#384. Wrappolt csomagolás adás

Évösszesítősdi, Snow Crash, ikonméret, Ferencfüles, Oluv's Gadget, kaputelefonprogramozás, Scalzi a gazdagokról, Full Self Driving, CES 2023, Meta Quest Pro, hídverő Lego.

Ez a platformos, innovációs, webes világunk úgy működik, hogy valahogy mindenkinek mindig ugyanaz jut az eszébe. Ezért év végén a Spotify, a Steam, a BeReal de még a Pocket Casts podkaszthallgató app is meg akarta mondani, hogy milyen évünk volt. Az ezekben a közös, hogy egyiket sem kizárólagosan használjuk többnyire (a Spoti lehet kivétel), így a teljes képet biztosan nem látják ezek a szolgáltatások.

Ferenc megpróbálta elolvasni a Snow Crasht, de lepattant a feladatról. Megbeszéltük, hogy az annyira nem a cyberpunk eleje, hogy leginkább a vége. Stephenson ugyanazt csinálja benne a hackeresdivel, amit a Szellemkutya csinál a maffiafilmekkel. Ebből fakadóan egy ironikus szöveg, ami nem a metaverzum nagy feltalálása, hanem egyfajta temetése. (Ha valaki ősrégi Kelt kritikát szeretne olvasni, akkor itt van 2007-ből az első magyar kiadásról.)

Itt szóba került még Billy Idol Cyberpunk albuma, aminek összes jó számát meg lehet hallgatni itt és most. Valamint elnosztalgiáztunk öregesen, hogy régen a monitor felbontása kisebb volt annál, mint most egy ikon.

Ferenc és a...

Jó tudjuk, hogy mindenki rávágta, hogy a fejhallgatók. Most Ferenc vett egy olyan fejhallgatót, ami már majdnem nem rossz. Az Austrian Audio Hi-X15-öse az áldozat. A teszt ugyan azt mondja róla, hogy a magas tartományok nagyon csilingelnek, de a gyakorlat ezzel szemben azt mutatja, hogy a magas tartományok nagyon csilingelnek. A céget amúgy kiugrott AKG mérnökök alapították akkor, amikor az AKG-t felvásárolta a Harman, ami meg lényegében Samsung tulajdon. Kelt egy új AKG-ben vesz fel, nem dicsérné, mert hát nincs rajta mit.

És ha már a tesztekről esett szó. Feri az Oluv's Gadgets nagyon tudományos Youtube csatornán nézte meg, hogy mit mond ez a furcsa csávó a fülesről.

Ha már belementünk a zenébe, és belecsöngött az adásba Kelt kapucsengője, váltottunk pár szót a panelházak kaputelefonjáról. És arról, hogyan kellene beprogramozni a csengőhangot. Lényegében elköltözni is egyszerűbb.

A hét szava

Szibiláns: ezek azok a sziszegő hangok, amik annyira vacakul hangzanak, ha az ember rosszul veszi fel őket. Nem összekeverendő a szibillával, ami jósnő és Szirmával, ami Miskolc városrésze.

Milyen év volt valójában 2022?

Erősen más szemmel olvastuk John Scalzi értékelőjét a 2022-ben ostobenkó akarnokokként / rossz lóra tevő üzletemberekként bemutatkozó milliárdosokról. Illetve akkor már vitatkoztunk arról is egy kicsit, hogy az FTX-et csak megrohanták vagy konkrétan kilopták az ügyfelek szemét. Sam Bankman-Fried ellen egyelőre három per folyik, ha mindegyikben elítélik, akkor egy halom pénzzel jön az ügyfeleinek, amit nehéz lesz megkeresni a 115 éves börtönbüntetés alatt.

Aztán szóba került az is, hogy a Teslának nem segít, hogy Elon Musk pocsék munkahelyet teremt, ami miatt nem szívesen mennek oda dolgozni emberek. Már ha egy olyan országban élnek, ahol van más munka, amit jobban megfizetnek, esetleg van szakszervezet is, ami képviseli a munkavállalókat. Ilyen például Németország.

Pintér Robesz a G7-en összegezte az évet. Pont egyet tippelhettek, hogy a viszonylag visszafogott elemzésének az értékelésében egyetértettünk-e.

Önvezetés

Kaliforniában már nem nevezheti teljes önvezetésnek a kettes szintű vezetéstámogató rendszerét a Tesla, mert hát nem teljes és nem önvezetés. A cég jogászai mondtak olyasmiket, hogy hát ez mindig inkább egy inspiráló név volt. Az ilyen mondatoktól mindig véresen nagy számok szoktak megjelenni a versenyhivatali emberek szemei előtt.

Ferenc kiakadt a forever béta dolgoktól a CES kapcsán. Illetve beszélgettünk arról is, hogy az MI most van abban a szakaszban, amikor már a túrórudiból is van MI ízesítésű, mert mindenre rá kell írni. Közben különböző autógyárak - például a Sony :D - bemutattak új, menő színváltós elektromos autókat, amikből gyártásban persze flottásfehér autó lesz. Már, ha gyártani fogják őket.

Itt elővettünk még egy Stephenson könyvet, a Gyémántkort érdemes elolvasni.

Öncsomagkihordó

Van-e értelme a robotos csomagkiszállításnak? Egyelőre nem úgy látszik, de már évek óta lapátolják a pénzt a kiszállítódrónokba és a robotokba. Egyszerűbb elboldogulni egy lakóövezetben négy (hat?) keréken, mint átszállni felette és beleesni a medencébe? A Domino's pizzázó lánctól az Amazonig vannak kísérletek.

Ferenc kipróbálta a Meta Quest Prót és kedveli. Bár repülőn nem az igazi használni. Ha láttatok még edge case-t.

Az LG bemutatta a frissíthető háztartási gépet. Ez sajnos azt is jelenti, hogy szoftver is van benne. Na most mit csinálunk a szoftvert tartalmazó, hálózati kapcsolatot is kínáló eszközökkel? Igen. Imádkozunk, hogy valaki más problémája legyenek.

És végül: hídépítő legó.

#340. Macskagrimaszméter adás

Mit gondol a macskád, átkozódós kódex, felhőtárhely-szolgáltatások csömöre, maglev tehervonat a Hyperlooptól, lehet-e feltaláló az MI, rasszista-e a pulzoximéter, Youtube Premium Lite, Autopilot előfizetési díj, csaló-e a Nikola és mi köze ennek a startup ökoszisztémához, mi lenne velünk Hold nélkül?

Végre meg lehet fejteni, hogy mit gondol a macska. Mert amúgy aki látott már macskát, az tudja, hogy arckifejezésekben nem erős. Igaz, az aranyhal még bénább. Az app neve Sylvester.ai, de még menőbb, hogy ez egy tudományos kutatásra épül, ami a Feline Grimace Scale mércét kidolgozta.

A másik megoldás, hogy az ember belátja, hogy a macskák nem jó arcok. Erre kódexes említésünk is van, mert egy kódexmásoló szerzetes elküldte a fenébe a macskát, ami rápisilt a könyvére.

Zenei blokk

George Moustaki-tól a Ma Libertét kell meghallgatnotok.

És mivel szóba jött, ezért Boby Lapointe Ta Katie t’as quitté című őrültségét is. Nem én hozom a szabályokat, sajnálom.

Ferenc tárhelye

Most éppen a Google One lett, de van mellette Dropbox, amit szeret és Apple iCloud, ami nélkül rinyálnak a családi telefonok. Egy ideális világban a vásárlónak lenne választási lehetősége, de hát hol vagyunk mi attól?

Szállítási kérdések

Mivel el találtam sütni azt a viccet, hogy Elon Musk feltalálta az alagutat, szóba került a maglev tehervonat, a Hyperloop ideális felhasználása. Ami egészen biztos, hogy a csőben haladó Teslák, amiknek olyan gyakran kellene megállniuk, mint a négyeshatosnak, amit felépítették Las Vegasban, az nem az ideális felhasználás. Ezt építik jelenleg.

Továbbá beszéltünk arról is, hogy Jack Dorsey momentán bitcoin prófétaként tölti a napjait. Meg persze vezeti a két cégét, amiből az egyik úgy irtja a startupokat, mint anno a Yahoo, a másik a Stripe.

Ausztrálok

Egy ausztrál bíró szerint az MI is lehet feltaláló. Ezt egy gyanúsan vallásos érveléssel vezette le, legalább is ezt idézi a sajtó. “We are both created and create. Why cannot our own creations also create?”

Itt felmerült a kérdés, hogy le lehet-e fasisztázni Ausztráliát. Kelt szerint azt az országot, ami a bevándorlóinak egy részét történelmileg máshogy kezeli. Ahol a máshogy a mindenféle táborokba való elrekkentést jelenti, hol a kontinensen, hol a legközelebbi szigetet megvéve erre a célra. Itt pedig vagy bántalmazzák a fogvatartottakat vagy nem. Óvatosan kell válaszolni a kérdésre, mert a válasz ugyanúgy érvényes a magyar menekülttáborokra és az amerikai gyerekketrecekre is.

Végül pedig Eco Ur-Fascism szövege a heti kötelező olvasmány. A teljes esszét kidobja a Google PDF-ben.

További tech

A pulzoximéter nem mér pontosan, ha nem fehér emberre teszik. Az NHS, a brit egészségügyi szolgálat kiadott egy új iránymutatást, vitatkoztunk is róla egy kört. Folytatni is fogjuk.

Közben a Google tesztelni kezdte a YouTube Premium Lite-ot, ami végre csak reklámmentességet kínál, nincs hozzácsapva minden marhaság.

Automotív ötperc

A Mercedes a luxusautó hátsókerék kormányzását árazta be, a Tesla az autopilotot. Ez az előfizetős szép új jövő.

A Nikola nevű hidrogénes teherautós villanyautós startup lebukott, mert nem nagyon ment még a kamionjuk, amikor ezt már bemutatták. A trükk: legurították egy dombról. Momentán csalásért áll a bíróság előtt az alapítója, mert rosszul veszi ki magát egy ilyen hazugság. Ferenc arról beszélt, hogy ez a növekedésbe kényszerített startupok között megfigyelhető minta. Be kell mindent kamuzni, hogy boldog legyen a befektető.

Világvége

A Hold nélkül alaposan megszívnánk.

A Golf-áramlat nélkül - ami gyengül - sem lenne kiemelkedően jó.

#322. Üveges tótnak a vadászgép adás

Ferenc Ferenc kütyükről akar beszélni, de Kelt nem talál rendes tesztoldalakat. Van viszont nevetséges okosmikró, de a pálma az Apple töltőkábel-szabadalmáé. Vagy a Xiaomi-féle vezeték nélküli távtöltőé, esetleg a Auchan-os mágneses kábelé. Volt még sztereolitográfia, F35 érintőképernyő és Tesla szarvkormány. Jeff Bezos utódja persze magyar, és lopja az áruszállítók jattját. Maersk konténer és a kanyarító propeller, Mustang Mach-E tekerőgombja, kecskék a Zoom meetingen, valamint a lefagyó kamera startup, végül egy kis GameStop emlegetés.

Hová tűntek a rendes tesztoldalak? Egyáltalán voltak-e ilyenek valaha magyarul? Innen indult az adás, mert bármennyire jó is a The Wirecutter, van úgy, hogy egyetlen Európában forgalmazott márka termékeit sem nézi meg. Alapvetően amerikai oldal, az ottani kereskedelemből dolgozik, valahol érthető is.

Vajon mennyit ér meg egy százaléknyi mosási minőség?

De akkor honnan tudjuk meg, hogy az aktuálisan akciós/kapható termékek közül melyik a jó? Vannak egyedülálló tesztek, amelyek egy-egy terméket mutatnak be, meg vannak a Ferenc által kedvelt Kínából rendelős blogok, amelyek legalább a kínai cuccokat összehasonlítják. Átlátható finanszírozású, teljes képet adó tesztoldal nem nagyon akad. Ilyenkor indul az ember fórumozni, mint régen. (Példatár: régi cikk, friss, de egyazon gyártó két vasát hasonlítja össze, elsőre jónak tűnik, de nincs semmi infó az üzemeltetőről és minden link az Alzára mutat.)

Aztán akadt egy okos ételmelegítő, amiben annyi a technológia, hogy erősen kétséges, hogy lehet-e bármire használni miután (nem ha, hanem amikor!) a startup mögötte csődbe megy.

Ferenccel megbeszéltük, hogy a kábelek vacakok, az Apple kábelei pedig még a sima kábeleknél is rosszabbak. Az Apple már szabadalmaztatott egy erősített kábeltípust, ami kicsit strapabíróbb műanyagot tartalmaz. Kérdés, hogy ezt nem lehet-e megcsinálni otthon Sugruval vagy valami más otthon felapplikálható műanyaggal. (Közben: jé, a Sugrut felvásárolta a Tesa!)

Alternatív megoldások a kábelekre, nem mintha ez az Apple-n kívül bárkinek gondot okozna: Xiaomi okos és drótmentes töltő, ami annyira erős, hogy még a szomszéd telefonját is feltölti. (Igen, az elektromágneses spektrumba újabb zaj kerül.)

A másik felmerülő technológia a mágneses, Magsafe koppintás töltőkábel. Csak hát az meg leold, ha nagyon hadonászunk a telefonnal. De egy raklap baleset ellen jó.

Ezt a jövőt ígérték

Nem mai hír, de rácsodálkoztunk a replikátornak becézett UC Berkeley 3D-nyomtatóra, ami belevillogja a tárgyat valami szmötyibe, és a tárgy meg is jelenik. Mágia!

Ezt is ígérték, de nem kellett volna

A Tesla szarvkormányával lesznek bajok. Egyrészt az amerikai közlekedésbiztonsági szerv szerint nem elég kormányszerű, nem lehet csúsztatott kézzel vezetni. Aztán felmerül az is, hogy kevésbé precíz egy olyan kormánykerék, amin nem lehet fogást váltani és emiatt kevesebb fordulaton kell elosztani azt, hogy mennyit fordul a kerék. Vesd össze: manapság két és fél fordulatot lehet kábé tekerni egy autó kormányán. Harmadrészt érintőfelületes az index.

Van hozzá egy remek párhuzam: az F-35 érintőgombos vezérlőfelülete, ami pontatlanabb, mint a gombok voltak. Van erről egy remek beszámoló egy amerikai pilótától.

Nagy tech

Jeff Bezos lelép az Amazon éléről. Helyét Andy Jassy korábbi AWS főnök veszi át. Közben pediglen az Amazon ellen érvényes ítélet van, hogy lenyúlta a munkásainak jattját.

Különböző E-s nevű dolgokról is szó volt. Például a Maersk Triple E konténerhajóról és a Mustang Mach E autóról. Jó, persze más kategóriában indulnak. De az egyiknek van oldalra kormányzós propellere, a másiknak meg remek tekerőgombja.

A heti feelgood kovid történet arról szólt, hogy kecske zoomoltatással lehet pénzt keresni. Persze poénnak indult, de a gazdát tehermentesítette a hülye ötlete. És már van megoldás a webkamera megfagyasztására is, ha kellemetlen dolgok kerülnének épp elő.

#315. Isten keze adás

Maradona és a tollas, Kína kedvenc sportja, Edge helyett Chrome, 24.hu és Index.hu, lóféreghajtóval a gyógyszerészlobbi ellen, youtube-dl, megváltás a Starlink, rendőrlambó, Legó Trabant, kényszercabrio Teslák, Boeing 737 MAX, palacsintarepülőgép.

Meghalt szegény Maradona, aki egyrészt nagy focista volt, ezt még olyan sportot nem néző ember is tudja, mint Kelt. Másrészt pedig nagy szakértője annak, hogyan lehet újabb végeket találni, ahol meg lehet még gyújtani azt a gyertyát.

Ennek kapcsán elgondolkodtunk azon, hogy mi a világ legnépszerűbb játéka? (Kelt a krikettre tippelt, de nincs igaza.) És mit néznek vajon Kínában?

Sajátélmény

Ferenc, aki a böngészők el caminóját járja, otthagyta az Edget és megint Chrome-ot használ. Írjuk fel valahová, hogy a “csak böngészni kell” az már nem egy gyenge gép leírása. (Apropó: volt Camino néven böngésző, és milyen jó, Firefox motoros, Macre írt.)

Kavarás van az Index körül, a cég eladta magát vagy megvették vagy összenő még, ami… mindenesetre felszámolta az új tulajdonos az alapítványi struktúrát. A 24.hu dizájnt változtatott, bevezettek egy támogatási és egy reklámmentesítési rendszert. Ennek kapcsán megint futottunk egy kört a magyar sajtó finanszírozási modelljei körül.

Lógyógyszer

Megjelent két cikk az Indexen, amelyek az Ivermektin nevű szer Covid-19 elleni hatékonyságáról szólnak. A lap elkövette azt a hibát, hogy csak a szer pártolói szólalnak meg a cikkben, az általuk citált tanulmány említődik meg, illetve a szintén általuk összerakott épp zajló klinikai vizsgálatok felsorolásából áll a második cikk. A szert a magyar sajtó korában nem nagyon említette, legalább is számottevő forrás nem. (A Civilhetest nem tekintjük annak.) Ellenben WSJ cikket például lehet találni.

Akármennyire ígéretes is legyen az Ivermektin, ilyet nem csinálunk. Ha pedig van tanulmány, ami más következtetésre jut, akkor pláne. Közben a Nébih is kiadott egy állásfoglalást, amely szerint egyelőre senki ne kezdjen el lónak való féreghajtót szedni.

Eközben az interneten

Visszakerült a Githubra a Youtube-dl kódja. Az oldal azt is megmagyarázta, miért döntött úgy, hogy a DMCA takedownt nem veszi figyelembe. A szoftvernek számos jogszerű felhasználása is van, ezzel lehet védekezni.

Elindult Elon Musk műholdas internetszolgáltatása, a Starlink. Nem olcsó, de ahhoz képest, hogy az USA-ban iszonyú lassúvá és rendkívül drágává válik az internet, ha elhagyjuk a nagyvárosokat, nem katasztrófa az árazása. Tegyük hozzá, a városokat elhagyva Magyarországon is lehet találni ADSL-es helyeket.

Járművek

Magyar tervező csinált nagyon menő Lego Trabantot. Ha lehetne kapni… akkor se vennénk meg, mert drága játék, de vágynánk rá. És tudjátok mi drága játék még? Egy igazi Trabant.

Bevetették az olaszok a rendőrségi Lamborghinijüket, hogy időben leszállítsanak egy átültetésre váró szervet.

Vizsgálódik az NTSHA, mert túl gyakran romlanak el a Teslák Media Control Unit nevű számítógépei. Típushiba, de nem ez érdekes benne. Hanem, hogy egy flash chip újraírhatóságát becsülték felül a mérnökök. Ez az a fajta hiba, amibe bárki beleszaladhat, akinek nincs bevett memóriachip beszállítója. Ami természetesen nem vigasztalja a Tesla-tulajdonosokat, akiknek egy-másfél millió forint értékben kell számítógépet cserélni az autójában.

Boeing gondok

Visszaengedik a levegőbe a Boeing 737 Max gépeket. Vitatkoztunk egyet azon, hogy a Boeing spórolási törekvései vezettek-e ahhoz, hogy két gép leessen. Itt a lista, mik változnak. És van egy nagyon béna cikk arról, hogyan lehet felismerni a gépeket.

Végül van egy jövőrepülője az Airbusnak, ami úgy néz ki, mint egy palacsinta. És egy kocsija a BMW-nek, ami pedig panelnappali akar lenni.

#309. Manemhaltunkmeg adás

Petrov-nap, drága jogsi, rossz HBO Go app, új Chromecast, ADSL-rejtély Walesben, Epic lázadás, Facebook ijesztgetés, szemipermeabilitás, Tesla Battery Day, CGI IKEA-főhősnő, Windows 10 háttérkép, deepfake helyett celebbábu, zoknistartup.

Petrov-nap volt, amikor felvettünk. Sztanyiszlav Petrov után, aki nem szólt, hogy az észlelőrendszer szerint az amerikaiak öt Minuteman atomtöltetű rakétát lőttek ki a Szovjetunióra. Jól tette, hogy nem szólt, mert a rakéták csak az Oko-rendszer hibája miatt léteztek. Mivel Petrov nem szólt, a szovjetek nem indítottak válaszcsapást, mi pedig élünk.

Apropó, azt is említettük, hogy az Oko elsődleges irányítóközpontja a kétezresek elején kiégett, ami miatt elveszítettek vagy négy műholdat.

Ami a magyarországi atomfegyvereket illeti, szégyenletesen nem jutott eszembe sem Papp Gábor Zsigmond dokumentumfilmes neve, sem pedig Rimner Gáboré, aki a Magyarországon állomásozó szovjet rakétákról is küldött információt nyugatra. Erről bővebben a Kémek a porfészekben című 2009-es dokumentumfilmben hallhattok. Arról pedig az Indexnek is van jó cikke, hogy Kunmadarason tároltak dolgokat a legjobb szovjet pajtásaink.

Sajátélmény

Miért nem vezet az Y-, Z-, alfa-generáció? Oké, hogy klímaszorongás, de csak ennyi lenne? Utánaszámoltunk, és kijött egy 300-350 ezer forintos ár egy B-kategóriás jogosítványra. A Telegram chatünkön már folytatódott a téma. Az autó fenntartása, parkolás satöbbi is jelentős tétel.

Kelt szereti az HBO Gót, mert remek filmek vannak benne, meg jó sorozatok. Ráadásul nem csak amerikai filmek, hanem környékbeliek is. Emellett szenvedélyesen gyűlöli a HBO Gót, mert direkt sem lehetne használhatatlanabb felületet és bugosabb szoftvert írni. Most épp a Chromecast támogatást ölték ki belőle.

Kütyü és hírek

Jön az új Chromecast a pletykák szerint. Ezen már Android TV fog futni, nem holmi elágazásokkal és egyes oldalakra megírt hackekkel működő szoftver. Nem száz, hogy ezzel jobban járunk, mert az Android TV az a platform, amin keresztül görögnek a száraz bogáncsbokrok. És lesz saját távirányítója is!

A fenti videó a Connections első évadának kilencedik része, ami az ír földmérés és a mozi összefüggéseit vizsgálja.

Nyilván nem tudtunk elmenni az utóbbi hetek legmókásabb híre mellett: egy welszi faluban egy hibás tévé miatt nem volt reggel hét harminc után stabil net. És hogy miért hét harminc? Mert a tulaj felkelt, megkávézott és bekapcsolta a tévét. Kelt felidézte, hogy egyszer járt az NMHH mérőállomásának nyílt napján, ott meséltek olyanokat, hogy egy csepeli panel zárlatos lift elektronikája is tudta zavarni észlelhető méretű zónában a Kossuthot.

Az Epic leosztott egy megérdemelt pofont az Apple-nek. Örülünk. Most épp haverokat talált a további pofozkodáshoz. A Facebook közben azzal fenyegetőzik, hogy itt hagyja Európát, mint szent Pál az oláhokat. Mekkora bájbáj Szása lenne már. Sajnos nem hisszük, hogy bevállalja a cég

A hét szava: szemipermeábilis, azaz félig áteresztő. Ferenc rögtön tudta, hogy az ozmózishoz kell kapcsolni.

Apu kocsit hajt

Elon Musk bejelentett megint mindent - új felépítésű, szerkezeti egység szilárdságú akku - de hagyott magának időt a teljesítésre. 2022 előtt nem jön az új technológia. Sokat bölcsködtünk erről, de a lenti Karotta videóval jobban jártok.

Az Ikea bejelentette, hogy használt virtuális influencert, de aztán kiderült, hogy csak az arc mesterséges. Még így is lenyűgözően természetes az eredmény. Persze a gép által generált katalógusképek után min csodálkozunk.

Keltnek közben eszébe jutott, hogy a Windows 10 grafikának tűnő háttérképét bezzeg fotózták.

A hét mobilappja: Puppet.world

Egyszerűen csak vicces. Egy képpel meg egy mobilkamerás videóval össze lehet gyógyítani egy viccesvideót az iOS-en futó Puppettel. Ennyit a deepfake-től való félelemről.

Végül a zoknicsipeszek, a kickstarteres zoknistartupok és a felemás, de dizájner zoknikról esett szó. Ja, és a zoknidivatról.

#306. Té mint tuning adás

Jelentős vita az Index új szerkesztősége kapcsán, avagy vérszívó-e Soros, és hogy néz ki a magyar sajtópiac, fülhallgató-update, TikTok-update, USA erdőtűz-update, autógyűjtemény és Tesla-hacking, cookie consent és a Facebook rinyálása az Apple reklámblokkolós terve miatt, új Fairphone és a mérnök szeme.

Az adás felvétele pillanatában már az új csapat szerkeszti az Indexet. Ennek kapcsán arról beszélgettünk, hogy van-e értelme az első nap (vagy az első cikk) alapján megítélni a lapot. Egészen biztosak vagyunk abban, hogy most bénázás megy. A sokat emlegetett céges kultúra, az intézményi tudás - legyen arról szó, hogy hogyan illesztünk be térképet egy cikkbe vagy kinek van aszpirinje a fiókban vagy mi a hír - kisétált az ajtón. Már akkor is megszűnt volna a lap, ha csak a többség áll fel az asztaltól. Mert nincs aki átadja, hogy “ezt így szoktuk”.

Momentán egy raklap, innen-onnan összeszedett ember van. (Kevesebb amúgy, mint amennyi kell.) Nem egy újság. Ettől még lehet, hogy bejönnek a legrosszabb várakozások és az Index valóban egy rossz lap lesz. Vissza fogunk erre térni úgy két hét múlva.

Ennek kapcsán volt szó még arról, hogy hogyan működik egy lap, ki és mit csinál benne, miről beszélt Dull Szabolcs és miért kellene Ferencnek megnéznie a Band of Brothers-t, aminek már a címe is utalás a Szent Kriszpin napi beszédre.

Ez a nap Crispián névünnepe:
Ki e napot túléli s haza jut,
E napról hallva lábújjhegyre áll
S a Crispián nevére felszökell;
Ki e napot meglátja s agg leend,
Szomszédait évenkint majd e nap
Előestvéjén megvendégeli,
Így szólva: Holnap lesz szent Crispián;
Aztán feltűri öltönyújjait
És megmutatja sebhelyét. A vén
Sokat felejt; de bár mindent felejtsen,
Megemlékszik rá körülményesen,
Miket tett e napon …
Fiának megtanítja e regét,
És Crispin, Crispián soh’sem vesz el
Eme naptól világ végezteig …

Shakespeare: V. Henrik - bármit is mondott Kelt az adásban

Aki azt hitte, hogy itt már túl voltunk a kemény témákon, itt szaladtunk csak bele az erdőbe. Hazudott-e a kormány a kék plakátokon? (Igen.) Szerepelt-e rajta, hogy Soros György vérivó démon lenne? (Nem. Ugye senki nem vette komolyan?) Hány rétegből és médiafajtát használva épült fel a kormányzati kampány?

Itt pedig megtaláljátok azt a Sorosról szóló cikket, amihez hasonlót a magyar sajtó nem tudott letenni az asztalra. 1995-ös, ez azonban nem sokat von le az értékéből.

Végül még volt egy kis Budaházy Edda is.

Úgynevezett technológia

Ferenc kezd összemelegedni az Earfun Airrel, amit az előző részben még nagy elégedettséggel ekéztünk. Kaptunk persze tippeket is, bár nagyrészt olyan fülesekre, amik szintén nem tudnak mindent, de egy-egy területen jobbak.

Kína jelezte a ByteDance-nek, hogy ne nagyon jusson eszébe eladni a Tiktokot - vagy egy részét - holmi amerikai cégnek. A Tiktok pedig kiadott számokat. Az USA-ban valami hatvanmillió ember használja.

Ég Kalifornia. Kínai drónok nélkül egy kicsit nehezebb dolguk van a tűzoltóknak.

Vegyél autót, csak kicsit lopott!

Egy vezérigazgató remek szemmel összeválogatott drága vagy gyors vagy legalább érdekes autó kollekcióját árverezik el Amerikában. Valami 100 millió dollárt kellene összeszedniük, hogy kártalanítsák a csaló áldozatait.

Megvesszük vagy licenceljük a Teslát, amikor megvásároljuk? A Tesla különvéleménnyel rendelkezik, ha olyan tuningot akarnak a kocsiba telepíteni, amit meg lehetne tőlük is venni.

Nagy tech

Elharapózóban van a reklámblokkolás, és arra is vannak válaszok, hogy miért. Leginkább azért, mert az emberek unják, hogy sok reklám takarja ki a tartalmat.

Közben a Facebook nagy krokodilkönnyeket sírva félti a sajtót az Apple trakcing blokkolójától. Igazán szép tőle, nem? Közben a cég beleegyezett abba, hogy fizessen némi adót Franciaországban.

Kis tech

Kijött az új Fairphone, amit alkatrészenként is lehet tuningolni. Más kérdés, hogy nagyon drága. Annyiért kapunk egy középkategóriás telefont, amennyiért kevésbé környezetbarátból egy jóval erősebbet. A környezettudatosság pénzbe kerül. Ehhez van egy Mérnökszemmel poszt is arról, miért nem akarunk otthon cserélhető akkumulátort.