#198. Semlegtelen adás

Trump és a netsemlegesség, Izland és a boldogtalanságügyi miniszterség, a thai király és a sortban sétálás, a Spotify és a békafőzés, a Patreon és a hibakultúra, a Minecraft és a világ-DoS, a jövő és a macskának öltöző hamburgerek, az okosgyümölcsprés és a csőd, valamint a Mozilla pénze.

A hét meghatározó híre: gyilkosság miatt keresik az indiai boldogságminisztert. Fel is merült, hogy Feri inkább boldogtalanságminiszter lenne nagyobb fajta büdzsével mondjuk Izlandon. Azon az Izlandon, ahol megint új kormány van, és az utóbbi időben a miniszterelnöki poszt már nagyon nem négy éves buli.

Netsemlegesség

Megbeszéltük, hogy Amerikában vége a netsemlegességnek, mert eleve Obama védte be egy törvénnyel, meg Trump céges haverjainak se jó, meg amúgy is. Az FCC, az NMHH amerikai megfelelője gyorsan el is törölte. Ehhez csak az kellett, hogy többségbe kerüljenek Trump kreatúrái a hatóságnál.

Volt még szó Európáról, arról, hogy az EU mostanában komolya veszi a szabályozói szerepét. Beszéltünk Magyarországról, hogy elsők lesznek-e a telkók a falnál, ha jön a forradalom, meg a szokásos mi a cégek célja és érdeke című vitánk egy újabb csörtéjén is túl vagyunk.

Ide kapcsolódik, hogy

A cenzúra is felütheti csúnya fejét egy olyan szituációban, amiben a netszolgáltatók ilyen széles jogköröket kapnak a forgalom "formázására". Nézzünk helyette egy müncheni plázában citromsárga topban sétáló thai királyt, aki maga is nagy cenzor, meg is próbálta letiltatni ezt a videót.

Illetve best of Trump: sok lesz már a nemzeti parkból, lehetne ott uránt is bányászni.

Ma is konzerv vért iszunk, Patreon

A Patreon, amin keresztül minket is lehet támogatni, meg akarta változtatni a fizetési struktúráját. A változással jól jártak volna ők, egy kicsit azok az alkotók, akik sok pénzt kapnak, és nagyon szarul jártak volna a kevés pénzt kapók és a támogatók, azaz ti. Lett is belőle égszakadás, földindulás. Egy alkotónak sem buli, ha a támogatóival kiszúrnak. És itt jött a nagy látványos lépés: a Patreon azt mondta, hogy bocsi, nagy hülyék voltunk, vissza mindent.

Aztán valahogy idekevertem a Spotifyt és az ajánlórendszereket. A lényeg, hogy meglett az a remek Echo Nest oldal, ami bármely két szám között folyamatos átmenetet biztosító lejátszási listát csinál: Boil The Frog.

Internet of basszameg

Bíróság előtt az óriási túlterheléses támadást indító - meg amúgy 2-300 ezer IoT eszközt megfertőző - Mirai botnet alkotói. Három egyetemista srác volt, akik a Minecraft szerver piacon akartak combosabb piaci pozíciót kitaposni.

Nyugdíjba ment a BrickerBot alkotója, aki 10 millió sebezhető IoT eszközt segített a túlvilágra azzal a filozófiával, hogy a sok sebezhető vacak jobb ha nincs a netre akasztva.

Fjúcsör

A Sparks&Honye 2018-as trend deckje tartalmaz nagy hülyeségeket, rendkívüli bullshiteket és lejárt dolgokat is. Van viszont egy-két jó meglátásuk.

Mit jelent az, hogy gépi tanulással és arccserélő algoritmusokkal lehet hamis pornót csinálni bárkinek a fejével? És ha most még bénácska, mikor lesz jó?

Pénzrovat

Vége a Juicero sztorinak. Csak eltapsoltak 120 millió dollárt a gyümölcsprések Fabergé-tojására.

Honnan van pénze a Mozillának? Itt vártuk egy kicsit az új böngészőháborút. Meg ekéztem a Bravet, mert nem működnek benne dolgok. (Böngészni speciel alkalmas!)

#175. Secondlifehack adás

Second Life és káromkodós Hermione, vloggerzene és közvetítőkocsi, dróntilalmi zónák, Észak-Korea, török diktatúra, Wikitribune, teenvogue, fura Facebook ajánlatok, köcsög unroll.me, gyerekkönyv AR-ral, Facebook F8, Juicero gép-love, mp3-lejátszó a chipshez.

Régi témák régi témáknak hagyva

Second Life, emlékszik még erre valaki? Például az Index is beköltözött oda!

És ha már erről szó volt, akkor a The Circle-ről is beszéltünk, illetve a This Is The Endről, mert Emma Watson badass! Asszem ilyenkor illik kiírni, hogy spoiler.

Régi témák felmelegítve

Megválaszoltuk a honnan van zenéje a vloggereknek kérdést?

Megtudtuk, miért van műholdasantennás autója a HírTV-nek, ahelyett, hogy venne pár SIM-kártyát.

Itt szó volt a leghosszabb mikrohullámú linkről és a HFT In My Backyard cikkekről is. Az utóbbi a legizgalmasabb, amit mikrohullámról és algoritmikus kereskedésről olvastam.

Adás után találtam meg, hogy korában volt egy 360 kilométeres mikrohullámú kapcsolat is.

Problémás területek

A DJI bevezette, hogy Irak és Szíria egy része felett nem repülhetnek a drónjai, nehogy terroristák használhassák azokat robbanóanyag célbajuttatására. Nehéz elbírálni, hogy mennyire valós fenyegetés ez.

Az Amazon bemutatta eddigi legijesztőbb termékét, a testképfigyelős IoT-kamerát, amit több rosszra lehet használni, mint jóra. Új rekord született.

VR anyag készült Észak-Koreáról, már el se kell menni a világ egyik legdurvább diktatúrájába, ha szét akartok ott nézni. De akartok? És jó ötlet, hogy oda járunk nézelődni meg filmezni?

Apropó durva diktatúra: Erdogan betiltatta a Wikipédiát.

Jimbo Wales újságot indít, WikiTribune a címe. Vet fel kérdéseket, de bármely modell, ami nem a megszokott és nem túl jó reklámtámogatott modell érdekes. Erre lesz majd.

Amit még olvasnotok kell: Teen Vogue.

Homoszexuális ön? Esetleg érdekli Schmidt Mária?

Érdemes lekattintani a Facebookon a Miért látom én ezt a reklámot linket. Nem csak az derül ki, hogy mit tud rólunk az oldal, hanem az is, hogy milyen szórással lőnek a hirdetők.

Tudunk még lejjebb menni

Az Unroll.me azt ígérte, hogy segít leiratkozni a felesleges levelekről. Azt nem ígérte, de csinálta, hogy elemezte a fiók tartalmát, eladta a felhasználókat az Ubernek, és tárolta a teljes levelezésünket a saját szerverén.

A hét gugli keresésse: kik azok, akik tiltják, hogy a Wayback Machine archiválja a privacy policyjüket?

Még egy kis retró

Ferenc 1998-ból az internet üzleti lehetőségeiről.

És ha már régi legendás cikkeket veszünk elő, Uj Péter a WAP-ról.

Amiből nem tudjuk mi lesz meg 10-15 év múlva, most viszont nagyon menő, az viszont Haász János AR-cuccokkal kibővített verseskönyve.

Megkésett F8

A Facebook bejelentett egy raklap mindent, de főleg AR-t. És van mozgás a Messenger Lite körül is.

Olcsó és drága dolgok

A Juicero, amin annyit röhögtünk egy adással ezelőtt, isten pénzét belerakta a gyümölcsprés mérnöki megvalósításába. Nem volt ez jó ötlet valószínűleg, de kétségkívül menő darab felesleges hardvert csináltak.

Az mp3-lejátszó annyira olcsó, hogy már egy csipszeszacskóba is be lehet szerelni. Különösen, ha az a Guardians of the Galaxy második részét reklámozza.

#174. Csodás sztorik adás

Dobó Kata, Autodraw, Kékbálna, nagware, Windows update, telefonáló arab és siket, Airtable, Telekom Videós Gála, IoT botnetek, zöldségprés-startup, handmade iPhone, LIDAR-térkép a Caddilactől, Facebook bejelentések és Steve Ballmer nyugdíjas évei.

Kezdjük az elején, ha a mi adásunkat már meghallgattátok, igazán folytathatjátok a sort a Filmklub Dobó Katás adásával. Közben pedig lehet rajzolgatni a Google Autodraw nevű játékával, ami sok skiccet felismer. (A pöcsöt nem!)

Vitatkoztunk még egy kört a kék bálnáról. Leginkább arról, hogy egyáltalán létezik-e. (A bolgárok szerint nem. A Kék Vonal nagyon visszafogottan ír.)

Sajátélmény

Ez egyelőre, amit Kelt utál az interneten rovat. De az van, hogy tényleg elegem lett az engedélyekért, a notifikációk bekapcsolásáért, a push engedélyezésért kuncsorgó oldalakból és appokból. Aki ilyet rak az általa gondozott alkalmazásba, az nem rendes ember.

Szóba került a Best of Puaforum tumblr, mert kevés dolog olyan mókás, mint a csajozást elcseszett Attenborough klónokként gyakorló pasik.

Kijött a Windows hihetetlenül kreatív update. Nem tört el semmit, kicsit jobb lett. Örülünk.

Volt szó hangosan telefonáló arabról, átalakuló jelnyelvről, és a SignAll nevű magyar startupról.

Ferenc szerelmet vallott az Airtable nevű nem Excel, mert annál egyszerre okosabb és butább is appnak, amiben saját relációs adatbázisokat lehet csinálni. Ezután rejtélyes beszélgetést folytattunk a spórolássegítő (PFM) appokról, mert egyikünk tesztkódra vár egy ilyennél, a másikunkat pedig NDA köti egy másiknál.

Volt Telekom Videós Gála, aminek a kapcsán volt szó a Telekom hirdetéseiről és arról is, hogy az ismeretterjesztő műfaj halott-e. Akit az eredmények érdekelnek, itt találja őket.

IoT

Két botnet is utazik a sebezhető IoT eszközökre, ami viszont érdekes, hogy mindkettő tönkreteszi őket.

A Juicero gyümölcs- és zöldségprésről kiderült, hogy amit csinál, azt puszta kézzel is meg lehet csinálni. A gép árát leengedték 700 dollárról 400-ra. Arról vitatkoztunk, hogy az egyszerűen facsarható smoothie mint találmány megéri-e azt a 120 millió dollárt, amit az Alphabet és egy másik kockázati tőkés cég belerakott a cégbe.

Kínai iPhone

Egy programozó úgy döntött, csinál magának egy iPhone-t. Bevásárolt a kínai alkatrészpiacon és összerakta. A lenti 25 perces videót nagyon ajánljuk.

Itt vannak hozzá a linkek: 1, 2, 3.

Okosolasz

A Cadillac beszkenelte Amerikát LIDAR-ral. Ezzel olyan területeken is tudnak fontos térinfót adni az önvezető rendszereknek, ahol egy kanyar vagy egy bukkanó miatt a kocsira szerelt szenzorok nem látnak előre.

Felmerült a kérdés is, hogy hogyan nézne ki egy önvezető autós Róma. Arra jutottunk, hogy bérelhető elektromos robogókkal el tudjuk képzelni, önvezető kocsikkal nem.

És végül Steve Ballmer hatalmas amerikai adatbázist épített nyugdíjasévei alatt, hogy megértse, hogyan működik a kormány és az állam. Nagy pirospont.