#378. Okosjószág adás

Design Terminal startuplexikon, Hímes, Feriverzum az Internet Hungaryn, Titanfall 2, Meta Quest Pro, önmegkérdőjelezésmentes cégkultúra, Luminar és TouchRetouch, Google Pixel esemény, EU és USB-C, Airtag-es bringacsengő, elindult a Matter IoT szabvány, IKEA smart home hub megújulás, kesztyűtartó nyitás, Earfun Air S, villanyrendszámtábla.

A Formaterv Állomás nyelvtisztító szótárat adott ki a nekirugaszkodó vállalkozásokkal foglalkozó szakemberek számára. Le lehet tölteni hordozható dokumentumban (PDF) az Állomás ottlapjáról.

Itt aztán beszélgettünk arról, hogy egy startupnak kell-e profitot termelnie, és ha nem, hanem exitre építik, akkor a végén ki fizeti a révészt. Az egyik biztos dolog az életben, hogy valahogy azt az oboloszt meg kell keresni, különben nem visz át minket a révész. Mindenesetre várjuk azokat az elemzéseket, amikből kiderül, hogy mennyi pénz ment bele a magyar startuposzférába és ebből milyen érték kreálódott. Illetve a jól dokumentált bukástörténeteket, mint a Himesé is volt.

Feri a VRviharban

Ferenc az Internet Hungary konferencián járt, sőt tartott egy kerekasztalbeszélgetést is a Horizon Worldsben, ami a Meta (szül. Facebook) saját virtuális világa. Aki látta annó a Second Life-ot, annak ezt egyelőre nem kell még kipróbálnia, pont ugyanolyan tré, csak eltelt azóta vagy 15 év. A rajongók itt megnézhetik Ferit a VR-ben.

A Metánál azóta napi parancsban van, hogy az alkalmazottaknak használni kell a Horizon Worldsöt, mert eddig mindenki rühellte. De ahelyett, hogy erről beszélnénk tovább, meghallgatjunk inkább az Emil Rulez vonatkozó slágerét.

Illetve meg kell említeni, hogy a 2D-s megjelenítőn látható immerzív, a játékost bevonzó 3D-s játék létezik. (Például a Titanfall 2.) És nem kell hozzá párszáz (vagy ezer párszáz, mint a Meta Quest Pro) dolláros headszet.

Még mindig a cégek

Warren Craddock megírta, hogy a legutóbbi három munkahelyén hol csúszott félre a termékfejlesztés. Mivel a három helyben ott volt a Lytro kamera és a Google Glass is, ezért a véleménye érdekes. (Amúgy, hogy a statisztika ne javuljon, most a Waymónál van.)

A legfontosabb, amit meglátni vél, hogy kilakul egy csoportgondolkodás, ami egyszerűen letagadja a termék legnagyobb problémáját. Magyarul a Glass alkalmazottak szerint nem nézett ki röhejesen és nem zavarják a felhasználót az értesítések, a Lytro pedig reménykedett abban, hogy a gimis fizikakönyvet le lehet győzni.

A harmadik hely a Google Clip okoskamerája volt, ami magától fotózott nagy tokájú fotókat az összes ismerősünkről. Ferenc szerint ezt mára kikerekít az MI, Kelt szerint a nem létező pixelek újratermelése ennyire nem egyszerű. Innen a klasszikus képjavítós supercuthoz mentünk tovább.

Ami tanulság, hogy a Setapp előfizetésen belül van Luminar. Illetve volt némi vita arról, hogy a Topaz különböző képjavító algói mennyire jók.

Superresolution, ami egyfajta választ ad a fentiekre. Persze ettől a térfigyelő kamerája nem fogja felismerhetőre rajzolni a tolvajt, de képet ad majd. A jóisten óvjon attól, hogy ez alapján például a rendőrség intézkedni kezdjen.

Néznivaló

A hét krimisorozata a Lewis, ami magyarul Lewis - Az oxfordi nyomozó néven fut. Nem összekeverendő az Oxfordi gyilkosságokkal, ami szintén egy brit krimisorozat, szintén jó, még átfedés is van a kettő között, de csak egy másik sorozatról van szó.

Volt Google esemény kicsit jobb telefonnal és a lakásból nem kivivős táblagéppel, amihez menő dokkoló is jár. Közben Vlad Savov ex-Verge újságíró szerint a Samsung az utolsó nyugaton is teljesen komilfó gyártó, amelyik androidos készülékeket ad el. A többi vagy kínai vagy eladta a telefon üzletágat.

Az EU szabványosítja a kütyük töltőcsatlakozóját, mindenre USB-C-t kell rakni. És ez jó.

Kütyü

Terveztek Ferinek bringacsengőt, amiben el lehet rejteni egy Apple Air Taget.

A Matter, az okosotthon rendszerek eszperantója - na jó, lingua francája - elindult. Ezzel vegyesvágott eszközökből is lehet majd okosotthont építeni. Cserébe az Ikea Mattert is támogató hubja drágább lesz, a Dirigera hub 25-30 ezer forintba is kerülhet majd.

Menüből nyitható kesztyűtartó, mert ezt tényleg meg kellett oldani. És ugyanilyen naggyon fontos probléma az előfizetős okosrendszám is.

Ferenc ismét fülest vett: Earfun Air S.

#280. Legyenmávége adás

Az évtized-értékelő nekibuzdulásunk második fele szilveszteri bulihangulatban kezdődött, de aztán szó esett Billie Eilishről és a névelfelejtős rendellenességről, a Jégvarázs II-ről, a Völgy indiai származású CEO-iról, a mikromobilitásról, az ötödik generációs vadászgépekről, egyes okoskategóriákról, a drótnélküli áramról, az ikonikus szelfibotról, valamint az évtized legnagyobb bukásairól.

Szerelmes brátim, ne tekerjétek át azt a részt, amikor megpróbáljuk kitalálni Ed Sheeran nevét, hogy aztán inkább kiguglizzuk. Ugyanitt, azt a Kelt által bedobott álhírt se, hogy Ed esetleg Billie Eilisht vette volna feleségül. (Az viszont igaz, hogy két év turnézás után leáll kicsit.) Pedig ugye milyen remek sztárpár neveket lehetne csinálni az övékből: Sheesh! Edlie! Eilran! Csak úgy gördül a nyelvről, mint az anyanyelv mézcseppjei.

Aztán volt még szó arról a dologról, amivel az ember felveszi magát és összelegóz belőle kísérletet. Ezt az adásban samplernek neveztük, de szólt Spamdog - köszi! - hogy a loop-pedálról van szó valójában. (Ezt használja Dub FX is, akit annyit hallgattam a szakdolgozatom írása közben, hogy a lakótársam sírva könyörgött a csíksomlyói szűzanyát hívva segítségül, hogy rakjak már be bármi mást. Ha valamibe belefeledkezek, nem figyelek arra, mi szól, meddig. Így utáltattam meg egy autónyi utassal egyszer a Zuboly első lemezét is. Ez ilyen Keltpecek adásnapló lesz.)

Aztán volt egy mozis blokk, amiben arról beszélgettünk, hogy az olyan filmek miatt, mint Az ír meg A két pápa, elnézzük-e a Netflixnek, hogy amúgy a régi modelljén nagyot változtatva inkább közepes vackot termel? Jó válasz nincs rá, ellenben érdemes tisztában lenni a jelenséggel. (Az írt mg nem láttam, viszont A két pápát mindenki nézze meg, akár hisz miurunk Jézus Krisztusban, akár nem hisz az egész hóbelevancban, mert a film arról szól, amiről a Meti is. Két, egyet nem értő, vitatkozni tudó és szerető ember viszonyáról.)

Továbbá valahogyan szóba került a Jégvarázs II is. A legjobb családban is megesik.

További évtizedösszegzés

Sundar Pichai, Satya Nadella és Tim Cook - három új vezető került három nagy cég élére. Vitatkoztunk arról, hogy a Google elmultisodott vagy teljesen szar hellyé vált-e. (Lapzárta után érkezett ez az Elle cikk. Kivételesen nagyon érdekes.) Tim Cookot nem dicsértük halálra. Ellenben a Satya Nadella vezette Microsoft meg lenyűgöz minket. Az egy ügyesen vezetett cég.

Elbúcsúztunk a Yahoo-tól, ami még végnapjaiban is tud rém kártékony lenni. És elbúcsúztunk Marissa Mayertől, Ferenc régi techszerelmétől.

Fotó: JD Lasica // CC-BY

Az évtized egyik nagy trendje a mikromobilitás. Ennek vannak olyan feltűnő és ezredfordulékony képviselői, mint a Lime, amit majd elvisz a rézfaszú bagoly, ha egyszer profitot kellene termelnie. És vannak olyan menő dolgok, mint az egyre olcsóbb, de még mindig drága pedelec villanyos rásegítésű kerékpárok.

Lettek ötödig generációs vadászgépek, a kínaiaknak például úgy, hogy letorrentezték a terveket Amerikából. Na jó, nem, még kínosabb: szénné hekkelték a katonai beszállítókat. De legalább elvitatkozhattunk azon, hogy az F-35 vagy az F-22 a szebb gép. (Helyes válasz: F-22.) Illetve hogy a J-31, a J-20 és az orosz PAK-FA milyen. Ja emellett van még drónháború, soká éljen Obama elnök, aki kiterjesztette, Allah növessze hosszúra a szakállát.

Fotó: Alan Wilson CC-BY

Az okosóráról egyszer már lemondtunk, ami a mi hülyeségünk. Fitnesz jellegű eszközként tovább él. Feri optimistább, Kelt cinikusabb, szóval a szokott munkamegosztás uralkodott.

Aztán trend volt még a drón, a szelfibot! És hát a podcasting, amiben ti minket támogattok, ki sörrevalóval, ki levéllel, ki hallgatással meg másoknak ajánlással. Ha ti nem lennétek, mi se lennénk.

Fuckup with marmalade

És hát voltak elbalfaszkodott dolgok, mint a 3D TV. Meg a Wii U. Arról vitatkoztunk egy kört, hogy a Google Glass az ilyen-e vagy csak figyelmen kívül kell hagyni, amit a Google mond, és csak a kezét kell figyelni, mint a miniszterelnökúrnál. És persze besült az Amazon tabletje és a moduláris telefonok is. Nem tojhat minden tyúk aranytojást. Ha így lenne, baromira nehéz lenne stefánia vagdaltat készíteni.

#078. Terápiás láma adás

Nem beszélünk az új Apple és Google termékekről (nincs is mit), valamint az Internet Hungaryról sem (de). Helyettük inkább volt Google Glass addikció, zafírüvegből csődeljárás, Product Hunt, saját tyúk a panelba, a chat az új killer app, petefagyasztás a kompenzációs csomagban, pornóalapú zenestreaming, kiméletes ébresztőóra és légifotóból gyártott betűtípus.

Üdvözöljük a kedves utastársakat, az utazómagasságunk nagyjából 300 méter, kint úgynevezett zegernye van, aki reggel visszafeküdt aludni, jól tette. Kelt vagyok.

Elértünk a Google Glass technológia morális pánik szakaszába. Az emberek függők lesznek!44!!44!44!négy! - figyelmeztette a világot a Guardian.

Aztán egy gyors helyreigazítás. Igaz, hogy a New Yorker újságírója mindenféle terápiásnak hazudott állatot cipelt magával egy hétig és ebből egy remek cikket írt, de a legnagyobb jószág nem láma volt, hanem alpakka alpaka. Ami inkább vikunyaféle, mint láma. De mindnyájan a tevefélékhez tartoznak. Ennyit a családról.

A helyreigazítás helyreigazítása: az alpakka 58 százalék réz, 18 százalék nikkel, a többi pedig cink - illetve van még pár variáns - ezzel szemben az alpaka egy állat.

Bajban van a cég, aminek zafírüveggyártó berendezést kellett volna eladnia az Apple-nek, de aztán inkább zafírüveggyárat épített. Most épp csődvédelmet kért. Nem minden arany, ami csillog ugye. Lehet zafír is.

6,1 millió dollárt kapott a Product Hunt nevű szilícium-völgyi coolhunter oldal. Itt lehet megtalálni elvben a Következő Nagy Dolgot.

YouTyúk. Minden elmondatott, amit el érdemes.

Lehet csetelni Ethannal, aki egy olyan ember, akivel másik pártízezer ember is csetelni próbál. Eredetileg csak a haverjainak akart egy egyszerű appot adni, de megszállták az életét. A szerkesztőség véleménye megoszlik, hogy izgalmas bolond projekt-e vagy bolond projekt.

Trendesdi

A szilícium-völgyi gyere hozzánk dolgozni van ingyencsoki csomagba bekerült a női alkalmazottak petéinek lefagyasztása és tárolása is. Egyelőre csak a Facebook kínálja, jövő évtől az Apple-nél is lesz. Nem olcsó, cserébe drága.

A zene az új… na jó ezt a mondatot nem gondoltam át, mielőtt belekezdtem. Mindenesetre a Soundcloud ezerrel költ a növekedésre, cserébe veszteséges, mint az állat. A legsikeresebb magyar informatikai vállalkozása - ami hát már nem is magyar, és a végén csak webkamerás szexről szól, szóval nem is informatika igazzán - zenés szolgáltatást indított, ez a DoclerMusic. A mechanika ugyanaz, mint a szexes oldalon, csak itt az utcazenésznek dobálod be a zsetonokat.

És persze vannak azok az arcok, akiket meg tényleg szeretünk. Ők a Bandcamp. Itt egy grátisz húszperces előadás az alapítótól.

Ha esetleg valakit mégis érdekelne az ötven globális emergens enterprenőr, eldugtam ide a linket.

Apróvackok

Kislinkek a nagyvilágból rovatunkban volt harangozó, tücsökciripelő ébresztőóra app. Illetve szívből jövő vallomás tőlem arról, hogy felkelni nem jó, és fejben osztani meg lehet tanulni alva is.

Aztán lehet pénzt adni szimpatikus művészeknek, hogy találjanak nekünk betű alakú házakat műholdképeken.

Végül pedig a levegővel működő esernyőt úgy megkickstarterezték, hogy ha nem vigyázunk, akkor termék lesz belőle.

#062. Sáling Gergő adás

Föld-Hold szélessáv, hétszemélyes űrbusz, kommentkása és Facebook gyerekkel, csakazértis WWDC, a Motorola és a nemzeti érzés, Girls Who Code, Google Who Glass, Kickstarter-átverések, PSP-búcsú és az önszerveződő robotbútor-nonszensz, valamint egy gördeszka és egy kocka-társas.

Valamint a részletek… egy egészen kicsit később.

A Holdon olyan szélessáv van, hogy olyan, még a Földön sem lehet találni. (Ez azért nem nagy szó, próbáljon bárki netet rendelni Óbudán.) Ráadásul lézerrel csinálják. Csak meg ne olvassza a sajtot.

http://www.hwsw.hu/hirek/52342/internet-hold-nasa-mit-lezer-szelessav.html

Minden felesleges lelkezndezés helyett: így néz ki a Dragon V2 űrkabin.

Nem eszik olyan forrón a kommentkását. De persze annyi más helyen el lehet ezt cseszni. Lásd a címünket.

A Facebook a 13 alatti gyerekek kitiltása helyett kitalálna egy olyan módszert, ahogy ők is fent lehetnek.

Micsinálazapple

WWDC volt a héten: ezeket mutatták be.

Vannak dolgok, amik tetszettek, de már megint nem volt forradalom. Aki beköltözött Apple világába annak kicsit jobb lesz az élete. Már ha az életminőséget egyáltalán befolyásolják ezek a dolgok. Mit gondoltok?

Sajátélmény

Bezár a Morotola amerikai gyára - nem jött be a “hazai termék”. Pedig mi annyira szeretjük. Mondjuk nem azért, mert amerikai termék.

Gáspár elmondta, hogy tinilányokat fog programozni tanítani a Skool keretében. És azt is, hogy beszélt Ashley Gavinnel, aki a Girls Who Code aktivistája. Az egyész egy raklap kérdést felvet, de legalább ad pár választ is.

Ferenc kipróbálta a Google Glasst. Elmesélte.

Jövőszag

Az AntVR nyílt forráskódú Oculus-kihívóról például azért beszéltünk, mert van rajta retesz. Így egyszerre lehe tkinézni az ablakon és pizzát enni. Emellett meg lubickolni a virtuális realitásban.

antvr

A Solar Freaking Roadway nem annyira megvalósítható, mint amennyire az 1,8 millió dollárt összedobó emberek szeretnék.

De legalább az ekönyvkölcsönzős tapéta valósággá válhat.

Könnyes szemmel - én tényleg egészen sokáig szerettem volna olyat - elbúcsúztunk a Sony Playstation Portable-től.

Ennek csinálok egy külön közcímet, mert annyira menő

Többet itt lehet olvasni a Roombotokról.

És végül egy kis Kickstarter

Elektromos gördeszka, ami teljesen ki van találva. Szinte szeretnénk ilyet.

És van szoftverfejlesztős társasjáték is.

#058. Nógrádi sós sáska adás

Globális jóreggelt-rádió, Kerbal forevör, Wonut és Tücsinacsosz, az ötven éves Basic és a locsogó Cobol, kézműves laptop, orosz torrent-player, komcsiul a Google Glassról, Leica luxustégla és Samsung K Zoom,  valamint asztali CNC eszterga, okos rízsfőző és a Tökéletes Pörgettyű Rubin Fejjel.

1961_Chevrolet_Impala_SS_Convertible

Van egy oldal, ahol folyamatosan reggeli rádióműsort lehet hallgatni. Ki tudja milyen a pápua Boros-Bochkor? (És persze kit érdekel?)

Nagyonrövid hírek

  • Akciós volt a Steamen a Kerbal Space Program, de már elmúlt. Most a Humble Bundle-n akciós épp. A Steamen pedig a Kentucky Route Zero. Tanulság: egészen csodálatos játékok akciósak folyton.
  • Kijött a Sir You Are Being Hunted 1.0. A tanulságot lásd fentebb.
  • Van új Firefox, ami teljesen el van találva.
  • Kipróbáltuk a Miuit: csinos, témázható, egészen ügyesen összeszögelt Android. Az kicsit zavaró, hogy félig még kínaiul van. Viszont a felhasználói élmény már nem kínaias. * Továbbmentünk a 180 grammos LP leleplezésével. A következő adásban is lesz viniles hír.
  • A szokásos valaki lopott valami hisztit van az Oculus Rift körül. Ez most még a szokásosnál is gusztustalanabb.
  • Tudja a Google Now, hogy hol parkoltál. Kábé. Ha nem parkolóházban. A megoldás tökéletes, csak a világon kell még kicsit csiszolni.

Nem elég gyakran jelentkező gasztrorovat

Wonut. Mindent elmondtunk. Ki tudjátok ti ezt legózni.

640px-Chingrit_thot

A jövő bélszíne a szöcske. Meg a kukoricája is a szöcske. És tudjátok miből lesz a kenyér? És a sör? Minden minden szöcskéből. Soylent Green is the szöcske!

A jövő jövője

Még kisebb, még kecsesebb 3D-nyomtatós tollat ígérnek itt nekünk.

Bajban van-e a Foursquare? Vagy megjött az esze. Asszem ebben nem jutottunk dűlőre.

Ötven éves a BASIC. Az adásban az egyetlen BASIC programról is volt szó, amit meg tudok írni. Feri meg kamingautolt programozóként.

Arabul kódolni szívás. Ezt egy arab kóder be is mutatta. Továbbá csinált egy őrületesen jól kinéző geometrikus mintát.

Bunny Huang, másik hacker, másik országból, pedig lassan megkickstarterezte a lambériás open laptopját. Szinte vágyunk rá.

Popcorn Time

Megy a harc popcornföldön. A jobb sarokban a Time4Popcorn csapat, a bal sarokban a Get-Popcorn csapat. Közben pedig az oroszok fejlesztik a trónkövetelőt.

A hét internetes vásárlója az a fickó, aki súlyokat rendelt, de katonai drónt kapott.

Hardver gyorsba’

Van már:

Kütyük

A kevéssé értelmes kütyüs vonalról pedig találtunk új, aluból kimart csodás Leicát. Ami ugyan szexi, de legalább drága. De nem olyan drága, mint a feketefehér fényképezőgépük.

Aztán van teljesen bolond Samsung zoomolós kamerásmobilos kamera.

És annak a bemutatása, hogy egy Mac Próra tényleg rá lehet kötni harmincakárhány eszközt. Legközelebb azt nézzük meg, hogy lehet Bentley-vel szántani.

Végül zen: kickstartírozások és dolgok, amikre tényleg vágyunk

Tökéletes Pörgettyű Rubin Fejjel!

Lilu Dallas Világjegy Panasonic Multicooker mindenfőző.

És asztali CNC. Aki nem szeretne otthon az ebédlőben alut marni, amúgy se jó ember.

#056. Kézműves csehszlovákok adás

Űrprogram-menedzser-játék, macskamedvével menőzik a magyar Mozilla, a freemium dicsősége, új szavunk a verebli, Glass-alázó rovat és ős-GoPro-zás, öblítő-hack, laptop-elysium, csinos útvonaltervezés megbocsátható hibákkal, Feri telefonjai és az elpusztíthatatlan laptop, valamint önjáró nyomtatófej, pattogó robot és az amerikai létreügyi hivatal.

Hamarosan érkezik a napló is.

kerbal-space-program-02-700x412

A hét jelmondata volt: az én spétem hosszabb, mint a tiéd.

Kerbalizálással kezdtünk. A játék erre van, minden más meg másodlagos. Majd szóljatok, ha ki kell titeket feszegetni a Lagrange-pontból, vagy egy hajónk ami tuti odaér. Talán. Kis szerencsével. De tuti, hogy hajó!

Aztán volt ijesztegetés: a meteorok még veszélyesebbek, mint korábban hittük, hogy a meteorok milyen veszélyesek. Persely a sarokban, testvérek. Na jó, ennyire nem átverés. Igazi ex-asztronauták gyűjtenek űrteleszkópra. Amúgy is, szép ez a város, kár lenne, ha egy meteor megkarcolná.

Übercuki

Macskamedvét fogadott örökbe a Mozilla. Ha tartani akarjuk a cukiságfaktort, a következő adásba minimum puffinos hír kell.

A kis appfejlesztőknek jó a Gugli hirdetés, a nagyok keresnek harmadik párti (ez nem egy együttpéemes vicc!) szolgáltatót. Tanulságos azt is megnézni a grafikonon, hogy mit tartanak jövedelmezőnek ezek a fejlesztők.

Verebli, viseltes dolgok, esetleg verbli

A Nike - nem pedig a Sony - kirúgta a Fuelband csapatot. Az a tipp, hogy az Apple súgott nekik, hogy nem kéne tempózni, kistáskák.

A Forbes újságírója szerint a Gugli elcseszte a Glasst. Feri szerint nem, csak türelemmel kell várni. Scoble szerint de. Namost tekintve, hogy Scoble-lal mennyire kínos egyetérteni, most azért belenavigáltuk magunkat egy csapdába, szerelmes brátim.

GoPro 1960-ból Kottkétől.

A modern élet nyűgjei

Beltéri vagy kültéri öblítő? Az új fényforrások egyrészt megváltoztatják a városokat - erről a következő adásban lesz szó - másrészt meg leleplezik az öblítőink kis trükkjeit. Azt nézünk, mint a foltos gót a diszkóban.

Öreg laptop, nem vén laptop! (Nem a fenéket nem.) Kipróbáltuk a Jolicloudot, Lubuntut és a Xubuntut. A Chromium OS-hez viszont nem volt gusztusunk. A két ‘buntu nem rossz tulajdonképpen.

Magyar innováció: az AKG diákcégesdijét tulajdonképpen szeretnénk, de pont egy olyan ötletet habosítanak, ami nagyon üres.

Aminek az anyját lehet szidni

Street View időgép: menő, menő, de nincs elég historikus adat, na.

Végre egy tuti útvonaltervező, a Rome2Rio. Kábé olyan útleírásokat ad, mint az elefántos-hűtős találóskérdés válaszai.

A Google jobban olvassa a captchákat, mint mi, emberek. Asszem ezzel körbe is értünk. Majd ha a gép jobban néz bele az íriszszkennerbe, akkor szóljon.

Amibe bele lehet rúgni

Volt három telónk: OnePlus One, Xiaomi mindenféle és Project Ara.

Tablet, amit még a katonák sem tudnak szétverni. Kerül is ötezer dollárba.

Aztán volt egy tökéletesen értelmetlen mászkálósprinter még. Hogy aztán ne értsünk egyet Gáspárral abban, hogy a Fon hálózati zenecucca menő-e.

Magasra mászik, földre zuhan

A hét szabványügyi testülete az Amerikai Létra Intézet. Nagyratörő terveik vannak.

A másik menőség, amiről kiderült, hogy kicsit avíttas, az pedig az ugrálósrobot. Jön a karácsony, annyit mondok.

Játék

Körbefutós területfoglalós gamifikációs minden játék. Még mindig nem értem miért jó ez, pedig eltelt egy hét az adás óta.