#188. Mágikus hihetetlenségek adás

A DNS vizsgálata, a memoriter haszna, az Apple idegesítő menősége, a Nagy Egyenlőségügyi Összeveszés, a melegdetektáló MI fenyegetése, Magyarósi médiatörténeti pillanata, gazdagembering, Unitra és Hajdú D. András.

Levrov

Kálmán szólt nekünk, hogy nem Priscilla Chan a 23 and Me alapítója, hanem Anne Wojcicki, aki Sergey Brin felesége volt. Idekevertük akkor azt is, hogy a The Wirecutter már DNS-teszteket is tesztel. A legjobb tesztoldal, akárki megmondja.

Péterrel és Ferivel tök jót beszélgettünk az előző adás kommentjei között arról, hogy mire jó a memoriter, meg hogyan beszélgetnek egymással a szövegek. Ja, és az is kiderült, hogy az iskolában lehet sakkozni.

Zoli szólt, hogy balhé van a német szavazási rendszer informatikai részével. Ez alapvetően a következő adás témája lesz, de azért megemlítettük. Ide tartozik az is, hogy Magyarországon a Momentum kezdte el az elektronikus népszavazást emlegetni. Schneier profnak azért van ehhez egy-két szava.

Apple mise

Az Apple bemutatott egy iPhone 8-at, egy iPhone X-et, és kihagyta az számozásból a kilencest. A rossznyelvek máris azon poénkodnak, hogy ezzel a Windows számozását másolják.

Az eseményben az volt az érdekes, hogy milyen természetességgel mondják azt már más készülékekben elérhető funkciókra, hogy itt, most, először elérhetők. Illeve, hogy mindent lehetett szivárogtatásokból tudni előre. Azért az iPhone X arcfelismerős kamerája és a FaceID technológia egy kicsit érdekes. De ilyet se az Apple-nél látunk először.

Heti hülye MI

Remekül összevitatkoztunk azon, hogy az arcvonásokból az IQ-t, a pártszimpátiát és most éppen a nemi irányultságot megtippelő MI-t építő kutatócsoport a világ legnagyobb sarlatánja-e? Illetve ha egy fehéreken tanított neurális háló kihoz valamit, akkor vajon feketéken vagy ázsiaikon tanítva ugyanarra képes-e. És ha már itt járunk, egyáltalán mit ismert fel az az MI, ami csak a meleget és a heterót képes kezelni, más variációkat nem.

Sajátélmény

Kelt rácsodálkozott a logisztikára. A német Amazonról kiderült, hogy legalábbis részben egy lengyel logisztikai raktár, hogy csak Németországban van másnapi kiszállítás, és hogy mindezek ellenére is jó onnan rendelni, csak számolni kell azzal, hogy a csomag egy hét alatt jön meg.

Médiatörténet

Magyarósi Csaba abbahagyja a napi vlogolást.

Apróságok

Richard Branson saját szigetén, beton borospincében vészelte át a hurrikánt. Így kell élni.

És itt említsük meg, hogy Floridáról nagyon sok szó esett a hurrikánok kapcsán, de több szigetet tarolt le a hurrikán. Magyarországról például a Voda csapata ment ki segíteni a helyreállításban.

Van még Unitra!

Mesterfogás

Hajdú D. András egykori kollégánk és csodálatos fotós megírta, hogyan készít ő, aki nem cipel magával állványt, mert az csak hátráltatja, hajnalban fotót.

Kommentszekció