#219. Ússz és evezz adás

Szép nagy fecsegés mindarról, ami csak úgy jön: digidetox, jézuskamera, Jeremie-alázás, Phillip K. Dick és John Scalzi, új Macbook Pro, fotókezelő megoldások és a széthádéerezett tájképek, Kepler nem lengyel, hanem űrtávcső, festményekből tévésorozat, reklámmentes Spotify, szép telefon és szép okosóra, valamint a dögmeleg.

Működik-e a digitális detoxikálás? Mi történik, ha az ember elszakad az instagram feedjétől hosszú napokra? A legdrágább telefon kap-e először jelet? Vízre bocsátottuk Ferencet, hogy mindez kiderüljön. (A továbbiakban lehet Pohly Ferenc Csavargőzösnek szólítani.)

Fikáztuk egy kört az Apple-t, mert mostanában kicsit elfelejti, hogy a termékeit nem a jégmezők eizensteini végtelenjében használják a népek, hanem városokban. Emiatt viszont a vasak hajlamosak túlmelegedni. Az iPhone X is, de ami még kínosabb, hogy a hírek szerint az új MacBook Pro is, amibe pedig súlyos ezresekért lehet szuper i9-es procit venni, ami csak a mirelit részlegen ad le teljesítményt.

Aztán szokás szerint nem értettünk egyet abban, hogy a szétlopott Jeremie-programnak voltak-e eredményei. Itt szóba került az is, hogy a Prezi-Ustream-Logmein szentháromság mellett mikről érdemes beszélni. Arra viszont nem emlékszem, hogy azt állítottam-e hogy az Aimotive-ban nincs kockázati tőke vagy hogy nem abból építették az első pillanattól fogva. Merthogy van benne, három tőkebevonási körön vannak túl, de tényleg úgy kezdődött, hogy 15 emberrel kivált a régi cégéből Kishonti László alapító, és belevágtak az újba.

Ferenc elégedetlen volt az iPhone X kamerájával. Én ilyenkor sunyin lapulok, egy az iPhone X-nél vagy négy évvel idősebb MILC fényképezőgépem van, amit nagyon szeretek.

A mobilkameráknál szóba került az Index influenceres cikke, illetve Krénn Imre, akinek az instagramján minden kép olyan, mintha a balatonboglári búcsúban festette volna festékszóróval egy naiv művész. Mégis követik 26 ezren.

Beszélgettünk egy ideig arról, hogy az Adobe Lightroom megéri-e előfizetésként - és hogy borzasztó az automata módja -, illetve arról is, hogy az ingyenes Darktable nevű alternatíva megér egy misét.

És még volt szó arról, hogy jó mű-e Philip K. Dick Ubik-ja (Feri: nem), ellenben jó mű Scalzi Fejvesztve című regénye. És akkor már szóba hoztuk a méltatlanul ismeretlen Sleep Dealer című mexikói scifit, ami tényleg remek.

Podcastok

Van két új magyar podkaszt. Az egyik a Farkas Lívia és Dobay Ádám által csinált Kiköltöztünk, amely a külföldre költözéssel kapcsolatos tévhiteket akarja lekardozni. A másik az Anno Budapest, ami betelefonálós műsorként a város egy-egy fontos épületére felfűzve ír várostörténetet. Utóbbival kapcsolatban elfogult vagyok, régi kollégám csinálja, és segítettem neki a podcast beröffentésével. Remek!

A nosztalgiázós podkaszt persze hozta a nosztalgiát, úgyhogy esett némi szó a Ladákról, felújításukról, és arról, hogy a Totalcar egyszer letesztelt egy nyolcmilliós példányt.

Beszéltünk arról, hogy ha nem a reklámmentességért fizetsz a Spotify-on, akkor miért.

Apróhírek

A Keplerből fogy az üzemanyag, aludni megy.

Simon Stalenhag festményeiből Amazon sorozat lesz.

A japánok még mindig tudnak szép featurephone-t csinálni, de még mennyire.

Ferenc megkívánt egy új e-inkes okosórát, és hát nekem is tetszik. A Shoka Bell viszont beleállt a földbe, nem lesz okos bringacsengő.

És míg ezekről beszéltünk, a Chrome még memóriaéhesebb lett. Ott egye meg a bitrozsda.

#147. Autopilótakeksz adás

Levelezőrovat, Biebers promó, Linux a Windowsban, Musk Mesterterving, PowerPointPrezi, Instagram Stories, GPS alól kimászott kontinens, retró Anthrax, pottyantós pilótaülés, Microsoft Pix és a mobilfotózás közeljövője, Shoka Bell siker, pofátlan Xiaomi koppintás és a gáz Kurzweilnél nagyobb gáz kritikusa.

car-bday-cake

Pár adás óta csináltunk levelezési rovatot: van szó a korábbi adásra érkezett kommentekről. Kommenteljen ön is! (Közhasznú üzenetet olvastak.)

Titkosítós szuperhősből sok van, de többről az is kiderült, hogy emberként aggályos kicsit. Moxie Marlinspike viszont, aki a Signalnak az atyja, a Wired portréja szerint tök nem ilyen. Mondjuk aki bagóból vesz lerobbant hajót, majd elhajtja a Dominikai Köztársaságig, csak hogy megtanuljon hajózni, az rossz ember nem lehet.

A heti kötelező Peter Thiel hír: fiatal emberek vérétől lesz örök életű. Vagy legalábbis ezt kutató cégbe fektetett.

A korreláció nem jelent kauzalitást, de azért vannak együttjáró jelenségek, amiken jót lehet röhögni, erről szól a Spurious Correlations.

Kézműves Pokémon dildó, ehhez valójában felesleges bármit hozzátenni.

Aprajafalva

A Biebers nagyon ügyesen promózza az új lemezét, de mi csakazért is lantfantáziákat hallgatunk.

Kijött a Windows 10 Anniversary Update, Ferivel nem hitettem el, hogy jó ha az embernek van bash parancssora, pedig az. Emellett apró csiszolások vannak a rendszerben, meg egyszerűbben kapcsolható be Cortana. Jó lesz ez, ha tovább szögelik. A funkciókról az Ars Technica cikkét kell elolvasni.

Megvan Elon Musk nagy trükkje, hogyan lesz jobb a Tesla autopilótája: több beleszólást enged a radarnak a vezetésbe.

Ez azért hasonlít kicsit a Prezire, nem?

Az Instagram is elővillantotta a fénymásolót, ők a Snapchatből merítettek ihletet. Állítólag igen jó lett.

Tudomány!

Megszögelik az ausztrál GPS-t, nem lesz minden másfél méterrel elcsúszva! És hogy eddig miért volt? Mert a kőzetlemezek mozognak, és ez nem volt beleszámolva a modellbe. A következő már tudni fogja, a koordináták együtt kúsznak majd a kontinensekkel. Ilyenkor érezni, hogy nagyon fizikai világban élünk, nem?

Nem túl hízelgő az Orion űrhajóról szóló új jelentés. Van némi késés, túl sokszor tervezték át, megy a balfaszkodás.

Olvad ki a permafroszt Szibériában, és a rohad sok metán - annak sem örülünk - mellett olyan rémek kerülnek elő a földből, mint a lépfene. Ezerötszáz szarvas és 13 ember halt bele a most kiolvadt kórokozóba, és nem a mostani lesz az utolsó ilyen eset.

Mobilfotózás

A Microsoft tündérporral mesterséges intelligenciával turbózza fel az iPhone-os képeket. Innen továbbmentünk a Prisma appra, és oda, hogy jön-e már a nagy áttörés a mobilfotózásban.

Adás közben érkezett a hír, hogy a kedden indult Shoka Bell közösségi finanszírozási kampány aznap estére összeszedte a kért pénz felét. Gratu!

És amit a végén csak elhadartunk

A Xiaomi úgy koppintotta le a Macbook Airt, hogy még csak bele se pirult.

Ray Kurzweil szerint soha nem volt ennyire jó, mint most. Matt Novak szerint Kurzweil egy idióta. Feri szerint Matt Novak egy idióta, de Kurzweil is gyanús. Én meg amellett kardoskodtam, hogy elég pokoli helyet gyártottunk le a földön ahhoz, hogy ne nagyon akarjunk büszkék lenni magunkra, illetve a száz évvel ezelőtt az tök nincs messze.

#050. Chipes kávé adás

GoPro és mellszőrzet, kémek a webkamerádban, obamás öncsi, menő kémrepülők és elektrollerek, e-papíros telefonhátlap és lego-smartphone, de főként lázadásleverő app és másolásvédett kávé.

Feri nem sumaherlett meg, úgyhogy a heti adásban részt vett. Többek között istenítette hosszasan a góprót, majd elmondta, hogy ducttape-ből - ez a szigszalag amerikaiul, a kontaktsprét meg úgy mondják, hogy wd40, fura nyelv - lehet hozzá talpat építeni.

Francia tudósok jó ötletnek érezték felébreszteni azt a 30 ezer éves vírust, amit találtak. Virulens még, viszont akkora a vírusok között, mint egy dínó a mai gyíkok mellett.

Lazán kapcsolódik a fentihez, hogy gyerekkoromban olvastam azt a szovjet gyermekregényt, amiben csinálnak vagy felkeltenek egy gyapjas mamutot. Tök menőnek tűnt, hogy valakinek van gyapjas mamutja. Ma egy jakkal is beérném. Mivel a vágyaimat ilyen drámai módon tudtam csökkenteni a mai posztban csak jakok lesznek.

A GCHQ - így hívják a szegény ember NSA-jét - lehallgatták a Yahoo webkamerás csetjeit. Nagyon nehéz ott nem látni pöcsöt. Őket is zavarta, de azért nézték tovább. Évekig. Csak gondoljatok bele.

Kapcsolódik a fentihez az, hogy az FBI is be tudja kapcsolni a webkamerát. A fentiek miatt Stephen Colbert, a csekket előbb a mellényzsebébe behajtogatva hosszasan ekézte az NSA-t és úgy általában a hárombetűsöket kiszolgáló cégeket az RSA konferenciáján.

Közben pedig ipari méretű, beletolatsz ifával és nem törik le a visszapillantó tükör méretű hibák voltak a GNU TLS-ben meg az Apple eszközökben.

Aztán a Network Time Protocolban - haveroknak NTP - egy olyan remek funkciót találtak, amivel állat módra fel lehet erősíteni egy DDOS támadást.

Na és akkor innentől már vidámság. Például újra lehet játszani a Jurassic Park hackelős jelenetét.

A Prezi a hét ügyes magyar vállalata, Árvai Péter szelfizett Obamával, a gyászmagyarok rögtön sírnak is.

Végül pedig a hír, aminek Moshi örül: a MS tarkón verné lapáttal a Sharepointot és Yammeresít inkább.

Járgányok

Egy halom remek járgányos linket kaptunk. Köszönjük. Felsorolás jelleggel:

MWC posztmortem

Az oroszok YotaPhone-ja egyre jobbnak tűnik. Nagy szó ez tőlem, ha visszakeresitek, totál nem hittem benne.

Az Ara - legótelefon, na - nem csak zöld, takarékos, barkács, bővíthető lesz, hanem még olcsó is. Nem értem, de lelkesedni illenék érte.

Egydolláros gesztusfelismerő mobilba. Még kutatják, de nagy király lehet, ha végül sikerül összehozni.

Bájos marhaságok

Két hosszú cikk a Szilícium-völgyről: ami szerint unalmas, nem unalmas.

Swift sírva kéri a receptet

Fizessen le tüntetőket mobilapp. Az ember mögötte Greg Millington. Aki a MercMob apukája is volt. Amiről van cikk. Vicc-e ez vagy sem?

Hasonló marhaság a másolásvédelmes kávéfőző is.

#045. Szintetikus Macintosh-szag adás

Kódoló csajok, twitjoskababa, nagy tűzfal, hátbaszúrós telkó, dioptriás Google Glass, Megvagy hadnagy motorja, és szülőkifosztós videojáték.

(Megcsúszott feleim az adásnapló, mint kockalada a tükörjégen. Holnap (ma) viszont lesz majd. Addig is ehun la az adás, hallgassátok egészséggel. Este pedig sör!)

800px-Nighthawks_by_Edward_Hopper_1942

Na a fentit jól zárójelbe tettem. Voltál már kedves hallgató mechanikus török? Nem a sakkozós, hanem az adatfeldolgozós. Péntek éjszaka így vittük fel a VS-ben a képviselői vagyonnyilatkozatokat. (Fáradt hajnali levelezés erre.) Már érzem, hogy a következő adásban erről az adatosdiról szó lesz. Na de előbb az előző.

Bieberrel kezdtük, mert épp adás előtt lett hír, hogy aláírást gyűjtenek ellene. Itt is egy szám tőle. Nem fontos meghallgatni. Annyi jó zene van.

Aztán kikeverték az új Macbook Pró szagot. A Trove alapítók szerint ismét menő a kurált tartalom, és itt meg is állunk egy lábjegyzet erejéig. A kurátor az csak gyanús szó - mit termelnek ugye a kurátorok - de lassan be lehet ismerni, hogy a barátainknak tetszett az szűrőnek azért vékony.

young-einstein

A hét tumblijai: Windows High As Fuck és Windows 95 Tips. Utóbbit thrillernek kell nézni, asszem.

Végül pedig hír volt az is, hogy a Vimeo csinált új playert. Olyat, ami nem csak szép, hanem jó is. Itt szóba került, hogy a Vimeóra eddig sem a player miatt mentünk amúgy, hanem mert a menő dokufilmes arcok ott vannak.

Babák

Gunboat diplomat

A cím túlmagyarázása helyett fussátok át a Nankingi szerződés szócikket a Wikipédián. A szünetelő Hármas Könyvelés pedig természetesen a remek Tajpan című ponyvát ajánlja a témában.

Item Kína annyira újrakonfigurálta a Nagy Tűzfal routereit, hogy a forgalom egy része átterelődött egy wyomingi kétszintes házban levő szerverteremre. A sztoriban van még a Falun Gong, ami a legrosszabbul PR-ezett kínai elnyomott csapatnak tűnik, kibertámadások miatt való sírás, és 618 millió darab ember, akik nem guglizhattak baiduzhattak nyugisan.

Money, money, money

Nem mese az gyermek