(tizenkettő pluszos tartalom!)
A káromkodásról és káromlásról nagyon sokat lehetne írni. Most pedig aktualitása is van, hogy a hétvégi tüntetés után kirobbant a magyar közbeszédben a faszgate. Mármint, hogy Pankotai Lili slamjében szerepelt vagy háromszor is a fasz szó. Sokan, nagy erőkkel tesznek úgy, mintha egy 18 éves lány ne használhatná a szót, vagy egy tüntetésen, aminek alap érzelmi állapota a düh, ne lehetne kimondani. Pedig üvöltöztük már azt is, hogy “Orbán egy geci” vagy azt, hogy “bajszos szar”. Miért tettük? Mert dühösek voltunk.
A verbális agresszió a düh kifejezésének az egyik eszköze. De nem csak erre jó a káromkodás. Szelep is. A nyelvtörténet megemlékezik, hogy az adtázás és teremtettézés nagy múltra tekint vissza. A nyelvmesterek – ezek olyan rövid szószedetek, amelyeket külföldre látogató diákok használtak – is tartalmaznak mosdatlan kifejezéseket, ezek viszont útiszótárak voltak. Még akkor is, ha nem is magyar írta őket. A német származású Rotenburgi János deák 1420 táján járt Budán, ahol magyarul is tanult. Az általa magyar mondatokkal kiegészített szövegben vannak olyan mondatok, mint:
- hol urad?
- baszni ment
- fékom húgodat (igen, az ott a németből átvett, majd kikopott ficken ige)
- akarod-e faszot?
Vagy nézzünk magyar mondatot magyaroktól? Mit szóltok ahhoz, hogy
“Beste kurvanő fia szaros németje, ittátok vérünket, most mi isszuk ti véretek.”
Az 1355-ös zürichi ütközetben üvöltöztek ilyesmit a magyar lovagok Habsburg II. Albert krónikása szerint.
De elő tudunk húzni haverkodós, emberkedős, boys will be boys káromkodást is ha nagyon kell. Ugrunk pár évszázadot és elővesszük a levelet, amit Petőfi írt Kecskeméthy Aurélnak arról, hogy mennyire jó spanja Jókai.
“(…)de abból nem következik, hogy másokat ne szerethessek bármily mértékben is, s minthogy tudod, miszerint a sentimentalis ömlengéseket nem imádom, tehát csak simpliciter köpöm ki, hogy te is azok egyike vagy és léssz, kiket szeretek, lelkemböl szeretek. Ha ez sem elég, akkor kutyák fasza a kend seggébe, tudja kend?”
Betáncolhatjuk a teljes magyar irodalmat. Hitvitázó prédikátorokat, személyes visszaemlékezéseket, szótárakat vagy épp bírósági iratokat. Van arra is példa, hogy törvények tiltják az úristen káromlását, ezeket sem hihetetlen hitbuzgalomban hozták, illetve nem csak abban, hanem azért is, mert az emberek csinálták. Minden törvényt ilyen szemmel kell olvasni.
És már csak egy szövegem van, amit ha előástam, ide is kell illesztenem. Rettegi György 1775-ös naplójából egy idézet.
[Mi]alatt Rhédei Mihály úrnál nagy bál lévén, Bánffi György odament, a felesége azalatt az ura kalamárisládáját felrontatja s benne találja Wesselényi Farkasnénak 15 rendbeli leveleit, melyben, egyéb fajtalanságok között, többire a volt írva, hol, mikor és micsoda fogások közül melyik actus venereus esett jól neki s melyik nem. Daniel István testvére Bánffi Györgyné anyjával jelen lévén, Wesselényi Farkas urat magukhoz hívatják, de elsõben felfogadtatják véle, hogy a feleségét el nem csapja, azután a felesége Bánffi Györgynek küldött leveleit kezében adják. Szörnyû dolog volt, úgyhogy Bánffi Györgynét a gutta mindjárt megütötte. Nehezen jött meg a szava érvágás után, de halálosan fekszik Kolozsvárt. Minekelõtte a gutta megütötte volna Bánffi Györgynét, szörnyûképpen kurvázta Rhédei Mihálynét, Szilvásinét és Daniel Gábornét(…)
Apropó, a Napi Történelmi Forrás idézi Lorántffy Zsuzsanna sárospataki várszabályzatát. Ebben szerepel, hogy az asszonyok ne verekedjenek és káromkodjanak egymás között. És az is, hogy “Holmi fosos kurvát be ne bocsássanak a várba, hanem az ki méltó az illendő tisztességes személyeket.” Kérdés, Lorántffy bemehetett-e a várba.