#360. Tégy úgy, mint a rómaiak adás

Ferenc Ferenc Rómában járt, ezért mesélt az ott honos elektromos mikromobilitásról, a kicsi autókról, a fűautomatákról, a VR-ban bejárni vágyott Colosseumról, és a minden sarkon turistákra tukmált powerbankekről. Az útibeszámolót pedig követte a Netflix Forma-1 sorozatát ért F1-kritika, a szanaszét osztogatott családi csomagra való rámászás, valamint Grimes hekker-bűncselekménye, aztán egy transzidentitású mikró, egy iPhone-belsejű monitor, a lekorlátozott szerelhetőségű Mac Studio, az MI-vel megtámogatott mobilkamerák kritikája, a gyerekre nem számító okosotthon, a szuperokos mérőszalag, és a szépre moddolt iPod.

Ferenc Rómában járt, ahol megfigyelte, hogy lehet füvet kapni a coffee shopokban. (Erre találtunk valami szabályozás-formát.) Aztán azt is, hogy tele van mikromobilitási eszközökkel, azaz szétdobálós rollerrel és szétdobálós villanybringával. Illetve, hogy a rómaiak szeretnek kis autókkal járni, mert azokkal könnyebb parkolni. Most nézzen mindenki a szúrós szemmel a következő SUV-ra, amit a forgalomban lát, legyen az X5 vagy Q10-koenzim.

A Twizy kétüléses, és ezt veheti mindenki fenyegetésnek

A turistáskodás nem nyűgözte le, ami miatt Kelt elküldte Assassin's Creed 2-t játszani. Amivel be lehet járni a reneszánsz Rómát is. Azt pedig mindenki tartsa fejben, hogy a reneszánsz róma az nem a Colosseumról meg a romokról szól, mert ezeket városépítészeti céllal leginkább széthordják akkoriban.

Itt veszi a pápa a zoknit (ja igen, Kelt fotói)

Aztán kiderült, hogy a szelfibot és a feltöltött powerbank még mindig remek termék turizmus által sujtott városokban. A turizmusról majd még beszélünk egyszer!

Máshol a világban

A F1 szólt a Netflixnek, hogy egy kicsit vegyenek vissza a drámából a Drive To Survive-ban, mert lassan nehezebb elhinni a történéseket, mint a raktárvadászos műsort. Ez egyben azt is magyarázza, hogy miért hiányoznak pilóták a korábbi évadokból. Elzavarták a fenébe a forgatócsoportot, hogy ők nem zenebohócnak szegődtek.

Human of Sorozatjunkie túrta elő a remek képet

Ugyanez a Neflix próbál több pénzt beszedni a meglevő felhasználóitól, mert a felhasználói bázis növekedése lassul. Többi is a streaming szolgáltatás, több helyre is oszlanak el az érdekes sorozatok. Jön a streaming tél. Mindenesetre, amit korábban a Netflix mondott, hogy a kódmegosztás egy szeretetnyelv, nos ezt már máshogy gondolja. És a bevételek? Azok egyelőre istenesek.

A balsors nyűge s nyilai

Grimes, ismert indie előadó, Elon Musk bevallott és eltitkolt gyermekeinek anyja, valamint egykori sikertelen Huckleberry Finn bevallotta egy interjúban, hogy annak idején ő volt a megbízója egy harckertámadásnak, ami egy indie zenei blogot célzott, ahol nem írtak elég jót róla. Pechjére az ilyen bűntetteknek nincs elévülése, így akár elő is vehetnék. Nem mintha nagyon bíznánk abban, hogy ez meg is történik.

Mások által okosnak mondott

Az AEG a Benelux országokban kiküldött egy olyan szoftverfrissítést a cég egyik okos mikrosütőjére, amitől azok a gépek gőzölős sütőnek képzelik magukat. Ráadásul a hibás frissítés megbénította a berendezések hálózati kapcsolatát is. Szóval vissza kellett hívni rossz szoftver miatt egy csomó mikrosütőt.

Sajnálom, Dave, attól tartok nem teheted - a kép illusztráció (Fotó: David Shane CC-BY)

Az Apple Studio Displayben egy teljes iPhone-nyi hardver van benne. Értsd: van benne 64 gigabájt memória is. Kérdés, hogy ez az Apple tévés próbálkozásának monitorrá változtatott eredménye vagy egyszer csak a monitor okostévé üzemmódban is tud majd működni gép nélkül?

A Mac Studióban majdnem cserélhető az SSD, de leginkább azért mégse. Erre majd még visszatérünk.

Gondolkodós

A New Yorker cikke remek kérdést vet fel: az algoritmikusan tökéletesre húzott mobilfotók hogyan ütköznek azzal a fotóval, amit el akarunk készíteni. Mi van, ha a telefon kijavítja a kék órát, kivilágosítja a napkeltét, helyükre húzza azokat a tónusokat, amik miatt el akartuk készíteni a képet.

És ehhez még van egy másik remek cikk az Android Authorityról. Ők pedig arról filóztak, hogy az okosotthon elemek arra vannak felkészítve, hogy felnőttek fogják őket használni. Megkockáztatom, fiatal felnőttek, akik lehajolgatnak megnyomkorászni az okosporszívót. De például nincs menü, amiben meg lehet mondani az Alexának, hogy "nem játszod le a Baby Sharkot soha többé" vagy a robotporszívónak, hogy "ha nyolcszor nyomják meg a gombodat, akkor nem takarítsz, hanem sípolsz, hogy megint kúrogat a gyerek".

Kütyü

Végül volt iPod modding és nagyon tudományos mérőszalag.

#358. Kuta-Makka barátság

Apple tavaszi mise (SE 3, ződájfón, M1 Ultra és Mac Studio), simswap, HBO Max, Obi-Wan Kenobi, VW ID Buzz, Wacom, Remarkable 2, ötforintos rajzolótábla, Makka e-robogó, Mopet kiskutyatransfer, cirkadián lámpa, influenza ölés, Clipchamp a Windows 11-ben, text editorok, chipszabványcsapat.

Mit jelentett be az Apple? Például a zöld színt. Már telefonban. Aztán van új iPhone SE is. Rájöttek, hogy lehet összegyógyítani két M1 Max chipet egy belső interkonnekttel úgy, hogy aból egy M1 Ultra chip legyen. Aki esetleg úgy gondolná, hogy ez az a chiplet design, amit az egész ipar csinál már egy ideje, az nem téved nagyot.

Végül pedig bejelentették a Mac Studiót, amiről az Apple mostanra úgy beszél, mint egy moduláris gépről, pedig alapvetően egy több konfigurációban rendelhető vas. Elvben középkategória lenne, ha az Apple nem hagyta volna elavulni vészesen a Mac Pro vonalat. Így most a cég leggyorsabb vasa. Megjelent hozzá egy Studio Display nevű monitor is, amivel ellenben akadnak gondok, de ez egy következő adás témája.

A Verge már azt is kikiáltotta, hogy az Apple stratégiát váltott: már nem megmondani akarja a rajongóknak, hogy mit akarnak, hanem meghallgatni őket.

Aztán, hogy a divatos dolgoknál maradjunk, volt egy kis szó a simswap támadásokról.

Filmek és platformok

Megjött az HBO Max, ami a HBO Gót váltja. A Góban a végére kevés szerethető maradt, a Maxban meg még keresni kell. És hát akad rajta javítanivaló is még. De már vannak benne profilok, annak örülünk.

Van Obi-Wan Kenobi trailer, ami Ferencet felvillanyozza, mert végre megint nézheti ugyanazt a konfliktusos családot a tévében, akik mindig hazaviszik a munkát. Keltet lelombozza, pont ugyanezért.

Motorblokk

A VW ID Buzz - magyarul a villanyos Volkswagen Transporter - majdnem meggyőzte Ferencet arról, hogy ő az a fajta ember, akinek kell egy kisbusz. Aztán inkább arra jutottunk, hogy vanlife ide, nomádság amoda, mégiscsak jobb ágyban aludni, és egy olyan kocsival menni az ágyig, ami egy kicsit kevésbé ormótlan.

Tettünk egy kanyart aztán Khyzyl Saleem művészete felé is, aki olyan autókat rajzol, amiket szívesen elvinnénk egy körre.

Végül volt egy nagyon jópofa városi elektromos motor, a Makka. És egy kevésbé jópofa kutyaszállítós robogó jellegű izé, a Mopet.

Rajzszakkör

Ferenc kapott rajzolgatna. Persze iPad Próra vágyik, pedig van olcsóbb megoldás is. Vagy drágább, de kevesebbet tudó, mint a Remarkable 2.

A Windowsba bekerül a Clipchamp, és az lesz a videovágója. Ezzel még lehet gond, mert egyelőre előfizetéses szolgáltatás, nem is olcsó. De a Microsoft már megvette a céget.

Kelt rendet vágott a texteditorai között. De még van pár dolog, amit csak ki kéne próbálnia. Plusz nosztalgiázott egy nagyot a SubEthaEdit kapcsán.

Jó hír, mármint tényleg

A négy nagy influenzatörzs egyikét távolságtartással, maszkhordással és - ne felejtsük ezt se, mert fontos - azzal, hogy amikor betegek voltunk, többnyire nem mentünk be dolgozni, sikerült kiirtani. Nincs többé, el van tűnve, bájbáj. Ami azt illeti, a betegen nem bejárni dolgozni egy olyan dolog, amit szerintem érdemes lenne megőrizni.

Lesz chipgyártó szövetség, ami nem annyira jó, talán inkább csak érdekes.