#336. Intelligens szén adás

Post-covid állásinterjú, a videokonferencia nemdicsérete, bűnözőfogás hamis appal, end-to-end titkosítás működése, Remarkable II, WWDC2021 és Windows 11-be vetett Új Remény, TikTok-megmenekülés, Mit használnak a magyar tinik, a generációk betűvel jelölése elleni tudóstiltakozás, pukifólia-helyettesítő startup, bungikanapé, önfelhúzós okosóra, okosfaszén, kempingházikó a Cybertruckra.

Megjelentek az amerikai állásinterjúkon az és te hogyan használtad fel a Covid-19 időszakot önmagad építésére kérdések. Több baj is van ezzel. Egyrészt messze nincs még vége a világjárványnak, csak a világ oltottabbik felén élünk. Viszont a vírusok a hordozókban mutálódnak, szóval nagyon ne nyugodjon meg senki. Igazán vége akkor lesz, amikor elég kevés lesz a hordozó ahhoz, hogy meglepő új variánsok tűnjenek fel.

A másik gond persze az, hogy őrülten stresszes, szorongós időszak volt. A kérdés pedig nem tükrözi ezt. Pedig hát a pestis alatt is csak egy ember írta meg a Dekameront, a többség próbált nem meghalni.

Mi a jó neve a videokonferenciázásnak? Illetve kiderült-e a karanténidőszak alatt, hogy nem mindenre jó? Én - Kelt vagyok - egyelőre élvezem, hogy fél órás sajtótájékoztatókért még mindig nem kell két-három órákat közlekednem. Ha ez a része megmarad a változásoknak, az remek.

Rendőr a dróton

Nem jó hír a bűnözőknek, ha kiderül, hogy a titkosított csevegőszolgáltatásukat valójában a rendőrök működtetik. Ez már nem csak elmélet, a gyakorlatban is bemutatták, hogy egy ilyen projektet végig lehet vinni.

Na itt aztán vitatkoztunk arról, hogy a Telegram hogyan szűr. (Ahogy a platformcégek elvárják.) És hogy end-to-end titkosított-e? Erre viszont nincs egyszavas válasz, ha el nem fogadjátok azt, hogy is. A sima csevegés nem kliens-szerver-kliens titkosítással működik, azaz a szerver rálát. Mobilok között lehet titkos chatet indítani, ami E2E titkosítású, ellenben erre harmadik eszközön - pl. laptop - nem lát rá a felhasználó. Titkos chat számítógépek között nincs. Sokkal bővebben a Hack és Lángosban van szó erről a 129. epizódban.

Ez meg itt a Signalról szól. (Köszi, Attila!)

Illetve szóba került Moxie Marlinspike, a Signal apukája, akiről van egy pár profilcikk. Ez például jó is lesz kezdésnek.

Fantasztikus soha nem látott

Szóval volt WWDC is, ami az Apple fejlesztői miséje. Ehelyett először beszéltünk egy kicsit a Remarkable e-inkes táblagépről. (Teszt erre.)

A WWDC-n bejelentett dolgok röviden: iOS 15, Facetime minden platformra, céges belépőkártyát lehet menteni a Walletbe, Mac OS Monterey, új Maps, ami főleg M1 processzoros gépen menő, új Safari, egyszerűbb lesz megtalálni a kanapé párnái között az AirPods-ot.

Nem kell kötelező jelleggel eladni a TikTok amerikai leányát egy amerikai cégnek. Biden kegyelmet hirdetett a kínai appoknak.

Számok

A BeSocial kiadta a tinik a neten felmérésének aktuális változatát. Nagy dolgok változtak 2019 óta. Például többen zaklatják a neten a tiniket és többet politizálnak.

A Pew kutatócégtől azt kéri jópár amerikai társadalomtudós, hogy álljanak le a hülye generációs besorolásokkal és használjanak az X, Y, Z generáció helyett valami olyat - kapaszkodjon mindenki - ami valós generációs eltéréseken alapul. Szóval aki eddig nem érezte magára passzolónak, hogy bármelyibe tartozna, mert ő XennYalZ, nos, lehet neki volt igaza.

Kütyü

Pattogatósfóliapótlék ügyes gyerekeknek és íróasztalnál unatkozó felnőtteknek.

Magnus mágneses bunkiépítő készlet kisgyerekeseknek.

És végül annak a bizonyítéka - Titanium Elektron a neve -, hogy az automata órák önfelhúzó része akár okosórában is működhet. Na azért először kipróbálnánk, és csak utána hinnénk el.

Az adás címét pedig az egyenszénnel működő okosgrill adta, amihez a gyártó a drága, formára préselt szént ajánlja. De bármi mással is elmegy, csak úgy nem csini.

#334. Lócitromos kisfalumban adás

Okostévék és a koaxiális forrás, amikor az “X éve ugyanezen a napon” funkció hibázik, Ferenc hamis Airpodsból halmoz fel készleteket és kazettát akar digitalizálni, Chromecast már nem mutatja a Flickr albumokat, bezzeg a Mars rover Zigbee-t használ, Jeff Bezos űrcégét pedig kisegíti a kongresszus, a Google I/O-n jó volt a Project Starline és sikerült-e megszokni a Zoom konferenciákat, valamint szép-e a Dacia Spring?

Ültünk a tornácon Ferenccel és néztük hogy telik az a rohadt idő.

Keltnek az fájt, hogy nem lehet kikapcsolni az okostévéből, hogy a koaxon is akarjon adást keresni. Pedig ha ki lehetne iktatni a források közül, ritkábban kellene “tévét szerelni” ismerősöknél. Itt egészen odáig jutottunk, hogy bezzeg a Mosin-Nagant puska, azt 100 plusz évre sikerült megcsinálni.

A másik nagy világfájdalom meg a “tudom mit tettél tavaly nyáron” emlékeztetőfunkciók kikapcsolhatatlansága a közösségi szolgáltatásokban. Pedig ezeknek csak az örül, akinek a tavaly nyár jó volt.

Javszer

Ha egy alapvetően nem szétszerelésre tervezett - lásd még eldobható - órán kell üveget cserélni, akkor most épp van tuti tippünk, a Tytus Óra. Az úgy volt, hogy Kelt Withingsén elrepedt az üveg, garancia nincs rá, de he lenne sincsen szerviz, ilyenkor az ember a saját kezébe veszi az ügyet. Vagyis megkérdezi az embereket a Meti Telegram csatornáján, hogy tudnak-e jó órást. És tudtak!

Ferencnek meg kellett oldania azt a problémát, hogy a családja Earpodsot szeretne, de túl sok fülük van egyszerre. Egyelőre az i500 nevű kínai klónnal próbálkozott sikerrel. Lehet rá ujjal mutatni.

Továbbá köszöni a Bosch Ixo töltőt, amit az egyik kedves hallgató ásott elő a spájzából és küldött el neki.

Az élet nagy kérdései

Hogy digitalizál az ember kazettát? Mármint vannak erre kütyük, de az a gyanúnk, hogy mindenki egyszer megveszi, beolvas vele két kazettát és utána a szekrényben lakik. (Ha valaki egy-két hétre ki tudja rángatni a szekrényből, Feri szívesen kölcsön kérné, sörben fizet.)

Kelt azt figyelte meg, hogy megint rohadt egy kicsit a világ. A Chromecast remek funkciója volt, hogy egy pár videomegosztóról API-n keresztül be tudott húzni háttérképeket. Ha be volt kapcsolva a tévé, de csak képernyőkímélő futott rajta, akkor az utazós fotóit jelenítette meg. Na ez megszűnt, ha az ember nem Google Photost használ. Lehetne persze albumokat költöztetni a hamarosan fizetőssé váló - ésvagy lerontott minőségű - Google szolgáltatásba, de terroristákkal nem tárgyalunk.

Lukasenka és a spanok

Villámgyorsan biztonságpolitikai elemeztünk egyet. Az izmozás még zajlik, de az EU, bármennyire tutyimutyi is tud lenni, gazdaságilag az erősebb kutya. És hát az sajnálja Lukasenkát, akinek hat anyja van és mindahány édes.

Ezzel szemben diadalmaskodott a nyílt szabvány. Még a Marson is Zigbeevel beszél a rover és a marsi helikopter. Egyszer ennek az egész szomorú platformlogikának vége lesz, és megint lesznek szabványaink. Itt aztán szóba került Andy Weir A marsi című regénye, amit mindketten kedvelünk. Meg az Airtags, de psszt.

Gazdag emberek cégei

Bezos űrcégét lehet, hogy kihúzzák a pénzügyi kellemetlenségekből. Az árát az amerikai adófizető fizeti meg.

A Google bemutatta az Android 12-t, a Project Starline-t, meg pár hasonlóan kevéssé érdekes dolgot. Jön a WWDC, hátha majd az Apple lenyűgöz minket.

#299. Miseborászat adás

WWDC 2020, avagy az Apple a kézműves informatika pápája, meghaladott mű-e a vén perverz trilógiája, kell-e kézmosás-app, magas-e a PS5 ára, lehetséges-e a fesztiválok karanténosítása és a munka a home office-ban, végül megbukott-e a Prezi Video?

A régi szép időket idézően megkésett adásnapló ez. Munka volt, feleim. (K)

WWDC volt a héten. Karanténkiadás, tehát azok is videón nézték, akik a megelőző években a Moscone Center nézőterén kapkodtak repülősó után és dobálták boxeralsókkal Tim Cookot. Ez mit sem változtatott azon, hogy az Apple bejelentett dolgokat, amik idén egy kicsit érdekesebbek voltak, mint a megelőző években.

Ferenc elő is kereste a WWDC 2016-ról szóló beszámoló egy mondatát, ami megmutatja milyen nihil tud lenni egy ilyen esemény. Hogyaszongya:

“Az iOS egy teljesen újratervezett zárolási képernyőt kapott, újragondolt értesítéseket és a kibővített 3D Touch shortcut-okat. A Music app pedig egy sokkal egyszerűbb designt.”

Ehhez képest most lesz processzorcsalád csere, Intelről ARM-re vonul a Mac. (Korábban volt már Motoroláról PowerPC-re és PowerPC-ről Intelre váltás is, van rutinjuk.) A fejlesztők egy ARM-os Mac Minin készíthetik elő a programjaikat, amit 500 dollárért vagy hogy bérelnek az Apple-től.

Aztán a Watch OS-re lehet már saját számlapot rajzolni, ami megosztható másokkal. Emellett megtanult alvást figyelni a kütyü. Illetve az edzések különböző részei (fej, tor, nyújtás) külön-külön is kezelhetők.

Helyesbítés

A PS5 árai, úgy tűnik, mégsem lesznek annyira büntetően magasak, mint vártuk. Többen is felhívtátok erre a figyelmünket, köszönjük!

Mint ahogy Istvánnak is köszönjük, hogy elmagyarázta a régi 4x4-es kocsi tengelykapcsolóját Keltnek. Még ha ez végül nem is került szóba az adásban.

Covidkarnevál

Hogyan lehet fesztivált tartani vírusterhes időkben? - tette fel a kérdést Feri. Ezen ötleteltünk egy kört, és behoztuk Mihail Mihajlovics Bahtyin orosz esztéta és irodalmár karneválfogalmát, mert a fene megevett minden olyan fesztiválról szóló beszélgetést, amiben nem említik meg Bahtyint.

Szóljunk pár szót előzetesen a karneváli kacagás bonyolult természetéről. Először is a karneváli nevetés mindig ünnepi. Tehát nem az egyén válasza valamilyen egyedi (elkülönült) „nevetséges” jelenségre. Másodszor a karneváli nevetés mindig össznépi (az össznépi jelleg, mint említettük, magából a karnevál természetéből fakad); a karneválon mindenki nevet, a nevetés itt az „egész világ” kinevetése; a karneváli nevetés továbbá egyetemes, mindent és mindenkit célba vesz (beleértve a karnevál résztvevőit is); színe előtt az egész világ nevetségesnek mutatkozik, csak mulatságos oldalait, vidám viszonylagosságát teszi láthatóvá; és végül, e nevetés ambivalens: örömteli, ujjongva örvendező, de csúfolódó és gúnyolódó is; egyszerre tagad és állít, egyszerre temet és új életre kelt. Ezek a karneváli vidámság legfőbb jellegzetességei.

Bővebben erre tovább: Szleng és karnevál előadásjegyzet Kis Tamás órájáról.

Innen továbbmentünk arra, hogy vajon a home office meg tudja-e akadályozni a meetingek elszaporodását? (Nem.) És reménykedhetünk-e abban, hogy a hatékony munkavégzés kora eljön. Amiben az ember persze annyit dolgozik, amennyit kell, nem annyit, ameddig a főnök ül a feje felett.

Felmerült kérdésként, hogy vajon a Prezi Video áttört-e a karantén szettingben. Nem sok bizonyítékát láttuk ennek, de ti azért küldtetek egy maroknyi példát.

Ez ilyen filózós adás volt, kevés linkkel. Olvassatok Bahtyint.

#255. Cupertino ökör lesz adás

Megkerült a Nemzeti Konzultáció! A Youtube vagy nyeglén szűr, vagy nem akar gondolatrendőr lenni - parázs vita. Az Apple WWDC-zik, így tudunk majd gépelni, arccal loginolni, videót vágni, valamint monitort asztalra tenni plusz egy ezresért. Azonnali fizetés viszont most nem lesz.

Helyesbítés: az előző adásban tévesen állítottuk, hogy Feri azért nem kapott Nemzeti Konzultációt, mert a kormány kitalálta, hogy ő sorosista elhajló. A valóság ezzel szemben az, hogy - ahogy erre István hallgatónk emlékezett a 190. adásból - Ferenc maga jelezte a kormánynak, hogy nem kéri ezeket a leveleket.

Nagyot vitatkoztunk azon, hogy baj-e hogy a YouTube automatikusan gyárt lejátszási listákat pancsoló kislányokból a pedofiloknak - ésvagy a pancsoló kislányokat nézni szerető embereknek, már ha van ilyen - vagy tök oké. Korábban hasonlóról itt írtak. Aztán elkanyarodtunk arra is, hogy be kell-e tartani/tartatni a törvényt a közösségi médiacégeknek, illetve hogy csak a saját erkölcsi ítéletünket vetítjük-e ki rájuk elvárásként.

Apple blokk

A szokásos egyikoldal-másikoldal beszélgetéssel folytatódott. Mert hát egyrészről az Apple bemutatott egy raklap érdekes dolgot, amitől jobb lesz azoknak, akik beköltöztek az ökoszisztémába és magukra gombolták a világot. Másrészről viszont mindenkinek, aki nem ebben él, egy halálosan unalmas termékbemutató volt.

Címszavakban az uncsi részek: sötét mód, okosabb billentyűzet, memoji, több appba darabolt iTunes, jobb fotó és videószerkesztés, új macOS, pendrive támogatás. Az, hogy az Apple identitásszolgáltató is akar lenni, már érdekesebb, mert ezzel a Facebook és a Google lábára lép.

Emellett bemutattak egy új Mac Prót, amibe belerakták isten processzorát meg isten (Radeon) videokártyáját. Csodás dizájn, tele van tuninggal, és megint nem sikerült megérteni a cégnek azt, hogy az asztali gép előnye a modularitás. Hozzá még meg lehet venni a drága, de a filmes profi monitorokhoz képest megfizethető kijelzőt, aminek csak a talpa ezer dollárba kerül.

Magyar hírek

Az azonnali utalásra további nyolc hónapot kell várni, mert az MNB szerint nem készült el vele minden bank. Kár, pedig nagy jóság lenne, ha a kártyás fizetésnek teremne olcsóbb konkurenciája.

#179. Barkácsvattacukor adás

Google AIY, Apple Homepod, WWDC, Taylor Swift a Spotifyon, aKathy Perry élmény és Kasszás Erzsi Kasza Tibi autójában, hüjePayPal, vattacukor fúrógéppel, Snapszemüveg, iPhone-kijelzőcserélő varázsdoboz, MI fotóművész, post-Oculus-CEO határvédelmi startupot alapít, tangás nők a lövöldözős játékokban, okos harcihelikopter, printer-vízjel és robotkutya-eladás.

Van egy régi xkcd képregény arról, milyen érzés a nem működő Google AI kitet cseszegetni. Remek vas, szépen szól, ha éppen hajlandó, de egészen meglepő hibákat dobál, amikre nincs válasz a fórumokban. És hogy igazán jó legyen a buli, hetek óta nem nyúlt senki a példakódhoz. Jó lesz ez egyszer valamire, de lényegében az összes raspberrys kiegészítőket gyártó banda rendesebb.

Zárójel: aki alapértelmezett jelszóval futtat Raspberryt a netre kötve, most cseréljen jelszót. Meg amúgy is!

Az Apple bemutatott egy csomó csinos, drága dolgot, amik igazából nem érik meg a pénzüket. Van köztük szexi is, mint a fekete, erőmű iMac, de hasonló teljesítményt olcsóbban lehet kihozni PC-ből. Arról lehet kulturáltan vitatkozni, hogy plusz hányszázezer forintot ér meg a dizájn. Egy feltétellel persze: hagyjatok ki belőle.

Megszakítjuk műsorunkat, hogy videókat sugározzunk

Patreon

Van nekünk olyanunk: itt. Köszönjük a támogatóknak, sört raknak az asztalunkra, áramot a drótba, jelet a vonalra, képet a monitorra.

Csodálatos dolgok az internetről

Bárki tud házi vattacukrot csinálni, akinek van egy felesleges befőttesüvegre való tetője és egy nagyobb fordulatszámon pörgő fúrója vagy, ami még jobb, egy kézi marója (ld. még Dremel).

A csávó, aki kitalálta, amúgy teljesen bolond. Az óvszerből és kólásüvegekből készült fidget spinnerrel megfogott.

És hát nem csak ez jó, hanem hogy ismét van Taylor Swift Spotifyon.

Kénemi rovat

Jön a Snap szemüveg Európába. Sőt már ott is van Londonban, ami még két évig biztosan Európa része, csak utána kezdjük őket köpőcsövezni, ha épp nem figyelnek oda. Menő az még szerintetek?

Az Apple-nek van egy bodypudingos kübli alakú okoseszköze, amiből Siri beszél kifelé. Az a Siri, ami mindig a legbutább szokott lenni az asszisztensek összehasonlításából.

Az Apple elérhetővé teszi nagyobb szervízek számára a telefonjavító céleszközét.

Michelle Obama is felbukkant az Apple fejlesztői konferenciáján.

Megépítették a cuccot, ami tökéletes fényképet csinál. Számol, mér, kombinál, mobillal távvezérelhető, satöbbi satöbbi. Technikai sportként izgalmas. Meg persze az is az lesz, ha a technológia bekerül a mobilba.

Harci blokk

Előkerült Palmer Luckey, most VR-kütyü helyett falat építene Mexikó és az USA közé LIDAR-ral meg minden csodával. Aki szerint nem szar alak, jobbra álljanak, a többiekkel sör a bal sarokban.

Korábban még cosplayezett mesterlövészt a valamelyik Metal Gear játékból. Az is feltűnő volt. Azért, hogy a Metal Gear női mesterlövésze, Quiet neglizsében szaladgál a játékban, már körberugdosták a kiadót és a tervezőt. Megérdemelték, na.

Budapesten járt az Apache harci helikopter menő verziója.

A nyomtató által a doksira nyomtatott mikropontok buktatták le az Intercept forrását. Meg persze ezer más is. Nem volt egy sikerült akció.

A Softbank vette meg a Boston Dynamicset. Lehet most már nkik az ARM procigyár mellett ijesztő, de balfasz robotkutyájuk is.

144. Tim Cook mindent megbánt adás

A bejelentések napján a Meti Heteor kérdéseket tesz fel: öreg-e az Apple és ciki-e a keynote, menő-e a buborékeffekt az iMessage-ben, szar volt-e az Apple Music és a watchOS, egyszóval mi hiányzik ebből az egészből? Másfelől pedig minek a Microsoftnak a Linkedin, Oculusos lesz-e a Project Scorpio és olcsóbbak lesznek-e a gyakrabban kifutó konzolmodellek? Volt még szó a Tesláról, a robotdobókockáról és Jennifer Lawrence-ről is.

Hm01

Szexi technológia adásnak indult ez a mai, de a Microsoft megvette a Linkedint a héten. Ez meg ugye minden, csak nem szexi. Arról, hogy miért volt eladó a cég a Recode-nak remek ötletei vannak. De hogy miért kellene bárkinek? (Remek poén persze van róla.)

Sokkal érdekesebb MS hírek

Jön a fehér új dizájn Xbox S. Kisebb, valamivel többet tud, valamivel ügyesebb.

Nagyobb dobás lesz a Project Scorpio Xbox, ami majd 2017-ben jön ki, tud 4K-s felbontást, VR-t.

Bácsis Apple

Az Apple egy csomó mindenről beismerte, hogy hát vacak, vacak, de most majd jobb lesz. Ilyen a watchOS, az iOS-en futó Apple Music és a kis vinyók, amik nem lesznek nagyobbak, de legalább a rendszer automatikusan feltölti a régen használt fájlokat a felhőbe. Mondjuk az Apple felhőszolgáltatásaiban pont hülyeség megbízni, de hát attól még ez fícsörnek tűnik.

Ja és el lehet tüntetni azokat az appokat, amik jönnek a telefonnal, de nem használjuk őket. Az adásban csak elrejtenit mondtam, de nem, le is lehet törölni. Igaz, új alapértelmezett appot nem lehet megadni, na de ne akarjunk már sokat.

sierra

Item, van új iMessage, vannak benne Feri szerint ügyes, szerintem avíttas effektek. A Snapchatet nem fogja megverni, de lehet, hogy szélesebb tömegek fognak csilli üzeneteket küldeni. Lesz mindenben fizetési megoldás, és adtak ki egy ügyes gyereket kódolni tanító dolgot is. Persze a Google nyomul a gyerekek között, kell is.

A nem reprezentatív twitteres felmérés szerint az Apple öreges volt. Azért is jó ez, mert nincs itthon sör.

A fülest megölni nem kell félnetek jó lesz

A Motorola kiadta az amúgy nem túl izgalmas Z nevű telefonját, amin már USB-C a fülhallgatócsatlakozó, meg ugye minden más is. Emellett jött ki egy térlátással rendelkező, ellenben negyed kilós phablet a Lenovótól, ami ugyanaz a cég, csak máshogy írják.

Sztárpletyka

Még be se szántották rendesen a Theranost, már lehet tudni, hogy Jennifer Lawrence játssza majd Elizabeth Holmest, ha - vagy inkább mikor - megfilmesítik a sztorit.

Előre nem látott következmények rovat

A robotok a színházjegyeinket veszik el, majd adják el nekünk sokkal drágábban. Különösen, ha a Hamiltont akarjuk megnézni, ami amúgy megnyerte majdnem az összes létező Tony-díjat. A darab szerzője kéri, hogy ugyan tiltsák már be a robotos jegyvásárlást.

A Waze-re pedig azért morcosak, mert alvóvárosokba terel forgalmat, és még csak átverni se lehet. Kicsit olyan a sztori, mintha a Kétfarkú Kutya Párt által kitalált Autókkal Az Emberek Ellen mozgalom agytrösztje találta volna ki.

Hamilton, már az alapító atya, felzárkóztató erre.

Tesla rovat

Ha van kedvetek tovább szavazgatni, akkor azt is megbeszélhetnénk, hogy jó ötlet-e szoftveresen korlátozni a Tesla S 60 akkuját, hogy aztán vehessen a népség katonaság szoftveresen többet tudó akkut.

Tesla S

Ugyanitt, van egy okfejtés a Voxon, hogy a Teslának nem lesz egyszerűbb az olcsóbb kategóriában versenyezni. Kevesebb pénzért kevesebb hibát néznek el neki.

Tök értelmetlen kütyü of the week

Önmagát eldobó dobókocka valamint otthon is megépíthető kockadobótorony.

(Fotó: Microsoft, Apple, raneko / Wikimedia Commons)