#151. Elon szomorú adás

Három kívánság, üstökösbe szorult leszállóegység, Elon eldurrantotta Mark szatelitját, az Alphabet pedig a Project Arát, a világ legnézettebb útkereszteződése, Szily és Gazs a Gawkerről, knézysrác, lézervágó, széptárgymúzeum, Lowline, svéd slágerbizottság, szuperszámítógép és bajuszkapcsoló, humánökológia, #SaveMarinaJoyce, mamutagyar-szuvenír, Codie-vég és a ceruzatartó ceruza.

Elon_Musk_Shrugs_Wide

Kezdjük azzal, hogy bocs a lentiért, de.

A fentihez onnan jutottunk el, hogy új TV2 beköltözős műsor van - ne kérdezzétek a címét! - pedig ez a beköltözős kukkolós dolog már nem nagyon megy sehol. Szó szót követett, így lett Rózsa Gyuri.

Megkerült a 67P Csurjumov-Geraszimenkóra küldött Philae leszállóegység. Sikerült egy kő alá az árnyékba parkolni, szenvedett is, amikor jeleket próbált küldeni.

philae_found_large

A SpaceX-nek egy rakétája pukkant el az indítóálláson, rajta a Spacecomnak azzal a műholdjával, amiről a Facebook is akart olcsó netet adni a népnek. Amúgy a Spacecom akár még jól is járhat anyagilag, bár biztosan jobban örülnének, ha inkább fent lenne a jószág a levegőégben.

Tovább a Google pedig azt mondta, hogy nem csinálnak ők Project Ara telefont. Felvizezték már a koncepciót, de kicsit azért kár érte.

A Hasselblad bezzeg csinált nem túl szép telóra szerelhető kamerát, a True Zoomot.

És itt az ígért atomcsúnya iPhone tok is. Csábító, csábító.

Levelező rovat

Pali elmondta nekünk, hogy kinek találták ki a videotelefonálást: külföldön élő gyerekeseknek. Sőt valószínűleg az eltérő városban élő nagyik országon belül is Skype-olnak.

Közben esett szó az útkereszteződésről is, amit kétezren figyelnek, mert vicces. Mármint figyelni, a kereszteződés tök nem érdekes.

Moshi nem sajnálta a Gawkert, úgyhogy elmondtuk, miért fontos szerintünk mégis. Szily Laci is megtette amúgy.

Knézysrác. Ezt csak így itt hagyjuk.

Végül pedig néztünk Pokemon recepteket, mert ahol Pokemon van, ott nincs csirke.

Sajátélmény rovat

Gáspár járt az NYC Resistorban, tanult lézervágni, kiabálta, hogy Fire up the lazzzor! Vágott Raspberry Pi tokot, karcolt bele az übermenő Cooper Hewitt múzeumban látott mintát. (Ahol a világ legmenőbb csónakmotorja is van.)

A Raspberry most épp beerbikeokat fotóz és ismert fel Tensor Flow-val. Vagy legalábbis azt fog, ha igazat ismer. Olvasnivaló: Tensor Flow for Poets.

Kelt közben Codeacademyn játszott pyhtonosdit, hogy majd egyszer csak tudjon generálni még sorokat a Scarborough Fair-be. Itt vannak a fűszerek hozzá.

Izé rovat

Ferenc felfedezte a millenial whoopot, ami nem igazából y-generációs, de van róla egy jó cikk. Olyan ez mint az Amen Break, csak mostanibb.

Gazs szerint persze az tehet az egészről, hogy az összes slágert ugyanaz az öt ember írja.

Sanger Centre

A Sanger szuperszámítógépét, meg tulajdonképpen a Sangert magát is újraindították. Ez nem egyik percről másikra történik. Szerencsére az egyik ottani magyar kutató leírta, mégis hogyan kell ezt elképzelni.

Vendéglő a világ végén közeli Humánökológiai szakkoli nyílik. Hurrá!

luther_es_a_95-pont

"Giphy a refiknek"

Idióta faszkalapok rovat

Zuckerbergék kirúgták a Trendinget szerkesztő embereket, aminek köszönhetően mókás ostobaságok történnek. És akkor még nem is tudtunk, hogy az algoritmus fel fog sorsolni egy 9/11-es összeesküvéselméletet trendingbe.

A kevés adat olyan, mint a vacak adat: tanulták meg azok, akiket egy maroknyi minta alapján mondott valamely néphez tartozónak a 23andMe.

#SaveMarinaJoyce, illetve a youtuberek megőrülése, PewDiePie emberrablói beismerése, és még sok minden, rácsodálkozás jelleggel.

És végül autentikus furcsaságok

Szibériában csak úgy kislagozzák a földből a mamutagyarat, amit aztán eladnak etikus elefántcsontként ide-oda. Eggészen csodálatos képriport részeg ruszkikkal, sárral és olvadó permafroszttal.

Bezárt a Codie.

sampson_mordan_1822_pencil-holders_patent

A ceruzatartó markolat kapcsán pedig rájöttünk, hogy Petőfinek lehetett volna rotringja. De legalábbis töltőceruzája.

(Fotók: NASA, Cory Doctorow, Wikimedia Commons)

#150. Meta Heteor adás

Gawker-híradó belülről, képernyőidő-korlátozó helikopterszülőség vagy sem, pokemon-vadászat a Central Parkban és Google Duo minekvan, meg ami ehhez kell: Uber-rekordveszteség és a kurvák Ubere, Európa startupjai, szopass-jogásszal-startup, zsugorodó lakások. Extra: Gazs!

letilt

Esküszöm, volt egy teljes adásnyi témánk, de ugye a cím kötelez, tényleg meta lett az adás. Azért szó volt benne:

…arról, hogy Gawker.com és a Gawker Media sorsáról, arról, hogy Gáspár új főnökei sombreróban járnak-e, és hogy megölelgetik-e őket sírva az utcán. Az utóbbira nem a válasz, de lapzárta után talált egy helyet, ahol a gawkeresek kapnak ingyen szimpátiaüdítőt.

lucha libre

Miközben a Gawkert szénné perelte Hulk Hogan, az Uber boldogan égette a pénzt a kínai meg az amerikai piacon. Ide is jutott belőle, annyi PÁV-vizsgát fizetett ki, hogy még. A cég egyelőre 1,2 milliárd dollár mínuszban van, de hol van még az év vége.

CSTuEpyWIAAbU_n

Most kell mondanotok, ha tudtok izgalmas szlovák, szlovén, horvát, román startupokat! Mihelyt megteszitek nem a berlini eszkortok überéről fogunk beszélni, hanem a közelebbi szomszédok dolgairól

Ferenc sajátélmény módban beszámolt arról, hogy a gyerekek youtube-ozással töltött idejét valahogyan csak korlátozni kellene. Kipróbálta a Screentimelabsot, majd mikor beszámolt erről lenyűgöző mennyiségű negatív jövőképet rajzoltunkneki.

Peter Thielnek köszönhetjük az ‘adok pénzt a peredhez a nyereség feléért’ üzleti modellel összefoglalható Legalist nevű startupot.

Gáspár majdnem fogott Snorlaxot New Yorkban, de a taxija nem ért oda elég gyorsan a Pokemonhoz. Igen, ez egy mondat. Tényleg volt róla szó adásban, meg arról is, hogy a Pokemon egyáltalán nem tűnik döglött trendnek a Central Parkban. Sőt!

Kipróbáltuk a Google Duót, de egyelőre nem hatott meg minket. Még mindig nincs meg az a hely a világban, ahol nyugodtan lehet videocsetelni, vagy webkamerázni úgy általában.

Lehet, hogy az IKEA katalógós őrületesen kis lakásaiban majd jó lesz a Duo? Nem feltétlenül, az is bizonytalan, hogy lehet azokban élni.

(Fotó: loptuk, chopstuey / Flickr CC-BY)

#142. Dollárpapák adás

Digitális rablóbáró és a Völgy Hókuszpókja, nemzetikultúra-védelem, Lumia-vég, lánysorsjáték és Arduboy, második Pebble-Kickstarter, űrjátákok és az okostévék veszélyei.

Rablóbáró! Ízlelgessük ezt a szót, milyen jó már nem? A 24 cikkében - amúgy nincsenek egyedül vele, a Reutersen is olvastam később ilyet - Mark Zuckerbergre húzták rá. Ennek kapcsán volt szó sajtóról meg infrastruktúráról is. Mert ugye a most felhúzott infrastruktúra az, amire a következő környi izgalmas dolgot ráépítik majd. Ja, hogy most a többség zártkertet épít?

Ami még jobb szó: iparbáró! Itt egy remek szám a The Men That Will Not Be Blamed For Nothingtól Isambard Kingdom Brunelről.

A Brunellel megúsztam azt, hogy a tízórás No roxa ájt berakjam embedbe. Azért ha bárkinek kell, itt a link. Úgy tíz percig mókás, de a tíz óra túlzás. És van még persze a számhosszabbító szolgáltatás, az Infinite Jukebox.

Milliárdosok

Hát ez már most egy olyan sztori, ami nyúlik mint a rétestészta. Peter Thiel fizette Hulk Hogan jogi költségeit a Gawker elleni perben. Thiel azért morcos, mert a Gawker megírta róla, hogy meleg. Ez ugyan tíz éve történt, de még most is jó ötletnek tartja elpusztítani a Gawkert, amit amúgy az újságírás al-Kaidájának nevezett egyszer.

A Gawker ellen is mellett is beszálltak milliárdosok a ringbe. Ellene mondjuk Vinhod Khosla, akit anno zavart, hogy számonkérték rajta, miért falazott le egy köztengerpartot saját használatra. Mellette pedig Pierre Omidyar, akit még a Majdannal is összekötöttek. Vicces alakok, mi?

További hírek a pénz világából

Kedves hallgató, te fizetnél 200 dollár letétet és parkfűbérletet, hogy üldögélj? A szegény San Fransisco-iak is úgy gondolták, hogy marhaság.

Ferenc pedig arról gondolta, hogy marhaság, hogy a Netflixnek elő akarnak írni egy 20 százalékos európai kvótát.

Kettévágott dolgok

Itt a teljes cikk, pont azt adja, amit ígér.

Burning platform

Most már teljesen biztos, hogy Stephen Elopnak nem állítanak szobrot Helsinkiben. A Microsoft kirúgta a finn Nokia dolgozókat, a Lumia nevet eldobják és az üzleti szegmensre koncentrálnak… valahogyan.

Közben előkerült egy régi sztori is, az meg a .NET-es fejlesztők panaszait tartalmazza.

Játékrovat

Van jó horgászos játék. Még ha a horgászos részt bármi másra is le lehetne cserélni. Az a neve, hogy Ridiculous Fishing.

És van a Skoolnak is játéka, ami az IT-s lányokkal szembeni előítéletekről szól. Érdekes lenne tényleg játékot csinálni belőle.

Ferenc nagyot lelkesedett az Arduboyért, ami egy kvarcjáték, csak épp programozható. (Ma a jó szavak napja van, a kvarcjáték is ilyen.) Ha egy kicsit nagyobb lenne a felbontása, lehetne rajta például Norman’s Skyt játszani.

Kütyük

Ilyen sokáig kellett várni, hogy legyenek az adásban. Először is Kickstarteren van az Elexpipe, ami világítós elektromos fémépítő. Nagyon menő, ellenben nem úgy néz ki, hogy össze fog nekik jönni a pénz.

A Pebble-nek össze fog jönni, de náluk ez soha nem kérdés. Van új órájuk és egy GPS-es Spotifyeszköz is, ami figyeli is, hogy futsz meg zenél is a füledbe.

Végül pedig a Samsungnak tegnaptól butábbak az okostévéi, kihalt belőlük a Skype.

#092. Megvakított paparazzi adás

Betabrand Flashback Hoodie

Műholdszállító F-15-ös, kézírás-plotter, gyári autósnavigációk, mediatizálódó chatszolgáltatások, fizetős kommentelés a trollok ellen, hifi-bullshit és hallgatózó tévé, Nutshell a Prezitől, liftprogramozás, cippzár-robot, csajozó AI és az anti-paparazzi ruházat.

Van a DARPA-nak egy remek terve, F-15-össel is lehet műholdat felbocsátani. Nem akkorát, mint a Hubble-űrteleszkóp, de kisebbet. És tök olcsó a módszer, akár két ikeás hotdogot is fel lehet lőni az ISS-re.

<

p>A SpaceX pontossága miatt határozott állításokat nem merünk megfogalmazni, de egyszercsak megint megpróbálnak leszállni a bárkára a rakétájukkal. Az adásban még azt mondtuk, hogy ez aznap este volt, de mást dobott a gép.

Kötelező olvasmány kiosztása: Iain M. Banks - A játékmester

Kézzel író plotter, kézírás digitalizáció és grafológus által való feltuningolás as a service na ez a Hellobond.

Mint oly sok cég, a Subaru is belebukott a nem égő középkonzolba telepített érintőképernyő című kihíváson. Úgy lagel, hogy sírni kell rajta.

Téma: platisherek, cset és a média és a cset és a jövő jövője

Egyik sarokban a régi csetprogramok, amik nagyon pozitív emlékeink szerint mindent tudtak, a másikban a mostaniak, amik persze rosszak, bezzeg régen. Meg valahol ott szenved benne a sajtó, ami közelivé akarja magát tenni. Volt a tény, hogy hamarosan bezár a Google Talk, [volt egy Awl cikk](csinálni http://www.theawl.com/2015/02/the-next-internet-is-tv), úgyhogy beszélgettünk róla.

Téma: mi a gáz a kommenteléssel

Amúgy tök meg kell dicsérni titeket, annyira jó kommenteket kapunk. Köszi, folytassátok! A Tablet nevű zsidó konzi lap találta ki, hogy fizetni kelljen a kommentelői jegyért. A másik iskola, hogy nem moderálsz és elburjánzik a gaz. Mindenki keresi a középutat, a jó megoldást, Gazs ráadásul egy olyan cégnél dolgozik, ahol meg aztán tényleg ez az egyik cél. Jó téma volt.

Épp hogy csak kapcsolódik, felvétettem magam a Cool Freaks’ Wikipedia Club csoportba és jó érzés.

Kütyürovat

Itt az új tartalom annak, aki már megtanulta, hogy a jó cédét tönkölybúza párnán írják: Wathifi, és ha megtetszett a téma, akkor rögtön van ezüst Ethernet kábel egy rakacaszendi gyümölcsös áráért.

Végül esett néhány szó a Samsung lehallgatóstévéről.

App rovat

A Prezi kiadott egy Nutshell nevű valamit, amit a Forbes körbenyalt gyorsan. Kisvideókat lehet benne felszexizni kézzel rajzolt animációkkal. Majd kiderül egyszer, hogy mire való.

A hétnek viszont nem ez a terméke, hanem az Elevator Saga, ami olyan játék, amiben javascriptben kell liftvezérlőt írni.

Robotrovat

Na innen már csak az apróságok jönnek, mint például az önfelhúzó zipzárrobot.

És a bot, ami helyettünk csajozik a Tinderen.

Az adás címét pedig a tükröző felületű antipaparazzi kabátról kapta, amit a Betabranden lehet előrendelni.