#047. Kelt-o-matic adás

Kelt és a Meetup öregszik, LEGO-mozi, vadász-iPhone, zsiráfgate, Flappy Bird-felelősség, Sony-csencselés, térkamerás HTC és androidos Nokia, és amit karácsonyra kérünk: ajtó, Sigma fényképezőgép és gesztusgyűrű.

Égi jelenség nem annyira volt a héten, viszont meglepő dolgok igen. Ez amúgy is egy dolgok adás. Tehát.

Dolgok, amiket nem sejtettünk volna

Dolgok, amik repülnek

A Flappy Birddel annyi minden történt az elmúlt pár napban, hogy ha listába szedjük, több kötetben kell kiadni az adásnaplót. Rövidbe: kiadták, kutyát se érdekelt, felkapták decemberben, januárban keresett egy valag pénzt rajta a programozó, de mivel nem akart addiktív játékot csinálni, ezért bezárta a fenébe. Most a nép egy része hitetlenkedik, mások klónoznak, megint mások klónt akarnak venni, Terry Cavanagh pedig kimaxolta a jelenséget egy még nehezebb játékkal. Pont. Játékelemzés erre.

  • Lapzárta után érkezett, természetesen van már emeltdíjas SMS-küldős csaló Flappy is.

Dolgok, amiket a lövöldözéshez kapcsolódnak

Az Apple kilőtte az utolsó bitcoin tárcát az App Store-ból, úgyhogy egy kedves rajongó szétlőtte az iPhone-ját. Elvben kap helyette egy Nexust. Vagy legalább kilövöldözte magát.

Szóba került a vadásziphone. Nem lehet nem ráguglizni ugye.

A CERN pedig sugárnyalábokkal tervez lövöldözni. Az új gyorsító, amiről csak beszélnek egyelőre, száz kilométeres kerületű lesz.

Dolgok, amiket a Sony eladott

Dolgok, amiken lehet telefonálni

Dolgok, amik művészetek

  • Gáspár szerintem még nyomozza, hogy a Tonino Lamborghini az hogyan kapcsolódik az autós Lamborghinihez. A lényeg, hogy Toninóék kiadtak egy lambó telefont. Ronda mint a bűn, de ráadásul olyan villantós módon. Ellenben a lambó traktorok!

Dolgok, amik Argyle minta

4573997858_39b3ee7b97_o

Dolgok, amiknek tulajdonképpen örülni kéne

Na innen idő híján kihúztunk egy csomó mindent, pedig mélyen hiszek abban, hogy nem csak upwortyhnyálasan vagy kerényiimrésen lehet a jóról beszélni. De.

  • Van a következő lehetőségnél forduljon balra verzió Kerouac Útonjából. Értelmetlen, de szép.
  • Richart Branson A Virgin-sztori című könyve pedig tulajdonképpen jó. Ha van időtök, olvassátok el.

És végül, dolgok ahol részt kell vennetek

Kép: Mika Suzuki

#037. Pulyka-koncepciósper adás

Retró

Ítébiznisz

Kütyü

És hát végül, itt a címben emlegetett pulyka koncepciósper linkje.

#035. Lady Gaga elrepül adás

Egy hetes kihagyás után nagy erőkkel visszatértünk. A múlt heti adás létezik, de egy egészen kicsit berúgtunk a készítése közben. Az a truváj, hogy az adásra vágyó - és ezt explicit jelző - kommentelők között kisorsolunk tíz darabot. Kazettán. Valószínűleg soha nem fog sokat érni, de gyűjtői darabnak azért még lehet nevezni! És most. Adás!

colani-truck-concepts

Annyi volt az égi jelenségből meg a repülő jószágokból a hétre, hogy több se kell. Sorolom:

Azért raktam így ezt az elejére, hogy ápoljuk a szokást. Mert amúgy az adás azzal kezdődött, hogy Ferivel megkíséreltük elmesélni, hogy milyen elindítani egy lapot. (Röviden: az ember folyamatosan izgatott és kialvatlan egyszerre.)

Aztán volt szó a tech világ harminc legfontosabb harminc alatti nőjéről. Meg arról is, hogy ingyen lehet nézni a YouTube-on a Mojangról, a Minecraftot készítő cégről szóló dokumentumfilmet. Érdemes, be is ágyazon ide.

Kishírek a nagyvilágból

  • Harminc éves a Windows. Még akkor is az isten éltesse, ha amúgy a másik gépemen most egy istenverte helyreállítás fut, mert összehalta magát.
  • Öt éve történt: kijött az Android SDK.
  • Biológiai veszélyt jelenetenek Katy Perry - őt Gáspár nem szereti - lemezei. Kemény dolog invazív magokat adni egy CD-hez.
  • Upstagram. Ez azt jelenti, hogy egy Up! házacsaka Instagramra posztolt képeket Raspberry Pi-vel. Még Ferinek se volt lelke belekötni.
  • Beleintegrálták a Google+ kommentelést a YouTube-ba. Az egyik alapító nem boldog. Ami azt illeti a felhasználók sem, de megszakítjuk a hírt, hogy ukulelés lányt sugározzunk:
  • Fémstukkert 3D-nyomtattak. Képzeljetek ide valami alarmista marhaságot arról, hogy valaki gondoljon a gyerekekre, az isten szerelmére. Én addig ujjongok és sátánvillázok.
  • A magyar sajtó egy része megcáfolta az energiamegmaradás törvényét. Legalábbis asszem.

Ha nem is fontos, de nagy pénzről szóló hírek

Ettől jobb lesz magyarnak lenni, ne vándorolj ki, pritiplíz

Ezért meg de

  • Beolvastuk egy exkolléga beszámolóját a biometrikus útlevél nehézségeiről. Elég annyi, hogy most kézkrémmel kenegeti a tenyerét és kesztyűben alszik, hogy lehessen bieometrikus útlevele.

Nagy dolgok

Mikimókatára

  • A szép felfedezős játékokat gyártó Cyan pénzt gyűjt egy új szép felfedezős játékra. Kell-e mondanom, mi nektek a kötelességetek, ha homo ludensnek vagy homo aestheticusnak vagy valami ilyesminek tartjátok magatoket? (Igen, felírtam, hogy nem kéne úgy tenni, mintha lenne latinos műveltségem. Az nem is ez a blog.)
  • Jön az új X-Com kiegészítője. Robotokkal.

A történelem kedvéért archiválva. Na jó, valójában csak nem volt szívem törölni a markolós fickót.

AtAthensOlympus7403constructionman

Sziasztok! Az adás fent található, ide meg majd a poszt jön, ha lesz érkezésem megírni. Csatlakozása van a délután egyes csirkés szendvicsemhez, úgyhogy akkortájt várható. Addig is raktam nektek csinos under construction gifet fentre, hogy legyen mit nézni. - Á

#023 szent jobb adás

Fotó is bizonyítja, hogy Usain Bolt villámgyors. Olyan felvétel készült a futóról, amin az látszik, hogy egy villám lecsapása közben - ami azért nem túl hosszú idő - legalább két lépést halad. A trükk sajnos nem az, hogy a futó még az árnyékánál is gyorsabb - az amúgy is Lucky Luke volt csak - hanem az, hogy egyazon útvonalon több villám is lecsap. A villámok azok ilyen trükkös dolgok. (A lenti képen egy nagyon kicsi Boltot rejtettünk el, mi se találjuk.)

Håkon Sønderland: Lightning

A villámokhoz kapcsolódik még, de erról az adásban nem esett szó, hogy amikor a villám lecsap és üveggé olvasztja a homokot vagy földet, akkor azt fulguritnak hívják. Az eBay tele van velük.

Aztán ma este lesz a tűzijáték is, ha nem lesz vihar, mert akkor esőnapot kell keresni. Úgy tűnik, a balatoniak ma este maximum a Dallaszt nézik a tévében.

Aprajafalva

  • Október 17-én érkezik a Windows 8.1, amiben már majdnem lesz Start menü. Vagy amiben lesz majdnemstartmenü. Valahogy így.
  • Larry Ellison dalban egy percben mondta el, hogy szerinte mi vár a Jobs nélküli Apple-re. Úgy véleménynek, mint kortárs mozgásművészeti performansznak is érdekes. Nem annyira, mintha Bozsik Yvette eltáncolná a négymagos Snapdragont, de azért eléggé.
  • Be lehet jutni a doktor Tardisába a Google Mapsen. Kivéve ha az ember az amúgy is teljesítménygondokkal küzdő - így mondjuk szépen, hogy rohadt lassú? - új Mapset használja.

A Bitcoin You Can Flip by  Steve Jurvetson

Mobilos dolgok

Azok a csodálatos járművek

  • Rég voltam gyerek - érzem amúgy, hogy deresedik a halánték is, reggelente úgy kell hajszárítóval leolvasztani - úgyhogy lemaradtam arról, hogy a pogo stick nevű amerikai gyermekjáték nálunk is kapható. Ez gyakorlatilag az ugrálópálca. Ennek a továbbfejlesztett verziója pedig a Flybar, amiben elasztikus, rugós, összenyomhatatlan műanyagok vannak terkercsrugó helyett. Csodás.
  • Kész az első jetpack. Repül is, le is száll. Ha nem száll le, akkor lejön ejtőernyővel. Az egyetlen hátránya, hogy akkora, mint egy szekrény. Valahol a szabadság hiányzik a képletből. A doktor se úgy repked, hogy a hátára szíjazzák a telefonfülkét.

CX2013-A008-06

Melegszik a helyzet

Dolgok, amikre feri azt fogja mondani, hogy hülyeség

Mielőtt kicsengetnek

Itt már elkezdett elfogyni az idő, úgyhogy pár perc alatt megbeszéltük azt, hogy az Xbox One nem lesz kapható Magyarországon karácsonyra. Hogy elég pénzt kapott a hogyan gyúrjál, ha nyúlbéla vagy projekt, az iPhone-os húshőmérő és az audiobookos okostelefon vezérelte vibrátor is.

(Fotó: Håkon Sønderland (BY-NC-SA), Steve Jurvetson (CC-BY) és Cpl Aydyn Neifer (© 2013 DND-MDN Canada))

#018 Rumspringa adás

A mostani rész olyan, mint a nyári fröccsözés, hosszabbra sikerül, mint bárki gondolná az elején. Cserébe szó esik a brit fogadóoldalakról, az amerikai T-Mobile emberkedéséről, a Nokiáról, az univerzum farkáról, Pókember mp3lejátszójáról, és arról, hogyan verik át az emberek egymást EVE Online-ban.

Ferrari 260 GTO - photo by DryHeatPanzer

Szolgálati közlemény: adás elején Mória bányájából jelentkezem, de aztán kiderül vagy tíz perc után, hogy a Chrome nem azt a mikrofont használja, amit kéne neki.

  • Fasza van a menyasszonynak! Pardon. Szóval farka van a Naprendszernek. Van róla animáció, amitől nem lesz lényegesen érthetőbb, de lehet nézni, mint a halakat a dunatévén.
  • Gáspár a Nexus 4-ről beszél, meg arról, hogy milyen amerikai mobilnetet vett, és hogy hogy kapcsolódik mindez a világba tombolni kieresztett amisokhoz.
  • Kettétört, kigyulladt, elsüllyedt egy konténerhajó. Kicsit olyan, mint a vár a Gyaloggaloppban, de igaz! (Felmerülő kérdés: erre ilyenkor kettétörés, tűzkár vagy süllyedés elleni biztosítás kell?)
  • Megszavaztuk a hét hírét: annyira nem történt amúgy semmi, hogy az ilyen demokratikus módszerek is működnek. A versenytársait froclizó amerikai T-Mobile új készülékcsere akciója lett az. Kiderült továbbá, hogy Feriben egy egészen kicsi grínpíszes sem lakik.
  • Asszem szóba került a Firefox OS mobiltelefon. Van épp nálam egy. Ez az új 2110, csak még reszelni kell kicsit.
  • Volt egy hosszú, hitviták kiváltására is alkalmas cikk arról, hogy miért lassúak a mobil weboldalak.

Kishírek a nagyvilágból

Igazi hírek, mind kézzelfestett, mint a happihippó

  • A Nokia 1020-as okostelefonba olyan kamerát szereltek, hogy Q sírva könyörögne a tervekért Stephen Elopnál. (Kiegészítő kérdés: elképzelhetőnek tartjátok-e, hogy James Bondnak Nokiája legyen?)
  • T-Mobil. Ja, ez már volt.
  • Egyre több fontos appról hallani, hogy elkészítik Windows 8-ra. Vagy megnyílt a pénzcsap, vagy őszinte szívbéli szeretet támadt a fejlesztők szívében, amint egy százszorszéppel teli, Windows háttérkép formájú mezőn sétáltak kedvesükkel. Vagy persze tényleg feltámad Windows Phone. Örülnék neki, mert a mobilok szépek. És van belőlük jujsárga!
  • A Ferrari sajtóközleményben adta a világ tudtára, hogy mostantól kezdve minden ferráris emailre csak három ember lehet rácécézve. Még egy piros Outlook skin kéne, mert a piros az mindig gyorsabb.
  • Jön, jön, jön a Motorola Moto X. Pénz lesz rá költve, sok. A Google most megmutatja, hogy.
  • Az oroszok írógépet vesznek a Kremlbe, hogy a szupertitkos iratok ne szivárogjanak ki csak úgy. Sok pénz azért nem költenek a projektre, valami 3,3 millió forintnyi gépet és szalagot akarnak beszerezni.
  • Túl nehéz a mostani játékosoknak a Super Mario. Bezzeg a mi időnkben. Nem volt szupermárió, csak a tévében, mert a család Commodore-t vett, lévén az a jövő.
  • Átverések vannak az EVE Online-ban. Ez egy olyan hír, amit körülbelül bármikor el lehet mondai. Most egy csatahajót robbantottak fel, meg elloptak kétmillió forintnyi virtuális pénzt.

Kickstarter rovat

Egy csomó jó találmány volt, de az adás így is egy és egy negyed órás, meg a szignál, úgyhogy kihagytuk őket. Ellenben beszéltünk a drága bluetooth-os strandhangszóróról, ami egyrészt nagyon menő, másrészt egy gazdag fehér audiofil emberek problémája jellegű problémát old meg.

(A fotón látható Ferrari 250 GTO-t 1962 és 1964 között gyártották, tehát kábé egyidős az MIT-n beüzemelt CTSS rendszeren futó legelső email szolgáltatással. A fotó DryHeatPanzer munkája, CC-BY-NC-SA licenccel rendelkezik. A legjobb, amit tehettek, hogy végignézitek a fickó fotóit. Most.)

#004 Összeszorított Ikszláb adás

Tőzsdén a Moleskine, öt dolláros hamis barátnő Facebookra, 40 éves a mobil, mozgalom a szabad szárításért, WebKit helyett Blink, jelszó helyett jelgondolat, Raspberry Pi, Bitcoin, Facebook Home, Anonymous vs. Észak-Korea, bezár a LucasArts, Torment: Tides of Numenera a Kickstarteren.
Source: Flickr
Az első telefonálás (source: Flickr)