#359. Gépágyú és ülésfűtés adás

BMW Z3 csomagtartóba épített gépfegyver, orosz tankok és a csúcstechnika ígérete, húszezres Air-kiegészítő vagy ezerforintos átalakító, Shackleton hajója, MetMo Driver és Grip, Descript.com, Final Countdown, digitális firkálás, DIY hanyattegér, orosz űrhajók helyett a SpaceX sárkány, extra billentyűzet Zoomhoz, Kickstarter-óra, megszűnik a Coub.

Csak az nem hibázik, aki nem podcastol. Továbbá ahol mp3-at vágnak, ott hullik a bitforgács. Így eshetett meg, hogy Z3-nak néztük (ami egy kívánatos BMW) azt a hatos BMW kabriót, amibe egy NSZV nehézgéppuskát szereltek bele Ukrajnában. Ha önnek már van hatos BMW-je, akkor a másik alkatrészt egy T-72-esről kell lelopni, szögvas meg van a Praktikerben.

https://twitter.com/UAWeapons/status/1503365400939147273

Persze megjelentek az igazibb technicalok is. Ukrán oldalon egy L200-asra szerelt gépfegyverrel fotózkodtak. Az oroszoknál nem rémlik a kocsi, ellenben ott a katonai hatalmi státusz süllyed el, hiszen technicallel nem a világ vezető államai szoktak harcolni, hanem a helyi bozótharcosok.

MacBook Air

Ferenc vett laptopot. Egy darabig filozofált azon is, hogy vesz hozzá egy dokkot, hogy ne két USB-C porttal próbáljon megoldani mindent. Végül azonban egy USB-A-ra átalakító dongle lett a megoldás. Költséghatékonyabb, az biztos.

Pedig milyen szép dokkok vannak. Itt van ez az 500 dolláros például, amire mindent rá lehet kötni, ráadásul még van benne valami 2 terabájt merevlemez is. És ha ez nem lenne elég, a nagy testvérében 16 terabájt van, igaz az cserébe atom drága is.

Shacklewhat?!

Megtalálták Ernest Shackleton sarkkutató elsüllyedt hajóját az Endurance-t. Remek állapotban van, a hideg víz gyönyörűen egyben hagyta. Pedig már száznál is több éve a tenger fenekén pihen.

Az elsüllyedés érdekessége, hogy a legénység túlélte. Ehajóztak egy jégtáblával majd a kimentett mentőcsónakokkal egy szigetre, ahonnan Shackleton egy megerősített mentőcsónakkal tovább utazott egy 720 mérföldnyire fekvő bálnavadász kolónia felé. Ott még túrázott egyet a csapat, mert a sziget rossz oldalán kötöttek ki. Majd tarháltak két hajót és kimentették az expedíció itt-ott széthagyott részeit.

Történelmi emlék, de máshogy a Metmo Driver csavarhúzó. Amiről persze eszünkbe jutott az is, hogy lehet addig kellene amerikánert venni, amíg nem jön divatba. A Metmo amúgy csodás, retrós, igazából még az életben is meg lehet találni a helyét, nem mintha nem lenne minden fiókunkban legalább egy csavarhúzó így is. (Ők gyártották korábban a Metmo Gripet is!)

Okosodik a gép

Kálmán ajánlotta a Descriptet, amivel nagyon egyszerűen lehetne videót szerkeszteni, ha angolul beszélnénk. Így egyelőre csak egy jó minőségű, a hangzóanyagból leiratot készítő cucc. Arra is szokott szükség lenni. Kelt ebben a szerepben az Alrite-ot látja szívesen.

Kaptunk egy csomó remek visszajelzést, hogy Ferenc mivel rajzoljon. Ajánlotta rajzolni tényleg tudó grafikus hallgatónk a legolcsóbb LCD palatáblát, de elhangzott ötletként a Rocketbook notesz is.

Rövidhírek

Rövid leszek és visszafogott: még mindig nagyon remek a Végső visszaszámlálás film.

Lejött az ISS-ről az előző krú, lehozták őket az oroszok. A felmenő új legénységről is beszélünk majd a következő adásban.

Megszűnik a Coub, ami szomorú. És elkezd seggfej lenni a felhasználóival a Vimeo, ami szintén az.

USB

Engeddelahajam rovatot tartottunk: voltak szereldmagad hanyattegerek, Zoom billentyűk USB-madzagon, aztán stream hangkeverő és hozzá csatlakozó egyéb jószágok a Razertől. És megjelentek a filléres köhögőgombok és hangerő tekerentyűk is.

Kickstarteren találtunk a régi Pulsar órákat idéző Yema órát. Csinos, drága, nem kéne. De csinos!

#245. Elprivatizált adás

Ki játssza Keltet Hollywoodban, ha már vett laptopot? Mekkora egy Szojuzban a RAM? Ha egy elnökjelölt darabolni akar, akkor hazudik-e Zuck? Mit mond Hédinke a 13-as cikkelyről? Jó lenne-e a Nemzeti Dohányboltban pornókártyát venni? Megússza-e az Uber önvezető autója a gázolást, és fog-e Ferenc telefont dokkolni?

Nagy kérdés, hogy Ferencet jól játszaná-e Scarlett Johansson az egyelőre még nem készülő Meti Heteor - The Movie-ban. (Utána lesz Meti on Ice és lovasszínház is!) De ha már innen indultunk, magunkat is meglepve, akkor szóba hoztuk a Here Comes The Boom című filmet, amiben Kevin James nagyon nagy maflásokat visel el, hogy megmentse az iskolát, amiben dolgozik.

Kelt laptopot cserélt, aminek a kapcsán elbeszélgettünk arról, hogy használt üzleti gép vagy új nem üzleti, meg hogy érezni-e öt-hat évnyi korkülönbséget két vas között. (Érezni!)

Ferenc közben az űrben jár, Tim Peake asztronauta könyvét (Csillagközi kérdezz felelek) olvassa, amiből meg lehet tudni, hogy odafent milyen az élet. Meg hogy az űrhajósokat felliftező Szojuz űrhajókban kettő darab megabájt memória van (na jó, kettő RAM és kettő ROM), hat megahertzes processzor, és 8,3 kilót nyom ez az egység. És ez már a tuning verzió, mert a régi Szojuzben 200 kilohertzes proci volt, 3*2 kilobájt RAM és 3*16 kilobájt ROM.

Samatha Cristoforetti a Szojuz-szimulátorban (Fotó: Samantha Cristoforetti CC-BY)

Tegyük gyorsan hozzá, tudjátok mivel van tele a Nemzetközi Űrállomás? Hát Thinkpadekkel.

(Fotó: NASA)

Innen még elkanyarodtunk kicsit az opensource hírszerzés felé, és arra, hogy azért a kínai fegyveriparról remek információforrás Henri Kenhmann. Meg hogy szaturációs búvárnak - ők vannak a felszínen is nyomás alatt lévő kamrában - lenni sem leányálom sem pedig májusi eső.

Esett némi szó arról is, hogy a jövő fegyverei vajon az autonóm drónrajok lesznek-e, ahogy azt most gondolni illik. Vagy úgy veszélyforrás ez a technológia, ahogy a deepfake politikusvideó volt. Tudniillik, meg lehet csinálni, de vannak egyszerűbb, kevéssé flikflakkos eszközök ugyanarra.

Mark Zucker-berg aaaaztüzente

Mark Zuckerberg hosszas posztban magyarázta el, hogy merre megy szerinte a világ az interneten. Olyan meglátásokat fogalmazott meg, hogy az end-to-end titkosítás a csetprogramokban fontos, a Facebook három üzenetküldésre alkalmas szolgáltatását egyszer össze kell terelni egy akolba, és az eltűnő üzenetek támogatása is lényeges. Emellett a nyílt megosztás helyett a kis közösségeknek szóló posztoké a jövő.

Zuck állításairól nem nagyon volt értelme vitatkozni, nagyjából egyetértettünk vele. Az viszont, hogy a Whatsapp, Messenger és Instagram üzenetküldők átjárhatóvá tétele az olyan federalizált üzenőrendszer-e, mint amilyet Kelt vissza szokott sírni, vagy csak egy nagyobb, más színűre festett siló, már lehetett. Meg azon is, hogy mennyire lényeges a fenti megmondások kapcsán az, hogy azt Mark Zuckerberg mondja, akinek privacy ügyben azt se hisszük el, ha kérdez. Volt asztalverés, magukfajtázás és magunkfajtázás, majdnem szerveztünk békemenet is.

Ártikül

Közelít a 13-as cikkely szavazása, ami ha átmegy, akkor nagy parasztlengő pofonokat oszthat le az európai tartalomiparnak. Ja igen, ezt ugyanaz az Európai Néppárt tolja, ami Orbán Viktort is olyan sikeresen fogja vissza. A tervezet pár nagyobb médiacég - khm AFP - kivételével mindenki szerint vacak, ideértve a német adatvédelmi biztost is. Szerencsére van egy remek Hédinke videó, ami elmagyarázza az egészet.

Akit érdekel, hogy szavaztak eddig a magyar képviselők, itt a lista.

Brit pornópercek

A britek nem csak azzal tudják felhívni a figyelmet magukra, hogy épp nagy erőkkel csesznek ki önmagukkal Brexitileg. Április elsejével indul a pornóblokkolós, az egész országra kiterjedő megoldás, ami alól vagy érzékeny személyes adatok kiadásával vagy egy újságosnál kapható pornókártya megváltásával lehet kikerülni. Igen, csak úgy lehet majd a neten mezelennőt nézni, ha az ember beírta egy űrlapba az útlevélszámát és szépen kérte, hogy hadd nézhesse. Igen, ez természetesen nem fog működni.

Amiről nem beszéltünk (na jó, csak kicsit)

Nem büntetik meg az Ubert azért, mert gázolt az önvezető autója, ellenben az autó felvigyázó biztonsági sofőrt majd igen. Egyszer utaztam olyan taxiban, ami nem volt önvezető, viszont a sofőr a Blade 3-at nézte tableten. Nem volt megnyugtató.

Ajánlottuk a Sex Education és a Russian Doll sorozatokat a Neflixről. Miután Kelt elmondta, hogy az HBO Go szoftveresen még mindig nem egy leányálom, ellenben szerinte jobb rajta a kínálat.

Ferikütyü a Kickstarteren: olyan dokk, ami automágikusan desktop géppé varázsolja az USB-C csatlakozós telefonokat. A részletek egy kicsit hiányosak, de már tömegek adtak rá pénzt.

#231. Melltartókatapult adás

Black Friday és pulyka, összeálló díjcsomagváltás, űrállomástörténelem, játékkonzol kamasznak és a gaming Univerzális Mentsége, kellenek-e korlátok a telefonozásban, startuposított fazék és a tapsra leeső melltartó.

Black Friday van ismét. Múlt héten is volt, jövő héten meg máshogy fogják hívni. És a legszebb, hogy olyan atomnagy kedvezményeket nem is nagyon kínálnak a hazai boltok. (Mínusz jachtra. Arra van.)

Boldog szülinapot

20 éves a Nemzetközi Űrállomás! Egyrészt el lehet énekelni neki a dalt. Másrészt beszéltünk egy csomót arról, hogy milyen régen vannak az emberiségnek űrállomásai. 1971-től volt fent a Szaljut, 1986-tól a Mir, az amerikaiaknak volt egy Skylabjük, amit egy évig használtak és 1979-ben visszaesett a légkörbe. És hát van az ISS.

Arról is beszéltünk, hogy legalább a Gravityt és a Salyut 7-et érdemes megnézni a témában. Mindkettő játékfilm, de nagyon átélhetővé teszi az űrt.

És ha már így belementünk, akkor Kelt megint lelkendezett az Elite: Dangerous-ről, mert az évnek az a szaka van. A fenti hajó az SV-011 Soványmalac.

Sajátélmény

Ferit az érdekelte, hogy kell-e konzol gyerekeknek vagy bűnt készül ellenük elkövetni. Egyáltalán, milyenek ma a videojátékok? Itt beszélgettünk arról is, hogy meddig érdemes korlátozni, hogy mennyit képernyőzhetnek a gyerekek.

A nemzetközi gyerekjogi nap alkalmából gyerekek írtak az Indexre és a Népszavába. Érdemes elolvasni, hogyan látják a világot.

Startuposítható-e a fazék és akik ezt kitalálták, azok milyen truvájra jöttek rá. Ez lehetett volna sajátélmény is, de Kelt meglepően keveset beszélt öntöttvas serpenyőkről.

Hogyan cseréljünk betétet a csapban. Új kedvencem, a Green Cottage DIY megmutatja.

Kütyü

Szabadalmazták a tapsra leeső melltartót (PDF). Próbáltuk kitalálni, hogy ez mégis hogyan jó. Nem sikerült.

#138. Őrületes megfejtések adása

Lebetonozott óceán, GPS-távolság, Puli-harc, Instant Articles, drónveszély, havibajkütyü, mesterséges intelligencia, Microsoft Captionbot-bakik, kanadai miniszterelnök-megfejtés, Hololens-kicsomagolás, NexDock, tyízer tréjler.

Bíró András hallgatónk - köszi még egyszer! - megírta miért kell a SpaceX-nek a tengerre leszállnia: addig van benya a rakétában. Minden sokkal világosabb!

Ferenc közben rátalált a különböző földkörüli pályákat ábrázoló SVG ábrára (idelinkelem, hátha feltöltve nem működik a mágia), amin meg lehet nézni, mit csinál az a sok jószág felettünk.

Comparison_satellite_navigation_orbits

Vannak ám még ilyen képek, meg adatbázis is az űrszemétről.

scispace115

Illetve ha már úgyis nézelődés a téma, akkor a Stuffin.space a legjobb hely ezt befejezni. Csodás műholdpálya vizualizációs oldal.

Szóba került még, hogy Kim Stanley Robinson 2312 című regénye valahogy passzol ezekhez. És ha már űröztünk, akkor a Magyar Űrkutatási Iroda - Puli csörtét is megemlítettem.

Az istenadta nép szerint túl hamar kezdődik a Tesla 3, igazán elfér egy felragasztott hűtőrács rá. Lehet, hogy vicc, de annak ügyes.

Internet rovat

Jön - azóta meg is jött - Magyarországra a Facebook Instant Articles. A 444 és a 24 elindult vele.

A Chrome kiegészítők közé pedig bekerült a Putin alert, ami az orosz támogatásból működő álhíroldalakra figyelmezteti a netezőt. Ha ez nem közszolgálat, semmi.

Technológia rovat

Drón pattant le utasszállítóról London felett. Aztán lehet, hogy mégse az volt, jött a hír napokkal az adás után. Mindenesetre a világ arrafelé halad, hogy a drónoknak valami szabályozása legyen.

Egy izraeli startupnak - Livia a neve - van ötlete a menstruációs fájdalmak tompítására. Kickstartereznek ezerrel, viszonylag kevés hír van róluk, de ha igazuk van, ezeket az embereket aranyba fogják önteni.

Mesterséges intelligencia

MI-e a Google go-játékosa? Meg intelligens-e? Kezdésnek itt egy jó diasor arról, hogy mit csinált.

Tudjátok mit mondott erről a Macskafogó?

– És sakkozni tud? – Már tízből nyolcszor megverem magam. – És a maradék kettőben? – Akkor többnyire én nyerek.

Volt közben Microsoft Captionbot hír is: egyelőre elég vacakul azonosított képeket, de nem félünk attól, hogy ne tudna fejlődni.

Csodaminiszterelnök és egyéb csodák

Futottunk egy kört akörül, hogy Justin Trudeau, Kanada bezzegminiszterelnöke leiskolázta-e a szemét riportereket vagy legyártott magának egy nagyon ügyes önfényező szituációt. És úgy általában, kell-e tudnia egy döntéshozónak, hogy mi a kvantumszámítástechnika?

Mindenki őrizze meg a nyugalmát, ebben a videóban egy Hololenst csomagolnak ki.

És hát van még moduláris, de végre nem égő módon, technológia: olyan laptop, ami csak akku, billentyűzet meg kijelző, és a telefontól okos, ez a Nexdock.

Tyízer tréjler

Lesz orosz szuperhősfilm, mert unják, hogy ők mindenben a gonoszok.

#131. Gorilla az űrben adás

Gorilla az ISS-en, súlytalan zenészek, hangfelismerő Erika és Docs, design thinking kerekesszékben, rajzolós szövegbevitel, hoverboard, kovácsoltvas serpenyő, Uber, Viber-vadász Telekom, engrizés és lávcsizás, tahóskodás robotokkal és a betiltott furaság.

Videósan induló rádióműsor volt ez. Az egész azzal kezdődött, hogy Scott Kelly gorillának öltözött a nemzetközi űrállomáson:

  Needed a little humor to lighten up a #YearInSpace. Go big, or go home. I think I’ll do both! #SpaceApe Posted by NASA Astronaut Scott Kelly on Tuesday, February 23, 2016

Aztán szóba került a legújabb OK Go klip:

És aztán még volt egy írógép jellegű eszköz is, aminek úgy lehet diktálni, mint a Google Docs-nak:

Dizájn

Remek, de nem rövid cikket olvastunk a Microsoft xboxológiai főemberével, aki azt mondja, hogy minden sokkal jobb lenne a világban, ha a mindenféle hátrányokkal együttélő emberekre terveznénk az eszközeinket. És nem csak nekik lenne jobb - nem mintha ez amúgy nem lenne önmagában érv - hanem tényleg mindenkinek. Olvassátok el.

Aztán Feri a vallomásos líra keretei között elmondta, miért gépel Swype-on. Én meg azt, hogy bejövő mobilhívást fel lehet venni bizonyos telefonokon.

A későn ébredő szabályozó

Az Amazon kitiltja a hoverboardokat miután mindenki vett már egyet, az emberek leszedték a karácsonyfát, stb. Jóreggelt.

Kis kitérő: kézműves kovácsoltvas serpenyő.

Ferenc felháborodik

…rovatunkban az Uberrel foglalkoztunk. Illetve azzal, hogy mennyit lehet csúsztatni egy Uberről szóló cikkben, ésvagy csak a taxispárti vs. uberpárti vita van-e, esetleg el lehet küldeni mindenkit a tarkafaszba. (Szerintem el.)

Mindeközben a közösségi médiában

A Telekom Immmr (három m!) szolgáltatása mindent mindennel összeköt majd és csörögni fog a tablet, ingyen lehet hívni a tévét, sms-t küldünk az okoshűtőről. A Viber és a Messenger torkának az elharapása a cél persze, de lássuk előbb működni.

Vannak új Facebook emodzsik a lájk mellé. Már akinek persze.

Továbbá van új Atlas robot:

Kína pedig betiltotta a túl modern épületeket. Ezek a kínaiak…

china

#116. Összevisszahekkelős adás

Feri Androidot hekkel, Kelt sárkányt ereget, valamint űrtávszerelmi Instagram, kerek Pebble, migránsozás tolltartóval, VW törvényhack, gyerekétkeztetés, adblocking, Concord közösségi felélesztés, mosódolfi és áramüber.

mrrobot

Ferenc népes segítséggel - köszönjük, csak azért nem írom, hogy rokonként szeretünk titeket, mert ismerem a rokonaimat - próbált kínaitabletet okosítani. Van még hová dolgoznia, de értünk már el eredményeket, ahogy a Voga számban van, ami lehet nem is Voga.

Aztán volt űrbulvár a párról, akik annyira távkapcsolatban vannak, hogy egyikük az ISS-en kering a Föld körül, a másikuk meg nem. Őrületesen szar lehet, lássuk be. Próbálják kihozni belőle a legjobbat. Ilyesmiről szól persze a Voices of a distant star is, csak még reménytelenebb.

A BBC-n közben azt lehet hallgatni ahogy olvad a gleccser. Feri meg gyorsan megvádolt engem, hogy hangfetisiszta lennék. Ilyen hülyeségek helyett hallgassatok VLF felvételt a magaslégkörben pattogó villámokról.

Óra blokk

A Pebble kiadott egy kerek órát. Szebb, de bonyolultabb a rendelés, mint korábban. Feri elfogadná, én sem sértődnék meg. Nagyon legalábbis.

Aztán Amerikában van óragate. Ahmed Mohamed ügyében mindenki a legrosszabb arcát mutatja.

Nagylevegő

Az adás felvételekor még csak a Volswagen volt sáros, most már a BMW-t is ferde szemmel méregetik. Más komment szerint okosautót dobtak a piacra.

Ferenc eközben a közétkeztetés csodáiról mesélt, majd felfedeztük a turista sótartót és a banánvédő céleszközt. Illetve szóba került az, hogy a sporkban a kanálban van-e a villa. Ebben a szép titán eszközben nem.

Adblocker

Az Apple adblocker ügyben nagyon sok érdekes posztot lehet olvasni. Hirtelen három, ami szerintünk fontos:

Repülés blokk

Zebegényi sárkányfesztiválon jártam képzeljétek. Minden pillanatában pont annyira jó, mint amilyennek a neve alapján hangzik. És volt velem egy Raspi, NoIR kamerával és egy úgy hackelt Raspian oprendszerrel, hogy fel lehessen rá sshzni. Értékelhető képek még nem lettek, olyan amivel játszhatok lett. Addig is egy fényképezőgéppel csinált fotó.

sarkany-10

Közben nálunk ambíciózusabb emberek a Concorde-ot akarják újra röpképessé tenni. Feri viszont beérné egy MIG-29-es próbarepüléssel, ami hát elég tapló módon van árazva.

Jövő blokk

Ide már csak két linkünk van, a mosdókagylóban is működő Dolfi bugyimosó készülék és a napelem Überje, a Yeloha.

Az adásban emlegetett jegesedő ledekről pedig Deb Chachra hírlevele írt, a Metafoundry.