#123. Nem Elon Musk adás

Feri hekker lett és vásárolt Pacsirta márkájú jóáras okostelót, plusz találtak menekülő minyonos ébresztőórát. Az Apple tervezett néhány nagy hülyeséget, Starbug fotóról lopja az ujjlenyomatot és az íriszt, Zuck pedig pénznek látszó részvényeket öntött a jövőbe.

Mindenki mindent bezárt a héten. A Dropbox a Carousselt és a Mailboxot, a Firefox a mobilos oprendszerét. Ilyenkor az ember előveszi az Our Incredible Journey blogot.

Feri teszkótelefont - na jó, Larkot - vett és teljesen beleseett. És ha még tudta volna, hogy ehhez milyen hasznos kommenteket kapunk majd. Köszi! Adjuk cserébe Ernő falhozvágom blogját.

Ugyanitt találtuk minyonos ébresztőórát is.

Innováció

Az Apple kiadott egy akkus mobiltokot az iPhone-hoz, ami olyan csúnya, hogy szavakkal le se lehet írni. A legjobb esetben azért ocsmány, hogy ne lehessen beperelni őket, mert lenyúlták a Morphie szabadalmait.

Ja és nem ez az első csúnya dizájnjuk idén.

Nem telefon

Tim Maughan - ha eddig nem olvastátok a Paintwork című novelláskötetét, valamit kihagytatok - interjúzott a technokrata amerikai elnökjelölttel, aki nem akar meghalni. Meg van még pár érdekes ötlete. István Zoltánnak hívják.

Nála is szórakoztatóbb amúgy Vermin Supreme, akit szintén nem fognak megválasztani, de addig is nevethetünk vele.

Egy kis szekuriti: a biometrikus azonosítás is lopható. És most mindenki olvassa el az Őrizem a szemedet.

Komoly emberek rovat

Zuckerbergék bedobtak egy csomó Facebook részvényt egy világjavító káeftébe. Na ezen remekül elbeszélgettünk, hogy rendben van-e, bízunk-e az államokban vagy az akadémiában, jobban csinálja-e Gates és Warren Buffet, és hogy mit csinált korábban Zuck.

#035. Lady Gaga elrepül adás

Egy hetes kihagyás után nagy erőkkel visszatértünk. A múlt heti adás létezik, de egy egészen kicsit berúgtunk a készítése közben. Az a truváj, hogy az adásra vágyó - és ezt explicit jelző - kommentelők között kisorsolunk tíz darabot. Kazettán. Valószínűleg soha nem fog sokat érni, de gyűjtői darabnak azért még lehet nevezni! És most. Adás!

colani-truck-concepts

Annyi volt az égi jelenségből meg a repülő jószágokból a hétre, hogy több se kell. Sorolom:

Azért raktam így ezt az elejére, hogy ápoljuk a szokást. Mert amúgy az adás azzal kezdődött, hogy Ferivel megkíséreltük elmesélni, hogy milyen elindítani egy lapot. (Röviden: az ember folyamatosan izgatott és kialvatlan egyszerre.)

Aztán volt szó a tech világ harminc legfontosabb harminc alatti nőjéről. Meg arról is, hogy ingyen lehet nézni a YouTube-on a Mojangról, a Minecraftot készítő cégről szóló dokumentumfilmet. Érdemes, be is ágyazon ide.

Kishírek a nagyvilágból

  • Harminc éves a Windows. Még akkor is az isten éltesse, ha amúgy a másik gépemen most egy istenverte helyreállítás fut, mert összehalta magát.
  • Öt éve történt: kijött az Android SDK.
  • Biológiai veszélyt jelenetenek Katy Perry - őt Gáspár nem szereti - lemezei. Kemény dolog invazív magokat adni egy CD-hez.
  • Upstagram. Ez azt jelenti, hogy egy Up! házacsaka Instagramra posztolt képeket Raspberry Pi-vel. Még Ferinek se volt lelke belekötni.
  • Beleintegrálták a Google+ kommentelést a YouTube-ba. Az egyik alapító nem boldog. Ami azt illeti a felhasználók sem, de megszakítjuk a hírt, hogy ukulelés lányt sugározzunk:
  • Fémstukkert 3D-nyomtattak. Képzeljetek ide valami alarmista marhaságot arról, hogy valaki gondoljon a gyerekekre, az isten szerelmére. Én addig ujjongok és sátánvillázok.
  • A magyar sajtó egy része megcáfolta az energiamegmaradás törvényét. Legalábbis asszem.

Ha nem is fontos, de nagy pénzről szóló hírek

Ettől jobb lesz magyarnak lenni, ne vándorolj ki, pritiplíz

Ezért meg de

  • Beolvastuk egy exkolléga beszámolóját a biometrikus útlevél nehézségeiről. Elég annyi, hogy most kézkrémmel kenegeti a tenyerét és kesztyűben alszik, hogy lehessen bieometrikus útlevele.

Nagy dolgok

Mikimókatára

  • A szép felfedezős játékokat gyártó Cyan pénzt gyűjt egy új szép felfedezős játékra. Kell-e mondanom, mi nektek a kötelességetek, ha homo ludensnek vagy homo aestheticusnak vagy valami ilyesminek tartjátok magatoket? (Igen, felírtam, hogy nem kéne úgy tenni, mintha lenne latinos műveltségem. Az nem is ez a blog.)
  • Jön az új X-Com kiegészítője. Robotokkal.

A történelem kedvéért archiválva. Na jó, valójában csak nem volt szívem törölni a markolós fickót.

AtAthensOlympus7403constructionman

Sziasztok! Az adás fent található, ide meg majd a poszt jön, ha lesz érkezésem megírni. Csatlakozása van a délután egyes csirkés szendvicsemhez, úgyhogy akkortájt várható. Addig is raktam nektek csinos under construction gifet fentre, hogy legyen mit nézni. - Á