#376. Nagy Jedi betűk adás

Cikkösszefűző-program casting, podcastügyi zsűriskedések, Piqniq, Auditorium, Nem azért de, Első kézből, Talpig Magyar; Disney+, LED csere, budapesti szolárpanel-térkép, Andor, Renopont, Ted Lasso a FIFA-ban, az Adobe bevásárolt Figmából, korlátlan spanyol rövidvonatozás, Ethereum Merge, buktató betű, Grogu tamagotchi.

Gyuri kérdezte tőlünk, hogy tudunk-e olyan programot, ami segít Kindle-re menteni az elolvasandó cikkeket. Lehet a böngészőbe epub nyomtatót telepíteni, bízni abban, hogy a Pocketben vagy az Instapaperben még működik ez a funkció. A Zapier nevű fecskenyál - mármint mindennek a mindennel való összekötésére való - szolgáltatás blogján van egy jó kis ajánló lista is. Illetve azt meg tudjuk, hogy Calibréből pluginokkal mindent meg lehet építeni. De olyan igazán jó kis egyablakos megoldást, mint régen az AvantGo volt, nem tudunk hirtelen mondani.

Podkasztkörkép

Egy adással korábban már volt szó arról, hogy Ferenc részt vett az OVA videó- és podkasztdíj zsűrizésében. Na azóta kiosztották a díjakat is, amit persze el lehet olvasni például a Kreatívban. Ellenben van ajánlónk a mezőnyből.

Aztán nyert videós díjat az Aszfaltlegendák. És Ferenc azt is felfedezte, hogy a Petőfi emlékév miatt készült egy jó sorozat a reformkorról. Mondjuk a reformkor alatt Sándorunk tizes éveit töltötte, de valahogy csak kijön a matek.

Lakossági rovat

Jegyezzetek békeköl...pardon, másik papír. Szóval volt pár aktualitásnak kevésbé nevezhető megfigyelésünk a világról. Keltnek például azt, hogy a Disney Plus rendelkezik a legjobban beállítható, a rövidlátókat a legjobban kiszolgáló felirat menüvel. Körbe kéne mutogatni, annyira jó munka.

Miskolcon LED-csere programot hirdettek: ingyen adnak LED körtét annak, aki kéri. Ennél egyszerűbben villanyáramot megspórolni nem lehet. Aztán kiderült, hogy nem csak Miskolcon van, és eleve egy szentendrei energiakereskedő cégnek a programja az egész. Nézzetek rá! Szóljatok róla ismerőseiteknek is.

Remek naptérkép készült Budapestről, amin meg lehet nézni, hogy érdemes lehet-e napelemet rakni a tetőre. Ferenc pedig akkor már ajánlotta is Magyarósi Csaba videóját a Renopont energetikai tanácsadásáról.

Még az eddigieknél is technológiább

Kelt második legkedvencebb brit csapata, az AFC Richmond bekerül az új Fifába. Igen, ez az a csapat, ami csak a Ted Lasso sorozatban létezik, amely sorozatot továbbra is ajánlunk. A sorozat egyik sztárja közben átvett a maga módján egy Emmy díjat, illetve neki - Bret Goldsteinről beszélünk - van egy érdekes podkasztja is.

Az Adobe megvette a Figmát 20 milliárd dollárból. Ez agyeldobósan bődületesen nagyon sok pénz. A Figma felhasználói a sarokban rettegnek.

Németország kilenceurós vonatbérlet programja véget ért. A nyáron életbe léptetett kedvezménnyel két kecskemétnyi CO2 kibocsátást sikerült megspórolni. A spanyolok viszont az év végéig ingyenessé tették a 190 kilométernél rövidebb vonatutakat a helyi lakosoknak és a turistáknak is. Ehhez csupán 220 millió eurót kell elkölteniük. Az Figmába átszámolva nem túl sok.

Végrehajtódott az Ethereum Merge. Mostantól nem proof-of-work alapú a blokklánc, hanem proof-of-stake. Magyarul aki berak pénzt, az vesz részt a központi lottóban. Hogy ez demokratikus-e? Persze hogy nem. Addig is várjuk azokat a problémákat, amiket a blockchain tényleg megold, mert lassan tíz éve ígérik, hogy lesz ilyen. (Az értékpapírcsalás-as-a-service nem tekintendő megoldott problémának!)

Pakisztánban bemutatta a kormányfő, hogy hülyeség olyan betűvel visszadatált szerződést hamisítani, ami a szerződésen szereplő dátum idejében még nem létezett.

Feri kedvéért rovat

Van Bébiyoda tamagocsi!

#368. Eltévedt űrhajós adás

Fesshole, George számlanyitás és MagNet kártyás nemfizetés, e-bejelentő, eeszt, a van life kapcsolata a lakhatási válsággal, halottnagyi-deepfake az Amazontól, Mazurenko-bot, LaMDA és Blake Lemoine, DALL-E 2 és mini, abortuszhoz való jog védelme az USA-ban plusz a fegyvertartás szigorítása, a Mars-szonda valódi oprendszere, videokártya-bőség jön, startup-lufi plusz WeCrash, Obi-Wan, Top Gun Maverick, B-52 lezuhanás, a Tesla öröksége.

Jó kis régi internet élménnyel kezdődött a hét, Kelt rátalált az anonim vallomásos Fesshole csoportra. Itt minden égő dolgot be lehet vallani, és ezek rendkívül viccesek többnyire.

https://twitter.com/fesshole/status/1543586616089903106

Aztán volt szó arról, hogy a Magnet Bank szenved a digitális szolgáltatásaival, ellenben az Ersténél nem csak sima számlát lehet neten nyitni, hanem aztán meg mobilbankon mindenféle mást is.

Még az állami internetes szolgáltatásokban is találtunk jót. Az E-bejelentő határozottan úgy néz ki, mint amin lehet közművekkel kapcsolatos ügyeket intézni kényelmesen. A Jármű Szolgáltatási Platform (JSZP) is remek infókat ad, amikből sokat lehet megtudni egy kocsiról vásárlás előtt. Még az EESZT-t is tudjuk szeretni.

Furgonéletmód

A WMN-en volt egy cikk a vanlife-ról, azaz arról, hogy menjünk világgá egy kisteherautóval, aminek a csomagtartójába építettünk egy kisebb lakást. Egyrészt nagyon érdekes életforma, másrészt nehéz elvonatkoztatni attól, hogy egyfajta válasz arra, hogy egy mai huszonévesnek, ha adnak is hitelt és ha meg is van az önrésze, akkor is évtizedekre kell eladósodnia, hogy rendelkezzen egy panellal. (Van bé út is: a bérlés, ami a magyar viszonyok közepette nagyrészt létbizonytalansággal jár.)

MIKI Yoshihito // CC-BY

A fentieket érdemes megfontolni minden vanlife, vidékre költözős és kis otthonos tartalom előtt. Ezekkel amúgy tele van a Netflix, mert a gazdasági realitások és kilátások tárgyalása súlyosan balos dolog lenne, az meg mit keresne a tévében.

A hét legparább marhasága rovat

Halottak hangján is tud majd beszélni az Alexa. Amikor elkezdtek feltünedezni a filmekben a már nem élő színészek, azt hihettük, hogy nem fognak parább dolgok jönni, de nem, a digitális szellemidézés folytatódik.

Ide tartozik még, ha már belementünk, hogy Stephenson Gyémántkor regényének az MI-ábrázolása egészen érdekes. Illetve az AT&T You Will reklámsorozatát mindig meg lehet nézni, amikor felmerül, hogy amire régen félelemmel reagáltak az emberek, az mára megszokottá vált. Azt mindenki maga dönti el, hogy ez jó-e.

Előbányásztuk azt az esetet is, amikor egy fiatalon meghalt programozó barátai építettek egy csetrobotot, ami úgy beszél, ahogy ő tette. Az sem volt megnyugtató.

Aztán itt beszéltünk arról is, hogy Blake Lemoine, a Google felelős MI-fejlesztési csapatának etikus MI valamije - tudjátok, ez a Google-nek az a csoportja, ahonnan egy éve leléptek a vezető kutatók - megőrült-e, hogy a LaMDa nyelvi szoftvert intelligensnek tekinti vagy sem. A beszélgetés itt érhető el, döntse el mindenki magának. Levezetésként pedig játszottunk a Dall-e Minivel.

Álmainkban Amerika

A hét híre az volt, hogy az USA-ban Legfelsőbb Bíróság, amit telenyomtak konzervatív (esetünkben: a szöveghez ragaszkodó, nem ritkán a vallásos jobb álltal kedvelt) bírákkal, megszüntette az abortusz alkotmányos védelmét. Ezzel tíznél is több államban automatikusan tilossá vált bármilyen abortusz, és hol van még a vége.

Az ügy technológiai oldala, hogy azok a személyes adatok, amelyek a terhességet vagy annak megszakítását sejtethetik mostantól különösen veszélyesek. Mert, odafigyel, bárki beperelhet/feljelenthet bárkit, akiről úgy gondolja, hogy abortuszt végeztetett. Aki eddig úgy legyezgetett, amikor a privacy szóba került, mintha legyeket kergetne el, most újragondolhatja a pozícióját.

Az ügy másik érdekessége, hogy a Legfelsőbb Bíróságba vetett bizalom amúgy történelmi mélységekben van.

Ferenc hozott statisztikát, hogy nagyjából milyen a megoszlása az abortuszhoz hozzáférő és az attól eltiltott nőknek a világban.

Az űr a legvégső….

Chris Hadfield mindenkivel megetette, hogy Windows 98-at frissítettek egy űrszondán, pedig csak félreértette az ESA közleményét. Valójában a RTOS-t frissítették a Marsis űrszondán. Na erre majd visszatérünk. Az még viccesebb, hogy a teljes sajtó átvette ellenőrzés nélkül Hadfieldtől az ökörséget. (Kivéve az Űrvilág!)

Közben a kriptós piac beomlása miatt lassan lehet normális áron videokártyát venni. A bányászok aukciókat tartanak. És a Tom’s Hardware kiszámolta, hogy csak az Ethereum bányászok úgy nagyjából 15 milliárd dollárt öltek bele GPU-ba az elmúlt másfél évben.

Kultúrrovat

WeCrashed, Börning, Top Gun Maverick és a Legal Eagle YouTube-csatorna. És ha ezek megvannak, akkor a következő heti adásban is van egy adag kultúra.