#192. Hestegmítú adás

Szemszúró börtönrádió, tartalomértfizetés reklámnézéssel, karácsonyi üdvözlőlaphiány, teherautóműszerfaltetrisz, rejtett rekeszek, Siri IQ, gravitációs hullám, Aibó-férfigyász, Magyar Rádió stúdiók, vízhatlan Kindle, Oculus Go és főképpen, jó alaposan, a szexuális ragadozás és a #metoo.

Múlt héten még örültünk, hogy a Börtönrádiónak elindult a podcastja, azóta viszont egy eléggé mondvacsinált okra hivatkozva kitiltották őket a börtönökből. Mit ad isten, nem sokkal azután, hogy a fogvatartottak emberi életkörülményeit ellenőrzi Transparency Internationalt is kiebrudalták. Valószínűleg felesleges leírni, mindenki tudja, de a büntetésvégrehajtásnak nem az a célja, hogy ott embereket kínozzanak. Pláne, hogy ezek az emberk 5-10-15 év után kijönnek ismét közénk. Ezért fontos, hogy ember módjára éljenek. A Börtönrádió pedig arra volt jó, hogy értelmes dolgot végezzenek. Fél számmal láttam csak statot, de leszorítja az öngyilkosságok számát. Innentől pedig legalábbis gazemberség ezeket a szervezeteket hátráltatni.

Nyáry Krisztián révén tudjuk, hogy reklámnézésért is lehet ÉS cikket olvasni ingyen. A modell gazdasági oldala nagyon érdekelne, meg később majd az is, hogy milyen érzésként csapódik le a felhasználókban.

Proteinhajtogatás régen és most

Részben magyar csapat, a MMOS, épít játékba fehérjehajtogatás, amivel egyrész puzzle-ket lehet megfejteni, másrészt viszont a játékosok valódi molekulás feladatokat oldhatnak meg. Elvben az emberi kreativitás és térbeli gondolkodás van annyira az ilyen feladatoknál, hogy az erőből megoldjuk géppel iskola mellett legyenek ilyen startupok is.

A proteinhajtogatás egyébként nem új ötlet. Anno a Folding@Home - a SETI@home mintájára - biológiai kutatást automatizált. Egyszer pedig már azt is megénekelték, hogy ha gamereknek fejtörőként adunk egyszerűsítendő molekulákat, az is jó eredményeket hozhat.

Sajátélmény

Ferenc megpróbált olyan appot keresni, amiben fel lehet karácsonyozni egy családi fotót és kimenteni. Talált bénákat, ultrabénákat, szarokat, de egy olyat se, amiből egyszerűen lehet képeslap matériát lementeni. Ahhoz képest, hogy lassan az Abevjavában is van matricahozzáadós mechanika, meglepő ez.

#metoo

Nem azért beszéltünk erről mert minket is zaklattak. Hanem azért, mert a #metoo az utóbbi idők legerősebb dolga az interneten. A Weinstein-üggyel kezdődött, de nagyobb, általánosabb lett. Vannak olyan bántalmazott, zaklatott nők, akik csak a hashtaget írták ki, voltak akik meséltek is a saját esetükről. Az derült ki, amit eddig is sejthetett, aki egy kicsit is figyelt. Nőnek lenni a mindennapokban nem túl jó.

Szó esett arról, hogy mit lehet erre mondani. Kezdésnek korábbi kollégánk Vándor Éva cikke ott van a HVG-ben. Szerintem mindenki jól teszi, ha rákeres a Facebookon a #metoora és elolvassa, mit írtak az ismerősei.

Tetris

A Gaz mérnökei úgy döntöttek, hogy nekik is kell easter egg, ezért a Gazella kisteherautó műszerfalából elő lehet hívni egy Tetrist.

Autótuning kapcsán elég nagy hülyeséget mondtam (én, Ádám). Volt egy remek sztori a Wiredben arról az autószerelőről, aki zárt csempészfiókokat épít a kocsikba. Ez eddig stimmel is, a cikket viszont nem Futaki Attila illusztrálta, ahogy emlékeztem, hanem Paul Pope. Remek illusztrációk és jó cikk, érdemes megnézni. Nagyjából egykorú vele az az anyag, amivel kevertem. Ez az New York Times-ban jelent meg, másról szólt, és Futaki illusztrálta. Szintén jó anyag.

További pasis témák

A Sony új Aibókat dob piacra, MI-s okosjószágok lesznek. A Meti kérdése: emlékeznek-e arra, hogy a nagyon ostoba Aibókat is szívbéli mély szeretettel szerették a gazdáik, és megnyilvánul-e ez a tudás a szervízhálózat felépítésében, az alkatrészutánpótlásban, szoftverfrissítésekben.

Megmérték a digitális asszisztensek IQ-ját, és az jött ki, hogy ostobenkók. Ebben annyi a téma, hogy csak na. Egyrészt lehet arról beszélni, hogy a legtöbb asszisztens nő, miért van ez vajon? (Erről korábban volt is szó.) Aztán téma lehet az, hogy hogy mi az intelligencia? (Edwin G. Boring szerint "intelligencia az, amit az intelligenciatesztek mérnek", de ezt 1923-ban mondta, az rég volt.) Végül pedig azt is fel lehet tenni, hogy mi a fenét mértek meg, ha az intelligencietesztek egy része logikai jellegű, más részükben van verbális feladatsor is?

Újra gyilkolt az AlphaGo, egy öntanuló verzió megvert azt a változatot, ami emberektől tanult.

Kiss László csillagász írt közérthető és jó csillagászati cikket az Indexre.

Kütyü

Bontják a Bródy utcai rádióstúdiót: itt lehet nosztalgiázni.

Az Amazon végre kiadott egy vízállói Kindle-t. Igaz Odyssey, azaz a legdrágább típus, de egy fontos lépés ez a jó irányba.

És jön az Oculus Go, ami egy önálló VR-eszköz, de semmit sem tudunk arról, mi van benne, hogyan működik, eszik-e vagy isszák.

#159. Parton állunk adás

Népszerűsködés, városi madarak, KGST autók vizuális tuningja, villanybubi, elektromos autó, Uber-bérlet, jegyüzés robotok és bitang nagy épületek. A végén azért volt némi kütyü is, például Sony walkmanek.

sony walkman

Múlt héten elindítottuk a Patreon kampányunkat, az összes felállított cél teljesült egy hét alatt. Egyrészt jövünk nektek egy nagy köszivel - itt van rá az oldal -, másrészt már tudom, mit csesztem el a kampány összerakásakor. :) Többek között erről is fogunk beszélni jövő héten a Független Médiaközpontban tartott podcast workshopunkon. Ne féljetek, beszámolunk róla, meg arról is, hogy kit kell még hallgatni.

Lényeges kitérő: madarak

Szó esett a seregélyről, nagy kedvencünkről, a városban királyul otthon lévő szarkáról. És beszéltünk arról a madárról, ami profi hangutánzó, ez viszont nem szarka, hanem a szajkó. A madarak minden szimpátiánkat megérdemlik - a szarkák azon túl is, de elfogult vagyok - rakjatok ki madáretetőt!

sroka_pica_pica_ii

Blackfriday

Nem voltunk nagyon elégedettek a hazai akciókkal. Aki épp most rendez be egy lakást, az spórolhatott pár tízezret, de olyan hű-de-nagy akciók nem voltak. (Amiből igen, abból maréknyi példányért ölte egymást a nép, az istenadta.)

Hallgatóink mondják

Bence írja, hogy a nyolcvanasokban Németországban az ADAC-ajánlásban vagy a helyi kreszben is benne volt a sárga mezőben három fekete pöttyös siket matrica. Édesapja kapott is ilyen matricát, de mivel mindig magyarázni kellett a rendőrnek, gyorsan megszabadult tőle.

Ugyanő idézte fel a KGST-tuning olyan fontos elemeit, mint a CSAO-matrica vagy a zöld figura a hátsó szélvédőn. Mindig szerettem volna átlátszó plexi váltógombos Skodát - merthogy az ember Skodával jár, nem volt kérdés - a családba, de csak unalmas fekete műanyag gombos jutott.

5037312118_9bb16a7234_b

Innen elverekedtük magunkat a VW Beetle-hez és a Nissan Figaróhoz, ami igazán csinos kisautó volt.

És ha már autó, elindult a Greengo nevű bérelhető villanyautó szolgáltatás a székesfővárosban, ami olyan mint a Bubi, csak nem esik a sofőrre az eső.

A nagy európai cégek gyorstöltő hálózatot kezdenek kiépíteni. A fentebb dicsért Nissan pedig maszatol, hogy mennyibe is kerül az e-autója. (Sokba!)

Aztán van még olyan is, hogy New Yorkban van már Uber bérlet, ami olcsóbb, mint a helyi BKV. Legalább annyi kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol.

Lin-Manuel Miranda megnyerte a körét, New Yorkban betiltották a jegyüzér robotokat. Megold-e ez bármit? Az a tippünk, hogy nem, de majd meglátjuk.

Levéltár

Így nézett ki építés közben a NORAD, az észak-amerikai légvédelem Cheyenne-hegybe épített bázisa.

Így pedig Csernobil új szarkofágja. Az épület minden jellemzője mentén lenyűgöző, például beférne alá a Parlament, alig lógna ki a végén.

Kínának is vannak tervei a csernobili zónában. Áramot termelne ott szolárpanelekkel.

Kütyü

A Verge Tokyo thrift rovata eleve nagyon ügyes dolog, de most egy olyan galériát raktak össze a Sony különböző ipari dizájn ötleteiből, szép, de korlátosan sikeres termékeiből, hogy az ember könnye elcsöppen.

Van új rádiós app, a 60db, ami programmingot hazudik podkasztokból úgy, hogy az ízlésünket veszi alapul. Lehet hangot fotosopolni. És van egy okosított mp3-jellegű szabvány is. A Google pedig felokosítja a vacak felbontású képeket.

(Fotó: Martijn van Exel CC-BY-SA, Wikimedia Commons, Mic CC-BY)

#094. Zsűlölet adás

Feri gyalázhatnékkal érkezett, így aztán szánkra vettük az audiofil SD-kártyát, a mensesnaptárakat, a Pebble Time-ot, a netsemlegességgel packázó Google-t, a vevőikre nem hallgató cégeket, a Samsungot, a Magicet és a Meccanót. Nem mindet utáltuk, viszont a tehénszülésszenzort és az indukciós merülőforralót szerettük nagyon.

Mindennek előtte Ferenc, az öreg csávó, tudjátok, magyarázza az adáscímet ezzel az embeddel.

És most vissza a programhoz.

ur

Még az elcseszett űrfotók is remekek. A többit a Sploidon lehet megnézni, isten tartsa meg őket.

Aztán volt Lenny Krawitz farzsebében koptatott kézműves Leica. Jó sokért persze, de ettől még menő.

A hét terméke és mondata viszont a Sony szájából esett ki. A poén kedvéért idézzük is:

“We aren’t that sure about the product’s potential demand, but we thought some among people who are committed to great sound quality would want it.”

A mondás az audiofil SD-kártyáról szól.

És itt jött a vita…

…arról, hogy a menstruációs naptár appokkal mi a probléma, van-e és úgy általában miért lenne jobb egy diverzebb IT-ipar. Ez a cikk volt a botránykő, és igen, tudjuk, hogy három férfi beszélte végig a témát, ez legalábbis vicces.

Jurassic blokk

*Ez adásban nem volt, de a Pebble Time hír elé kell valami. A választék:

OMG OMG tejóisten blokk

A Pebble kirakta Kickstarterre a legújabb okosóráit és felrobbant a net. Őrületesen piszoksok pénz folyt be. Most járnak 9 milliónál és hol van még a hónap vége.

pebble1

A Google és a Facebook megtalálta a módszert, ahogy nem kell szeretniük a netsemlegességet. Na erről is vitatkoztunk egy jót. Mi, a társadalom.

Állnak a férfiak blokk

Úgy elszaladt az idő, hogy a milyen jó lesz a jövő cikket gyakorlatilag csak egy mondat erejéig említettük. Azért olvassátok el, mert érdekel, mit gondoltok.

Rozsdás vasszagúak blokk

Az Nvidia úgy visszakozott, mint a kisangyal. Az emberek elkezdték verni az asztalt, hogy lehessen túlhúzni a mobil GPU-kat és ők is belátták, hogy ez egy valid igény. Ilyen is van.

A Samsung megcsinálta Ferencnek az álomfényképezőgépet, de ő ennek nem örül, mert nem hisz a Samsungban.

Medzsik blokk

Feltalálták az SMS-ben megszólítható személyi inast. Magic a szolgáltatás neve, és csak Amerikában működik. Pedig amúgy rendelnénk száz szál La France rózsát a babánknak.

Közben dizájndíjas lehet a tehénszülésjelző internet of things eszköz.

És hát lassan rendelhető lesz a merülőforraló 2.0, a Miito is, ami csak annyi vizet melegít, amennyit kell.

#090. Közösségi gyengénlátás adás

Űrtortilla, szegényinternet és a krikett, cyberkultúra-szeminárium és hétköznapi úttaposás a Pinteresten, emlékmentés fényképen és kölcsönlátás telefonnal, tengerparti Nazca-rajzolás robottal, rágóméretű billentyűzet és a lyuk a csőben.

virgingalactic_launcherone02-lg

Richard Branson fogja felvinni a LauncherOne rakétáival a WorldOne kis műholdjait, amik internetet fognak szórni a szegény embereknek, akiknek eddig nem szórt senki internetet.

Itt aztán szóba került a krikett és ami még viccesebb, az elefántospóló. Ennyire kolonialista cucc nincs még egy.

Jövő héten jön egy aszteroida, ami a Föld közelében fog elhaladni. A közelség azt jelenti, hogy háromszor olyan messze, mint a Hold.

És végül az űr jóhíre: az űrhajósok nem morzsálódó tortilát esznek, mondjuk Taco Belleset.

Nagybetűs tartalom rovat

A Molleindustria embere, Paolo Pedercini órát tart a Carnegie Mellonon. Olyan internetes kultúra óra, amire még akkor is bejárnánk, ha fizetni kellene érte. És reggel lenne.

Tavalyi cikk a Nőklapjacafén a Pinterestről, az ötletadásról és a kreativitásról. Tök jól meg van írva, és megmutatja, hogy találja meg a gibsoni utca a maga hasznát a dolgokban.

Az Amazon közben beszáll a filmiparba, az egyik sorozatának pedig megnyerte Woody Allent.

Most légy okos: fényképek és évkönyvek

Az aktuális nagy téma az volt - ehhez linkek nem annyira vannak, a kommenteknek viszont örülünk - hogy mit csinál az ember a fotóival, amik nem egyszerhasználatosak.

Magyarázzuk a címünket rovat

Kölcsöadhatjuk a szemünket egy gyengénlátónak a BeMyEyes projekttel.

A Charlie Hebdo elleni terrorakció után elkezdődött az a rész, amikor a kémek még nagyobb hatáskört kérnek. Ja, meg van sonys lábjegyzet is.

Robot rovat

Ferenc nem nagyon értette, hogy miért csinálnak ember formájú robotokat az emberek úgy általában. De azért a tény, hogy a Google által felvásárolt Boston Dynamics Atlas nevű gépe még menőbb lett nem hagyta érintetlenül. De azért szóbakerült a markolóvezető rovot is, ami tök nem tűnik embernek.

Amit viszont egy emberként szerettünk az a Disney homokba rajzolós robotja.

Kütyü rovat

Van Yotaphone teszt - sajnos még mindig 699 euró - és nagyon szerette a TechCrunch a készüléket. Ezért erről álmodozunk, ahelyett, hogy a sokkal spártaibb einkes telefonhátlapot megbeszéltük volna.

Ferenc rágóméretű okostelefonbillentyűzetet szeretne. Lásd a fenti képet. Egyelőre még nincs rágóárban sajna.

A hét kérdése pedig, hogy ezek az emberek a szuper töltőkábelükkel a lyukat találták-e fel a csőben.

#087. Boldog beigli adás

Mirha- és tömjénhatározó, Fantomas-nő és Spotify-előfizetés, egy fő Marissa védelmében, menekülés a populárból, smartság és IoT, talán-BÚÉK vagy mégsem.

playmobil_5589_three_wise_men_2

Boldog új évet!44!4 - ja nem, ennyire még nem késtem el az amúgy tényleg elkésett adásnaplóval. Szerencsém, hogy ez az adás úgyse linkekről szólt. Nagyrészt. Úgy rémlik. Sziasztok, Kelt vagyok.

Év végén mindenki év meg önértékel, trendeket vázol fel, múltbéli jóslatoka revideál. Na ennek mi se tudtunk teljesen ellenállni.

Azzal kezdődött, hogy a Frog 2014-es jóslatait megnéztük. Azért érdekes ez, mert Frogék eléggé ott vannak. Ráadásul ez az iroda, amelyik a klasszikus Macek formavilágáért - köztük a Quadra 700-ért, ami az egyik legszebb bézs gép evör.

Aztán összegyűjtöttünk egy raklap linket, amik így nem kerültek szerintem kibeszélésre, de kisötösért elolvashatjátok.

És innen jöttünk mi. Kábé.

Például ez volt az az év, amikor mindenkit feltörtek az USB-től a Sony-ig. (Felsorolás jelleggel: Backoff, Heartbleed, Shellshock, Poodle, Celebgate, Gamergate.) Ezt igazából évről évre elmondhatjuk, egyedül a törések jellege változik. 2007-ben a TJMaxx ügyben bankkártyákra utaztak, a celebgate meztelen fotókról szólt - meg arról, hogy Jennifer Lawrence mekkora hőse az évnek - a Sony meg a jóisten tudja miről, mert mást mondanak az IT-secesek és mást a politikusok.

Aztán volt egy rohadtul erős éve a Teslának, ami amúgy is egy izgalmas cég. Szabadon felhasználhatóvá tették például a szabadalmaik egy jó részét. Nade ami miatt előkerült, hogy jövőre jön a tuningcsomag a Roadsterhez, mert támadt pár jó ötletük. Jobb aerodinamika, jobb aksi, jobb fékek, új akku: 400 mérföldet megy majd egy töltéssel. Ja, és a jövőben az autóknak verziószáma is lesz.

A kedvenc halódó techcégeink túlélték az évet. A Kodak most épp fényképezős okostelefont akar gyártani, a Blackberry újra kiadta azt a mobilját, amit öt éve se vettünk meg, a Yahoo pedig csinál valamit, de még nincs sok látszatja. Utóbbin amúgy vitatkoztunk is, hogy mennyi idő megfordítani a csatahajót. A részvényesek egy része például nem boldog.

Megszakítjuk műsorunkat, hogy az egyik kedvenc részem berakjam egy amúgy pocsék filmből

Aztán volt olyan, hogy a kóder éve. Mindenki mindenkit kódolni akart tanítani.

<

p>Volt olyan, hogy az early access éve. Jó, de még fejlesztett játékokhoz lehet hozzájutni, illetve drága játékok is félkészen jelennek meg. Most kell befektetni lámpavasba.

Gáspárnak a zsákutcából való kifarolás éve volt. Szembejött a meatspaces, a tildeclub, a tinyletteres hírlevelek, Edna Piranha Big Boring Systemje.

Ferinek a fizetős tartalom éve volt: lett nekünk zenénk nagyjából az összes szolgáltatótól, várjuk, hogy legyen videó is.

És vannak még olyan buzzwordjeink, amik mögött úgy tűnik, hogy van technológia, de még nem igazán találták ki, mire való: internet of things, wearable, big data. Ha mást nem, azt tudni fogja, hogy a hűtőnk jobban beledumáljon az életünkbe, mint az anyánk.

Én még bedobtam egy IKEA Klockis órát - amiről kiderült, hogy nem új - ellenben az év egyik érdekes gondolatára példa: mit lehet azokból az alkatrészekből építeni, amit az ipar olcsóvá tett?

Valahogy így. Jövőre folytatjuk.

#086. Térképszoknya adás

Felszállt az Orion, pukiszag a Marson, lecserélnénk Ada Lovelace-t, Concorde-ban ülni, EU vs. Google News, EU vs. Uber, Sony-hack, elpusztíthatatlan PirateBay, pornó a Vatikánban, P2P böngésző, térképszoknya és térképpohár, végre butaórák, nekirugaszkodó vállalkozás, macskalézer, Magic Leap, Y2K, kecskekürtbögre, YotaPhone 2.

Színes szélesvásznú adásnapló következik, bár semmi olyat nem tudok mondani, ami annyira megdöbbentő lenne, mint a fenti kép. Sziasztok, Kelt vagyok.

A NASA sikeres Orion tesztjéről egy csomó ok miatt beszéltünk. Messze jutott el, sikeres volt, a jövőben vihet embereket, és egy olyan presskitet adtak ki hozzá, amiből még talán Kerbálban is meg lehet építeni a rakétát. Apropó Kerbal, alfából bétába váltott, benne van minden, amit terveztek.

Tudtátok, hogy nő volt az Apollo-program vezető szoftvermérnöke? Ugye, hogy nem. A név, amit meg kell jegyezni: Margaret Hamilton. A róla szóló cikk már csak azért is jó, mert ott áll annyi kinyomtatott kód mellett, ami bárkit agyonütne. Megette a fene az egészet, átlopom én ide is a képet, annyira menő.

Margaret_Hamilton

A Meti írott kiadásának olvasói számára iderakott extra tartalom: ezek az idős hölgyek meg kódot törtek.

Gáspár ült Concorde-on, aminek kapcsán volt még szó a Konkordszkijről, az A-12-ről, és arról, hogy Mobotu Sese Seko afrikai diktátor is Concorde-dal szeretett bevásárolni menni Párizsba.

Ezzel szemben ma már egy csomó dolgot nem lehet venni. Például Concorde-jegyet, de ha az ember orosz, akkor Apple cuccokat se.

A politikusok hülyék blokk

Zsákutcába manőverezte magát a spanyol sajtó. Átnyomtak egy törvényt, hogy a Google ugyan fizessen már a Google Newsra átvett cikkekért, a Google pedig cserébe bezárta a szolgáltatást. Az olvasók szívnak, az újságok méginkább, a Google igazából nem. Ezt a németek is eljátszották, de ott legalább volt kiskapu. Na ezt hagyták ki a spanyolok a saját törvényükből.

Aztán innen eljutottunk oda, hogy a franciák az Ubert tiltanák be, Juncker pedig azért kerülhet szamárpadba, mert mielőtt az egységes Európát vezette volna, a mégegységesebb Luxemburgból csinált adóparadicsomot. Nem egyszerű ez az EU meg a politika.

Kalóz blokk

A Sonyt sziniszanaszéjjel törték az elmúlt hetekben. Vagy az van a hátterében, hogy Észak-Korea nagyon nem akarja moziban látni a The Interview című Rogen-Franco filmet, vagy a fene tudja. Mindkettő mellett szólnak érvek. Ami biztos, hogy doksik, levelezések, fizetési listák tömkelege, valamint a kínosnál néhánnyal több kiadatlan film is kikerült a cégtől. A hackerek több száz terabájtnyi adattal hencegtek.

Emellett persze a Sony az a cég, ami amellett, hogy bámulatos termékekkel rendelkezik/rendelkezett, nem a barátunk. A rootkit ügy nagyon tegnap volt. És hát van még ott, ahonnan az jött.

Közben szóba került a Vatikán is, meg a magyar pornóstatisztika.

Illetve Feri hozta a bittorrent böngészőt, amit nem értünk, de izgalmasnak tartunk. Onnan meg egy ugrás volt a federated wiki alapú internet.

Térkép blokk

Fajsúlyos témák után menő. Openstreetmapes térképes póló és szoknya. A cég neve: Monochome. Nyugodtan taboljatok el a tervezőbe, mi is játszottunk vele egy jó tíz percet.

image1216001

Ez már nem ér ide karácsonyra, de azért szeretni még lehet. Nagyjából ez igaz a Wired karácsonyi listájának szereplőire is.

Aztán a térképes vonalról van még piáspohár, amit tulajdonképpen nagyon szeretnék, de a pohár árából egészen sokáig lehet inni.

És a komolyság feloldása végett a robot, aki még az ikeás leülőrobotnál is jobban unatkozhat. Gombokat tesztel.

Hányazóra vekkerúr blokk

Okos, de ostobaságot csináló óra: Spritz Uno Egy egészen kicsit sem okos és hát órának is csak nehezen nevezhető, ellenben menő szerkó: Nomos Sundial Határozottan buta, cserébe microdrive-ból készülő óra: HDDWatches

sonnenuhr_raum1(1)

Startup, úgyis mint nekirugaszkodó vállalkozás

Mint mindenki, mi is kinevettük az év, a Manyszi által megválasztott szavát, a startupot jelentő nekirugaszkodó vállalkozást. Nincs az az isten, hogy ezt bárki használja. Ugorható prédikáció: a nyelvet nem szakállas emberek találják ki, hanem a beszélők alakítják valamilyenné.

Néztünk hardverstartup-generátor kártyacsomagot, ami ugyan drága, de szívesen játszanánk vele.

Macskaszopató lézerjátékot, ami kívülről nézve tök vicces, de valójában frusztrálja szegény macskát, hogy nem tudja elkapni a lézert. Ha eddig csináltátok, itt az alkalom abbahagyni.

Valamint a világ legsemmitmondóbb startupját - a név: Magic Leap - amiben viszont Neal Stephenson a cheerleader.

Az életet megváltoztató dolgok rovat

Végül pedi volt még Y2K-könyvtár, Goat mug kávékürt és a YotaPhone 2 amit most teljesen random rubelárfolyamon lehet megvenni.