#270. Szinkronos adás

Magyar Netflix, Internet Hungary, az álmodó polip sajtókritikája, a Microsoft üzleti fülhallgatója, meg a Neo-Duo, végre Tradfri-fikázás, MOL pisi, IKEA-DIY, a javítás joga, kvantumszámítástechnikáról nyolcéveseknek, drága zöldhullám és az akciós malachit.

おはようございます, þetta er samstilltur útsending Meti Heteor. Tudom, hagyjam abba a visszaélést a Google Fordítóval, és legyen adásnapló. Azért, ha már beletaláltunk az izlandiba, egy kis rap és hagyományos énekmondás mixet hagyok itt nektek.

Elindult a héten a magyar Neflix, ami leginkább abból áll, hogy magyarul lesz a felület és innentől csak olyan filmeket listáz, amikhez legalább magyar felirat van. Aki bír bármely másik nyelvvel, az semmiképp ne kapcsolja át. Ellenben ez a beállítás teljesen jó arra, hogy a kizárólag magyarul beszélő népség-katonaság kezébe adjuk. Nekünk meg nem kell megküzdeni azzal, hogy megfejtsük, mi az a Hiperturbó.

Itt a sereg

A héten Ferivel szakmai seregszemlén, az Internet Hungary 2019 konferencián jártunk. Ferenc kerekasztalt moderált, előadást opponált valamit megfigyelte Dévényi Tibi bácsi diszkóját. Kelt előadott. Emellett Ferenc tán látta Hide the Pain Haroldot is. Illetve gyűjtött iparági pletykákat, adásban el nem mondható finom kis részleteket, Kelt meg meghallgatott három-négy jó fintech előadást.

Teljesen indokolatlan reggaeton szünet

Emellett arról is beszéltünk, hogy konferenciázni úgy kell, hogy az ember fele részben emberekkel beszélget valahol. Ez egy zsúfolt helyen nem is egyszerű. Fele részben pedig próbál érdekes dolgokat hallani. Még akkor is, ha a nagy bejelentések már nem az IH-n vannak. (Mert a magyar internetet vagy legalább is az innovációs potenciálját megették a nagy techcégek és a kormány - mondja a rosszindulatú Kelt.) Összességében jó volt!

A felvétel nem tartalmaz Ferencet

És itt még ki kell emelnünk a Vegas Show Bandet, akik még Tibi bácsinál is később kerültek adásba, és állítólag mindent tudnak játszani.

Sajtókritika

Körbement nagyjából mindenhol az álmodó polip videója. Aki nem látta, az nézze meg most gyorsan itt.

A narráció ebben a klipben is csak feltételezi, hogy a polip esetleg álmodhat, így jött le a Reutersnél is. Azért, mert amúgy marhára nem tudjuk-e, hogy álmodnak-e. Viszont a legtöbb lapnál ez úgy fordult le, hogy ilyen az, amikor egy polip álmodik.

Az teszi különösen érdekessé az ügyet, hogy van egy kevésbé színes, vertikális mobilvideó is, ami egy éves. Ugyanezt az alvó polip színt vált jelenséget lehet rajta megfigyelni. És a videót készítő Rebecca Otey, aki gyakornokként dolgozott ott, ahol a polip bentlakó látványosság volt, szépen adatolva le is írta a felvételhez, hogy néhány lábasfejű képes lehet REM-fázishoz hasonló állapotba kerülni, és ez az, amikor az emberek álmodnak.

Majd azt is hozzátette, hogy a polipok nagyon menők, de pocsék háziállatok. Senki ne akarjon otthonra a fürdőszobába egyet, mert a polip halálra unná magát.

Új vasak

A Microsoft beígért jövőre egy csomó készüléket az agybadugós Bluetooth fülestől a dupla képernyős mobilig (Surface Duo). Az utóbbin, és nagy testvérén a dupla képernyős majdnem notebookon (Surface Neo) hosszan lelkendeztünk. Különösen, mert az utóbbihoz jár/lehet venni igazi billentyűzetet is, úgyhogy nem kell az üveglapon kopogni gépeléskor, mint valami unott recepciósnak.

Egy mondatot megér, hogy az egyik készüléken Android fut majd. A másikon pedig a Windows két képernyős kisebb eszközökre tervezett Windows 10X nevű rendszere.

MS Courier - koncepció 2008-2010-ből

Az agybadugós Surface Earbuds asszisztenses füles - aminek vannak üzleti felhasználásai is - kapcsán még elvitatkoztunk előbb azon, hogy egyáltalán az asszisztens eszközök kihasználtsága milyen. Majd pedig, hogy elhiszünk-e bármit az iparági piackutató cégeknek.

Szereld magad szoftver

Több Ikea okoskütyü került most az amerikai piacra, amiből az is következik, hogy ezekről tesztek jelentek meg. Nagyon meglepő módon az a közös pont, hogy a Tradfri gateway és az Ikea appja nagyon el van cseszve. Alapvetően jó termékek telepítése és a házba integrálása lesz így vacak élmény. Megnéztük, és a Tradfri app értékelései is azt mutatják, hogy egy kevésbé sikerült darabról van szó.

Apropó kevésbé sikerült: itt filozofált egy darabig Kelt arról, hogy vajon a benzinkúton, ahol az ember csak kártyával fizet inkább, miért van százassal működő vécé.

Fotó: Mayastar Lavi CC-BY-SA

Tovább az Ikea vonaton. Van az az aranyos, négy oldalára döntve négyfajta információt mutató Klockis nevű órájuk. Egy fotós szétszedte, átforrasztgatta az összes fényt vörösre, és megállapította, hogy ez a tökéletes sötétkamra lámpa. Van róla remek videó is.

Ha már remek videó, ebben a Richárdtól kapott videóból meg a kvantumszámítástechnikát lehet megérteni.

Right to mosógépszerelés

Kötelező lesz az EU-ban pótalkatrészt biztosítani a fehérárukhoz. Azaz a szervízben mostantól nem mondhatják azt, hogy nincs motor a gari után két perccel elromlott mosógéphez. A gyártók tíz évig kötelesek az alkatrészek elérhetővé tételére. A szabályozás nem százas még - és csak 2021-ben lesz hatályos - de ettől még egy nagy lépés előre.

Egy jó szervizes még feltámasztja!

Érdemes hozzáolvasni az Appsolute szervíz blogján az írást arról, hogy az Apple javítást korlátozó dolgait hogy lehet kikerülni. Illetve, hogy szemét-e ebben az ügyben a cég. (Igen, az. Ez spoiler volt.)

Végefőcím

Egerben átadtak egy zöldhullámot. Ennek kapcsán elgondolkodtunk azon, hogy mi kerülhet harmincmillió forintba egy zöldhullámon. (Tipp: vagy hardvereket is kellett cserélni vagy esetleg nem csak a zöldhullám volt a projektben.)

Keltnek volt egy olyan tippje is, hogy malachitból csinálták a zöldhullámot. De kiderült, hogy ebből a pénzből valami 2,6 tonna malachitot lehet venni. Ha pedig találunk egy nyers kövekkel foglalkozó céget akkor valószínűleg még többet. Megdőlt a teória.

Ellenben szóba került az is, hogy mi az a fém, amiből a legkevesebb pénzért lehet venni egy levélnehezéknyit és meglepően nehéz. Az ólom a fasorban sincs természetesen.

12 thoughts on “#270. Szinkronos adás

  1. Na, hamár ismét szóba került az okoslámpa, rugózok még egy kicsit rajta, mert kettővel ezelőtt Keltnek nem jött ki a matek (kivéve a villogtatást :D), én meg nem árultam el a megfejtést: Szóval úgy lett okoslámpám, hogy hol gearbestről, hol cafagóról rendeltem és kb. annyiba került, mint egy hasonló butalámpa az obiból. Hát így jött ki a matek.

  2. payskin

    @Kelt, az előadásban, az “Internet, lol, internet” részben, a második bekezdésben van ez a mondat:

    “A vállalkozó szegény gamerek után megjelentek a bűnözői csoportok, majd 2007-ben már arról írtak a lapok, hogy Kínában a börtönben bányásznak World of Warcraft aranyat a lapok.”

    A második lapok —> rabok, gondolom. ;-)

    1. Hat lába van a lovasrendőrnek mégis megbotlik ugye. :) Amúgy perspektivikus gondolat, végül is a cryptojacker cuccokkal volt már, hogy újságok terjesztették a bányászkódot.

      Na megyek és javítom. Köszi!

  3. Kiss László

    Hali! Jó volt az adás, bocsi hogy csak most hallgattam meg. Amiért írok: sok TRÅDFRI világító cuccot használok a google minivel. önmagában valóban egy rakat f*s, de szerencsére a Philips Hue Hub türhetően kezeli ezeket az eszközöket, és annak klasszisokkal jobb a kezelő appja IOS-en és androidon is. persze érezni az olcsóság, de a kezeléssel így nincs gond.

  4. VincentV

    IKEA ügyben van némi tapasztalatom, amit szívesen megosztok:

    Smart redőny: régóta van, tavaly jelentették be, azóta már itthon is kapható. Symfonisk: decemberben jön hozzánk, 35eFt bruttó áron (hivatalos Ikea infó)

    Zigbee-s Tradfi eszközök: a gateway tényleg nagyon kotvány, egy dologra jó csak: firmwaret csak ezen keresztül lehet upgradelni az eszközökön.

    Azért még írnék erről kicsit ha nem baj: a Zigbee protokoll annak ellenére hogy szabvány, tartalmaz factory-lock lehetőséget is, és sajnos ezzel élnek is a gyártók. Ez nagyjából azt jelenti, hogy nulla, azaz nulla átjárás van az egyes gyártók ökoszisztémái között. Használd a saját cloud-ot, a gw-jüket, a hozzá árult saját eszközeiket, és mást ne akarj. Vannak szerencsére megoldások és kivételek:

    Gyártói megállapodások: ha a csillagok is úgy állnak, akkor azért elvétve láthatunk együttműködést néhány gyártó között. Ennek köszönhetően a Philips HUE gw kezeli pl. a Tradfri izzókat (a kapcsolókat nem, és firmwaret sem tudunk így upgradelni), valamint a Xiaomi gw szintén kezeli ezeket (itt vannak régió megkötések is, mielőtt valaki rámegy, olvasson utána). Illetve Philips HUE esetén van néhány gyártó, amit még be lehet venni a buliba, a honlapjukon találtok erről több infót (google kulcsszó: friends of HUE).

    A legjobb, legpunkabb dolog viszont az, ha ezt az egészet elfelejtük a fenébe, és keblünkre öleljük a Zigbee2MQTT projektet. Ezek a srácok nem kevesebbet tesznek, mint azt, hogy community alapon reverse engineerelik a piacon elérhető szinte összes Zigbee eszköz működését, és próbálnak hozzájuk opensource támogatást biztosítani, mindezt olyan formában hogy:

    • nem kell megvenni a gyártó gw-jét
    • nem kell használni a gyártó cloudját

    Kell viszont:

    • egy Zigbee USB stick (5 USD)
    • saját Smart home hub szerver szoftver (Home Assistant, Domoticz, OpenHAB, stb..), amivel a különféle gyártók eszközeit összekapcsoljuk, logikát, vezérlést, és automatizációt viszünk a dologba

    Jelenleg is több száz eszközt támogat a projekt (izzók, szenzorok, kapcsolók, miegymás), csak hogy mondjak pár jó példát: teljes Ikea Tradfri termékskála, teljes Philips HUE, Xiaomi termékskála. A honlapjukon ott a teljes lista, de szinte naponta frissül.

    Nyilván ez több szempontból is nagy truvájság, hiszen nem csak az eltérő gyártóktól származó Zigbee eszközöket tudjuk összekapcsolni, hanem szinte mindent, amit a szoftveres hub-unk (a fent említett Home Assistant és társai) támogatnak.

    Így aztán lazán megcsinálható az, hogy pl. az Ikeás kerek Tradfri kapcsoló bizonyos gombjaival a garázs világítását vezérlem, bizonyosakkal meg a garázskaput nyitom/zárom. Szinte bármi megvalósítható, vezérelhető, automatizálható, és úgy legozhatunk a Zigbee eszközökkel, filléres kínai wifis relékkel, Alexával, stb..-vel, ahogy csak akarunk :)

    1. pohlyferenc

      Wow! Az elmúlt évek legszakértőbb hozzászólásainak egyike, köszi Vincent! Szerintem elmondjuk adásban is, amit tőled megtudtunk.

    2. Köszi! Elkezdek egyrészt Zigbee usb cuccot keresni. Azt hiszem a Telegramunkon - link az oldalsávban! - ajánlottak már ilyet. Másrészt meg akkor jól éreztem, hogy a platformgondolkodás itt is erősen jelen van.

    3. VincentV

      Nincs mit! Szóljatok nyugodtan ha van még kérdés, 1-2 éve foglalkozok a témával, kb. 30db Zigbee eszköz üzemel itthon (oké, ebben benne vannak az izzók is), meg vagy 15-20 wifis, köztük saját építésű is.

      Kelt, a Zigbee usb dongle kapcsán még pár tipp:

      • A CC2531 az ajánlott és támogatott chipset ugye, viszont a kínaiak gyártanak már belőle olyat, amin külső antenna is van, minimális összeggel drágább csak, és bár a Zigbee képes automatán mesh networköt is kialakítani (szóval nem nagyon lehet hatótáv para) én azért ezt venném.
      • A gyári Texas Instruments féle firmwaret le kell cserélni ugye, mert alapvetően ez egy fejlesztőknek szánt Zigbee sniffer eszköz, a diy firmware-től fog tudni majd router és coordinator módot, ami kell a Zigbee2MQTT működéséhez. A cseréhez kell egy programozó (szintén filléres tétel), amit érdemes egyben rendelni a dongle-al, általában amelyik seller árul dongle-t, annál lesz programozó is. Aliexpress kulcsszó hozzá: CC2531 debbugger.
      • Figyelni kell rá, hogy a csomag tartalmazza a kisebb méretű szalagkábelt is (van olyan amelyikben nincs benne) ami a debugger és a dongle közé kell. Az alábbi képen látszik, hogy mire gondolok: https://itsmepetrov.github.io/homebridge-zigbee/assets/connected.jpg
  5. @Kelt Te lehet a megmentőm. Az USA-ban egy ACER Chromebookot a feleségemnek. Nagyon szereti, de ugyan az a gondja, mint neked. Ha át van váltva magyarra (és át van) akkor van hosszú í, csak ugye a 0 szűnik meg. Mivel nincs numerikus pad, meg ahhoz amúgy is kellene a 0 így az ASCII kiesett. Most az van, hogy vagy visszavált angolra, amíg a 0-át beírja. Vagy clipboardról teszi be. Egyik se túl kényelmes. Szóval, ha esetleg emlékszel még, hogy mi lehetett az a billentyűkombináció, amivel sikerült előcsalnod a nullát, az hatalmas segítség lenne.

    Üdv, Viktor

    1. Nincs Altgr-Í-n? Nekem anno ott rejlett, de az persze egy windowsos billentyűzetkiosztás volt. Az biztos, hogy nem megoldhatatlan, maximum kell egy kicsit guglizni, hogyan lehet saját billenyűzetet definiálni Chromebookon. Ha ez nem jó írj, és ötletelünk tovább.

      1. Szobota Viktor

        Köszi a választ. Sajnos nincs rajta AltGr. Google-t széttúrtam érte. Valaha volt keyboard customization lehetőség a chrome alatt azt írják, de ezt már a Google kigyomlálta. Githubon találtam egy srácot aki írt egy javascript-et, hogy az apjának felcseréljen pár billentyűt. De ennek kibogozásához most nincs türelmem. Szóval annyi segítséget kapott a feleségem, hogy Ctrl+Space. Ilyenkor átvállt US-re. Beírja a számot, aztán Ctrl+Space vissza.

        Aztán, ha lesz idegezetem nekiugrom a problémának megint. Vagy kap egy hazai chromebookot :D

        Üdv, Viktor

Leave a Reply to Szobota Viktor Cancel reply