#304. Sütiszörny adás

Lángoló templom, a motoros pap, a podcast függetlensége meg az Index, avagy nem csak két narratíva létezhet, a bank, mint terep a politikai oldalaknak, Párnacsata és az amerikai kultúra csecsén való lógás, a TikTok betiltható-e, gyorsított filmek a Netflixen.

Kigyulladt a héten a pesterzsébeti Összetartozás templom, ami lényegében Ferenc kertjében épül. Majd épp csak eloltották, rácsapott egy tájfun, ami nem túl gyakori Dél-Pesten és eláztatta az egészet.

Eltűnik a netről Hodász András atya, akit liberális elhajlással csak az olyan nagyon hülyék vádolnak meg, mint a Magyar Hírlap, kiment az indexes tüntetésre és cikket is írt arról, hogy szegényebb lesz az ország az Index nélkül. A héten behívták egy fejmosásra a püspöki palotába, aztán elköszönt az influenszerségtől.

Aztán esett szó ismét az Index-ügyről, a függetlenségről, meg arról, hogy mi a különbség egy hobbiprojekt (ld. Meti) és egy professzionális médiatermék (pl. Index) között. Például az, hogy a Meti nem ad munkát senkinek, de emiatt nem is függ tőle egyikünk megélhetése sem.

Idecsatoltuk akkor már a Zsurnaliszta Vitaest című rendezvényt, aminek a Magnet közösségi háza ad teret. Majd jól nem érettünk egyet abban, hogy van-e értelme olyan kérdésekben vitát rendezni, ahol nincs igazából két oldal. Mert például ha a "mennyi hatszor hat?" kérdésre az egyik oldal szerint 36 a válasz, a másik szerint bálna, akkor az kevésbé termékeny beszélgetés.

Ferenc gyorsan elővette azt az Átlátszó cikket is, ami a média átalakulását írta le. Az a fajta balos médiafölény, amelyről jobboldali polgártársaink olyan szívesen beszélnek, e szerint is létezik. De nem azért, mert a kormánypárti médiára ne lenne pénz. Sokkal inkább azért, mert olyan rohadtul rossz újságokat csinálnak. Olyan ez, mint a kormánypárti humor.

A párbeszédet illetve a vita kultúráját természetesen meg kell tanulni. Meg legalább ennyire fontos megtanulni egyet nem érteni. Azt, hogy azzal nem lesz vége a világnak. És ha már így belementünk, sokadszor is linkeljük a Diétás Magyar Múzsa írását arról, hogy szükség van sok kapcsolódási ponttal rendelkező társadalomra.

Más podkasztokról

1, hallgassatok Párnacsatát. 2, a Párnacsata társadalmi felelősségvállalásról szóló adása kapcsán próbáltuk megfejteni, hogy vajon a magyar influenszereknek fog-e fájni a fehéroroszországi demokrácia állapota? Szóba került az is, hogy az amerikai interneten élünk. Abban persze nem értettünk egyet, hogy mennyire élünk az amerikai popkultúrában. Meg, hogy a frankofón zóna vagy a spanyol nyelvű internet mekkora.

És még egy kérdés maradt ebből a témából: miért lett egyeduralkodó az amerikai popkultúra? (Ésvagy ti keresitek-e a nem amerikai tartalmakat?)

És még apróságok

Trump kinyírja az amerikai postát, ami egyrészt befolyásolhatja a választások eredményét. Másrészt persze csúnyán be fog tenni a kiszállítós biznisznek is.

Viseljetek maszkot!

És a végén még nem értettünk egyet abban sem, hogy szörnyetegség-e gyorsítva hallgatni podkasztot és így nézni filmet. Most ide kattintva öt szóban ti is elmondhatjátok, mit gondoltok a fast forwardra kapcsolt tartalomfogyasztásról.

#252. Spanyol füles adás

Ferenc Ferenc kérdést kér tőletek, tovább tengeralattjáró, sajtóinnováció, párnacsata és tábortűz, jó fülek és fülesek, fekete kép, szopóroller, a privát az új fekete az F8-on, valamint Pornhub és Tumblr.

Szeretett hallgatók, tudjátok-e, hogy hol szeret a cápa? Csak mert az adást ennek a tévétörténeti blamának a felemlegetésével kezdtük. Meg persze a nyár van, alig fürdőruhában kezdetű sláger megidézésével. Lássátok kivel van dolgotok, a Nyár vanból az Aga Utca All Stars trash-pop-punk zenekar feldolgozását linkelem ide, nyugodtan kattintsatok.

Aztán Ferenc Ferenc kérdéssel fordult hozzátok, mert hamarosan vitákat és kerekasztalokat fog moderálni a Média Hungaryn. Mit kérdeznétek Liu Shaolin Sándortól? És Danny Blue-tól? Vagy esetleg Viola Szandrától, aki verseket ír a testére, mert ez a truvája nekije.

Közben volt nekem is kérdésem: mi az Y-alja, Z-teteje média, amit szerintetek érdemes követni? Egy Kidsnews videónk van a témában, illetve az Azonnalit is pimaszul fiatal emberek csinálják, és mégis egy remek lap. De ezek inkább a kivételnek tűnnek. Szóval ha valamelyikteknek van még tippje, jöhet!


Ferenc belehallgatott a Campfire podkasztba, de nem érti, hogy miért kellene neki két ember, amúgy kellemes beszélgetését hallgatni. Én Párnacsatát hallgattam, ami simán jó.

Menedzsmenttanácsok Kelttől rovat

Na jó, azért ennyire nagyarcú nem leszek, de van egy Bre Pettis szöveg. Ez tényleg az a Bre Pettis, aki a MAKE Magazine-tól a Makerbotig jutott el, aztán abból a cég növelése érdekében kitúrta egy csomó barátját, majd eladódott a cég a Stratasysnek, aki pár év után leírta veszteségnek a bandát. Pettisről egy ideje nem nagyon hallani, pedig egy jó fejű, tehetséges ember, még ha rossz döntéseket is hozott. Na de.

Pettis még nagyrészt független korában írta meg a Cult of Done kiáltványt, ami egy nagyon vázlatos dolog arról, hogy semmit sem szabad vázlatban hagyni. És hogy jobb valamit tisztességesen elcseszni és ezt belátni, mint dédelgetve nem befejezni. Nagyon szeretem ezt a szöveget, még ha van is olyan dolog, amit öt évnyi jegelés után fejeztem be. Ez volt az első Rakasz Extra témája.

Done is the engine of more.

Vissza a témához

Volt némi szó arról is, hogy innoválnak-e a telkók. Erre egészen máshogy gondoltunk. Mivel nagy megfejtés nem lett, inkább mutatok egy képet Ferencről, még abból az időből, amikor fiatalok voltunk, az Origóban dolgoztuk, és az még egy vállalható hely volt.

Ferenc még a spanyol fülesben pótkasztolt, de már megjött neki azóta a Jabra Move Wireless is. (Spoiler: azt sem szereti.) Itt szóba került az emberemlékezet óta gyártott Sony MDR-7506-os monitorfüles. És voltam annyira ember, hogy nem sírtam el, hogy a 600 ohmos ellenállású AKG K-171-em milyen jó volt, amíg el nem ért benne az összes drót. Jó alkalom volt ez ízlésről, audiofíliáról beszélgetni. Illetve ajánlani az Ear.hu-t, amit annyi elszántsággal, szeretettel és a kötelező őrülettel ír a gazdája, amire mi soha nem leszünk képesek. Ha csak versnek olvassátok, akkor is nézzetek rá. A langyosakat közismerten kiköpi az úristen, érdemes dolgokat határtalanul szeretni.

Közben a pletykák szerint a Motorola Moto Z4-gyel visszajön a jack csatlakozó. Ennek azért örülünk, mert szeretjük a szabványokat. Akkor is, ha régiek. Akkor is felkapnánk a vizet, ha a kocsikból ki akarnák irtani a szivargyújtó töltőt, mert hát ezerminden csatlakozik azon. És igen, újra lehetne vásárolni mindent - és egy ezerforintos Tankcsapda cédét - egy benzinkútnál, de ki akar ilyet tenni?

Trónok harca

A sorozatról nem beszélünk, már csak azért sem, mert Feri nem nézi, én pedig a harmadik évadnál járok. Olyan dolgok jutnak eszembe, amik miatt négy-öt éve kiáltottak spoilert az emberek. Az viszont érdekes, hogy a legutóbbi résszel a HBO sikeresen mutatta be, mire alkalmatlan a streaming technológia. Az okokat több cikk fejtegette, például tök alapos a Techcrunch anyaga. És itt azért jegyezzük meg, hogy az Hbo Go szoftvernek nem jó. Vacak. Kalap szar. Ellenben a kínálata remek.

Ugyanitt: a magyar HBO Go elérhető már Android TV-n is, ami lényeges dolog. A Chromecast sem rossz, de egy natív app helyenként kényelmesebb. Már persze, ha az ember hisz az okostévé sziréndalában.

Új indulók

Porcsin Zsolt új debreceni újságot indított. Akkorról ismerem, amikor Debrecenben éltem, meggyőződésem, hogy erős, kritikus lap lesz. Minden városnak, minden megyének kell egy olyan újság, ami nincs a kormánypárt kezében. Egészen egyszerűen azért, mert a sajtó a hatalom ellenőrzője, a magyar sajtó pedig több szempontból is nagyon vacakul működik.

Elindult a Lime teszt Budapesten. Még mindig drága, az első perc a roller kinyitásával együtt 300 forint, és utána 50 forint percenként. Ráadásul a teszt a BME és a Corvinus között van, ellenben a térkép szerint jobbra-balra kiviszik onnan a rollereket.

Zuckerberg azt üzente

Volt Facebook F8 fejlesztői konferencia, úgy ismételgették azt, hogy the future is private, mintha a rózsafüzért mondanák. Az úr angyala köszönté a boldogságos privacyt és méhébe fogadá kérlek ne daraboljátok fel a céget, üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, tényleg nem mi tehetünk az adatszivárgásokról satöbbi.

Ennek kapcsán felemlegetődött - na jó én voltam, mert hát ugye egy férfi és a kárhozat között csak az adott szava van (aki tudja honnan van, pirospontért kommentel) - hogy pont tavaly ilyenkor ígérte be Zuck a Clear History nevű funkciót, de még nem készült el.

Kütyü

Vertikális tévé, ami hát egy komolyan gondolt hülyeség. És vertikális filmfesztivál, ami viszont egy kreatív dolog. Ezért lent meg is nézhettek egy videót a remek buliról, itt meg a BBC anyagát láthatjátok.

#251. Kasza adás

Hallgatóinktól tudjuk, hogy a rejtélyes műszer egy SWR, Húsvét napja a holdnaptár miatt van így és Nyugat-Európában takaróval oltanak háztartási tüzet. Amúgy pedig a Bosch azt akarja, hogy legyünk jóban a hűtőnkkel, Elon Musk mindjárt önvezető Teslákat ígér, csődbe ment rossz és jó startup is, bezzeg a Samsung, a Lenovo pedig kamuzik, Zuck podcastja lapos, bezzeg a Párnacsata!

Szervusztok hallgatók, ez egy hagyományőrző mennyiségű csúszással megírt adásnapló. Munka volt egy kásahegynyi - Kelt

Kezdjük azzal, hogy a Meti hallgatói összeálltak szuperintelligenciává és mindent tudnak. Zseniálisak vagytok. Megtudtuk, hogyan célszerűbb tüzet oltani (tűzoltó takaróval), mire való a rejtélyes kütyü, amit Levente, az öcsém lomtalanított (rádióteljesítmény-mérő, kép lent), a húsvétról is kaptunk érdekes tényeket, és még az AudioBudget oldalra is felhívták a figyelmünket.

És adás közben megtanultuk, hogy tényleg lehet egy tál tejsodóval rádióadást fogni.

Az a csodálatos tech

A Bosch kitalálta, hogy kell eladni az okosotthont. Na jó vicceltem, nem, de a legkínosabb reklámot egyelőre kitalálták.

Teszt közben felrobbant a Crew Dragon a SpaceX embert is hordozó űrhajója. A teszt alatt persze nem volt benne ember, ráadásul az ilyen próbák erre valók. Mindenki őrizze meg a nyugalmát.

Elon Musk szerint az új önvezetőautós számítógépük már annyira jó, hogy arra lehet valódi önvezetést alapozni. A véleményt árnyalja, hogy a főtudósa szerint profi saciometriás eljárással döntötték el, mennyi erőforrásra van ehhez szükség. Mindenesetre Musk azt mondta:

“All you need to do is improve the software.”

Hussan a kasza, hersen a fű rovat

A mesterséges intelligenciás, gépi látásos szuper ruhahajtogatós szekrény most jelentett csődöt. Lesz még egy-két hasonló csőd, mostanában hullanak a cégek.

Megint szóba került az adásban, hogy a startuplottó, vagy ha jobb indulatúak vagyunk, akkor a startup lóverseny kívülről nézve nem tűnik értelmes játéknak. És az egy dolog, hogy pénzemberként mibe száll bele az ember. De a felhasználóknak sem túl jó, ha három-ötévente bedőlnek a cégek, amikre adatot bízott.

Aztán a Yotaphone-t gyártó orosz cég is csődöt jelentett. Ez az a telefon, aminek az egyik oldala LCD volt, a másik pedig e-papír. Közben utánanéztünk annak is, hogy mennyi tabletet adtak el és hogy ezen belül is mennyi iPadet adnak el.

Szív a Samsung a Galaxy Folddal, mert telemegy kosszal, majd eltöri a kijelzőt. Ezt az egyszerűség kedvéért a G7-re is megírtam.

A fenti videó is példa arra, hogy a Lenovo új marketingstratégiája a pofátlan hazudozás. Ugyanitt: ha egy telefon összes számát összeadjuk meg felszorozgatjuk, az ugyan kiad egy jó nagy számot, de nem jelent semmit.

Üzleti modell rovat

A Luminary nevű előfizetős podcast appnak az ötlete jó volt, de sikerült magára borítania a teljes podkaszt ipart. Egy darabig lehetett sajnálni őket, de az adás felvétele óta a shownotes-okból elkezdték kiirtani a linkeket. Azt sajnálom, hogy a Slow Burn podcast legénysége is ide igazolt át, és nem tudom majd meghallgatni.

Indult egy Mark Zuckerberg embereket próbál bealtatni miközben beszél velük podcast. Egyelőre nem nagyon ajánljuk a hallgatását, mert hát Zuck sajna marhára unalmas.

Ehelyett azt javasoljuk, hogy a megmagyarázhatatlan módon csak Youtube-on elérhető Bögrét, a Campfiret - ez is magyar! - és a minden máshol is elérhető Párnacsatát hallgassátok. És ha már így belementünk a magyar pótkaszt szcénába, szóba került az Anyapara is.