#356. Mazdarádió Budapest adás

Dennik N magyar mutáció, Szertár podcast, Kanye West CAPSLOCK, Big Jet TV, megtéglázott Mazda rádiók, önvezetés vagy vezetéstámogató rendszer, ARM és Intel bevásárlások, idén egységes mobiltöltő, Ukrajna és a neongáz, szemüveg nélküli napszemüveg, bikázó akksi.

"Haraguvék Isten, ës vetevé űt ez munkás világ belé" - ahogy az a Halotti Beszéd és Könyörgésben szerepel, mint az közismert. Mármint, ha rég olvastátok, akkor vegyétek elő, annyira jó szöveg. Meg akkor már a Kosztolányi verset is. Én meg addig magyarázkodok egy kört, hogy elkésett az adásnapló, mert a munkás világban munka volt.

Vaskos helyesbítéssel kell kezdenünk, az előző adásban Warhawkot és Zephyrt összekevertük. Egyrészt restelljük, másrészt a lényeg úgyis az, hogy hallgassatok Konnektort.

Dennik N magyarul

A legjobb forrásból, a Dennik újságírójától kérdeztük meg, hogy most, hogy összegyűlt a pénz a magyar nyelvű kiadására, merre az arra. Legkésőbb június végéig indul a magyar portál tíz újságíróval. Napi két nagy anyagot és hírrovatot fognak működtetni. Főként szlovákiai, szlovákiai magyar és magyarországi politikát fognak írni, de lesznek egyéb társadalmi témák, illetve fordítják magyarra a Dennik N érdekesebb és fontosabb cikkeit is. Összességében olyan újságot tervenek, ami ugyan nem a magyarországi hírekre fókuszál, de a fontos történésekkel képben lehet lenni általa.

Közben a Transindex újságírói felálltak, és Transtelex néven indítanak új lapot. A támogatást köszönettel elfogadják, sőt kérik. Magyarországról olvasva azért fontos ez a két lap, mert új nézőpontokat, problémákat, témákat tud behozni mindkettő. A szó jó értelmében vett nemzeti sajtót nem lehet csak Budapestről szerkeszteni. Momentán ez történik, és nem is az igazi az eredmény. Az első Transtelex cikk a kormány erdélyi pénzszórásáról például érdekes.

A tudományról

Kelt rantelt egy kört arról, hogy a tudomány a legjobb eszközünk a világ megismerésére és modellezésére. Van beépített önkorrekciós mechanizmusa, ami viszont azt is jelenti, hogy nem minden pillanatban van igaza. Azonban minden pillanatban az összegyűjtött legjobb tudásunkból áll. De ilyesmik elolvasása helyett Zsíros László Róbert eszmefuttatását javasoljuk a Szertár podcastban. Az adás címe: Kilenc szög a civilizációnk koporsójában.

Aztán volt szó arról is, hogy a politikában - és emiatt az életben - nem minden döntés olyan, hogy arra létezik egy igen vagy nem válasz. Vagy egy helyes és nem helyes válasz. Vannak helyzetek, amikor kiválasztunk értékeket, és azok mentén döntünk. Önmagától nem rossz dolog azt gondolni sem, hogy például krumplit termesszünk sokat meg azt sem, hogy almát. Ha egy egységnyi agrártámogatást kell kiosztani, akkor viszont úgy döntünk, amelyik jobban illik a jövő agráriumáról vallott elképzeléseinkbe. Politikai témában a Sanyikám, én nem politizálok elolvasását javasoljuk. Illetve volt Ésik Sándorral egy adásunk is.

Tanuljunk együtt Kanye Westtel!

“I’ve learned that using all caps makes people feel like I’m screaming at them. I’m working on my communication.”

- írta Instagramon a rapper és vállalkozó. Sosem késő tanulni!

Az a rapper, akit ma épp Ye-nek hívnak. Megragadjuk az alkalmat, hogy nem megyünk bele Prince nevezéktanába.

Néznivaló

A Eunice vihar napján nagyot ment a neten a Big Jet TV. Aznap különösen jó volt nézni, de így utólag belenézni egy-egy nagyvas leszállásába a kemény szélben, az is érdekes.

Dolgok, amikre nem számított senki

Egyes Mazdák fejegységét tönkreteszi egy városi rádió azonosítóképe. A legjobb fajta hiba az, amire a kutya se számít, na ez annak a minősített esete. Pláne, hogy nem csak a fejegység válik használhatatlanná, hanem változatos egyéb rendszerek is.

Aztán a Jalopnik üti a New York Timest, mert az utóbbi közölt egy olyan autótesztet, amiben a tesztelő mindent elkövet, amit aláíratnak egy autóvásárlóval, hogy nem tesz. Magyarul hagyja a vezetéstámogató rendszereket vezetni, mintha a kocsi önvezető lenne. Tette mindezt ráadásul egy több, mint két és fél tonnás SUV-ban, ami ha ütközik valamivel, akkor az a valami meghal, ha nem úthenger. Az utóbbinak van egy kis esélye.

Iparági apróságok

Megveszi az AMD a Xilinxet, ami egy fab - azaz chipgyár - nélküli tervezőcég, ami célproceszorokban utazik. Érdekes, hogy mit fognak ebből kihozni.

Az Intel közben gyárat vesz, a Tower Semiconductor céggel együtt, mert egyszerűbb kész gyárat venni, mint újat építeni. Ráadásul gyorsabb.

Most már aztán tényleg jön az egységes EU-s mobiltöltő szabvány. Kérdő szemeink az Apple-re néznek.

Kickstarterszemle

Végre van szemüvegtelen szemüveg. És feltalálták az évek óta létező bikázó akksit is.