Podcast: Download
Subscribe: RSS
A héten volt az Apple keynote és a héten nem történik meg az online fizetés biztonságosabbá válása. Emellett azért volt szó a luxusról, a butatelefonosok butaságáról, a trükkös zebráról és a SUV-ok kitiltásáról is.
Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,
Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.
Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok
Közt nem lengedez a Zephyr.
- írta volt Berzsenyi Dániel A közelítő tél című versében. Aki esetleg a szívéhez kapkod a passzus olvastán, az vegyen mély levegőket. Ugyanolyan ez a tudós, utalásokkal teli nyelv, mint a posztmodern tolvajnyelv, vagy bármi, amit két mérnök mond egymásnak.
Innen azért gyorsan elkanyarodtunk a dróntaxiig, ami nem túl szép dolog. A drónban nem az a poén, hogy elegáns, ahogy egy repülő, még csak nem is az, hogy trükkös, mint egy autogiro, hanem csak egyszerűen lecsal egy problémát.
Ha szépet akartok, akkor inkább nézzétek meg Khyzyl Saleem autórajzait, azért mert a fickó rendkívül jó grafikus, és meg tudja rajzolni azokat a kocsikat, amik egy szunnyadó autórajongó szívét megdobogtatják. Ezek nem a gyárilag erős vasak, hanem sci-fi hackeken átesett járgányok.
Aztán azért beszéltünk arról, hogy a fiatalok nem akarnak vezetni. Ami azért érdekes, mert Magyarországon közösségi közlekedést használni egy izgalmas önszivatás. Van például egy mérnök, aki egy évig rögzítette a késéket, és kijött, hogy hét munkanapnyi (és egy munkanap nyolc óra) késést szedett össze egy év alatt. Adásfelvétel alatt fel is fedeztük, hogy a MÁV egyik vezérhelyettese le is lépett a héten. (Korábban idén már kirúgtak egy vezért is.) Nem jó olyan kommunista nagyvállalatnál cégnél dolgozni, ami ellen az ügyfelei tüntetnek.
Augusztusban 30 vonat nem tudott elindulni, mert nem volt rá személyzet.
Index
Telefonok
Se lenyelni, se kiköpni nem tudtuk a Lightphone-t. Egyrészt ez egy olyan telefon, amiből a minden okos funkciót kilúgoztak. Sms-t már tud küldeni, de cset és email még nincs rajta, ráadásul szándékosan. De maga a kütyü viszont szép. Annyit beszéltünk róla, hogy a még szimpatikusabb FairPhone 3-ról nem esett szó végül. Pedig ez a szerelhető teló, ami okos.
Ellenben volt a héten Apple mise két jó reklámmal és nem túl érdekes terméksorral. Kezdjük a reklámokkal.
Itt aztán belefutottunk abba, hogy a luxus az micsoda. Próbáltam meggyőzni Ferencet, hogy az eldobható, a véges szavatosságú luxus az valójában csalás. A hagyományos luxusmárkák (LMVH konszern, Hermés, a bevett svájci óramárkák) hagyománnyal rendelkeznek, amelyhez az kell, hogy ha az ember besétál a szalonba egy Jaeger-LeCoultre (vagy legen egy ócsóbb darab, Omega) órával, amiben valami elromlott, akkor egy udvarias férfi leülteti, tölt neki egy italt, és elmondja, mikor ér ide a tartalék alkatrész. Na, az IT az nem ilyen. Ne feledjük, vannak emberek drága arany Apple Watch 1-gyel a csuklójukon. Igen, röhögjük ki őket. (Amúgy akit érdekel a téma, az a Deluxe: How Luxury Lost Its Luster című Dana Thomas könyvvel kezdheti az olvasgatást.)
Na de mit mutatott be az Apple? Streamelős tévét, előfizetős játékot, sok embert, akik mind Nike cipőt viseltek, egésznapos akkuval rendelkező Apple Watchot, hülye statisztikákat, slofi szelfit, ami majd a tiktokosknak lesz jó. És ami érdekes, lementek az árak egy kicsit - nem nagyon, mert tíz éve sokkal olcsóbbak voltak a telefonok - mert nem adtak el elég telefont.
Az adásból kimaradt, de Péter hallgatónk szólt, hogy a Vár központ nevű múzeummá alakított telefonközpont továbbra sem látogatható, pedig az egy csoda.
Bankok
Nem vezetik be idén az erős ügyfélhitelesítést, pedig szeptember 14. lett volna a határidő. Ez a harmadik olyan határidő, amit idén a hazai pénzügyi szektor lecsúszik. Ez amúgy az összes határidő volt.
A Kosárértéken van egy nagyon jó magyarázat arra, hogy minek kellett volna megfelelni a hazai ekereskedőknek.
Zebra
Volt szó még egy 3D-s zebráról, amit azóta felfestett egy momentumos képviselő, már rabosították is a rendőrök, vagy legalábbis kapott egy írásbeli ejnyebejnyét, majd kell valami pénzt is fizetnie.
Közben Berlinben SUV-tiltást kérnek a népek, mert egy eltévedt kocsi legázolt egy csapat gyalogost.
Kedves Ferenc (és Kelt),
Hamarosan meg fogom szüntetni az OTP-s bankszámlámat és arra gondoltam, hogy a biztonság kedvéért lementem a számlaforgalmamat. Közel 10 éves, bár nem túl gyakori OTP-s netbankolásom során éppen tegnap fedeztem fel a “Számlakivonatok, szerződések, egyéb dokumentumok” menüpontot. Itt a számlatörténettel ellentétben, ahol tényleg csak 3 hónapra visszamenőleg tudod megnézni a forgalmadat, nekem 2011-től letölthetőek havi bontásban, PDF formátumban a kivonatok.
Történetileg komoly tapasztalatom van ferdén és pöttyösen szkennelt PDF-ek emberi formára hozásában. Ettől függetlenül nagyon utálom a formátumot. De gyanítom az OTP nem ilyen “közigazgatási” típusú fájlokat ad ki. :)
Ismerem azt az opciót, múltkor én is ráakadtam, de nem erre volt szükségem, mert nem lehet benne keresni, számolni, semmi effélét… Talán lehetne valami megoldást vadászni, ami ki-scrape-eli a PDF-ből az adatokat, de az már jelentősen túlmutatna a projekt keretein. Szóval kösz az ötletet, de az igazi megoldást majd a PSD2 jelenti, amikor valaki megcsinálja rendesen böngészhetősre, helyben elemezhetősre a számlatörténetet.
Teljesen valós a probléma Ersténél is. És ahogy Kelt mondta erre találták ki a számítástechnikát.
Az ebben az igazán szomorú, hogy a funkcióról, amiről beszélkünk, úgy egy évtizede hallottam először, amikor egy CD-n megtaláltam a Quicken tesztverzióját. https://en.wikipedia.org/wiki/Quicken
A SUV tiltás kapcsán azt szeretném mondani, hogy támogatom, kidagadó nyaki erekkel. Annyira semmi szükség azokra a túlméretes, nehézkes dögökre a városban, nagyjából mint gyökkettővel araszoló turistabuszokra. El is mondom miért. A SUV nagy, emiatt nehéz, sokkal több mozgási energiával. Az orrát is magasan hordja, emiatt az elcsapott gyalogos nem az erre kifejlesztett motorháztetőre esik, hanem az erre alkalmatlan aszfalton landol, ami elég csúf. A nagysága okán nagyobb gumi is kell neki, amiből több gumiport juttat a városba, hovatovább, mivel marha nehéz is, ezért gyorsabban is fogyasztja a gumikat. Ezzel összefüggésben a fékporból is többet és jobban szennyez. A megnövekedett súly természetesen az aszfaltot is jobban rongálja. Ami meg csak simán bosszantó, hogy mondjuk egy kereszteződésben, mint személyautóban ülő autós, vagy szintén ott nézelődő gyalogos, egyszerűen nem látok át rajta, ezzel pedig simán balesetveszélyes helyzet teremtődik. Szóval a kitiltás nem egy annyira eretnek gondolat.
Ugyanakkor meg erre mondja egy egészséges méretűen önző ember, hogy persze-persze, de ha egy ütközésnél nem az én családom hal meg, akkor végülis oké.
Hát igen, élnek emberek a városban akik Smartot használnak, meg olyanok is akik az X5-ös BMW-t használják és a kettő között valójában egész sok az átfedés. De vágjuk át ezt az egész gordiuszi csomót azzal, hogy a BKV-nél van a legnagyobb gyűrődő zóna: a kocsi ép + a család ép = profit
A BKV-vel ott a gond, hogy mihelyt nem saját lábán gyalogló felnőtt vagy, hanem mondjuk babakocsit toló anyuka, hirtelen sokkal kényelmetlenebb lesz az egész hálózat.
Van olyan a családban és őszintén eszembe szem jutott problémaként kezelni, mert nem ez az. Most mi a kényelemről vitázunk valamiért, pedig onnan indult a dolog, hogy terepjáró nem való a városba, azért az a neve ami.
Tapasztalatom szerint az okoslámpában nem az az okosság, hogy már a lépcsőházból, vagy a Moszkvakálmán térről fel tudom kapcsolni a lámpát, hanem, hogy le. Ránézek az appra, látom, hogy a gyermek már megint úgy van suliban, hogy fényárban úszik a lakás, odapöttyintek és máris le van kapcsolva. Persze, mire hazaérek elfelejtem lecseszni, de legalább nem egész nap égett.
Mennyire igaz!
Pusztán a kötekedés kedvéért. Milyen gyakran szoktad ellenőrizni, hogy égnek-e otthon a lámpák?
Teljesen megértem Tamást! Én minden reggel körbe megyek és lekapcsolok néhány lámpát.
A kezeddel, mint az állatok?! :) Amúgy a kikapcsoltam-e a vasalót létfilozófiai kérdése ugrott be. Meg persze a bezártam-e az ajtót, autót. De az utóbbi kettőhöz kényelmetlenül nagy dolgokat kell okosítani.
Ha itthon vagyok, én is gyalog kapcsolgatom a villanyt, mint egy ember, de amikor a gyermek hagyja el utoljára az objektumot, akkor munkakezdés előtt rákukkantok, ha eszembe jut… aztán délután nem mindig szórakozom azzal, hogy mindenféle fényjeleket küldök neki a belvárosból, csak néha. Olyankor ingerülten felhív, hogy ne ökörködjek már :P
Na a villogtatás az más, az mókás. :)
Érdekes, hogy leragadtok a lámpánál, valószínű, hogy a reklám miatt. Számomra ez másodrendű dolog, ahogy belépek a lakásba, nem zavar, hogy felkapcsoljam, fényárban meg biztosan nem hagyjuk a lakást. Ennél sokkal fontosabb, hogy megfelelő hőmérsékletű lakásba érkezzek meg. Nyáron telefonról indítom a klímát, télen a fűtést, így nem szaunába vagy jégverembe érkezem. Mindkettőnek komoly energiamegtakarítási vonatkozása is van.
A telefonok ara szerintem azert tudott eluszni mert a tomegeknel feljottek az egyetlen eszkozre amit birtokol. Nem kell mar laptopra meg mp3 lejatszora kolteni, mehet a teloba
Én is a „mindent egy eszközzel” megoldás híve vagyok, mert akkor nincs az, hogy valamelyiket otthon feleljtem :D Ja, és egy ideje ragaszkodom a kínai telefonokhoz, úgyhogy 50k HUF alatt vagyok. Megvettem a nagyonvicces nevű Cubot King Kong 3-at, lemeríthetetlen és elpusztíthatatlan. Jobban imádom, mint az applefanboyok az almafonjukat XD
A matek még mindig nem igazán jön ki. Abban, hogy ezt lehet így marketingelni, egyetértünk. Viszont egy mp3-lejátszó és egy point and shoot kamera áránál többel mentek fel a telefonok. A sima középkategória kevésbé (ott mondjuk a 30k körüli ZTE Blade helyett veszel ötven-hetvenért valamit), de a csúcsmobilok nagyon elmásztak.
Ha a laptopot/számítógépet is beleszámoljuk, akkor kijön a matek. De ott funkciókról is lemondasz. Ez a csak telefonon élek dolog nekem még mindig megfoghatatlan.
nekem annyira nem megfoghatatlan mert a tomegeknek, akiknek a facebook=internet nem is kell laptop/pc. fogyasztani eleg tud lenni egy telo is, persze megkotesekkel, de akkor mar megkotes van egy 120ezres basic laptopban is
A matek nem mindig jön ki, mert egy csomó döntés egyéni és/vagy érzelmi alapú. Csúcstelefont nem vagyok hajlandó venni, mert úgyis le kell cserélni, feltéve ha előtte nem ejtem le vagy ülök rá vagy ilyesmi.
Fényképezni DSLR géppel fényképezek többnyire, de még mindig olcsóbban jöttem ki (objektívestül), mintha csúcstelefont vettem volna, ráadásul ebből nem kell kétévente újat venni. És ha csúcstelefonom lenne, akkor is maradnék a DSLR-fotózásnál mert ez a hobbim.
Dolgozni nem dolgozom menet közben mert grafikus vagyok, nekem kell a 2-3 nagy monitor, meg asztali gép, meg rajztábla, tehát megúsztam a noti/tablet vásárlást is.
Ellenben a nagyonvicces King Kong 3 minden egyebet tud, amire szükségem van utazás közben: zenél nekem, navigál, telefonál, emailezik, böngészik meg mifene. És nem merül.
Bár pont tegnap a frászt hozta rám, mert este ránéztem, és azt írta, hogy 32%, amit még nem láttam, mióta megvan, úgyhogy riadtan néztem az akksi statisztikát, de ott azt írta, hogy majdnem 48 órája volt utoljára feltöltve, tehát előző este simán elfeldkeztem róla, hogy rádugjam a töltőre :DDDD
A pénzforgalom szünetelése este 5-től reggel 8-ig a bankoknak talán azért is lehet, hogy a bankok tudjanak adatokat menteni, problémát debugolni, frissítéseket kitenni az ősrégi, mission critical szoftvereikhez, illetve visszaállni régi adatokkal, ha azokra valami miatt szükség van. Tippelem ezt nem bennfesként, és arról sem tájékozódva, hogy mondjuk az Amazon hogy frissíti a webáruháza rendszerét; ott pl. van-e 24 órás üzem, hogy oldják meg a hibakeresést régi adatok között, egy régebbi szoftververzióra történő visszaállást, stb…