#358. Kuta-Makka barátság

Apple tavaszi mise (SE 3, ződájfón, M1 Ultra és Mac Studio), simswap, HBO Max, Obi-Wan Kenobi, VW ID Buzz, Wacom, Remarkable 2, ötforintos rajzolótábla, Makka e-robogó, Mopet kiskutyatransfer, cirkadián lámpa, influenza ölés, Clipchamp a Windows 11-ben, text editorok, chipszabványcsapat.

Mit jelentett be az Apple? Például a zöld színt. Már telefonban. Aztán van új iPhone SE is. Rájöttek, hogy lehet összegyógyítani két M1 Max chipet egy belső interkonnekttel úgy, hogy aból egy M1 Ultra chip legyen. Aki esetleg úgy gondolná, hogy ez az a chiplet design, amit az egész ipar csinál már egy ideje, az nem téved nagyot.

Végül pedig bejelentették a Mac Studiót, amiről az Apple mostanra úgy beszél, mint egy moduláris gépről, pedig alapvetően egy több konfigurációban rendelhető vas. Elvben középkategória lenne, ha az Apple nem hagyta volna elavulni vészesen a Mac Pro vonalat. Így most a cég leggyorsabb vasa. Megjelent hozzá egy Studio Display nevű monitor is, amivel ellenben akadnak gondok, de ez egy következő adás témája.

A Verge már azt is kikiáltotta, hogy az Apple stratégiát váltott: már nem megmondani akarja a rajongóknak, hogy mit akarnak, hanem meghallgatni őket.

Aztán, hogy a divatos dolgoknál maradjunk, volt egy kis szó a simswap támadásokról.

Filmek és platformok

Megjött az HBO Max, ami a HBO Gót váltja. A Góban a végére kevés szerethető maradt, a Maxban meg még keresni kell. És hát akad rajta javítanivaló is még. De már vannak benne profilok, annak örülünk.

Van Obi-Wan Kenobi trailer, ami Ferencet felvillanyozza, mert végre megint nézheti ugyanazt a konfliktusos családot a tévében, akik mindig hazaviszik a munkát. Keltet lelombozza, pont ugyanezért.

Motorblokk

A VW ID Buzz - magyarul a villanyos Volkswagen Transporter - majdnem meggyőzte Ferencet arról, hogy ő az a fajta ember, akinek kell egy kisbusz. Aztán inkább arra jutottunk, hogy vanlife ide, nomádság amoda, mégiscsak jobb ágyban aludni, és egy olyan kocsival menni az ágyig, ami egy kicsit kevésbé ormótlan.

Tettünk egy kanyart aztán Khyzyl Saleem művészete felé is, aki olyan autókat rajzol, amiket szívesen elvinnénk egy körre.

Végül volt egy nagyon jópofa városi elektromos motor, a Makka. És egy kevésbé jópofa kutyaszállítós robogó jellegű izé, a Mopet.

Rajzszakkör

Ferenc kapott rajzolgatna. Persze iPad Próra vágyik, pedig van olcsóbb megoldás is. Vagy drágább, de kevesebbet tudó, mint a Remarkable 2.

A Windowsba bekerül a Clipchamp, és az lesz a videovágója. Ezzel még lehet gond, mert egyelőre előfizetéses szolgáltatás, nem is olcsó. De a Microsoft már megvette a céget.

Kelt rendet vágott a texteditorai között. De még van pár dolog, amit csak ki kéne próbálnia. Plusz nosztalgiázott egy nagyot a SubEthaEdit kapcsán.

Jó hír, mármint tényleg

A négy nagy influenzatörzs egyikét távolságtartással, maszkhordással és - ne felejtsük ezt se, mert fontos - azzal, hogy amikor betegek voltunk, többnyire nem mentünk be dolgozni, sikerült kiirtani. Nincs többé, el van tűnve, bájbáj. Ami azt illeti, a betegen nem bejárni dolgozni egy olyan dolog, amit szerintem érdemes lenne megőrizni.

Lesz chipgyártó szövetség, ami nem annyira jó, talán inkább csak érdekes.

#297. Felnőttes döntések adás

iPhone vagy Motorola, Apple ökoszisztéma, régi vasak, Black Lives Matter képbehozó, Gombos Edina, ágynemű-kickstarter, banántöltő, céklafénykép, szifonhajtalanító, matatófal, IKEA bungik, macsizmó.

Kelt telefonjából kihalt a mikrofon, és egy darabig elgondolkodott az iPhone SE-n. Aztán Motorola lett, mint nagyjából mindig. Az észérvek (kamera, stabil platform, megbízhatóság) az iPhone mellett szólnak, a gazdaságiak (ár, a platformba fektetett pénz, és annak a biztos tudata, hogy ebben a hónapban még megy a kocsi szervízbe) pedig a Motó mellett. További lényeges infók: az egyik piros lett volna, a másik kék.

(Fotó: gurmit singh CC-BY-ND)

Ferenc, ahelyett, hogy átúszta volna a Dunát a kisgatyájában tárolt repeaterekkel, és behúzta volna sajátkezűleg a netet a nyaralóba, vett egy MiFit. És lőn internet, és gyermekei boldogan tiktokozhatnak a tücsökciripelés közepette. Itt csak egy kicsit kavarodtunk bele a free-range kids mozgalomba, de érdemes utánaolvasni. (Magyarul ez vajon ridegen tartott kölkök?)

Mi ez a vas?

Bunnie Huangról sokat beszéltünk már, most éppen a régi vasológia kvíze került szóba. Lent azt a NYÁK látható, amiről még az ő olvasói sem találták ki, hogy egy Gulfstream LCD-vezérlője.

Itt azért szóba kerültek a saját vackaink is. Ezekkel többnyire az Instagramunkon lehet találkozni.

Hát mi történik?

Tényleg a Bill Gates-en keresztülmosott Soros Györgytől származó pénzből lázadnak a Föld üreges belsejéből konténerszámra vásárolt áltiltakozók az Egyesült Államokban? Nem.

Vannak viszont Pew számok a feketékkel szemben fellépő rendőrök elfogultságáról. Meg el lehet arról beszélgetni - megtettük! - hogy a rabszolgák felszabadítása és a polgárjogok megadása között száz év is eltelt, és az utóbbi alig ötven éve volt. És nem is volt teljes. Hogy ilyen csak az USA-ban lehet? Nos, a magyarországi romák sztorija több ponton párhuzamos.

A tisztesség kedvéért: innen indultunk

Ja és ettől még fosztogatni nem jófejség. Akkor sem, ha az ember nyomorban él, meg akkor sem, ha szélsőjobboldali provokátor. De pont így kezdődött a hiphop is.

Kütyüparádé

Régi és nagyon jó elmélet az, hogy a startupok egy részét arra alapítják ún. fiatalok, amiket korábban az anyjuk csinált meg. Az egyszerűen felhúzható paplanhuzat is pont ilyen. Ráadásul csak akkor működik, ha az ágy a szoba közepén van.

A fenti kategóriába nem esik bele a banántöltő eszköz, mert valójában a kutya se tölt banánt. De most már legalább eszköz van hozzá.

Ezzel szemben a céklalével fényképezés az lenyűgöző. Igazából bármivel jó fényképezni. Akár fényképezőgéppel is, ha nincs kéznék cékla. Kicsit extrémebb dolgok Baráth Gábor Fotonlogján olvashatók!

Csak a színe miatt (Fotó: Pat McGrath CC-BY)

Van olyan találmány is, ami okos. Ilyen például a lefolyóból hosszú hajszál eltávolító céleszköz. És itt most nem a hosszú csipeszről vagy a flambírozós öngyújtóról van szó, hanem… itt a kép, egyszerűbb, mint leírni.

Drain Weasel a neve. Van furábban kinéző is

Gyermekműködtetés

Kelt matatófalat (aminek még véletlenül sem baszkuradeszka a neve) barkácsol az unokaöccsének. Itt pedig szóba kerül az is, hogy az Ikea túltermékesítette az így építs bunkit vicces építési leírását. Ritkán sikerül ennyire cégnek tűnniük, most nagy luftot rúgtak.

Bunkiból volt remek rész a Community sorozatban is. Ennek valami egészen borzasztó magyar címet adtak, de a sorozat jó.

Ferenc pedig The Crownt részt, amiben bunkit nem építenek, sőt igazából birodalmat sem, hanem inkább elveszítenek. Nagyon időszerűen! Ellenben jó, nagyon ajánljuk.

#293. Cicavízió adás

Felrázva vagy keverve, hadivideók, rakásolás, búcsúkatapult, palackbasszus, kisautókamera, telefonból webkamera, mínuszdollár, légutak, Google kártya, emberi makacsság vs Halo Reach, iPhone SE, free-to-play anyádat, göngyöleg-cicaház, karantén-jamming, Flash Boys.

Régen volt egy Művelt Alkoholista nevű blog, hát mi is ezen az úton indultunk el. Ferenc megtalálta a tanulmányt arról, hogy rázva vagy keverve kell-e fogyasztani a vodka martinit. Kelt pedig rádöbbent arra, hogy a sima martini és a vodka martini között ég és föld a különbség.

A hét youtubere Lindybeige, aki képes egy snittből felvenni egy ismeretterjesztő videót. Cserébe többninyire fegyverekről beszél és egyéb harceszközökről. Pluszpontért valaki mondja már meg, hogy a clipre mi a magyar szó. A tárat ismerjük, de az a másik jószág.

Ferenc javasolta a rakaszt, de az valami egészen más. (Tartok rakaszban egy halom turistatérképet.) Ferenc felvetette közben a rakásolást, ami viszont az a jelenség, hogy a Flair kerti székeket egymásba csúsztatva lehet tárolni. Ebben meglepő nincs, nekem is így áll Miskolcon a garázsban a szép kilencvenes években megvásárolt kerti szék szet.

Kapaszkodni tessék

A hét balfaszságát a katonai hagyományaikra amúgy méltán büszke franciák szállították. És itt most nem ironizálunk. Volt, hogy a franciákat legyőzték, de ha választani kell, hogy egy háborúban ki védjen meg, inkább őket választjuk, mint mondjuk a briteket. Nem?

(Fotó: Airwolfhound CC-BY)

Na de vissza a franciákhoz. Megszerveztek egy búcsúzó embernek egy szép nyugdíjas ajándékot, felvitték egy Rafale vadászgéppel repülgetni. A probléma: 1, nem akart repülni 2, rámarkolt a katapult fogantyúra 3, meghúzta. A kár javítható, mert a pilótát nem lőtte ki az automatika.

Illetve itt szóba hoztuk a Starfightert is. Az sem egy csúnya gép, csak német verziót nem szabad belőle venni.

Csoda!

A Sodapop Audio kis bluetooth hangfala arra van kitalálva, hogy adjon jó basszust is. Ehhez viszont rá kell tekerni egy nyitott végű palackot, ami basszuscsőként működik. Szebb, mint okos. De tényleg szép.

Kelt közben olcsó akciókamerára vágyik - kaptam tippeket, kösz! - mert mennyire vicces dollynak használni egy Hot Wheelst és kamerázni dolgokat öt centiméterre a földtől.

Ferenc közben kipróbálta, hogyan lehet egy régi androidos telefont webkamerának használni. A tesztek a Droidcam-et ajánlják, de az Iriun 4K jobb választás!

Kelt felnő

Itt szóbakerült, hogy miniszterelnökúr alapfokú beás nyelvvizsgák ajándékozásával küzd a koronavírus ellen. Ne menjünk bele. Anyám nyugodtabban alszik. Ugyanitt szóba került Jamie Zawinski egyik remek mondása a backupolásról:

The universe tends toward maximum irony. Don’t push it.

Mi van a gazdasággal?

Tisztáztuk azt, hogy a holnapi lejáratú olaj határidős ügyletek beszakadása még nem azt jelenti, hogy most akkor vissza kell pumpálni a földbe a halott dinókat. Még csak azt sem jelenti, hogy amikor a gazdaságot újraindítjuk, akkor mindent lefestünk zöldre és a klímaprobléma meg is van oldva.

Kapitány úr, vihar lesz! (Fotó: Ken Lund CC-BY)

A pillangó-hatás jelenségek következő lépése az, hogy a vírus miatt kevésbé pontosak a meteorológiai előrejelzések. Mert nem repülnek a repülők. Amely repülők normál esetben persze embereket és kargót szállítanak, de mellette gyűjtik a magaslégköri adatokat, mint a kisangyal. Nincs adat, nincs előrejelzés.

Közben volt még maszkviselés, amiről Zeynep Tufekci ír nagyon jókat. Illetve jön a Google debit (ez nálunk a bankkártya) és hitelkártya.

Halo!

- De hát az ember nem arra született, hogy legyőzzék - mondta. - Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.

Hemingway nem a Halo videojátékról írt. De tök passzol arra is, hogy tíz év alatt gamerek egy kis csapata elért egy olyan pontra a Halo Reach utolsó pályáján, ami minden emberi számítás szerint elérhetetlen volt.

Ez már O’Sullivan

Az Excelben anno nagyon régen - 1997-ben! - meg repülőszimulátor volt.

Telefonos hírek

Megjelent az új iPhone SE és úgy néz ki, az Appel fel akarja szántani a piacot vele. 400 dollárért adják, ami a Mac Pro kerékkészletéhez (700 USD) képest igazán zsebpénz. Még a Magic Keyboardhoz is olcsó.

Itt elfilóztunk azon, régen mennyibe került az iPhone, meg hogy a magyarok többnyire nem rendelkeznek tartalékokkal.

A lakosság 36 százaléka akkora tartalékkal sem rendelkezik, hogy a következő hónapot átvészelje, ha elveszítené a jelenlegi rendszeres jövedelmét, munkabérét vagy nyugdíját. Majdnem ugyanennyien 1-2 hónapig tudnák fedezni kiadásaikat, 8 százalék bírná talán egy évig és mindössze 6 százaléknak van annyi pénze, hogy még 12 hónap után is lenne mihez nyúlnia – derült ki a Publicus Intézet Népszava felkérésére készített közvélemény-kutatásából.

Kelt felháborodott a Plants vs. Zombies-ba épített aljas lenyúláson. Ferenc örült annak, hogy a drága Samsung tévé csomagolásából lehet cicaházat hajtogatni. (Vagy kávézóasztalt, médiaállványt.)

Végül még volt egy pluginünk, amiben lehet karanténzenélni a világ más pontjain lakó zenészekkel. És szóba került a Flash Boys könyv (remek, olvassátok el!), és a hasonló című, de tök máson alapuló film.

#203. Drogmobil adás

Altered carbon, Artemis, Luna, Moszkvics-slusszkulcs, Isztambuli Egyezmény, vatikáni rulett, hokizásdetektálás, Lineage OS, Moto G5 Plus, iPhone SE, Wired előfizetés, IKEA USB, fizikai nyomógombok, TimeFlip és ZEI, Vixari, a Voynich kézirat megnemfejtése, Oculist, Rohonci és a véletlenszámok.

Kulturális blokkal nyitottunk, de nem kell aggódni, ez nem azt jelentette, hogy Ferenc ukrán műdalokat énekelt, miközben Kelt hangosan balettozott. Ellenben szó volt az Altered Carbon (Valós Halál) könyvről és sorozatról, A Marsi írójának, Andy Weir-nek az új, Artemis című könyvéről, valamit Ian McDonald Luna-járól is

Force feedback

Előző adásunkban tévesen állítottuk, hogy a Toyota hívott volna vissza kieső slusszkulcs és elmenő szervó miatt autókat. Ez a GM volt. A Toyota vacak légzsákok miatt rendezett egy sokkal kisebb visszahívást mostanában.

Megint szóba hoztuk az Isztambuli Egyezményt. Megállapítottuk, hogy a nők is emberek.

És végül megmagyaráztuk a vatikáni rulettet, ami a múltkori adásba nem fért bele. Ez a Natural Cycles nevű appos-hőmérős családtervezési megoldás kapcsán merült fel, ami vagy olyan hatékony mint a tabletta vagy nem, mindenesetre most áll a bál körülötte.

“The term for the technique was known for years as ‘Vatican roulette.’ And the old joke was: ‘What do you call women who use the rhythm method? Mothers.’”

Az Amazon új eszközöket talált ki, amivel monitorozhatja a munkásait.

Sajátélmény

Kelt LinageOS-t rakott egy régi Motorola Moto G-re, mert nem tudott aludni. És vett egy Moto G5 Plust, mert kellett egy telefon, ami elég megbízható munkára. Ferenc beköltözött egy iPhone SE-re, szóval megint nem vagyunk ugyanazon a platformon.

Ó, és adásban még panaszkodtunk a Wired előfizetési rendszerére, mert elfelejtett működni. Mostanra viszont megjavult.

Kütyük

Android One telefont adott ki a Sharp. Lehet kapni fenyőillatú Wunderbaun zöld színben is.

A fene se gondolta volna, hogy a Kodak, Fuji, Xerox hármasból a Fuji lesz ma is működő cég. Annyira, hogy a Fuji magához költözteti a Xeroxot.

Csodás asztali USB-s töltőt dobott piacra az Ikea, a neve Lörby.

Elmélet

Vége van-e a hardvergomboknak, most hogy a Pebble meghalt. A Verge újságrója szerint igen, Feri szerint nem, továbbá megtanultuk a hét szavát, azt hogy

lünetta.

Remek kütyük vannak a munkával töltött idő mérésére. Ez főleg azoknak hasznos, akik különböző ügyfeleknek dolgoznak szoros elszámolásban. Az egyszerű jószág ezek közül a Timeflip, a drága verzió pedig a Timeular.

Cuki, de bumfordi állvány, ami mindenféle fotózós kütyü megtartására jó. Ezt Feri találta az Indiegogón, a neve pedig Vixari.

Voynich

A világ legizgalmasabb megfejtetlen kéziratát, a Voynich-kódexet megint megfejtették. Ezekről rendre kiderül, hogy nem is úgy van, meg nem is fejtették meg. Jellemzően a hír után egy nappal a Voynich függők levlistáján már elmondták a szakik, hogy az új elmélettel mi a baj.

Amit viszont az elmúlt években tényleg megfejtettek: az Oculist titkos társaság rejtjelét és a a Rohonci kódexet. Aki pedig még ilyesmiről olvasna, az Láng Benedek A Rohonci kód és Simon Singh Kódkönyv című alapműveit vegye meg most azonnal.

További kódos dolgok: egymillió randomszám a RAND-től.

#135. Légifölénykék adás

Apple-unás, Pebble-elbocsátások, telefonalapú 3D printer, moduláris elektro, tíz éves Twitter, troll MI, sofőr MI, terrortech, ingyen Nik és barkács-Alexa.

Screenshot 2016-03-27 10.58.01

Itt egy csik légifölénykék, ha van egy repülőtök, vigyétek el és kopizzátok rá annyiszor, hogy teljesen fedje.

legifolenykek

Voltak a héten Apple bejelentések: kisebb iPhone, kisebb iPad Pro, új szíjak. Az okosóra biznisz még nem indult be, a Pebble is embereket épít le, 25 százalékot.

Kütyü

Ferenc próbált hinni az okostelefonos 3d-nyomtatóban, de nem hagytam neki.

A Nascent Objects valami összelegózható, de aztán egyben hagyott tárgyas jövőt akar eladni nekünk. Nem tudjuk hová passzol a világba. Akkor már inkább a LittleBits.

Hírek az internetről

Tíz éves múlt a Twitter. Már infrastruktúra, már túl nagy ahhoz, hogy felsüljön, még nem hoz annyi pénzt, mint kellene. Ellenben információ, az van benne. Erről szoktatok hallani adásban.

Közbevetett MI rovat

A Microsoft kirakott a nyílt Twitterre egy öntanuló beszélgetőrobotot, Tayt. 24 órán belül Hitlert éltette. Vitatkoztunk egy jót, hogy az ún. maifatalok ilyenek-e valójában vagy a 4chanre nem számítottak a Microsoft Research emberei.

A Microsoft természetesen mossa a kezeit, a botíró emberek meg szörnyülködnek, hogy még az alap védelmeket sem építették be Tay-be.

Ferenc filozofikus kérdése a hétre: Te félnél egy driverless carban?

Aztán Brüsszeleztünk egy kört. Egyrészt mert úgy néz ki, hogy a párisi terroristák nem titkosítással cselezték ki a rendőröket, hanem eldobható telefonokat és új SIM-eket használtak. A brüsszeli támadások apropóján pedig lehetett arról beszélni, hogy csődben lévő ország-e Belgium, és hogy mit ér az információ, ha elakad a különböző hatóságok között.

Ingyen rovat

Nik plugingyűjtemény Photoshophoz, Lightroomhoz. Egyrészt ingyen van, másrészt az egy-két képnyi próba alapján, tud ez dolgokat. Régen 500 USD volt.

Az Amazon által kiadott leírással elvben bárki csinálhat Amazon Echót magának. Azért kell hozzá némi elhivatottság.