#236. Ouzodressz adás

Az évzáró adásban sorra vesszük 2018 közéletét, a gyerekkorunk meghatározó kütyüpillanatait, valamint Mark Zuckerberg egész évet megkoronázó posztját, közben pedig előkerült egy supportsiker, a Grabovoj-féle gyógyítószámok, a balkezes horgoló lelkészek és a nemzet szánkója.

Ti mondhattátok meg, kedves hallgatók, hogy mit hallanátok szívesen az év utolsó adásában. De mielőtt ebbe belevágtunk volna, oda kellett integetni Tamásnak, a balkezes horgoló férfinak, aki írt nekünk egy levelet! Illetve az ApolloOne fotókezelőről és a SubEthaEdit texteditorról is beszéltünk, mert olyan programok, amiket jól esik emlegetni.

További közönségszolgálat. A gyógyítószámok.hu szerint a nemmegyezaszar esetében használandó Grabovoj-szám a
9291098350.

"mi lenne, ha beszélnétek kicsit a gyerekkorotokról"

Mélységesen mély az emlékezés kútja. Volt szó arról, hogyan nem lett gémer Feri, ellenben tudott sprite-okat programozni. Aztán arról is, hogy Kelt nem járt a Csokiba Commodore 64 programokat csencselni, mert azt sem tudta, hogy van ilyen. Meg aztán, hogy jó dolog a bölcsészkar, de még jobb, ha vannak AIX terminálok a számtech teremben.

Szóba került még Michael Pollan, aki nagyon okos dolgokat írt korábban a táplálkozásról, mostanában meg az LSD-ről. Meg a Mandrake Linux, sőt a beOS feltámasztásáért küzdő yellowTAB Zeta nevű oprendszeréről is. Meg persze arról, hogy a VR valahogy a jövő része még mindig, van erről novella a 2050 novelláskötetben is, de a jelenben azért nem nagyon akarja megvetni a lábát.

"Az év utolsó adásához témaként a közélet megbeszélését javasolnám"

Oda lyukadtunk ki, magunkat is meglepve, hogy nem lehet megúszni az egymással való beszélgetést. Szóval 2019 a mindenki beszélgessen egy fideszessel, minden fideszes beszélgessen egy ellenzékivel, libsi a komcsival, náci a migrisimogatóval és így tovább éve lesz. És ha egy mód van rá, ne a kapott kommunikációs paneleket használva és ne a kijelölt vitatémák valamelyike - például a nemzet szánkói! - felől közelítve. Közös érdekünk, hogy tudjunk beszélni, így lesz szövete a társadalomnak.

És hogy milyen év volt?

Többnyire vacak. De mi nem csesztük el annyira, mint Zuck, aki viszont teljesen elégedett volt magával.

Volt azért némi szó fontos tech trendekről, de ezt elkapkodtuk. De legalább szakítottunk időt megemlíteni a nagyon szép Walled City című drón- és egyéb fotókkal teli streetartos könyvet.

Illetve ez volt a második évünk, ami a Patreon támogatóink szupportja mellett valósult meg. Nekik külön köszönjük, hogy velünk vannak. De hálásak vagyunk mindenkinek, aki levelet írt, kommentelt, vitatkozott velünk, linket küldött, instán lájkolt, továbbküldte a barátainak valamelyik adásunkat. Boldog új évet!

#089. Gáza zűrben adás

Ammónia-riadó, rakétatudós szőkenő, unalmas Star Wars, Facebook at Work, kecsketérkép, My Little Tesco, testreszabás-varrás, csöcs-kickstarter, pptx az NSA-nek, eladó DNS, Macintosh 2015, a mopedek Teslája, Fortepan terjedés és tinik a társas médiában.

Egy mellette és nulla ellene szavazattal, ma majdnem időben lesz adásnapló, csak előtte megebédelek. Hogy hangzik ez, kedves hallgatók? (K)

Addig is, az űr:

<

p>Ammónia szivárgott az ISS-en, de semmi nagy baj nem történt. Mindenki köszöni jól van.

Alice Zielinski elmesélte, mit mondanak az embernek, ha szőke jónő és emellett nem átall repülőmérnök lenni.

A Masat-1 visszajött a légkörbe, a katonák meg már csavarozzák a létrát, hogy visszamásszanak az űrbe.

Innen folytatjuk majd.

Elindult, néhány cégnél, a Facebook@Work, kiderül miért nem használják a japánok a Linkedint és elkészült a térkép, amelyen Amerika összes kecskéje fel van tüntetve. Még nem döntöttem el az adásnaplónak ezen a pontján, hogy innentől csak kecskék lesznek-e a posztban.

App!

Mendzserappot adott ki a Tesco, amennyire ki akartuk röhögni annyira lehet, hogy az Én kicsi Tescom valójában jó.

A Google pedig kiadta a Wordlens technológiával felütött Google Translatet: magyarul fordítja a cucc a parkolni tilos különben elvontatunk táblákat szép angolra.

Startup

Gáspár szabósvarrós blogját, a Testreszabást itt lehet olvasni. Nagyobb mellett ellenben itt lehet igényelni. Utóbbival megtaláltuk a legtufább startupot is. Evör.

NSA szponzorált közcím FULLNAGYBETŰVEL

Készült NSA-s prezisablon, minden sokkal komolyabb, amit ezzel adnak elő. És fenyegetőbb is. Aki használta mesélje el, milyen.

Nagyon jót vitatkoztunk arról, hogy jó-e ha a 23 and me eladja az emberek DNS-ét, akik amúgy ebbe beleegyeztek. Plusz olvasnivaló egyértelműen tudjuk, hogy ez nem jó témában: náci anatómiai atlaszok és Unit 731.

Közcím - tényleg szedettvettett volt az adásnaplónk, ugye?

2015 a fény éve és ez nem ilyen ezoterikus dolog, napistenre mosolygás meg minden, hanem tudomány. A Balatonon nyáron lesz például lézeres kvantumoptikás esemény.

Macintosh dizájnterv, ami ugyan nem hivatalos, de legalább Gáspárnak és Ferencnek tetszik. A Gogoro nevű villanyos csodarobogó meg nekem is. Biztos drága, de milyen menő már.

gogoro-side

Ja és van olyan 3D-printer, amivel elektronikát is lehet gyártani. Ma még csak ez, holnap meg legyártják a laborban Liludallasvilágjegyet.

Mese habbal

Lesz Fortepan Iowa, ennek alkalmával olvassatok el egy remek interjút a Fortepanos emberrel.

danah boyd elmondta, hogy mi a baj a múlt héten a netet felszántó így használják a tinik a szósölt cikkel.

“I don’t for a second fault Andrew for not having a perspective beyond his peer group. But I do fault both the tech elite and journalists for not thinking critically through what he posted and presuming that a single person’s experience can speak on behalf of an entire generation. “

És itt a teljes könyve is, érdemes belelapozni