#390. Életjeladás

Ne bonyolítsuk: a ChatGPT-ről és általában a generatív MI társadalmi hatásairól vitatkoztunk nagy lendülettel. A végén volt még egy kis artisjusozás, de csak cukiság gyanánt.

Mi történt velünk?

Hol dolgoztunk, hol munkát kerestük, ilyesmi. Szóval az élet, ami közismerten rongyos - direkt a Stohl verziót linkelek, remek ebben a szerepben, fent van a teljes YouTube-on - , volt az oka annak, hogy nem készült adás. Ellenben Ferencet lehetett hallgatni a Csúnyarosszmajomban és a Láncreakcióban. Kelt pedig rávette magát - a többiek pedig készek voltak arra - hogy felvegyenek egy új Hármas könyvelést. Nem mintha nélkülünk nem létezne internet persze.

Szóba került az is, hogy a Hármas könyvelés (meg a Budapest Newtech Meetup, ahonnan történelmileg ismerjük egymást) Kiss Gabija közben csodás novellista lett. És hogy vegyétek meg a Gabo novella válogatásait, amit Kleinheincz Csilla és Roboz Gábor szerkeszt.

Itt még esett némi szó a remek Austenland filmről, Jennifer Coolidge-ről, aki annyival több, mint Stifler mamája, hogy az el se lehet zongorázni, sem pedig jégtáncolni. Illetve arról, hogy, ahogy a világ zenéjének durván felét senki nem hallgatja, úgy a podkasztok nagy részének is csak maroknyi epizódja és hallgatója van.

Csetdzsipiti

Nem lesz vége a világnak, ellenben nem, ez nem valami olyan, ami eddig is volt. Ez az a pont, ahol még biztosan egyetértettünk. Aztán jött az, hogy rosszabb vagy jobb szolgáltatást fog-e eredményezni, ha a ChatGPT-t bevezetik. Illetve, hogy értékdöntéseket nem nagyon lehet meghozni statisztikai alapon. Ebből kifolyólag viszont meg kell majd vizsgálni, hogy kinek az érdekeit tartja szem előtt "az MI" például egy hiteligénylésnél. (Zárójel: a Klarna BNPL - azaz vásárolj most, fizesd később - áruhiteleinek egyik jellemzője, hogy vacak hiteleket nagyobb százalékban produkál a növekedés nevében.)

Az viszont kérdés, hogy kell-e minden munkát automatizálni, amit lehet? Illetve hogy miből fogjuk azokat az embereket fizetni, akiknek a munkáját megette a technológia. Itt vitatkoztunk is azon, hogy az alapjövedelem egy neolib/gazdasági jobbos ötlet-e alapvetően vagy lehet-e baloldali. Illetve, hogy a minden embernek ugyanannyi pénzt adunk "azt' oldja meg" az egy megoldás-e vagy egy szépségflastrom?

Apropó Az élet meg mindennek épp most jött ki MI-s adása, ami Ferenc szerint jó. Kelt meg gyorsan betolta, hogy a You're Wrong About adását az Enron-botrányról és az If Books Could Kill podkasztot, aminek a legegyszerűbb belépő része A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek könyv szétcincálása.

Később itt még beszéltünk arról is, hogy ha valami intelligensnek látszik a felületes szemlélő számára, akkor az intelligens-e. Illetve, hogy mit mond Henry Kissinger, köztiszteletben álló háborús bűnös az MI-s fejlesztesekről. Továbbá Lázár János 60 milliós faszlámáiról.

(Forrás: KARD Facebook)

Oda futottunk ki, hogy vannak kérdések, amelyek az MI kapcsán megbeszélendők. Egyszer majd pontosítjuk, hogy melyek ezek. Tekintve, hogy a diszciplínák két átellenes végéről érkezünk ahhoz is fel kell venni majd a fogsorvédőt meg a kesztyűt.

Ablakmosás

Politológiai felvilágosító és vitakörünkben téma volt az Overton ablak mibenléte. Ez nagyjából a társadalom által még tárgyalhatónak tartott, radikális, elfogadott, mainstream, már avíttas, radikális, nem tárgyalható skálát írja le. A trükk az, hogy az ablak mozgatható. Orbánék addig migránsoztak anno, hogy a menekültek ellen sikerült hangolniuk az országot, az például egy nagy ablakmozgatási akció volt.

Emellett szó volt arról is, amire Ferenc a "woke ideológia" kifejezést használta. Illetve arról, hogy az Economist komolyan vehető-e még ha wókozik, illetve hogy lehet-e abszolút kijelentéseket tenni. Na erről még lesz is szó, nehogy belecsússzunk a morális relativizmusba.

Apropó, tudjátok mit mondott Milton Friedman a cégekről?

Cukiság

A Gazdasági Versenhivatalt négy éven át szívatták a közös jogkezelők mindenféle időkéréssel meg "tanárnő a kutya megette a házimat" kifogásokkal. Összesen 1200 napot csúsztattak egy vizsgálatot, ami arra próbált fényt deríteni, hogy a jogkezelők vizsgálják-e hogy a Spotify korában mire kell ráragasztani az üreskazetta díjat jelképező bólogató zsiráfot. Máshogyan megfogalmazva: célszerű-e még az üreshordozó díjjal megterhelni az SD-kártyákat és merevlemezeket.

De hát a ló minden részének van vége, így a vizsgálat is elért a logikus végpontjára. Amelyből kiderült, hogy nem, ezt a melót nem végezték el a jogkezelők. Inkább beszedték a pénzt. A GVH ezt szumma 440 millió forintnyi büntetés kiosztásával honorálta.

#380. Köbös jövő adás

The Playlist, Lou, A könyvelő, Steve Jobs könyv, Spotify könyv és a Facebook könyv, Meta árfolyam és bajbanlevés, Twitter mifenevanitt, elbocsátások a Big Techben, Google AI bejelentések, nempöcsöt rajzolt a repülő, analóg tankszimulátor, karórával a Mariana-árokba, elmúlt a kocsilopás.

Mozirovattal kezdtünk, mert Feri megnézte a Lou-t, amiről Keltnek eszébe jutott A könyvelő, illetve felmerül kérdésként, hogy Anna Kendrick tud-e hihetően mosolyogni. Mármint úgy, mintha nem fognának rá fegyvert. Ezután még ajánlottuk a Spotify születéséről (és jövőjéről) szóló The Playlist című netflixes dokudrámát. És ha már dokudráma, a Steve Jobs-ról szóló, Danny Boyle által rendezett drámát ugye mindenki látta már? Pont annyira jön le benne jó arcnak, mint amennyire Mark Zuckerberg a Steven Levy remek Facebook könyvéből. (Ami meglepő módon le van fordítva magyarra!)

Meta

Mark Zuckerberg valószínűleg aludt már nyugodtabban is, mint mostanában teszi. Egy éve 336 dollárért adtak egy Meta részvényt, a legutóbbi negyedéves jelentésük után ez 95 dollár. Mondhatnánk, hogy az összes tech részvény esett mostanában, és igazunk is lenne. Na de nem ennyit. Zuckerberg nem húzta be időben a féket, isten pénzét elköltötte a metaverzumos ötletére, a piac pedig nem örül neki.

A jelet vette a cég, gyorsan be is jelentettek egy 11 százalékos leépítést. Ezzel visszakúszott 110 dollár felé az árfolyam. Várjuk a folytatást.

Twitter

További ikonikus vezetők rovatunkban: Elon Musk bevonult a Twitterhez és elkezdett rendet csinálni. Ezt leginkább a felsővezetés kirúgásával, 50 százalékos leépítéssel és marhaságok kommunikálásával tette. Ferenc az adás felvételekor még egészen optimista hangot ütött meg, úgyhogy a következő adásban visszatérünk a témára. Ma, az adásnapló írásának napján már azt is megpendítette egy egész céges mítinge, hogy a kártyák között van a csőd is.

Levelet kaptam

A legszebb K.u.K. bürokratikus nyelvet képesek felszedni a magyarokkal magyarul kommunikálni szándékozó multik. Ez a szöveg álljon itt nyelvemlékként:

Hamarosan eltűnik az oldal(aid)ról a klasszikus használati élményre való visszaváltás lehetősége. Az elkövetkező hónapok során az összes oldal átáll az új használati élményre, és a klasszikus élményre való visszaváltás nem lesz elérhető.

Minden más

A Layoffs.fyi-n lehet követni, hogy mely tech cégek építenek le. Egy átlag tíz százalék nagyjából bárhol van, de lehet találni bőven magasabb számokat is. És persze csődöket. Elfogyott az ingyen pénz.

A Google tartott egy MI-s bejelentési eseményt, de annyi kavarás van máshol, hogy lényegében senkit sem érdekelt. Pedig megígérték, hogy ezer nyelvhez készítenek nyelvi modellt. Az nagyon sok.

Az SFGate kritikusa elment egy MI művészeti kiállításra. Szép képeket látott, ötletet viszont nem. Ferenc ugyanígy érezte magát egy emberek által festett képeket bemutató kiállításon. Itt szóba került, hogy Szőke Gábor Miklós önmagukra nagyon hasonlító szobrairól mit kell gondolni, illetve milyen jó cikket írt erről Vincze Barbara a Telexbe.

Katonáéknál

Az amerikai légierő nem faszt rajzolt az égre a latákiai orosz bázis mellett, csak egy arra nagyon hasonlító dolgot. Van ez így.

És ha már analóg szimulátorokról volt szó, akkor szóba hoztuk az Aspen Movie Mapet is.

Végül pedig nem értettük, hogy mi értelme van a Mariana-árok mélyén is működő Rolexnek. Illetve rácsodálkoztunk arra, hogy autó helyett Simsont lopnak Magyarországon.

#354. Sebastian Yettel adás

Yentl, kopasz Pottyondi, mi a luxus, Neil Young, Joe Rogan és a Spotify, Google Apps, Activision felvásárlás, ARM felnemvásárlása és technikatörténelme, Netflix-lassulás, Watson Health eladása, Meta MI szuperszámítógép, bezár a Youtube Originals, nem lesz rakétaelhárítás a FedEx repülőkön.

Megvan a Telenor új, régiós neve. Nem egyszerű nem viccelődni vele. Nem is tudtuk megállni. Pedig hát nem biztos, hogy a Yentl című filmről kapta a nevét vagy arról, hogy érdemes náluk korlátlan mobilyettel előfizetni.

Pottondy Edina kopaszra vágta a fejét egy Youtube videóban, de mit jelent ez? Leginkább semmit, de a sajtó egy csomót írt róla. Mi pedig felemlegetünk tűnt mestereinket: Kobzos Kis Tamást és Kátai Zoltánt.

Mi a luxus?

A kampány egyik témája volt pár hétig, hogy a középvezetői Passattal járó fideszes vagy az alsópolcos Carier-t viselő miniszter luxusban él-e. Szerintünk nem. Visszatetsző lehet, amit csinálnak, meg elhibázott kommunikáció is, de egy közép se kategóriás német autó meg az ember, már ha miniszter, egyhavi fizetésénél kevesebbe kerülő óra az nem luxus. Drága lehet persze.

Amiről ebben a kontextusban érdemes beszélni az a luxus és a tömegtermelés viszonya. Mert itt rontotta el az Apple az arany luxus Apple Watch dolgokt. Vagy a luxus és a giccs viszonya, ami a bármi drága plusz svarovskiban merül ki többnyire.

Fontos dolgok

Neil Young kivonul a Spotify-ról, mert az rendkívül sok pénzért üzemelteti Joe Rogan oltás és minden más kritikus podkasztját. Lesz ennek még utánlövése. Még akkor is, ha Rogan tényleg a gazdag, de buta ember Puzsér Róbertje.

Menni kéne

A Google előbb fizetőssé tette, majd kiutat mutatott az ingyenes G Suite felhasználóknak. Kelt a kettő között átköltözött Protonmailre. Volt egy rövid beszámoló arról, melyek azok a váratlan pontok, ahol az ember rájön, hogy ez is a Googe fiókjához van kötve.

Illetve vitatkoztunk szabványokról is, mert Ferenc nem hisz eléggé bennük.

Tudjátok mivel teszteli a Boeing a repülőgépek fedélzeti wifijét? Krumplival. Bezzeg máshol ezzel választási eredményt módosítanak!

Piaci hírek

A Microsoft megvenné az Activisiont.

Az Nvidia nem venné meg az ARM-ot. (És mi az az Acorn Risc Machine? És hogy jön ide a BBC Micro?)

Eladja az IBM a Watson Health részleget. A Watson korábban még az IBM nagy MI-s projektje volt. Mára kicsit kevésbé fut.

A Meta üzembe helyez egy jó nagy gépet. Ha futni is fog és be is mérik, akkor visszatérünk rá. A szuperszámítógépek teljesítménymérésének évtizedes sztenderdjei vannak, szóval lesznek számok, amikhez hasonlítani lehet.

Nínó nínó

Nem lesz rakétaelhárító rendszer a Fedex gépein. Nem mintha lőnének rájuk.

Ilyesmi helyett hallgassatok Cabin Pressure-t.

#308. Efemer az örökkévalóságnak adás

TikTok betiltás, Google Shorts és Instagram Reels, LG Wing, könyvelőprogram, Fairphone és a ritkaföldfémek, Becca Farsace, Z Fold 2, Oculus Quest 2, LCD rajztábla és olcsó Lenovo ultrabook, valamint a régi Classmate, a botrányok visszakereshetetlensége, Spotify-anyázás, Apple bemutató és végül az utlimate kérdés: kell-e egy férfi?

Nagy a pörgés a Tiktok körül, most úgy tűnik mégis be lészen tiltva az Egyesült Államokban. Közben elindult a Google Shorts és a Facebook Reels. Ha tudnánk, hol találnak ilyen ötleteket ezek a nagy techcégek, mint a rövid videók bevezetése, mink es lehetnénk milliárdosok.

Lehet, hogy az LG Wing telefonja nem is hülyeség? A fenti videón vannak olyan felhasználási módok, amelyek elgondolkodtatják az embert.

Kelt panaszkodott egy kört a Winkönyvelre, ami csak a C:\ gyökérből akar működni. De tényleg, ki látott utoljára ilyet? Aztán inkább megemlékeztünk arról, hogy a Fairphone többek között azért is drága, mert etikusan és fenntarthatóan szerzik be a nyersanyagokat. Ilyesmit az Apple is mond magáról, de az jóval nagyobb cég.

Aztán volt még egy Verge videó, ezúttal az új GoPro (Hero 9) tesztje. Leginkább azért, mert Becca Farsace olyan lelkesen tesztel ilyen vasakat, hogy azért meg kell őrülni.

További új vasal a Galaxy Z Fold 2, aminek az áráért - 1300 dollár - már nem csak farolgatós Ladát adnak, hanem olyasmit is, amibe két ima után a családot is bele lehet ültetni. Ferenc lelkesedett egy kört az Oculus Quest 2-ért, ami már-már megfizethető VR-élményt kínál. Még ezt sem fogják két kefírhez adni a sarki spárban, de már nem kell szerveket eladni érte a feketepiacon. Kelt közben GearVR nosztalgiázott lágy gitárszóra.

Sajátélmény

Nem jön az istennek se Kínából az LCD-s rajztábla, pedig már nagyon kíváncsiak vagyunk rá. Azóta hallgatóink is dicsérték, amitől meg pláne érdekesebbé vált a digitális palatábla.

Feri laptopot vesz karanténilag. Lenovo Ideapad C340 összehajtogatós origami rajzolós masina, ami olyat tud, amit eddig más nem, ami a kezében járt: húzza a vonalat és azonnal meg is jelenik a vonal. Így azért más élmény a digitális rajzolás. Nosztalgiafaktor ide is jutott, kinek rémlik még a Classmate PC?

Meg egy oktatási platformos cikk Kobaktól.

Lol Internet rovat

Efemer dolog ez az internet mostanában: a Dancsó-botrányról úgy lemaradtunk, hogy már nem is tudjuk megnézni, mit mondott az Index videójában szereplő Udvardi Péterről. Ami biztos, hogy a fél YouTube-nak úgy jött le, hogy egy vidéki kisvárosi iskolás és Dancsó azért csak nem egy súlycsoport. Az meg pláne érdekes, hogy a bocsánatkérés is Insta Storyban történt, szóval azt is művészet lenne előtúrni.

Lesz Gombatibi a Kotyogós Specialty podkasztban! Rajongás! Konfetti!

Kelt anyázta egy kört a Spotifyt, mert hihetetlenül rossz élmény lejátszási listákat összerakni benne. Határozottan úgy néz ki az az app, mintha a cég annak örülne, ha rádióként használnánk.

Apple rovat

Jött ki sokkal újabb pulzoxiéteres karóra amihez gyorsan feltalálta az Apple a drága dolláros gumiszíjat is. Olcsót ugye mindenki tud, abban nincs semmi kihívás. Lesz új chipes új iPad is. Meg diszkontált, SE szériás óra.

Emellett megjött az iOS 14, ami ugyan meríti a telefont, mint a gép, de már megint rosszul tartjuk, az a baj. Mert hogy csak addig merít, amíg újraindexelgeti a dolgokat, megnézi a fotóinkat, elemezget, süt egy krémest, rendel egy pizzát. Utána viszont már nem fogja enni az akkut.

Végül az Apple utáni levezetésként megbeszéltük, hogy kell-e egy férfi, illetve mibe kerül, hogy kihívjunk valakit, aki belefúr két lyukat a falba. És eleve férfiassági tesztet kell-e abból csinálni, hogy az ember tud-e barkácsolni? (Nem.)

#302. Csukás István kütyüje adás

Süllyesztett négyszögesőztető, UX-ügyi mindenki-hülye, Spotify újdonságok, Cappuccino, VLC és Chromecast, Kína a Mars felé tart, ahogy a helikopteres NASA-rover is, Waze a Jászságban, TikTok a túlélésért, ismeretlen ismerősök, drága webkamerák.

Gyerekmesével kezdtük, Pom-pom és a Süllyesztett Négyszögesőztető sztorijával. Legalább annyira vicces szó, mint a tértivevény, amiről egyszer már Bödőcs is elviccelődött.

Nem beszéltünk az Index-ügyről, bár megemlítettük, hogy még a román Hírcsárda, a Times New Roman is foglalkozott vele.

Sajátélmény

Kelt habozott - fékezetlenül! - az Émászon, ami kiküldött egy levelet, hogy egy teljesen új regisztráció után jelentsünk mérőóraállást. Szóval nem azon a felületen kell ténykedni, ahol az ember amúgy havi rendszerességgel számlát fizet. Egy másikon, ami ugyanúgy néz ki, csak kék.

“Reméljük, hogy a fenti lehetőség megteremtésével az Ön számára is megkönnyítjük az éves leolvasást.“

Újítottak a Spotify-on. Egyrészt már desktop kliensről is lehet Chromecastra küldeni zenét. Ez tök jól működik is. Másrészt van csoportos zenehallgatás, ami momentán egy navigálhatatlan labirintusa a félkész dolgoknak.

Ferenc gyorsan elmesélte, hogy ő viszont a Cappucinót próbálta ki, amivel reggeli hangüzeneteket lehet küldeni a csoportod tagjainak. Napi egyet, nincs semmi elhavazás hallgatni valóval.

Megszakítjuk a műsorunkat, hogy Douglas Adams

Időm egy vidám órácskáját egyszer egy olyan program írásával töltöttem, amely pillanatok alatt kiszámítja a halom térfogatát. Csinos, szexi kis program lett, mindenféle pop-up menükkel és egyéb hasznos beállítási lehetőségekkel, hogy amennyiben a jövőben egy hasonló lábastyúk-fészekre bukkannék, alapvető méretei betáplálásával a számítógépem a másodperc töredéke alatt képes legyen meghatározni a térfogatát, és ez fantasztikus időmegtakarítás. A dolog árnyoldala az, hogy nem valószínű, hogy a jövőben akármikor is szükségem lesz egy lábastyúk-fészek térfogatának kiszámítására, de ez igazából mellékes.

Adams: Utoljára látható (ford. Gedeon Béla)

És itt szóba került a Money Heist is, amit Ferenc épp néz. Hallgassuk meg belőle a bellacsaót.

És ha már Chromecastról volt szó, tudtátok, hogy VLC-ről simán lehet ráküldeni anyagot? Úgy megy, mint a parancsolat.

Űrprogram

Megbeszéltük, hogy mikor indul el a Marsra a Perseverance rover és vele az Ingenuity helikopter. Azóta már tart arrafelé, majd jövő februárban izgulunk, amikor landolni fog. És van közben kínai program is, ami a Marsra tart.

A fenti 4K-s Mars felvétel mellett szó volt az első olyan képről, amit monokrómban küldött le egy szonda, és kézzel színezték a NASA központjában.

Szerelik össze az ITER fúziós erőművet. Ha kész lesz, szólunk arról is. Ja és késik a James Webb Space Telescope. Nem először, reméljük utoljára jelentik be, hogy kicsit még várni kell.

Kelt a várostáblán kívül

Soha többet nem fogom szidni a Miskolc-Eger utat, ami a hegyek között megy. Pedig az se jó minden szakaszon. De a Jászságban olyan atom rossz útra vitt rá a Waze, hogy azt elénekelni sem lehet.

Ferenc azt újságolta, hogy a Tiktok hajlandó átköltözni az USA-ba. Azóta úgy hírlik, hogy a Microsoft meg is vásárolná.

Nem lepődünk meg, de még mindig nagyon drága a webkamera. Gondolkodunk is, hogy eladjuk a sajátunkat a használtpiacon és veszünk egy megyét, de legalább egy közepes méretű községet jobbágyokkal.

És végül a hét kérdése

Mi a közös bennük: Suzanne Vega, Lena Forstén svéd modell, Susan Bennett szinkronszínésznő?

Mindhárman ott vannak a mindennapjainkban, de úgy, hogy valamihez tesztadatnak használták őket. Mp3, jpg és Siri hangja.

#276. Európai értelemben vett vágódeszka adás

Leginkább két témát jártunk körbe: kinek milyen a viszonya a zenéhez és az ezt szolgáltató eszközökhöz, illetve a Tesla Cybertruck jelenséget úgy általában. De azért szóba került a Hobo Blues Band, a művelt informatikus, a gonosz Spotify és a szent Bandcamp, a TIDAL előnye és a Blade Runner is.

Hobótól indultunk, mert elhangzott az a kérdés, hogy ki vagyok én.

És ha már a Közép-Európai Hobo Blues albumról szó esett, akkor kellett beszélni a Kexről, a Syriusról, arról, hogy kinek jelenhetett meg lemeze, és ki az, akinek nem jutott ilyen. A legjobb, ha folytatásként meghallgatjátok azt is, hogy Elszállt egy hajó a szélben!

Aztán beszéltünk arról, hogy az informatika és az informatikusok mennyire igényesek. Látni-e informatikust a Nemzeti Galériában kiállításon? Gondolkodik-e a saját szerepéről az informatika, mint ipari terület? Miért olyan vacak egy csomó, embereknek szánt projekt. (Például az Elmű webes jelenlétét hosszan tudjuk ekézni.)

Végül pedig a Venus egykori énekesnőjével, Varga Zsuzsával készült interjút, és a Splash együttes frontemberével, Ősz Balázzsal folytatott beszélgetésről is volt szó.

Zene máshogy

A Mambó nem csak egy magnó volt, amelyet meg is énekeltek. Zárójel: Kelt a dal a Metró együttesnek tulajdonította, pedig Cseh Tamás volt az. Ráadásul egy milyen dal.

Hárman elloptunk egy Skodát.
A Hősök terénél kaptak el.
Hánytam az izgalom miatt.
S így változtattam iskolát.

Na de szóval volt Orion hangfal is Mambo, Rumba és Boler néven.

Ajánlottatok ám egy csomó dolgot Ferencnek a nappali kihangosítására. A teljesség igénye nélkül: NAD 3020i és két Orion HS200-as hangfal, valami vintage erősítő, Harman Kardon Aura 2, Apple Homepod vagy Ikea Symfonisk. Itt vitatkoztunk is egy jót arról, hogy egy aranykor mítosz-e az, hogy a régi erősítők jók, és valójában az ember valami modern varázslattal jobban jár-e.

Ferenc természetesen hisz a fejlődésben. Kelt meg kábé tíz éve ugyanazon a láncon hallgat zenét. Aki ennél töbre vágyik, az Gedeont keresse a YouTube-on.

Ó igen, és még volt egy olyan kör is, hogy Spotify vagy Tidal vagy neadjisten az ember támogatás jelleggel küld pénzt Bandcampen olyan alkotóknak, akiknek fontosnak tartja a zenéjét.

Tesla rovat

Bemutatták a Tesla Cybertruckot, de előtte még azért említsük meg azt a magyar mesét, amiben egy kalapács atomjai a hősök. Ez a Kvantum Fantum.

Na most már mehetünk tovább a Teslára. Ami úgy néz ki, mint egy nyolcvanasévekbeli sci-fiből szabadult autó. A rendkívül megosztó a legenyhébb jelző rá. Mindez úgy, hogy közben egyrészt tele van jó ötletekkel, másrészt egyelőre a bemutatott változatában nem lehet az útra engedni.

2021-22-ben kerül piacra, de már 104 ezren előrendelték. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy száz dollárért lehet beállni a sorba a 40 ezer dolláros kocsiért. Ezért az előrendelések száma nem túl informatív.

Addig is egy szép Mercedes

Közben pedig jön a GM, a Ford és a többi hagyományos autógyártó elektromos pickupja is. Amit viszont az adás óta tanultunk: az amerikai pickupok kisebb részét használják munkára, a többségük hobbikörnyezetszennyezésre való csak.