#381. Watson szabadlábon adás

Steve Jobs papucsa, D'Anunzio és Pareto, Szomszéd János vezetékes, a NAV elnöke, megőrült-e Musk, mizu a Twitternél, mi az a fediverse, jön a Tesla Semi, Elizabeth Holmes hosszú időre börtönbe megy, FTX és SBF, azaz inog a kriptopiac, leépítések a Völgyben, megvették az Evernote-ot, éneklő faszobrok és Commodore tangóharmonika.

Büszkék vagyunk arra, hogy valószínűleg mi vagyunk az első magyar podkaszt, amiben a nalebinding - magyarul tűkötés - nevű csomómentes majdnem horgolás, majdnem kötés módszerről valamint a világ első zoknijáról is megemlékezett. A technológia az technológia, akkor is, ha Hésziodosz írt róla.

Innen továbblendültünk Gabriele D'Anunzióra, aki egyrészt szabadcsapatok élén elfoglalta Triesztet, másrészt Bécset szórta repülőről röplapokkal, meg írt drámát, verset, újságcikket, lelkes nudista volt és később lelkes Mussolini hívő. Szemben Vilfredo Paretóval, akinek ugyan a közgazdasági munkáira épített Mussolini, de Pareto maga nem volt fasiszta. Már csak azért sem, mert 1923-ban meghalt, Benito pedig a tízes évek végén kezdte építgetni a szervezetét, majd 1922-ben vonult Rómába a feketeingeseivel. A Pareto-elv, amit a közgazdászról neveztek el, meg későbbi.

A heti podkasztajánlónk is ide kapcsolódik. Az If Books Could Kill olyan könyveket tárgyal ki, amelyek nagy, közismert megállapításokat, közkeletű bölcsességeket terjesztettek el, amelyekkel csak az a baj, hogy nem igazak.

Drága móka

Eladták a néhai Steve Jobs néhai szandálját. 218 ezer dollárért ment el, amennyiért már adanak szép dolgokat is. Még olyanokat is, aminek nincs stevejobslábszaga.

Van olcsó móka is. A Szomszéd János Vezetékes instagram fiók olyan névjegyeket gyűjt, amiket az ember beírt egyszer, aztán úgy maradtak. Ablakos Józsik és Kasztnis Krisztiánok mellett vannak vadabb dolgok is.

Ferenc meghallgatta a NAV elnökének egy előadását és rácsodálkozott arra, hogy Vágújhelyi Ferenc látott már számítógépet. (Sőt már evett is.) Itt azért már nem értettünk egyet abban, hogy a kata hiphopp eltörlése illetve egy új adónem behozása az olyasmi-e, amire az adórendszer átszabása kifejezést lehet használni. De hát hol voltunk még az adás végétől!

Obligát Hitler mém, most mém nélkül

A bukás mémesült részét legalább egyszer érdemes megnézni eredetiben. Vicces felirat nélkül. Egészen remek színészi játék és remek jelenet.

Musk és a Twitter

Itt kezdődött el a vita az adásban. Megzakkant-e Musk vagy sem? Ha valaki egy mérnöki fókuszú céget tud vezetni - aminek persze vannak sales és egyéb tevékenységei, de nem annyi, mint egy globális médiacégnek - akkor vajon egy médiacéggel is elbánik-e? Rossz tanácsadókra hallgatott-e Sztálin elvtárs?

Ami egészen biztos: első körben nagyjából 3700 embert épített le Musk, aztán még legalább ezer ember elszivárgott. Elbizonytalanodott, hogy milyen moderálási elvek érvényesek. Egyelőre sikerült leépítenie egyrészt a hirdetőket, másrészt a Twitter salest. De legalább felfedezett a géniusz két olyan dolgot - natív hirdetések, twitként formázott hirdetések - amelyeket már nem kell lefejleszteni, mert eddig is léteztek. (Egyesével nem linkelem végig a sztorit, a Platformer remekül koverolja az ügyet.)

A piac két hete már olyanokat fejtegetett, hogy egy dollárnyi Musk hitelt hatvan centért vennének meg. Ez akciósnak is erős, nem tükröz bizalmat.

Párhuzamosan alakulnak szolgáltatások. A Hive és a Post ugyanazt akarja csinálni, mint a Twitter. Viszont nincs is modelljük. A Mastodon barátkozást igényel, mert nem egy az egyben klónja egy ismerős szolgáltatásnak, hanem egy federált módon (gondoljatok a mail- vagy webszerverekre, egyik se központosított technológia) felépített üzenőrendszer. És az alapjául szolgáló ActivityPub technológiára épült már videómegosztó vagy könyvespolc nyilvántartó oldal is. Ez Kelt kedvenc jövőképe, csak a felhasználóktól erő befektetését igényli, meg esetenként pénzt is, ami jót tenne a netnek, de a minden ingyen van világából nehéz áttérni.

A hét másik kérdése: tényleg nem tudnak-e infrastruktúrát építeni és üzemeltetni az amerikaiak? De hát San Franciscóban most adtak át, nagy késéssel egy darab metrót. Igaz, nem késett annyit, mint a legendás Berlin Brandenburg reptér.

Liz nem ér rá

Elizabeth Holmest, a Theranos csalásért felelős igazgatóját leültetik 11 évre. Reménykedett, hogy a gyermekeire való tekintettel elnézik neki, hogy hazudott a befektetőinek. (És az ügyfeleknek is, de azért nem ítélték el.)

Alja dolog nevekkel viccelődni, de ha az FTX-ről és SBF néven ismert vezéréről (Some Bankrun-Fraud... izé Sam Bankman-Fried) van szó, akkor megengedjük magunknak. Egyelőre valami 3 milliárd körüli összeg sorsa bizonytalan, meg a befektetési cégének a sorsa, meg azoké, akik vettek tokent az FTX-től. Illetve az egész felveti azt a kérdést, hogy ha ez a cég azzal kérkedett, hogy a legjobban ellenőrzött tőzsde, és mégis egy énekfüzetbe vezette a könyvelését, akkor a többinél mi a helyzet.

Ed Zitron elmagyarázta, hogyan következik a 2008-as válságból, egy generáció előtt álló kilátástalan jövőből sé határtalan ígéretekből az FTX-botrány és a kriptó átverések.

Itt kerültek szóba a Pinkertonok, akik még léteznek. Több, mint száz éve vernek szét szakszervezeteket, ha láttatok még visszatetsző vállalatot. És hogy honnan lehet ismerős a név? Például Karl May regényeiből.

Tovább suhognak a kaszák: elbúcsúzunk az Amazon Alexától, a Meta Portaltól és az okosórás fejlesztéseiktől.

Eladták az Evernote-ot. Van-e még, aki használta. Illetve eladtak pár Taylor Swift koncertjegyet, de ettől senki nem lett boldog. Mert hát rosszul működött a folyamat, de legalább pár nyerészkedő jól járt.

Kütyü és kimaradt dolgok

A Verge-en megjelent egy Meta Quest Pro teszt. Nem egyértelműen pozitív, pláne az árához képest.

Snapdragon XR szemüvegbe való chip! Ki ne örülne neki?

A Teenage Engineering éneklő faszobrai egyrészt nem olcsók játszós dolognak, másrészt egészen csodálatosan szép feleslegességek. Az árak helyett a videót nézzétek meg!

#269. Visszatérítő adás

Szentséges kezdés, bűnös vásárlások, csodatévő supportos, egy végleges döntés, egy innovatív Apple-feature és az apokrif oprendszer, egy szent krétamásolat, egy varázsgyűrű, valamint a tékozló iparág hazatérése.

Szerelmes brátim! vimádjomuk ez szëgín embër lilkíért, kit Úr ez napon ez hamus világ timnücë belol menté, kinek ez napon tëstét tömetjök; hogy Úr ut këgyilméhel Ábraám, Izsák, Jakob kebelében helhezjë; hugy bírságnap jutván mënd u szentëi ës ünüttei küzëkönjou felol johtatnia íleszjë ut! Ës tiü bennetük.

Akinek esetleg nincs meg, a fenti természetesen a Halotti Beszéd és Könyörgés könyörgés része. Itt van egy átirata, de hát tök olvasható többnyire. Persze ettől még izzadnánk, mint a kutya, ha egy csapat magyar harcos ezen a nyelven karattyolna nekünk kardokat lengetve. De erről tán van egy Mézga család rész is.

Na de az adás. Azzal kezdtük, hogy Pál Zsombor rocksztár és Kreatív-főszerkesztő közéleti Youtube showját reklámoztuk. Azért tettük ezt, mert jó. És ha csak az a rész készül el, amiben a vendég, Grecsó Krisztián, író, és elmondja, mit gondol a gyászról illetve az arra való társadalmi képtelenségről.

Piac

Ferenc a héten a piacgazdaság fenntartásával volt elfoglalva. Egyrészt kiderítette, hogy egy projekt után aktívan maradt Airtable előfizetése miatt hogyan vonnak le tőle több mint egy éve havi hétezer forintot. Ami meglepő, hogy miután ezt megírta a cégnek, azok visszautalták neki a pénzt. Ezért jár a link az Airtable-nek, meg mert ők csinálnak valami olyasmit, ami a 21. század Excele. (Kelt vagyok: én persze LibreOffice-t használok, amikor táblázatokat kell pofozni, de ez leginkább azért van, mert atomritkán van rá szükség. Az én fegyverem a Notepad++.)

<

p>

Aztán a pénzt Ferenc elverte egy szintetizátorra, amin gyermeke fog zongorázni tanulni. Ezért pedig a New Zound Studio frontemberének, Szultánnak jövünk egy jó nagy köszönettel.

Illetve vett még magyar e-könyvet is, Marko Kloos legújabb magyarra fordított könyvét. Kloos jó military scifit ír, amit ráadásul a mi és a podkaszt barátja, Dworkyll szakfordított le.

Az internet nagyban

Ferenc lemondta a YouTube Music előfizetését, ennek ürügyén viszont az árva művekről vitatkoztunk, mert az egy sokkal érdekesebb kérdés.

Franciaországban a Google beszüntette a kivonat formában feltüntetett hírek megjelenítését. A nagy kérdés, hogy ezután a francia lapok tudnak-e azzal érvelni, hogy a Google monopolhelyzetű szolgáltató. Nem egyszerű ügy, de izgalmas lesz követni.

Az új iPhone-ba bekerült az U1 chip, ami az ultra wideband technológiához szükséges. Ezzel egyrészt a huszonegyedik század fütyülős kulcstartóját lehet legyártani, amivel meg lehet találni a lakáson belül a kulcsot, telefont, fülhallgatót. Szexi technológia lesz, ha egyrészt egyszer elterjed, másrészt, ha platformfüggetlenül támogatni fogják.

Itt Kelt egy kicsit lovagolt azon, hogy az Android fragmentációja elviselhetetlen pokol, ami a Google vacak ownershipének köszönető. Számok erre: iOS és Android. És akkor már egy lista is arról, hogy a Samsung mire ad ki Pie frissítést.

Aztán a múlt héten emlegetett e-Szivacs alkalmazás Githubján kint van az API dokumentáció. Na itt meg a zárt és nyílt API-król vitatkoztunk egy kört. Meg arról, hogy lehet-e bármi jóra számítani államközeli cégekről. Váratlan fordulatként itt Kelt volt az optimista.

Jön az Amazon

Az Amazon egy csomó okoseszközt mutatott be: gyűrűt, szemüveget (nem úgy!), hangszórót, ezt azt. Ezek közül a gyűrűt és a Sidewalkot tartjuk érdekesnek.

És itt fogyott el az adásidő feleim. Jövő héten folytatjuk!

#240. Antarktiszi tévé adás

Hideg a tél, tervezetten avulnak a mosógépek vagy nem, hülyék-e a politikusok vagy nem, Handrás vlog, Opera böngésző, chatplatform a Messenger, WhatsApp és Insta alá, hajtogathatós lesz-e minden teló 2019-ben, Netflix-mozi iPhone-nal forgatva, mit kutatnak az MI kutatók, és fagyósak az új tévék.

Petíciót indított két környezetvédő szervezet a tervezett elavulás ellen. Ha valami tervezetten elavul, jól meg akarják büntetni. Kurtavas, magánzárka. Egyik oldal, másik oldalaztunk egy kört a kérdésben. Aki határozott véleményt szeretne, az pedig a Mérnökszemmelen nézzen szét.

Sajátélmény

Ferenc nagyon meleg szavakkal ajánlott Handrás önéletírás vlogját. Amiről be kell vallani, hogy tényleg érdekes. Itt lehet elkezdeni:

Szintén Ferenc megpróbálkozott azzal, hogy Opera böngésző telepítésével. Első nekifutásra harmadannyi memóriát eszik, mint a Chrome tette.

Kelt ráébredt, hogy a Hangoutsot szép lassan kivezeti a Google. Felsorolni is nehéz, hogy a Google hány chatszolgáltatást tart üzemben, mi a nevük és kompatibilisek-e egymással. Feri szerint úgyis mindenki Messengeren van.

Közben a jó Mark Zuckerberg össze akarja olvasztani az Instagram, a Whatsapp és a Messenger üzenőplatformjait. Ez jól jöhet majd, ha a Facebooknak érveline kell a szétdarabolásuk ellen, és addig is jobban tud adatot gyűjteni a felhasználókról. A fene megeszi az egészet.

Hogy mit lehet ezek helyett használni? Signal, ami kényelmetlen. A Pavel Durov fejlesztette Telegram. Nem ártana valami, amin emberek is vannak.

És ha más a silókról beszélünk, van még egy. Az Amazon Alexa eszközein 10 ezer ember dolgozik, ez már a nagyságrendjében is érdekes.

Trendvadász

Jönnek a hajtogatós telefonok. Ennek kapcsán megpróbáltuk kitalálni mire jó, megold-e valamilyen problémát, lesz-e csuklóra tekerhető mobil?

Steven Soderbergh forgatott egy filmet iPhone 8-cal és Filmic Pro-val a Netflixnek. Eddig is voltak ilyenek, de a mostani tényleg filmnek tűnik.

Viszont, ha már mozi, a hét sztoriját a Twitteren lehetett begyűjteni. Arról szól, hogyan küzdött meg egy kisfiú az elnyomó vasútmodellező körrel.

A Chromiumban - és a rá épülő böngészőkben - változik a reklámblokkolás módja. A jobb blokkolók egyelőre úgy tűnik küzdeni lesznek kénytelenek.

Végül beszéltünk arról, hogy mit kutatnak a mesterséges intelligencia kutatók. És esett némi az EU-ról is.

Az adás pedig réi kedves kérdésünkkel ért véget. Kit kell utálni, ha szoftverhiba miatt fagyogat az ember okostévéje.

#143. Szimulációzott adás

Brain Bar vita, Theranos-lufi, Nest-lufi, cégértékelés-lufi, Elon Musk egy videojátékban él, Tibiatya-Oravecz cicaharc, Horgonyhely és The Internet of Garbage, Rubik-kiterjesztettvalóság, Facebook DeepText, Alexás Pebble Core, közösségi épületkivilágítás, személyes légkondi és mobil adblock.

El tudjátok képzelni milyen az, amikor a párt szavazza meg, milyen telefon jár a parlamenti politikusainak? Na van, aki meg is élte ezt. Butatelefont kaptak.

Vita arról, hogy a Brain Bar Budapest jó volt-e vagy sem, kell-e ilyet csinálni a közpénz jellegében a legjobb indulattal is bizonytalan közpénzből. És így tovább. Itt a vonatkozó Pageós PDF.

Nagyon égő

A Theranos alapító vagyonát a Forbes a napokban 4.5 milliárdról nullára módosította. A cég sincs túlzottan jól. Persze nem egyszerű úgy, hogy nem nagyon van termékük.

Tony Fadell közben lelépett a Nesttől, mert ott épp nem vizionárius CEO kell, hanem valaki, aki működteti a céget.

A 67signals bemutatta mi is a baj a startupok értékelésével. Azt mondták, eladták a Basecamp 0.000000001 százalékát 1 dollárért, úgyhogy most 100 milliárdot ér a biznisz. Voltak más poénok is.

Kicsit égő

Megőrült-e Elon Musk? Illetve van-e értelme annak a tudománynak, amit sem megerősíteni, sem cáfolni nem lehet, ellenben jól néz ki kockás papíron? Nagyon égő Tibi atya mondott valamit egy fél évvel ezelőtti konfliktusról, Oravecz Nóra mondott valami mást, majd elkezdődött a verekedés. Ki volt hülye? Streisand effektus ez egyáltalán? Vagy inkább internetes zaklatás? Nem értettünk egyet.

Spontán könyvajánló: Feri szerint Moskát Anitától a Horgonyhelyet kell olvasnotok, Kelt szerint Sarah Jeongtól az Internet of Garbage-t.

Elfogytak a botrányok rovat

Végre van rubikkockamegoldó célszoftver VR-szemüvegre. Van erről természetesen egy ősrégi Napirajz is.

Aztán a Facebook ad nekünk DeepTextet, van ötletetek mire akarják használni? Jöhet a disztópikus ötletparádé!

Érdemes figyelni mostanában a nagy amerikai lapok Facebookját. Ritka unalmas élő videós közvetítéseket csinálnak, csak hogy a funkció használva legyen. Itt például egy hídon mennek át.

Továbbá kiderült, hogy a Pebble Core-ban ott van az Amazon Alexája is. Mindjárt más!

Ne az legyen, hogy mindig csak kiröhögöm az IoT-t rovat Okosvillany felhőkarcoló és céglogó átszínezéshez. Ez azért menő, na.

És végül volt kickstarterezett perszonál légkondi és mobilbanner-tiltás is.