#286. Kelt nyűgös adás

Ló a városban, brokkoli és kóserség, Noom és Polcz, meg a szalontüdő, Epic Game Store, elnéptelenedő Tescók, kerettantervek, Tajgetosz Show és Angelika Habpatron, fülhallgató-taszító fülek, megfizethető Cybertruck és a lowrider kisautó.

Figyeltétel már, hogy nagyjából bármely magyar népdalba bele lehet óbégatni azt, hogy kis pej lovam? Jó persze mert szépen elválasztott négy szótag, egy felező nyolcas sor fele, szóval eléggé dzsóker három szó. Na az adásba is így került bele a ló, amit ritkán kötnek ki a Rácskert elé, pedig milyen menő lenne.

Meg az asztalra. Mert megakadtunk ott a ló tárgyalásánál, hogy az vajon kóser-e? (Nem.) Ahonnan eljutottunk oda, hogy a brokkoli sem az. Illetve, hogy a van egy tökjó hetedik kerületi séta Fűszeres Eszterrel, amiből még további ilyesmiket lehet megtanulni. A sétát épp nem találjuk - a tipp, hogy a Hosszúlépés szervezte, nem jött be - de itt egy jó beszámoló róla.

Aztán esett szó arról, hogy David Gerald Hessayon Szobanövények (The House Plant Expert) című könyve a legjobb szobanövényes irodalom. Ami nagy szó, ahhoz képest, hogy valamikor a hetvenes években jelent meg az első kiadása. De James Wong, Kelt kedvenc botanikusa ezt ajánlja, rá meg hallgatunk.

Cseszegetés

Ferenc feliratkozott az életmódváltoztatós Noomra, de csak arra volt jó az app, hogy jól felidegesítse a figyelmeztetésekkel. Keltet az órája noszogatja, hogy óránkét öt percet álljon már fel a munkából és sétáljon egy kört. Már lassan látszanak az ösvények a lakásban.

Megemlékeztünk a Polcz nevű csomagolt kajáról, ami ehető sőt finom. A Globus konzervekről, amiben volt némi véleménykülönbség köztünk. Illetve a szalontüdőről, amiből van konzerv is, pedig állítólag tisztességes ételnek számít.

Közben az Epic Game Store játékokat ad ingyen. Most épp a londonos Assassin's Creedet például. Van is százmillió felhasználója. Bár gyanús, hogy inkább talán a Fortnite az igai ludas ebben. A Disney+ pedig már 26 millió felhasználónál jár.

Megjelentek a NAT-hoz a kerettantervek, amik nem annyira rosszak, mint a NAT volt. De azért el tudnánk képzelni még jobbat. Nem is kell nagyon nekidurálni magunkat.

Szórakoztató tartalom

Elindult a Tajgetosz Show a YouTube-on. Ez Fekete Ádám mozgássérült színész, író, dramaturg és a videók alapján rendkívül okos és tök vicces ember műsora. Mindketten rendkívüli módon szerettük, tegyetek ti is így.

Abban már nem értettünk egyet, hogy Stefanovics Angéla Anzselika Habpatronja fogyasztható-e vagy sem. Aki esetleg szeretne még feredőzni a páneurópaiságban, az itt nézheti meg, mit csináltak mások ebből az ösztöndíjból.

A hét kérdése

Elképzelhető-e fül, amiből az az Apple AirPods nem esik ki? Help a brother out, Ferencnek legalább három emberrel kell elhitetnie, hogy ilyen márpedig nincs.

Kisautó rovat

Na ezen már csak végigszaladunk. Egyrészt jön a Tesla Cybertruck nagyobb fajta távirányítós és Hot Wheels kisótó verziója. Mindkettőt hamarabb lehet beszerezni, mint ahogy Elon elkészül a sajátjával. Ráadásul olcsóbb is.

Aztán láttunk low rideresíthető 1:64 méretarányú kisautót. Ami azért lenyűgöző, mert ebbe a játékcég mérnökórákat rakott bele. Ebben az egész szubkultúrában van valami aranyos módon bolond.

#275. Autóstáska forever adás

Csúnyarosszmajom és Szigorúan bizalmas, mozdonykamion és zongoraszállító robot, reklámtalanított Youtube, Mandalori, Bartis Attila Indonéziában, Kelt autóstáskát, Ferenc audiót impulzusvásárol, pusztulnak a régebbi Airpodsok, Motorola Razr, kupakpisztoly, nagy hajó, okoskoktélmérleg, végül a Tesla Cybertruck.

Szevasztok! A megkésett adásnaplót az Augmentin támogatja, és akkor ezzel előrevetítem, hogy lehet a jövőheti adás is késni fog. (K)

Lassan rendszeressé váló podkasztajánlónkban a szívünkhöz - már Keltéhez - elég közel álló Csúnya Rossz Majom kérdésmegválaszolós műsor és a Szigorúan Bizalmas esti rádióműsor önmeghatározású podkaszt szerepelt. Az utóbbi hallgatására senkit nem biztatunk, mert a hostok szeretik, ha szűk körben érzik magukat. Szóval ha belehallgattok - és tegyétek! - ne szóljatok róla nekik.

Ott megy a citrom a pályán!

Szó szót követett és egyszer csak már a Train Truckers című realityről beszélgettünk, amiben a nehéz rakományok szállítására specializálódott Allellys cég munkáját lehet követni. Ők azok, akik elvisznek közúton egy mozdonyt is.

Ferenc pedig rá tudott kontrázni a 600 kilós zongorák szállítására kitalált Pianolift nevű eszközzel, ami még be is tudja dönteni a jószágot a lépcsőfordulóban, ha arra van szükség.

Tartalomipari rovat

Ferenc vett reklámmentes Youtube-ot, ami azért jó, mert reklámmentes. Nem kell ezt túlmagyarázni.

Aztán elindult a The Mandalorian is, ami valószínűleg az év legkalózkodottabb tévéműsora lesz, mert összesen tán csak négy országban elérhető a Disney+ streaming szolgáltatás, Star Wars rajongók meg ennél több országban találhatók.

A Bartis Attila író-fotográfus Mandinerben megjelent interjújában elhangzó dolgokban nem nagyon értettünk egyet. Ami egészen biztos, hogy a tisztes boldog szegénységben Balin való életet nem választanánk magunknak.

Kínos coming out

Ádám vagyok és vettem egy autóstáskát. Az egészről a Végtelenség Fiai tehetnek. Meg az, hogy az embernek tényleg van egy csomó olyan irata, eze, aza, amiknek kéznél kell lennie. Most ezek egy Peak Design Field Pouchban laknak, amire így első nekifutásra ráakasztottam egy Cam-in vállszíjat. Az ember egy idő után belátja, hogy a dolgoknak rendjük van. Még ha az autóstáska tényleg a világ legégőbb dolgainak egyike is. De célszerű, a fene egye meg.

Ferenc ezek után elpanaszolta, hogy kellene valami hangeszköz a nappaliba, amin zene is szól, a tévé hangszórót is kiváltja, bluetooth-os is, meg úgy általában jó. Ja és olcsó. Egyelőre egy Blitzwolf érkezik - találjatok ide ki az első farkas aki… viccet - de vannak bennünk kételyek. Egyáltalán, az sem biztos, hogy soundbar vagy soundtower kell, lehet hogy egy Suntory!

Felháborítom Pistit rovat

Halnak ki az első generációs Airpods fülesekből az akkuk így két év után. Nem lenne jobb egy olyan világban élni, amiben az ember ilyenkor simán cserél vagy cseréltet akkut? Nem elérhetetlen a vágy, az iFixit szerint van olyan bluetoothos füles, amiben ez megvalósul. A társadalom viszont ráállt az elektronikus jószágainak gyors cseréjére.

Közben a Motorola annyira újrahasznosított, hogy kiadták a legendás RAZR nevű remek dizájnú telefonjuk új verzióját, ami tök úgy néz ki, mint a régi, csak már okos is. És van benne hajlítható kijelző. Ja és persze iszonyú drága egyelőre, de hát az eredeti RAZR sem volt egy tömegtermék.

Heti kütyü

Találtunk még gumispisztollyal egybeszerelt sörnyitót, amivel el lehet lőni rögtön a kupakot. Ugyanebben a boltban szilkon úszóhártya is azoknak, akik nem tudnak szabadulni Beljajev A kétéltű ember című 1928-as sci-fijének hősétől, a szovjet Aquamantől.

Akik jobban szeretik a hightech cuccokat, azoknak van okos söralátét is.

#237. Visszabeszélős okosminden adás

Herezacskókkal Ékesített Hülyemacsó díj a CES-nek, valamint ugyanott légzsákmellény, veszekedő hangasszisztensek, konyhatablet és elszívós tévé, okossörnyitó és fidget spinneres Airpods-tartó, pofátlan Xiaomi és designos Samsung, no meg a pink dzsip és a cerkagitár.

A CES kiosztott egy díjat egy női szexjátéknak, visszavonta, mondott róla össze-vissza mindenfélét, most pedig állja a pofonokat. Azt sem igazán értjük, miért állt bele az ügybe, és mi a baj egy okosabb vibrátorral, ha egyszer a szexrobot és a VR-pornó viszont belefér a kiállításba.

Na de nem csak ilyesmi van ám a legnagyobb tech expón. Van például olyan bringás légzsákos mellény, aminek a kipukkadása többe kerül, mint egy átlag bringa, de legalább nem védi a végtagokat.

Kinek kinek vérmérséklete szerint jutottak róla eszébe dolgok. Például egy egészen kicsit hasonlít Klausra, a targoncavezetőre, nem?

A Samsung hozott is nyíltabb szabványos tévét meg nem is. Még mindig benne van a Bigsby a készülékben, de már azt is érti, ha a hálózaton máshol lévő Echo vagy Google Home eszköztől kap parancsot. Ettől még nem érezzük azt, hogy az okosotthon olyan, mint a legó, és a Technics blokkra is rá lehet pattintani a kutyafejű Duplo postás figurát.

A konyhában, ahol ugye mindig a buli is van, egy csomó cuccot akarnak idén is bezsúfolni. Webkamerás sütőt, olyan hűtőt, ami szól, hogy haza kéne menni és bezárni, mert nyitva hagytad. (Elon Musk, akinél még a kocsi kilincse is motoros, a sarokban sír a megoldástól.) A Kitchenaid nagyon nagyon vízálló receptolvasó tabletben látja a megoldást, amibe Google asszisztens van, a GE pedig a legbénább helyre felszerelt webkamerával ellátott főzős tévét akar az elszívóba rakni.
Akinek ez nem jön be, még mindig telepíthet okossörnyitót a konyhába.

Vannak dolgok, amikre mi sem készültünk fel. Ilyen idén a fidget spinneres Airpods tok, illetve az, hogy a Xiaomi olyan pofátlanul klónozta le az Airpods-t, hogy belepirulok.

A fenti Samsung Space Monitort, aminek annyi az újdonsága, hogy nem eszi meg az asztalon a helyet, azért szívesen látnánk. Még díjat is adnánk neki. Végiggondolt termék, ritka ez.

Színes dolgok

Volt még az adásban lopakodórózsaszín katonai Land Rover, amibe bele lehet tankolni egy fél benzinkutat.

És színes ceruzából és műgyantából készült gitár. Az utóbbit Ferenc szeretné nagyon, de nem hajlandó összegyűjteni érte egy láda ceruzavéget.

Végül pedig létezik olyan is, hogy fordite, ami a Ford üzem elemeire égett több rétegnyi festék. Gyönyörű.