#045. Szintetikus Macintosh-szag adás

Kódoló csajok, twitjoskababa, nagy tűzfal, hátbaszúrós telkó, dioptriás Google Glass, Megvagy hadnagy motorja, és szülőkifosztós videojáték.

(Megcsúszott feleim az adásnapló, mint kockalada a tükörjégen. Holnap (ma) viszont lesz majd. Addig is ehun la az adás, hallgassátok egészséggel. Este pedig sör!)

800px-Nighthawks_by_Edward_Hopper_1942

Na a fentit jól zárójelbe tettem. Voltál már kedves hallgató mechanikus török? Nem a sakkozós, hanem az adatfeldolgozós. Péntek éjszaka így vittük fel a VS-ben a képviselői vagyonnyilatkozatokat. (Fáradt hajnali levelezés erre.) Már érzem, hogy a következő adásban erről az adatosdiról szó lesz. Na de előbb az előző.

Bieberrel kezdtük, mert épp adás előtt lett hír, hogy aláírást gyűjtenek ellene. Itt is egy szám tőle. Nem fontos meghallgatni. Annyi jó zene van.

Aztán kikeverték az új Macbook Pró szagot. A Trove alapítók szerint ismét menő a kurált tartalom, és itt meg is állunk egy lábjegyzet erejéig. A kurátor az csak gyanús szó - mit termelnek ugye a kurátorok - de lassan be lehet ismerni, hogy a barátainknak tetszett az szűrőnek azért vékony.

young-einstein

A hét tumblijai: Windows High As Fuck és Windows 95 Tips. Utóbbit thrillernek kell nézni, asszem.

Végül pedig hír volt az is, hogy a Vimeo csinált új playert. Olyat, ami nem csak szép, hanem jó is. Itt szóba került, hogy a Vimeóra eddig sem a player miatt mentünk amúgy, hanem mert a menő dokufilmes arcok ott vannak.

Babák

Gunboat diplomat

A cím túlmagyarázása helyett fussátok át a Nankingi szerződés szócikket a Wikipédián. A szünetelő Hármas Könyvelés pedig természetesen a remek Tajpan című ponyvát ajánlja a témában.

Item Kína annyira újrakonfigurálta a Nagy Tűzfal routereit, hogy a forgalom egy része átterelődött egy wyomingi kétszintes házban levő szerverteremre. A sztoriban van még a Falun Gong, ami a legrosszabbul PR-ezett kínai elnyomott csapatnak tűnik, kibertámadások miatt való sírás, és 618 millió darab ember, akik nem guglizhattak baiduzhattak nyugisan.

Money, money, money

Nem mese az gyermek

14 thoughts on “#045. Szintetikus Macintosh-szag adás

  1. melchiades

    Justin Bieber témáról jutott eszembe, ami már régóta foglalkoztat. Tudja valaki, hogy van-e valami kulturális oka annak, hogy az amerikai filmekben - South Parkról már ne is beszéljünk - a kanadaiakat általában szerencsétlen hülyéknek állítják be?

    1. Rasid

      Gondolom amiatt, mert egyrészt angol terület volt sokáig, másrészt meg az angolokról tudni lehet, hogy udvariasnak vannak beállítva… ez a maximum, amit ki tudok hozni. A magyarokat sok országban pl. sóherként ismerik :)…

  2. Rasid

    Amúgy 45. adás… tavaly márciusban, a krakkói hóesésben még nem gondoltam, hogy a meti heteor ilyen durva drog lesz a későbbiekben.

      1. Rasid

        Sajnos, gondolom én, nem lesz semmi, főleg időhiány miatt. Mondjuk egy kicsit fura látni itunes-on, hogy a régebbi részek többezres letöltést érnek el.

  3. Valoskepzetes

    Nem elég, hogy Bieberrel (a sztáárral) kezdtétek az adást, még azt 20. emeleti magas labdát sem csaptátok le, hogy ez égi jelenség volt tulajdonképpen. Ejnye-ejnye! :D

  4. upal

    Sziasztok,

    A hang minőség most nagyon nem az igazi ennél az adásnál.

    Egyébként jók vagytok nagyon, így tovább!…

    Üdv, Pali

  5. Na és én miért csak a 45. adásnál értesülök arról (a Konnektor podcastjából), hogy létezik ez a műsor? Irgum-burgum! Nincs valami gyűjtőhelye a magyar podcastoknak?

    1. pohlyferenc

      A Konnektornak hamarabb kellett volna beszélnie rólunk :) (Bár még nem hallgattam meg a frisset, lehet, hogy ekéznek minket?) A magyar podcastoknak pedig egyrészt van egy gyűjtőhelye a Wikipedián: http://hu.wikipedia.org/wiki/Podcast másrészt készül (bár elég régen, de állítólag készül most is) egy profi(bb) találkahely: http://podkeszt.hu

  6. alma

    kritikán aluli hangminőség, darabos beszéd stílus, xbox one turn off poén totális elrontása, nem is lehetett érteni miről beszélsz… legyetek már kicsit profik

Leave a Reply to durrendel Cancel reply