#251. Kasza adás

Hallgatóinktól tudjuk, hogy a rejtélyes műszer egy SWR, Húsvét napja a holdnaptár miatt van így és Nyugat-Európában takaróval oltanak háztartási tüzet. Amúgy pedig a Bosch azt akarja, hogy legyünk jóban a hűtőnkkel, Elon Musk mindjárt önvezető Teslákat ígér, csődbe ment rossz és jó startup is, bezzeg a Samsung, a Lenovo pedig kamuzik, Zuck podcastja lapos, bezzeg a Párnacsata!

Szervusztok hallgatók, ez egy hagyományőrző mennyiségű csúszással megírt adásnapló. Munka volt egy kásahegynyi - Kelt

Kezdjük azzal, hogy a Meti hallgatói összeálltak szuperintelligenciává és mindent tudnak. Zseniálisak vagytok. Megtudtuk, hogyan célszerűbb tüzet oltani (tűzoltó takaróval), mire való a rejtélyes kütyü, amit Levente, az öcsém lomtalanított (rádióteljesítmény-mérő, kép lent), a húsvétról is kaptunk érdekes tényeket, és még az AudioBudget oldalra is felhívták a figyelmünket.

És adás közben megtanultuk, hogy tényleg lehet egy tál tejsodóval rádióadást fogni.

Az a csodálatos tech

A Bosch kitalálta, hogy kell eladni az okosotthont. Na jó vicceltem, nem, de a legkínosabb reklámot egyelőre kitalálták.

Teszt közben felrobbant a Crew Dragon a SpaceX embert is hordozó űrhajója. A teszt alatt persze nem volt benne ember, ráadásul az ilyen próbák erre valók. Mindenki őrizze meg a nyugalmát.

Elon Musk szerint az új önvezetőautós számítógépük már annyira jó, hogy arra lehet valódi önvezetést alapozni. A véleményt árnyalja, hogy a főtudósa szerint profi saciometriás eljárással döntötték el, mennyi erőforrásra van ehhez szükség. Mindenesetre Musk azt mondta:

“All you need to do is improve the software.”

Hussan a kasza, hersen a fű rovat

A mesterséges intelligenciás, gépi látásos szuper ruhahajtogatós szekrény most jelentett csődöt. Lesz még egy-két hasonló csőd, mostanában hullanak a cégek.

Megint szóba került az adásban, hogy a startuplottó, vagy ha jobb indulatúak vagyunk, akkor a startup lóverseny kívülről nézve nem tűnik értelmes játéknak. És az egy dolog, hogy pénzemberként mibe száll bele az ember. De a felhasználóknak sem túl jó, ha három-ötévente bedőlnek a cégek, amikre adatot bízott.

Aztán a Yotaphone-t gyártó orosz cég is csődöt jelentett. Ez az a telefon, aminek az egyik oldala LCD volt, a másik pedig e-papír. Közben utánanéztünk annak is, hogy mennyi tabletet adtak el és hogy ezen belül is mennyi iPadet adnak el.

Szív a Samsung a Galaxy Folddal, mert telemegy kosszal, majd eltöri a kijelzőt. Ezt az egyszerűség kedvéért a G7-re is megírtam.

A fenti videó is példa arra, hogy a Lenovo új marketingstratégiája a pofátlan hazudozás. Ugyanitt: ha egy telefon összes számát összeadjuk meg felszorozgatjuk, az ugyan kiad egy jó nagy számot, de nem jelent semmit.

Üzleti modell rovat

A Luminary nevű előfizetős podcast appnak az ötlete jó volt, de sikerült magára borítania a teljes podkaszt ipart. Egy darabig lehetett sajnálni őket, de az adás felvétele óta a shownotes-okból elkezdték kiirtani a linkeket. Azt sajnálom, hogy a Slow Burn podcast legénysége is ide igazolt át, és nem tudom majd meghallgatni.

Indult egy Mark Zuckerberg embereket próbál bealtatni miközben beszél velük podcast. Egyelőre nem nagyon ajánljuk a hallgatását, mert hát Zuck sajna marhára unalmas.

Ehelyett azt javasoljuk, hogy a megmagyarázhatatlan módon csak Youtube-on elérhető Bögrét, a Campfiret - ez is magyar! - és a minden máshol is elérhető Párnacsatát hallgassátok. És ha már így belementünk a magyar pótkaszt szcénába, szóba került az Anyapara is.

7 thoughts on “#251. Kasza adás

    1. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Az egyik fele őszintének hat, de azért csak arról van szó, hogy az edgelord srácot a saját trükkjével cselezték ki, használták fel, és mostanra vette észre. És ez még a legjóindulatúbb magyarázat rá.

  1. spamdog

    Ferenc : Hány adás után lesz jó a Párnacsata mert a demo és az első után eret akartam vágni. :(

    1. pohlyferenc

      :D:D:D:D:D:D:D:D Én meghallgattam a demo utáni elsőt (“Én” a párkapcsolatban), illetve a 4-5-6 részeket. Az utolsó (Mennyire vagyunk jóban a saját testünkkel) kifejezetten tetszett, pontosabban az motoszkált bennem, hogy a kamasz lányaimnak megmutatnám. De azt gyanítom, hogy ami miatt eret akartál vágni, az konstans.

  2. Sziasztok, én Balázs vagyok a Bögre podcastból és nagyon köszönjük nektek, hogy megemlítettétek a sorozatunkat ebben az adásban, rendkívül jól esik hogy méltónak találtatok rá minket! Már dolgozunk azon, hogy klasszikusabb helyekre is fel tudjuk tölteni a podcastunkat, remélhetőleg már nem kell sokat várni rá :)

    1. Remekremek! Helló :) Arról tudnál mondani pár szót, ha már így összefutottunk, hogy nektek a discordos közösségépítés hogy jött e?

      1. Én kezdetben nagyon szkeptikus voltam mert soha korábban nem használtam a Discordot, de most már a közösség legfőbb közponjtának tartom. Nagyon jól, közvetlenül lehet ott beszélgetni, és ugyan a mi közösségünk még elég pici, úgy látom, hogy a különböző szobáknak köszönhetően nagyobb létszámnál sem válik feltétlenül kaotikussá.

Kommentszekció