#298. Maszkulin mosás adás

Habkönnyűség, habpatriotizmus és nem annyira habfeminizmus, valamint a királynő. Pickup truck élmény, csúszós telefon, Ármin tabletje, online konferenciázás, kincskeresés, fütyülő híd, Apple szemüveg, Internet Archive, taktikai pelenkázószett, katonatelefon és kézimosógép.

Valamiért mostanában filmekről is beszélünk. Leginkább talán azért, mert egyrészt volt idő filmet nézni, másrészt pedig jó dolgok mennek a Chromecastban. A The Dilemma, amiben hangosan gyors villanyautót gyártanak, nem ezek közül került ki, az is igaz. Viszont a Mrs. Americát, ami a női egyenjogúság körüli amerikai politikai harcokba enged betekintést, nagyon ajánljuk. Erről van podkaszt epizód is, a Párnacsatában beszéltek róla hosszan.

Ferenc nézett A függetlenség napját, amiben még mindig vírussal szedik le az ufókat, mert hálistennek van USB vagy b-s wifi az ellenséges űrhajón. Illetve kiszeretni látszik a The Crown-ból, aminek a harmadik évara az összes színészt lecserélték önmaguk aldis klónjaira.

Amelyben eláruljuk, hogy nem értünk a terepjáráshoz

Ferenc vezetett L200-at, Kelt ezer éve szintén ment vele egy kört, emiatt lelkendeztünk egy kört. Csak jó úgy menni tárgyalni, hogy a platón ott van pár tíz kiló szerves trágya és beleszúrva egy vasvilla. Na ennek a blokknak lesz amúgy folytatása is a következő adásban, amiben helyrerakjuk a terepváltó fogalmát.

Egy ilyen azért bármikor elvinnénk játszani (Fotó: Dennis Elzinga CC-BY)

Kelt vízszintes parkolót keresett olaj utántöltéshez. Nagy terepszög nem kell, hogy parkolni tudjak a ház mögött, de mondjuk Lambóval már nem lehetne felállni a lökhárító letépése nélkül.

További megfigyelés, hogy ezek az új telefonok - a Moto G8 Power biztosan - csúsznak. Ferenc szerint az üveg iPhone-t sem arra tervezték, hogy megüljön az ember tenyerében szépen és mozdíthatatlanul.

Na ez nem csak leesett (Fotó: Matthew Hurst CC-BY-SA)

Mellékszál: fák

Ezek a fák egészen sokáig elélnek. Itt van két lista, mert attól függően más az első helyezett, hogy hogyan definiáljuk, mi számít egy fának. De Matuzsálem is 4700 éves körül van, a Pando nevű egy gyökérzetű erdő pedig nagyjából nyolcvanezer éves.

Lényegi dolog

A Meti hallgatók remek arcok. Nem zongoráznám tovább a témát. Aki tudja, érti.

Közben a világban

Ferenc konferencián járt, egy tévéstúdióban, de voltak résztvevők, akik még így se mentek el, csak bezoomoltak a kerekasztalba. Kelt felidézte, hogy jé a Ludonarracon tavaly teljesen neten keresztül zajlott, de akkor még nem tűnt különlegesnek. Talán mert a videojátékok és a streamelés úgy összetartoztak már akkor is.

Megtalálták mostanában Forrest Fenn eldugott kincsét. A fickó azt remélte, hogy embereket csábít túrázásra. Ez sikerült is, de öten eltűntek a keresgélés közben. Aki úgy érzi, hogy most lett kincskereshetnékje, itt egy lista a még meg nem lelt - és esetenként nem is létező - kincsekről.

Amit a fenti videókban hallhattok az az, hogy elmérnökölték kicsit a Golden Gate hidat, és fütyül, mint egy század skót harcos.

Máshogy elmérnökölt út

Ferenc lelkesen várja, hogy jöjjön az Apple Glass. Szivárogtatások már voltak róla. Reméljük, nem Apple Carral hozzák.

Kopirájt és könyvtárak

Négy nagy kiadó nekiesett az Internet Archive-nak, ahol több minden mellett amúgy a Meti archívuma is lakik. A botránykő a járvány alatt szélesre tárt ekönyv-kölcsönzős szolgáltatásuk volt. De igazából az IA régebben a begyükben volt.

Szó esett arról is, hogy az ekönyvek kölcsönzése még akkor is alaposan el van cseszve Amerikában, ha DRM-mel védik (a DRM egy vicc, alaptétel), és drága is a könyvtáraknak. Hogy mennyire?

“It would help if digital books weren’t insanely expensive. On average, an adult book costs me about $65. THEN, it can only be checked out 26 times. After 26 check outs, it disappears from the collection and I have to buy it again. “

A szerzők oldaláról Chuck Wendig ír, akit amúgy Kelt kedvel, de azért nem annyira, hogy fontosabbnak tartsa az Internet Archive-nál. Eddig a propaganda, nézegessetek száz plusz éves Aldi katalógust.

Is it…?

Tanulságos dolog a Google-n rákeresni arra, hogy mivel egészíti ki az “is it gay to” keresőkifejezést. Törékeny maszkulinitás témában indítjuk.

Onnan jött ez, hogy a nagyon katonai pelenkázótáskák mögött is ez az apunak harcosnak kell lenni, ki ne nézzék már a haverok a férfiak közül, mert gyereket csinált, gondolat húzódik meg.

Már mégse rakjuk ide a YMCA-t

Erről pedig oda jutottunk, hogy a Village People kikérte a magáról szóló amerikaihírcsárda cikket. Nem, nem rúgták ki a rendőrt.

Katonaiból van Amazfit óra is. Na jó, ez csak katonainak tűnik, meg szét lehet vele verni egy lekopott röghegységet. Ellenben a Samsung tabletjéből tényleg készült katonai. De annyira, hogy civilként be se lehet szerezni.

Kickstarterkritika

Tekerős mosógép. Szegény nagyanyám forog a sírjában, neki hír volt anno, hogy nem kell kézzel mosni.

7 thoughts on “#298. Maszkulin mosás adás

  1. Nyílméregbéka

    Vicces ahogy pont Kelt boomerkedik az apple watch kapcsán. :))) Az Apple Watch legfeljebb az első évében volt státusz szimbólum, mikor funkciója gyakorlatilag alig volt, ellenben piszok drága volt, és csak kevés emberen láthattál. A Watch 3 -tól már szimpla használati tárgy csupán, annyira elterjedt, hogy senki sem státuszként veszi, hanem a funkciói miatt. Manapság alig valakin látni hagyományos karórát, mindenki a mobilját használja óraként, ha valaki valamit hord a karján, az valamilyen okosóra, Watch vagy fittnes karpánt. Sokan még úgy is a telefonján nézi meg az időt, hogy ott a karján a sport pánt. :))

    1. A boomerkedést visszautasítom! Ballerkedni szoktam, mert emberek olyasmiket vélnek tömegesen elterjedt technológiának, ami nem jön ki egy tanári átlagfizetésből. A fitnesz karpánt az más játék, az tényleg tud tucatáru lenni.

  2. OPeter

    Itt egy jóval régebbi és szerintem praktikusabb “kézi” mosógép. Lakókocsiba és hasonló helyekre szerintem nagyon jó lehet. Másik téma: valahogy meghalok oldani hogy a podcastaddict nevű igen kiváló podcast app lássa az itt kiirt infókat?

    1. pohlyferenc

      A Drumi jópofa. Talán lakóautóban működik, ahol van víztartály, amiből bele tudunk egy mosáshoz 6-12 l plusz öblítő vizet tolni. Bár ott szerintem van annyi áram, hogy felesleges legyen a lábbal hajtás. Azaz valójában nem látom a Drumi használati eseteit… De ettől még szép dizájntárgy. Podcast Addict: az adásnaplóra gondolsz? Mert a rövid leírás látszik, legalábbis én a webes felületen látom. Ami az adásnaplóban van itt a weben, azt asszem szándékosan nem tesszük bele az epizódokba… Vagy nem? Ezt meg kell kérdeznem Kelttől.

      1. Kelt

        Én úgy tudom, hogy az adásnapló megjelenése után frissül a feed, és az is megjelenik a Podcast Addictban. Sőt, most tesztként felraktam a telómra, és látom is a teljes adásnaplókat. Azt viszont nem tudom, hogy frissül-e benne az infó rendesen. Ezt leghamarabb a heti adás után tudom majd ellenőrizni.

  3. sarigabor

    Ha már “a fák életkora” és “Ebook”, nemrég véletlen ráakadtam Peter Wohlleben: A ​fák titkos élete című 2015-ös könyvére.

    Nem vagyok egy (őrült) természetvédő, de nekem és a nejemnek is nagyon bejött ez a könyv. Utánanéztem vannak-e más könyvei is…

    És vannak! Már a harmadikat olvasom. Ajánlom őket!

Kommentszekció