#123. Nem Elon Musk adás

Feri hekker lett és vásárolt Pacsirta márkájú jóáras okostelót, plusz találtak menekülő minyonos ébresztőórát. Az Apple tervezett néhány nagy hülyeséget, Starbug fotóról lopja az ujjlenyomatot és az íriszt, Zuck pedig pénznek látszó részvényeket öntött a jövőbe.

Mindenki mindent bezárt a héten. A Dropbox a Carousselt és a Mailboxot, a Firefox a mobilos oprendszerét. Ilyenkor az ember előveszi az Our Incredible Journey blogot.

Feri teszkótelefont - na jó, Larkot - vett és teljesen beleseett. És ha még tudta volna, hogy ehhez milyen hasznos kommenteket kapunk majd. Köszi! Adjuk cserébe Ernő falhozvágom blogját.

Ugyanitt találtuk minyonos ébresztőórát is.

Innováció

Az Apple kiadott egy akkus mobiltokot az iPhone-hoz, ami olyan csúnya, hogy szavakkal le se lehet írni. A legjobb esetben azért ocsmány, hogy ne lehessen beperelni őket, mert lenyúlták a Morphie szabadalmait.

Ja és nem ez az első csúnya dizájnjuk idén.

Nem telefon

Tim Maughan - ha eddig nem olvastátok a Paintwork című novelláskötetét, valamit kihagytatok - interjúzott a technokrata amerikai elnökjelölttel, aki nem akar meghalni. Meg van még pár érdekes ötlete. István Zoltánnak hívják.

Nála is szórakoztatóbb amúgy Vermin Supreme, akit szintén nem fognak megválasztani, de addig is nevethetünk vele.

Egy kis szekuriti: a biometrikus azonosítás is lopható. És most mindenki olvassa el az Őrizem a szemedet.

Komoly emberek rovat

Zuckerbergék bedobtak egy csomó Facebook részvényt egy világjavító káeftébe. Na ezen remekül elbeszélgettünk, hogy rendben van-e, bízunk-e az államokban vagy az akadémiában, jobban csinálja-e Gates és Warren Buffet, és hogy mit csinált korábban Zuck.

9 thoughts on “#123. Nem Elon Musk adás

    1. Mindenkit eltanácsolnék az MTK csipszetes vackoktól. Azon túl, hogy nyolc maggal sem gyorsabbak más négymagosoknál, a GPS részül híresen rossz. Az egy dolog, hogy 15 perc, mire megtalál bármiféle jelet - elég hátrány, ha mondjuk időre kellene odaérned valahová, de hát majd belekalkulálod. Még az is elviselhető, hogy másfél-két tömbnyivel, egy utcával mindig arréb tesz a térképen (pl. a rakpart helyett a Duna közepébe bele!), és az is csak kisebb bosszúság, hogy ha futás közben beérsz egy lombosabb fa alá, akkor abban a minutában egy kilométerrel odébblök (sebességi rekordokat döntesz ilyenkor, futottam már 450 km/h-val).

      Hanem amikor egy éves és két hetes korában működésbe lépett a tervezett avulás és mindkét SIM olvasó egység felmondta a szolgálatot, akkor azért már ideges voltam.

      1. Majdnem úgy lett, hogy apámnak mégis valami ilyet veszek karácsonyra a szívből gyűlölt - ellenben mások által csinosnak mondott - Lumiája helyett. De mivel az összeset elkapkodták az olcsótelefonok közül a Tescóból, így egy 12 éves, tervezetten el nem avuló Glenlivet lett. :)

  1. Feri, 99%-ig biztos vagyok benne, hogy a mobilos tárhely problémádnak semmi köze a RAM-hoz. Az van, hogy néhány gyártó, különösen régebben, szétpartícionálta a tárhelyet valami rejtélyes okból. Mondjuk egy 8gigás eszköznél tipikusan 1-2giga “fő” tárhely meg 6 giga “külső” tárhely (sokszor úgy is muttta a készülék, hogy sd kártya). Általában a külső tárhelyre is lehet telepíteni, de az alkalmazáscache, ami manapság brutális méretű (firefox, youtube, facebook mind 100MB nagyságrend), mind a fő tárhelyre kerül. Én is ezért cseréltem le a Sony Xperia L-emet, de a régebbi nexus 7-en pl már egyben van a tárhely.

    A *2SD-t meg teljesen érthető, hogy nem engedélyezik alapból a gyárták. Egyrészt belerakhatod a világ leglassabb sd kártyáját is, másrészt az sd kártyákban a gyártótól függ, hogy milyen minőségű az elhasználódás-védelem (vagy hogy a bánatban hívják a wear levelling-et magyarul)

  2. pohlyferenc

    Mindig pongyolán fogalmazok ebben, az “Internal” tárhely mérete a problémás, ahogy mondod. Illetve ez, plusz a rengeteg előre telepített alkalmazás. De: megoldottam, papammmm! Kell hozzá: root, egy új partició a fizikai SD kártyán és a Link2SD app fizetős változata (500 Ft). Olyannyira, hogy azóta már a régóta használhatatlannak tekintett olcsó tabletnél is bevált a módszer.

Leave a Reply to pohlyferenc Cancel reply