Podcast: Download
Subscribe: RSS
A kezdeti vidámság, a Face ID kritikátlan védelme, a Windows mókás gyalázása és 1848 részletes áttekintése ne tévesszen meg senkit: a feketeleves is eljött a Facebook, az MI és a népirtás kapcsolatának, a gyűlöletbeszédnek és a Palantír, a romák és a bűnügyi statisztikák összefüggéseinek érzelmektől fűtött átbeszélésével.
"...a nagymértékű arcszőrzet-változással nem tud mit kezdeni."
Ferenc találta egy cikkben a FaceID-ről a fenti mondatot, jól el is vitatkoztunk arról, hogy damjanichkompatibilisnek kell-e lennie egy biometrikus azonosítórendszernek.
Kelt hosszasan és nagy élvezettel gyalázta a Windows 10-et. Az elmúlt hónapban egy Spectre fix letiltotta az Updatet, most egy újabb frissítés törölte az alaplapi USB-drivereket, az adás előtt pedig a Fall Update összeakadt a hangkártyával. Ez egy félkész szar. (Javítások sorrendben: a legendás KB 4074588 kidobása, a KB4090913 felrakása, rinyálás a szupportnak és reménykedés.)
Az adásból kimaradt, de ide mindenképp kiírjuk: a TestDisk egy csodálatos adatmentő eszköz.
Ferenc beleolvasta magát március 15-ébe, hogy el tudja mesélni a lányainak, hogy mégis mi történt. Rájött, hogy Dembinszky vacak tábornok volt, Petőfi nem zavart túl sok vizet, Bem apó pedig nem volt öreg. Illeve arra is, hogy a magyarok legendásan szemetek voltak a kisebbségekkel.
Hallgatóink küldték
A múltheti mobilos szkenneléses parára egy vödörnyi megoldást kaptunk. Ha valakinek okostelefonnal kellene fotókat digitalizálnia, akkor a Meti Heteor Hallgatói ezekre az appokra ütöttek pecsétet:
- Office Lens (iOS, Android)
- PhotoScan by Google Photos (iOS, Android)
- Photo Scanner by Photomyne (iOS, Android)
- CamScanner
Videóvágáshoz pedig:
És akkor előkerültek a kések
A Palantirról, ami Peter Thiel cége, kiderült, hogy ingyen adott rendőrségi megfigyelőtechnológiát New Orleans városának. Igaz erról a rendfenntartást felügyelni hivatottak nagy része nem tudott, ami a cég szempontjából szerencsés, mert valószínűleg felhőkarcoló méretű privacy-sértés történt.
Leginkább abban nem értettünk egyet, hogy előbb szabályozzuk ezt a most bevallottan vacakul működő technológiát vagy előbb javítsuk meg, mert elkerülhetetlen, hogy a rendőrség alkalmazza.
És ahogy ezt kiveséztük, beleszaladtunk abba, hogy a Facebook megtesz-e mindent azért, hogy normálisan szűrje a gyűlöletbeszédet vagy sem. Az apropó Lázár János meglehetősen gyorsan világszerte ismertté váló bécsi migráncsozó videója volt, de gyorsan belekerültek a rohingyák is a képbe. Itt megtaláljátok a Wired nagy zuckerbergfejbenézős cikkét is.
Végül
Ajánlom figyelmetekbe a Zanza TV-t, amiben remekül össze van foglalva pofás vizuális történetmeséléssel jó pár tananyag nem csak történelemből. Ide is rakom a 48-as forradalom videóját: https://zanza.tv/tortenelem/ujkor-reformkor-forradalom-es-szabadsagharc-magyarorszagon/az-1848-forradalom
Köszönet! Tényleg elég ügyes, bár azt hiszem Ferenc eggyel kevésbé tananyagízű videóra vágyott. Hogy kijátsszak egy angolszász lapot a hétvégi Rakasz hírlevelemből, valami ilyenre: https://www.youtube.com/watch?v=51FXgQOoppw
Érdekes volt hallani a két teóriát arról, hogy mit gondol a társadalom a nők feladatárol. Az egyik vélemény az volt, hogy a társadalom suttyó, mert a szerinte a nők helye a konyhában van. A másik vélemény pedig az volt, hogy ez régen így volt, ezért van most is így.
Elmondanék egy harmadik nézőpontot, ami szerint nem biztos, hogy a társadalom buta, vagy maradi akkor, amikor azt mondja, hogy a nőnek nem a karrier a feladata, hanem a gyerekek nevelése, és igen, a főzés is. Had tegyem fel azt a kérdést, hogy egy gyermek egészséges lelki fejlődésének mi a jobb? Az, ha az anyja neveli fel, gondozza, vagy az, ha szinte sosem látja a gyerek az anyját, mert az karriert épít, és a bébiszitter neveli, gondozza, aki lássuk be, soha nem tudja pótolni az anyai szeretetet, mert nem az ő gyereke. Mikor lesz egészséges a jövő felnőtt társadalma? Őszintén sajnálom, hogy a gyerekvállalás nem fejeződik be a szüléssel és a bébiszitter kifizetésével. Sajnos ez egy nő, (illetve a férfi) számára is egy életre szóló kötelezettség. Lehet, hogy ez a zsigeri érzet van a társadalomban, és tévednek azok, akik ezért a véleményért lesuttyózzák, vagy maradiságnak tartják emiatt, és azt gondolják, hogy a fejlődés ezt meghaladta. Sajnos szó sincs ebben az esetben fejlődésről. Ez a legminimálisabb és legfontosabb emberi érzelem kiiktatása.
Azt kérdezed, vajon érzelmileg sérült lesz-e az a gyerek, aki soha nem látja az anyját? Hát, egyrészt, egyáltalán nem biztos. Másrészt, ha SOHA, az biztos nem szuper, de ha RITKÁN, az nem ugyanaz és nem ok a bajra. Harmadrészt hadd fordítsam meg a kérdésedet: érzelmi sérült lesz-e az a gyerek, aki szinte soha nem látja az apját, mert az mindig dolgozik? (Az nem baj? Csak az anyahiány nyomorít meg? Nem mondod?) Negyedrészt a ‘sosem látod az anyádat’ és az ‘asszonynak a konyhában a helye’ között van még sok árnyalat, ez nem bináris opció.
Nem akarok úgy tenni, mintha nem érteném, mit akarsz igazán mondani, csak az érvelésed alapvető problémáit akartam megmutatni. Ha egy gyereket magára hagynak, az nagy nehézséget okoz neki, ez azonban milliószor megtörténik még úgy is, hogy az anya otthon van. Nem a gyerekkel töltött idő mennyisége számít, hanem a minősége…
Van pár kutatás ami az apa hiányát vizsgálja. Elég elkeserítő az eredmény.
“Nem a gyerekkel töltött idő mennyisége számít, hanem a minősége…” Na ez sem bináris opció. A kissebbik fiam amikor kicsi volt, én otthonról dolgoztam az akkor nemrég indított netes cégemben, a feleségem pedig 12 órás műszakokat tolt délelőtt-délután váltásban az egészségügyben. Egyszer a fiam azt mondta nekem, hogy neked vagyok a fontos, anyának a munka fontos.
Bedobnám gyorsan még azt, ami az adásból kimaradt, hogy a “mindig így volt” az pontosításra szorul. Parasztéknál nem volt három év gyes, meg az anya otthon marad a gyerekkel hosszan, mert munka volt. Az a mindig, amiről beszélünk az nagyjából a második világháborútól napjainkig tartó időszakot jelenti. Az is viszonylag új fejlemény - több minden mellett a modern védőoltásoknak köszönjük - hogy a legfontosabb érzelmet, ahogy te fogalmazol, érdemes a gyerekre fecsérelni, mert jó eséllyel életben marad.
Két dolgot lenne érdemes meglépni. Az egyik megkérdezni pár olyan anyukát, aki nem oldódott fenn az anyaszerepben, hogy mi a véleményük a kérdésről. (Érdemes átgondolni, mekkora buli folyamatosan otthon lenni lényegében egyedül.) A másik pedig behúzni a beszélgetésbe a Bence által bedobott 12 órázást, onnan nézve, hogy tulajdonképpen mi, mint társadalom nem akarjuk-e elősegíteni a szülők közti munkamegosztást.
Én ezt a gyerek életben marad ezért érdemes foglalkozni vele dolgot, illetve a milyen egész nap otthol lenni dolgot kicsit másként látom.
Először is egy érdekkesség, hogy ha belegondolunk abba, hogy még a 19. században egy család férfi tagja egy kutyaközönséges írnok pozícióban egy fizetésből eltartott egy 4-5 gyerekes családot feleségestől 100-120nm-es polgári lakásostól. Majd fejlődtünk, és a nők beültek a traktorokba, megdupláztuk a pénzkeresők számát a családokban, és a nagy fejlődés eredményeként mondjuk 2 gyerekkel hónaprol hónapra vergődünk egy 50nm-es panelben. Ez most tényleg segített a nőkön, és a családokon?
A másik amit gyakran hallok, hogy trendé vált az a vélemény, hogy az anyának mintegy szenvedés a gyerekével együtt lenni. Szerintem normális esetben ez nem így van. Ha az anya otthol van, és főleg, ha több gyerekkel, akkor az ő folyamatos eggyüttlétük az maga az élet megélése. Bizonyos szabályok mentén, az összes gyerekkel együttműködve, munkamegosztásban végzik el a háztartásban és az életben felmerülő feladatokat. Minden nagyobb gyereknek megvan a maga feladata, hasznos tagja annak a közösségnek.
Az, hogy egy anya számára ez maga a borzalom, és kilép ebből az életből, és elmegy dolgozni, az számomra érthetetlen. Mégis mie számított, amikor gyereket vállalt, és leginkább minek szült, ha max addig bírja elviselni a létközösséget a saját gyerekével, amíg mondjuk a macskájával. És itt jön be a képbe az, hogy ha a gyerek pont ezt a hozzávaló viszonyt látja az anyja felől, és ezt sajátítja el mint normalitást, akkor egyrészt mit vár a szülő, hogyan fog őhozzá hozzáállni a gyerek, másrészt milyen társadalmat fog ez eredményezni?
Ha már idekerült a “régen és most” kérdése, akkor ne felejtsük el, hogy régen a gyereket a fél falu/utca gondozta, bárhol kapott egy zsíroskenyeret és bárhol ott lehetett hagyni egy órára vagy egy napra, ha a szülőnek más dolga volt. Ma a legtöbb esetben erre semmi esélye a családoknak, az általános alapszitu, hogy az anyuka 0-24-ben a gyerekkel van, és este, amikor az ember hazajött, részben halálfáradt, részben végre bármi mást csinálna, így átpasszolja apának (“a fürdetés a tiéd”). Ez a családmodell, amikor a család nem ismer maga körül senkit, a nagyszülők távol vannak, a szomszéd pedig nem haver, ez a nagyvárosok kialakulásával együtt jött el. Azóta beszélünk ilyen értelemben arról, hogy nehéz a gyerekkel. Nehéz szó szerint mindig vele lenni.
Amit pedig a hozzászólásod végén írtál, Bence: hát nézd, ha neked felemelő és szórakoztató egy kisgyerekkel egész nap gügyögni, kockákat pakolni és leverni, és eltakarítani utána a kiborított és magára rántott dolgokat, akkor lelked rajta, de kérlek ne kérd számon a hiánytüneteket azokon, akik ennél több intellektuális inputra vágynak, illetve akik az egész napos intellektuálisan ingerszegény környezet után kiégettnek, alkalmatlannak, a világból kiszakadtnak érzik magukat. Ez a természetes reakció, nem az üdvözült mosoly! És hogy mire számított az anya? Hát erre, és vállalata, mert tudta, hogy ezzel jár - de ettől még nem kell szeretnie ezt a helyzetet!
Amit pedig a fiad reakciójáról mondtál az anyja hiányáról, az persze így van, a gyereknek hiányzik a távol maradó szülő (mindkettő amúgy), de érzelmileg sérült ettől nem lesz! Sérült attól lesz, ha nem szeretik. Ez ilyen egyszerű.
Azt hiszem, hogy rátapintottál a lényegre azzal, hogy a családok mennyire elidegenedtek akár a rokonoktól, de leginkább a környezetükben élőktől. Valóban így van, hogy régen, de még az én gyerekkoromban is, a 70-es 80-as években városban is volt az akkori felnőtt lakosságban egy olyan felelősségtudat más gyermeke iránt is, hogy vigyáztak rájuk, ha valami veszéjesbe fogtak, és ha esetenként valamilyen fegyelmezésbe részesítettek egy gyereket a saját érdekében, akkor a szülő nem kezdett el hisztizni, hogy mit szól be az én gyerekemnek. És valóban, ha beállított valahova egy gyerekcsapat, akkor megetették őket.
Valószínűleg ennek köszönhető az a jelenség, hogy az anya úgy gondolja, hogy neki a nap 24 órájára levetítve kikell találnia és megvalósítania azt, hogy mivel foglalkozzon, mit játszon a gyerek. Ez tényleg fárasztó, és intelektuálisan elszigeteli az anyát.
Na de arról, hogy az anya nem létesít más felnőtekkel, más gyerekes szülőkkel kapcsolatot, amely során a gyerekek egymással játszahatnának, miközben ők intelektuálisan töltődhetnének egymással, arrol ki tehet? Az anya, vagy a gyerek? Most tényleg az a megoldás, hogy anya elmegy céges cápának, hogy intelektuálisan feltöltődjön, és megszabaduljon attol a kényszertől, hogy egész nap a gyerekével játszon, amit nem is kellene, meg hogy pénzt keressen arra, hogy egy másik nő foglalkozzon pénzért a gyerekkel ezidő alatt, aki majd addig játszik a gyerekkel és elszakad az intelektuális inputtol? Nem lenne sokkal egyszerűbb ha ő foglalkozna a saját gyerekével, csak másként szervezné az életét, a többi kisgyermekes anyával egyetemben?
Nyissunk egy zárójelet: a régen és most összehasonlításához szerintem először keressük meg egy alapot, amit mindannyian annak tekintünk. A Bence példájában említett kutyaközönséges írnok a maga 4-5 gyerekével az én modellemben már maga az elit. Írni és olvasni tud: ezzel a társadalom felső negyven százalékába tartozik. (Nem nagyon kerestem jó statot, beértem az itt találhatókkal http://www.irasszakerto-endrefi.hu/Data/Sites/1/gondolatok-a-magyarorsz%C3%A1gi-analfab%C3%A9tizmus-t%C3%B6rt%C3%A9net%C3%A9b%C5%91l.pdf) Ha ehhez hozzávesszük, hogy az írnoki melóhoz még iskolát, egyetemet is kellett végezni, akkor a társadalom még szűkebb és magasabb státuszú szeletébe kerül a kutyaegyszerű példánk.
Ugyanebben az időszakban a társadalom nagyobbik részére jellemzőbb volt a kétkeresős családmodell, amennyiben mindenki kint melózott a földön, amikor munka volt. Kivéve a gyerek, őt a közösség ellenálló hajlamától függően a Ratio Educationis vagy a kiegyezés után elzavarták iskolába. Többnyire. Azért többnyire, mert 1910-ben még mindig van valahogy egyharmadnyi analfabétánk országosan. Snitt, világháborúk, megjönnek a komcsik. A beülünk a traktorba majd ezután jön, történik egy halom negatív dolog, de például működik egy azóta is példátlan társadalmi mobilitás is Eddig a zárójel.
De hogy a lényegi témához is hozzászóljak. Az a kérdésem, hogy te hová sorolod egy nő anyaság előtti életét. Tudom, hogy ez így furcsa, meg nem is szoktunk róla így beszélni, de ha feltételezzük, hogy a gyerekkel való otthonlét így és ennyire felülír mindent, akkor fel kell tegyük. És nem is a karrier érdekel, mert az egy töltöttebb téma. Hanem, ha az anya korábban szeretett jazz jamsessiönkre és Dragomán felolvasóestekre (esetleg Glamour napokra vagy jógára vagy driftversenyre) járni, akor szögre kell-e akasztania az énjének ezt a szeletét, amíg az anyaságot éli meg.
És ezek még valójában mindig extrém példák, mert mi van ha csak a gyereklemeztől van sikíthatnéka kétmilliomodszorra, vagy Bartos Erikát szeretné agyonverni negyvenedik olvasásra, vagy csak megnézne két rész Frankie and Grace-t egy fél üveg fehérborral. Szóval maga lenne. Mert a hagyjon mindenki békén most egy kicsit az egy nagyon természetes, nagyon emberi igény. De a nő szerepe az anyaságban típusú vitákban ezt gyakran nem adjuk meg.
(Edit: szóismétlés kidobva, így érthetőbb is.)
Úgy érzem, hogy azok alapján amit írtam, az jön le, hogy én azt a vonalat képviselem, hogy a nő helye a konyhában van, és kész. Onnan ahogy egy nő szül egy gyereket, neki annyi, csak a gyerekkel foglalkozhat. Ez nem így van, nem gondolom ezt, de azt sem tudom elfogadni, hogy valaki a saját gyermékt nem tudja elviselni, és céges cápának áll, és a gyereket fizetett idegenek nevelik, mert ő szinte csak hétvégén látja őt.
Jelenleg a nők többsége amikor szül, az első három évben otthon marad a gyerekkel. Tudom, ez egyre inkább kikopóban van, de azért még sokan teszik ezt. Ha valaki már végigvitt egy ilyen 3 évet, akár apaként is, aki azért kiveszi a részét a dolgokbol, az tudja, hogy az idő teltével enyhül a feladatok sokasága. A második, vagy sokadik gyerek esetén pedig nem feltétlen duplázódik stb a teher, ha a nagyobb gyereknek a korának megfelelő feladatokat ad az ember. Ráadásul a családok nagyobb részénél azért már technikai segítségek is vannak, mint pl autó a kimozduláshoz. Igen, ismerek olyan családokat, akik egy kisbusznyi szarral mennek egy délelőtti pár órás programra is a gyerekek miatt, de ez nem törvényszerü, ezt lehet ésszel is csinálni.
Egy kéthetes csecsemővel nyilván kemény kérdés, hogy anyu hogyan menjen el 3-4 órákra bámészkodni egy cipőboltba, vagy hogy jógázzon, vagy menjen el egy koncertre. Igen, itt anyu, meg megjegyzem apu is, sokmindenről lemond, és akár hónapokig is 24 órás szolgálatban van.
De ez enyhül ahogy nő a gyermek. Egy kisgyermekkel meglehet értetni pl azt, hogy kistestvéred született, és mivel ő nagyon pici, sok törödésre van szüksége, és szeretném, ha segítenél nekem ebben, mert egyedül nem bírom. Szóval mi lenne, ha Te lennél a pelenka felelős. Mindíg amikor tisztába tesszük az öcsit, akkor te hoznád ide a tiszta pelenkát. Ettől fontosnak, nélkülözhetetlennek érzi magát a gyerek. Érzékelni fog egy előrelépést a családban. Többek között ettől nem lesz féltékeny a kistesóra.
Ugyanígy megleht vele értetni azt is, hogy bizonyos időközönkét (eleinte nyilván ritkábban) csinálunk olyat, hogy apu és anyu ideje. Ilyenkor ez vagy az vigyáz rád. Segíts abban, hogy … És természetesen rendezünk olyat is, hogy te meg én idő, amikor ezt vagy azt tesszük közösen.
Ez azért fényévekre van attól, hogy reggel 6-kor kirángatom a gyereket az ágyból, bedobom az oviba, majd délután 5 körül elmegy érte egy idegen, hazaviszi, beteszi a TV elé, megfürdeti és lefekteti, mert anyu egy gipszkarton kutricában karriert épít és csak este 8 fele ér haza hét napbol 5-ször, hétvégén meg jaj csak elintézem ezt meg azt a céges ügyet, Pistike nézzed a mesét, én most önmegvalósítok.
Bármennyire is érdekes, vagy hihetetlen, a gyerek még úgy gondolkodik, hogy a szülei arra szánnak időt, ami fontos nekik. Ha az a munka, akkor azt szeretik. Ha én, akkor engem szeretnek. Ha ez nem így lenne, akkor akár be is adhatnánk a gyereket mondjuk a szoptatás lefutása után valami bentlakásos intézetbe, és hetente bemehetnénk hozzá 5 percre, hogy biztosítsuk arról, hogy szeretjük. Nyilván ez egy szélsőséges példa, de érzékelteti, hogy a szertetet igen nagy mértékben az együtt töltött idő teszi hitelessé.
Azt hiszem ezt a vitát itt lezárhatjuk, mert körökben sétálunk, mint Micimackó, amikor eltévedt. Szerintem magadnak mondasz ellent folyamatosan (nézd vissza, hogy az anyák munkavállalása milyen kontextusban kerül elő), te valószínűleg nem érzed így, különben nem tennéd. Nincs mit mondanom többet.
Ha nem lett volna meg, itt jön 1848 legfacebookosabb feldolgozása az AKG-ból: https://www2.akg.hu/foto/2013tenyleg/
Amúgy ebben az is izgalmas, mennyire vadul más volt a Facebook alig öt éve.
Xiaominak hívni a saomit legalább akkora eretnekség mint a szociális média. Jó hogy arról leszoktatok. Már csak kb 5 másik podcastot kell leszoktatni erről.
Bocs az offolásért, de nem tudja valaki, hogy ha valami remailing szolgáltatással szerez az ember egy Amazon Echo-t, akkor az működni fog itthon vagy észreveszi a magyar IP-t és durva szabotázsba kezd?
Előrebocsátom, az Echóról fogalmam sincs. Viszont egy szót nem szóltak évekig, amikor egy elvben nem is támogatott országban használtam a 3G-s Kindle-t. Amikor pedig cserélődött - na jó, összetörtem - egy Paperwhite-re, amiből csak reklámtámogatottat sikerült venni, akkor ráírtam az ügyfélszolgálatra, hogy tudom, hogy meg lehet váltani a reklámmentességet, de magyar júzerként nem kínálja fel a rendszer, mit csináljak. Na akkor puszira lekapcsolták.
Tavaly nyáron, a munkahelyen kapcsolatba kerültem a Palantirral, illetve a mérnökeikkel. (Firnyákos kérdéseimre, miszerint hogy is van ez a különféle kormányokkal fenntartott kapcsolatokkal, azt bírták válaszolni, hogy ők a jobb arcok a cégben, mert van egy public sector branch és egy private sector branch.) Nagyjából az a sejtésem, hogy kb ugyanezt az általatok is említett rendszert (csak a minden adathoz hozzáfér/het és egybe csatornáz részt) adják el cégeknek is BI (üzleti intelligencia) schlagwort alatt.
Hadd ne kerteljek: a cucc, amit csináltak – kizárólag technológiai szempontból – BOSZORKÁNYOSAN ZSENIÁLIS! Überfasza. A felhő alapú adattárolást úgy hozták össze az adatok összegyűjtésének ETL folyamatait futtató, szintén felhős környezettel (amire pythont, java-t, egy saját SQL implementációt és még valamit lehetett használni) meg ennek a verziókövetésére használt git-tel és a futó folyamatok böngészőben történő monitorozásával, debugolásával, hogy Hrabali értelemben vett ejaculatio praecoxom volt, többször is.
El is határoztam, hogy ha egyszer nagyfiú leszek, akkor csinálok én is egy ilyet!