekek és a közösség érdekei nem esnek tökéletesen egybe?

Ide még érdemes meghallgatni a 99 percent invisible podkaszt The Gruen Effect című epizódját, ami azt meséli el, hogy Victor Gruen, egy bécsből amerikába menekült zsidó építész hogyan találta ki a mall-t, azaz a hipermarketet. És hogy szegény Gruen az európai jellegű közteret akarta Amerikába importálni, ahol az a fajta belváros már megszűnt, amit az európai városokból ismerünk, de ehelyett hozzájárult a belvárosok további erodálódásához. Na így menjen bárki wesztendezni.

Illetve beszéltünk a zoningról, ami miatt a családi házas övezetekben nem lehet még egy kávézót sem nyitni - mert az lakó zóna -, és az autó köré felépített városokról is.

Sajátélmény

Ferenc villanyt szerelt a családi nyaralóban, Kelt pedig elmesélte, hogy milyen volt egy olyan lakásban csillárt cserélni, ahol az előző szerelő csak kék vezetéket használt. (Spoiler: szívás.)

Aztán emlegettük a játékból tanulást a Car Mechanic Simulator kapcsán, ami Kelt Patreonján már cikk formájában is elérhető. Remek játék, bármennyire nem ilyennek tűnik elsőre.

Itt előkerült egyrészt a Jaguar XJ220, másrészt pedig a Brunei szultán öccse, Jefri herceg, akit akkor pofoztak ki a családból, amikor már 1,48 milliárd dollárra rúgott az általa elsikkasztott vagyon. Az adásban csak száz darabos autógyűjteményt feltételeztünk - ugyanennek a családnak egy másik hercege szerezte be a hat legendás Ferrari FX-et, ami Ferrarik és versenytechnológia összegyógyításával készült - de valójában 2000 luxusautót gyűjtött össze. És ez még csak nem is a drága hobbija.

És pár szót beszéltünk arról is, hogy a felesleges dolgok tudása mire jó.

Üzleti blokk

Sunny Balwaninak kinéz vagy húsz év börtön a Theranos-ügyből kifolyólag. Tizenkét vádpontban találták bűnösnek, ez azt is jelentheti, hogy a hátralevő életét börtönben tölti.

Elon Musk megpróbál kissasszézni a Twitter felvásárlásából. Hetedhét országra szóló per lesz ebből érthető módon. Már amennyiben a szerződések jelentenek bármit, illetve a Twitter nem szeretne lemondani egymilliárd dollárról (minimum!) és a részvényesek is jól viselik, ha egy üzleti kalandor meghintáztatja a befektetéseik értékét.

Kütyü

Rákívántunk a hamarosan beszerezhető, és tök drága, Pixii kamerára.

Illetve rácsodálkoztuink arra, hogy az Apple apróságokkal szúrta el az M2-es MacBook Pro legolcsóbb modelljét.

#369. Górcső alá helyezett hőmérő higanyszála adás

Posta házhozszállítás, A hazugság tézisei, Theranos-COO Sunny Balwani pere, Beton.Hofi interjú, Dalfutár-helyzetjelentés, régi hardver sorsa, ASCII-art, posztergenerátor, hová lett a Besúgó, Nothing Phone (1), Solana kriptótelefon, papírfénykard.

“…minél inkább almabor, annál inkább Velorex” - ahogy a költő is írta. Esetünkben ez a minél melegebb van, annál rövidebb az adás. Harmincöt fok felett létezni is fáj, nem hogy fejhalgatót viselni.

Egy jó kis panaszkodásra azért telt az adás elejére: a Posta mostanában úgy hozza ki a kínai csomagokat, hogy megállapítja, hogy vámot meg áfát nem kell rájuk fizetni, majd felszámol emiatt egy kezelési költséget. Ha egyszer valaki csinálna egy céget, ami olcsón kiszállít csomagokat, igen sikeres lehetne.

Ferenc beleszeretett az interneten egy okos címkenyomtatóba, amivel nap, szél, fény, világálló címkéket lehet nyomtatni. Még Bluetooth is van benne, ha ez valakinek mellette szól és nem ellene.

Kultúrkanyar

Ferenc Moskát Anita új novelláskötetét A ​hazugság téziseit ajánlotta.

Ott figyelnek a szentképek!

Kelt Steven Levy Facebook könyvét, amihez több tucatnyi interjút készített, köztük legalább 8-9 darabot Mark Zuckerberggel. Lelőjük a poént: Zuck nem jön le különösen szimpatikus fickónak. (Jé, megjelent magyarul is.)

Hiánypótlásként álljon itt - az adásnaplóból egy ideig kimaradt - hogy Feri rákattant Beton Hofira. Rögtön ajánlotta is az ő részvételével készült Dalfutár adást és egy részt a Recorder podcastjából.

Itt aztán szóba került az is, hogy rocker volt-e Demjén Rózsi, illetve hogy nézett ki, amikor a térden felül érő lakkcsizma része volt a fellépőruhájának. Hát így.

Mi van…?

…Sunny Balwani ügyében, aki a Theranos operatív igazgatója volt, késik az ítélet. Egykori párját és a cég alapító-vezérigazgatóját, Elizabeth Holmes-t már leültették. Így jár, aki egymilliárd dollárból épít egy nagy tornyot hazugságokból. Ferenc szeretné, ha Holmest csak átverte volna a Balwani, ezért az adásban nem mondtam el neki, hogy a Mikulás sem létezik.

…az HBO levett pár sorozatot, mert zajlik a Warner és a Discovery összeolvadása. Az adás alatt csak arról tudtunk, hogy le kell tölteni a jövőben a kalóztékából a Besúgót annak, aki nem látta, és szeretné. Azóta romlott a helyzet.

Mobilrovat

A Nothing telefonja a középkategóriát célozza meg, de nagyon szép lesz. Cserébe részleteket még nem tudunk, olyanokat, mint hogy mennyibe fog kerülni.

A Solana kriptotelefonja annyira nem új, hogy pár adással korábban még Essential Osom OV1 néven beszéltünk róla.

#347. Vissza a jövőbe adás

Alzabox, radiátorkaland, EQS Merci, Youtube élmény, NEMAZAGIMI, Class-D erősítő vágyás, Gattyán szándékai, DRM-es gyerekjáték, Dalfutár új évad, Elizabeth Holmes (Theranos) pasija.

Sajátélménnyel kezdtük az adást, mert annyi mindenről kellett beszélni. Például, hogy a sötét zsarukhoz - de béna cím volt ez a Men In Blacknek - hasonlóan az Alza is átállt a 32 órás centúriai időszámításra. Csak ezzel magyarázható, hogy a háromnapos alzaboxos átvételt és a saját logisztikai naptárukat sikerült úgy összeegyeztetni, hogy hajnal háromig lett volna a logikailag harmadik napon a dobozban Kelt csomagja. A csomagot kimentettük, a benne levő SD-kártyákat visszaengedtük a természetbe.

Aztán volt havária is lyukas radiátorral, szintén Keltnél. A tapasztalatok a következők: drága leereszteni egy társasház fűtési rendszeréből a vizet (34k), könnyű elnyírni a sarokszelep zárócsavarját, mert a legpóriasabb műanyagból készül, és végül, hogy így se fagyunk meg. (Az anyaghibás lyukas lapradiátor kalandok még folytatódnak majd, úgy érzem.)

Van-e itt bárki, aki nem hallott arról, hogy az Emagtól kap 3000 forintnyi kupont, ha 2018 előtt/körül vásárolt bármit? Minket naponta bombáznak. Az többnyire kimarad a levélből, hogy a 3000 forint értékű, ám csak 10 ezer forint feletti vásárlás esetén beváltható kupon azért jár, mert a GVH megbírságolta a céget átverős árazás miatt.

Villany és főzés

Mivel a háztartási eszközök szervizelése szóba került, ezért onnan már csak egy lépés volt a mosogatógépben szuvidálás. Illetve az autók motorterében való főzés. Erről még szakirodalom is van, bár antikváriumban érdemes keresni. A könyv címe Manifold Destiny és 1989-ben adták ki. (Újabb kiadások akadnak, de a legutolsó is 2008-as.) Villanyautóban meg se próbáljátok!

Ferenc közben rácsodálkozott arra, hogy a Mercedes EQS mennyire nem úgy néz ki, mint egy S-klasse. Precízebben fogalmazva: az előbbi bazári belülről, az utóbbi meg a hagyományos, bár nehezen feldolgozható európai luxust képviseli. Ebben benne van az is, hogy a Mercedesnek meg kell oldania, hogy 1, ne kannibalizálja az S-klasse eladásait (pedig, ugye) 2, olyanoknak is tessen az EQS, akik nem az európai luxust szokták meg (nem, nem sudribunkózzuk le őket).

Közben a Mercedes nyolcadszor hívja vissza az EQC-ket. Azzal a kocsival nem autót vesz az ember, hanem egy problémás párkapcsolatba száll be.

Kelt pedig kiborult, hogy az amúgy csinos vonalvezetésű Opel Astra L-be mennyire igénytelenül kinéző beltér került.

Nem az a média

A Fókuszcsoport YT csatorna gazdája, Ádám leforgatott egy részt a Középsuliból, miután a mára megtépázott renoméjú sorozattól egy olyan választ kapott a kritikájára, hogy “igen, akkor csinálj jobbat”. Annyira csinált, hogy az füstöl.

Kívülről nézve a Középsuli egy nagyon csúnyán menedzseletlen, lecsúszni hagyott produkciónak tűnik. Ami még akkor is felvet kérdéseket, ha elismerjük, hogy egy-egy ilyen formátum nem él a világ végéig.

Vas

Ferenc rákívánt egy D-osztályú (digitális) erősítőre. Valami TPA3116D2 elektronikás csodára, ami meghajtja a felesleges hangfalait, van rajta bluetooth, enni nem kér, kicsi és nem szól vacakul. A forgalomban lévő bölcsesség szerint a hülye nevű Fosi Audio gyárt például ilyeneket jó minőségben.

A RetroTech tesztjeiből például ki lehet indulni. Szegényt egyszer mi is felbőszítettük, hogy vegyen valami ipari hulladékot. Fentre viszont inkább egy olyan adást illesztettem be, amiben Balázs és a teljesen más jellegű hifis csatornát vivő Gedeon beszélgetnek.

Ingem Gattyán

Bejelentkezett az ellenzék, meg esetleg az ország vezetésére Gattyán György. Ez egy csomó kérdést felvet, ezek közül egyik se az, hogy neki kellene-e ezt tennie, mert arra van egy nem válaszunk. Az ellenzék hatalmasat húzott az előválasztással, még ha azóta bénáznak is, amiből jelentős politikai haszna volt. Egy, az egészet megkerülő jelölt támogatása öngyilkosság lenne.

Ami érdekesebb kérdés, miért tolja Gattyán a Fidesz szekerét az ellenzéki szavazatok megosztásával? Ugyanez felmerül a Kutyapárt esetében is! A két kérdés nem tehető fel külön-külön. Meg az is izgalmas, hogy a Gattyán elleni ellenzéki kritika miért a pornóban csúcsosodik ki? Van-e ma Magyarországon olyan ellenzéki szerepő, ami a szexmunka vs. a nők elnyomása vitában a kevésbé prüd álláspontot választja? Vagy akár csak felveti, hogy ez a vita létezik?

Apróságok

Végre van digitális jogvédelmes gyerekjáték, egy szivacsdárda lövő puska. Mielőtt bárki feltenné a kérdést, igen, tök felesleges ebbe jogvédelmet tenni.

A Balmuda Phone egy határzottan nem Feri-telefon, és az ára miatt nem is Keltphone, de egy kicsit rákívántunk. Van neki jellege.

Van újra Dalfutár, amiben Hajós egy kettéhajós telefonnal vigéckedik. Egészen használhatónak tűnik.

A Verge elküldi a fenébe a PR-eseket.

Elizabeth Holmes ismert startupcsalónak pedig volt egy pasija, aki szintén a cégben dolgozott. Ferenc már-már azt gondolja, hogy nem is a csalóasszony volt itt a vétkes.

#242. Majomtelefon adás

Passzoldvisszatesó, Spotify WTF, Redmi 6 és Mi A2 Lite, hogyan válasszunk olcsó kamerát, redesign-ellenző kamaszok, az Apple lehúzná a sajtót, az államtitkár meg az MTA kutatói hálózatát.

A Jane Goodall Alapítvány telefonvisszaadós, újrahasznosítós, nyersanyagokét feldolgozós programjával kezdtük. Sok szó esett gorillákról, bár Goodall csimpánzkutató, de aztán reggel megnéztük és igen, az akció a gorillákat is emlegeti. (A fenti képen nem Goodall van.) Volt kis vita arról is, hogy a Passzold vissza tesó név az úgy hangzik-e, mint amit főemlős testvéreink mondanak Ferencnek.

Majdnem belekeveredtünk innen abba, hogy havazik Hawaiion, de helyette szóba került a Spotify. Amivel az a baj, hogy a szoftver vacak, buta, arra sem emlékszik, hogy mi lett volna a következő öt-hat szám. És isten mentsen attól, hogy asztali lejátszónak akarjuk használni, mert szétfagy könyvtárépítés közben. Viszont a Spotify Connect, a különböző eszközök közti streaming átadás, na az fekete mágia.

Az úgynevezett sajtó

Az is nagy kérdés, hogy a Spotify mit fog kezdeni a podcastokkal. Most vett magának egy Gimlet Mediát, egy Anchor.fm-et, és amúgy minket is elértek a Spotify kliensben.

További podkaszt hírek: a Theranos sztorijából podkaszt lesz, a Slate Slow Burnjéből pedig tévésorozat.

Kiszivárgott az Apple-től, hogy megmentenék a sajtót. Leginkább azzal tennék ezt, hogy előfizetős hírszolgáltatás app kerülne az iOS-t futtató eszközökbe, amivel leginkább az Apple jár jól. A bevételmegosztás a kijutott infók szerint úgy néz ki, hogy az Apple-höz kerül a pénz fele és az adat, a sajtó pedig örül ennek.

Sajátélmény

Feri gyerekei Xiaomi Mi A2 Lite telefonokon folytatják az életet. Keltékhez Redmi 6 került, mert ez volt a legolcsóbb vállalható készülék, amit be lehetett szerezni. Nagy emberkísérlet kezdődik.

Továbbá Ferenc arra is rájött, hogy a redizájnokkal való elégedetlenség nem korfüggő. Valójában a legtöbb eszközünket izommemóriából használjuk, viszont a digitális szolgáltatások - és az okostelók - erre nagyon durván alkalmatlanok még.

És akkor vita

A hét legfontosabb cikke az volt, amit a Diétás Magyar Múzsa írt az akadémiai kutatás, az innovácó, a K+F és az alapkutatás viszonyairól. És arról, hogy miért van ezek mindegyikére szükség, és miért egy buta bohóc Palkovics miniszter.

Ez után, magunkat is meglepve, vitatkoztunk arról, miről érdemes vitatkozni. És hogy az embernek kell-e tájékozódnia mielőtt feltesz egy provokatív kérdést.

#238. Zombigyermek adás

Szorul a Google Andy Rubin miatt, bezzeg az Uber már nem, az óceánporszívó becsődölt, mert a startupvilág hülye, bezzeg a Theranos, pedig noexit startup mozgalom, és főként: meghülyül-e a gyerek a sok telefonozástól? Brit gyerekorvosok, magyar énektanár, amerikai Hunter S. Thomson.

A részvényesek is felkapták a vizet arra, hogy a Google eltussolta Andy Rubin zaklatási ügyét, és inkább érdemei elismerése mellett egy 90 millió dollárral kitömött tarisznyával eresztették útnak. Több per is zajlik az Alphabet holdingcég ellen, hogy ilyet tán mégse kellene.

Bezzeg az Uber háza tája viszonylag csendes, amióta Travis Kalanicktől könnyes búcsút vettek. Hiába na, egy nem botrányos CEO jó a háznál. Tényleg csak olyanokat lehetett hallani, hogy lehet nem mennek idén tőzsdére, újra tesztelik az önvezető kocsikat és hogy repülő taxit mutatott be egy partnerük. Hát ez maga a normalitás manapság.

Ferenc beszél rovat

Nagyprobléma rovat

Történt egyszer, hogy egy pimaszul fiatal, épp tizennyolc éves srác megtalálta a módszert, hogyan lehetne kihalászni az óceánból a műanyagot. Hogy mit keres ott? Beledobáltad. A folyók egymásba ömlenek, aztán a tengerbe, az az óceánba, ahogy azt Lusta Dick őrmester is jól tudta. Kapott is rá jó 40 millió dollárt, mert mindenki sajtó, kockatőke, sírkő-faragók és balett-táncosok elhitte, hogy nem a hülye óceánkutatók fogják megoldani ezt a problémát. Miért is tudnának a dobozon kívül gondolkodni.

Na mostanra a cuccról kiderült, hogy nem működik, ellenben letört belőle egy darabot az óceán, mert az meg ilyen játékos természetű környezet. Nagyobb baj, hogy az oceanográfusok szerint a szemét a vízoszlopban több mélységben van. Szóval nem csak a tetőről kell lekanalazni, mint a kocsonyáról a zsírt.

Feri szerint az ügy nagyban hasonlít a Theranos-sztorira. Szerintem ott Elizabeth Holmes sokkal tudatosabb csaló volt. Ez még egy vita köztünk. Az biztos, hogy a kockázati tőkebefektetők és a sajtó ugyanúgy nem nagyon végezték el a dolgukat abban az ügyben sem.

Ha már témánál voltunk, beszéltünk a no exit slow startupokról, akik - kapaszkodjatok! - céget akarnak építeni az ötletükből. Meg arról, hogy mik a kedvenc magyar webes oldalai/bizniszei Keltnek. (Fortepan, Maesteszínház, Oszkár, Feri pedig gyorsan hozzácsapta a Gyerünkanyukámat.)

Micsináljonagyerek rovat

Brit kutatók szerint az ön gyermekének nem nő két feje attól, hogy okostelefonozik. Sőt megmarad az egy. Még talán tetőlövész sem lesz belőle. Ellenben mondanak négy pontot, amire érdemes figyelni:

  • Kontrollálható a képernyő előtt töltött idő?
  • A családi programok kárára megy a netezés?
  • Az alvás rovására netezik a gyerek?
  • Képes-e megállni a gyerek, hogy kontrollálhatatlanul összeegyen mindent, miközben a YouTube-ot bújja?

Ide kapcsolódik az a kérdéskör is, hogy az időt cseszi-e el a gyerek, ha játszik? Onnan jön a kérdés, hogy szembejött a HungarianRobot hirdetése, amiben a következő szerepel. (Kiemelés tőlünk.)

Ne csak játsszon a gyerek a számítógépen, hanem valami hasznosat is csináljon: megtanítjuk robotot építeni és programozni. Előképzettség nem szükséges, ez kifejezetten 18 év alatti kezdőknek szóló tanfolyam. A résztvevőket egy rajzoló robot összeszerelésén és programozásán keresztül vezetjük be a robotikába.

És akkor feldobtuk már azt a kérdést, amire annyira sincs válaszunk, mint a fentiekre. Hamarabb, vagy korábban érnek-e a mai gyerekek. Látszik-e ez abban, amit mérnek a társadalomtudósok: a szexuális érésben. És Feri olyan-e mint Claire a Modern családból?

Itt került szóba az is, hogy kell-e szépen írni az ének füzetbe. Hogyan köszöntötte fel Hunter S. Thompson Jack Nicholsont szülinapján. És jó-e a NAT és jobb-e az új NAT? És végül: mit ér mindez, ha a tanári kar adott?