#379. Rezsőharc adás

A Pixel Watch mégsem bumszli, az igazi toner pedig mégis gyári, valamint Ferenc Ferenc járt a Hifi Show-n és fanyalog, Kelt pedig hitet tesz az igazi távirányítók mellett, plusz még közösségi költségvetés, inkognitó mód és a terhes nőkre leselkedő veszélyek az USA-ban, végül egy mozgórész nélküli szélerőmű, ami tele van mozgó részekkel.

Az olvasó ír

Elek arra hívta fel a figyelmünket, hogy a nyomtató tonerekkel érdemes vigyázni. Leginkább azért, mert ezeknek a minősége a tapasztalatai alapján elmaradnak a gyáriakhoz képest.

Zsolt pedig arra hívta fel a figyelmünket, hogy annyira nem malomkerék méretű az a Google Watch.

A pénz, aminek nincs szaga

Ez volt az a pont, ahol Kelt beszámolt arról, hogy az íróasztala sarkán tartja az aprós küblit, amiben olyan pénzérmék vannak, amikért már nem adnak semmit. Csehszlovák korona, magyar fillér, olasz líra, német márka. Vissza is sírta azt az időt, amikor az utazás azzal járt, hogy be kellett szerezni a helyi valutát.

Isambard Kingdom Brunel emlékérme, forgalomban van (Fotó: Rob Brewer CC-BY)

A legmenőbbek persze a britek, akiknek a kétfontosukból több tucatnyi változat létezik. Minden emlékérme kétfontosban jön ki úgy, ahogy Magyarországon az ötven forintosból. Csak a gyakorlat régebben kezdődött.

Sajátélmény

Kelt megpróbált csatlakozni az otthoni Gree klímához a hozzá járó appon keresztül. Nem lövünk le nagy poént, ha eláruljuk, hogy a kört a klíma nyerte. Szerencsére adtak hozzá igazi távirányítót, amin az ember megnyomja a gombot és történik, amit akar. Az adás kikerülése óta jelezte egy kedves hallgatónk, hogy okosotthonos programozói eszköz jár persze a Gree egységekhez. De ezt sem a gyártó biztosítja.

Ferenc elment a HifiShow-ra, hogy meghallgassa, mi az a hifi. Haza is jött azóta, de nem világosodott meg. Hallott drága láncokat, nem annyira drága láncokat, és tulajdonképpen minden ugyanolyan átlagosan jól szólt.

Itt megragadtuk, hogy ne próbáljuk a hifi (erre van egy ősi szabvány), a highend (erre nincs) és az audiofil (ez meg mágia) szétszálazását. Aki érti, tudja. Vagy ez a hobbija. Innen aztán elkanyarodtunk a Tidal felé, és afelé is, hogy mit hallgat az ember, ha egy hangrendszert tesztelhet.

Volt még kitérés az egyszerű, de nagyon drága anyagokból készült erősítőkre, amilyeneket például a 47Labs gyárt. A Retrotech és Gedeon csatornáiról. És arról is, hogy Kelt azóta is visszasírja a Nakamichi magnót, amit pedig csak egy szám erejéig hallgatott.

John Peel pedig egyrészt 1978. szeptember 12-én lejátszotta a teljes Teenage Kicks lemezt a műsorában, másrészt a számot még hetekig műsoron tartotta. Így futott be az Undertones.

Ó igen, és Ferenc igért most megvehető T-amp linket. Azaz Tripath IC-re épülő olcsó D-class erősítőt, ami mégis jó. Íme, egy-két-hár lehetőség!

Jé, szoftver

Kelt rácsodálkozott, hogy a 70mai autós kamerája - a legolcsóbb típus - kapott szoftverfrissítést. Még ha az semmi érdemi funkciót nem is tanult ettől.

Ferenc megszerette a Luminar égcserélős és fotókidolgozós programot.

Politizálunk

Gesztus kutatás látott napvilágot a kispesti közösségi költségvetésről, aminek a kialakításában, meglepetés nincs, a jómódú kispesti polgárság vesz elsősorban részt.

Márton Joci roma aktivista arról írt a Mércén, hogyan lehet jól részvételi demokráciát építeni az érintettek bevonásával. Avagy ne oda vigyünk kézműves brióst, ahol a falra kellene hungarocell.

Mocskos élet

A Google inkognító módja minden volt, csak inkognító nem. Ezzel pedig visszatértünk egy régi vitánkra.

A mozgó alkatrészek nélkülinek reklámozott szélturbinában természetesen volt mozgó alkatrész, de ettől még nagyon ötletes dizájn.

#333. Tízhatványos adás

Különkiadás! Témánk a nagyságrend, avagy mennyi pénz mire elég? Értjük-e a milliárdot, illetve mit lehet venni 10 forintért? Hány stadionba kerül egy Jeff Bezos jacht? Mennyi volt a Cray X-MP szuperszámítógép 1985-ben? Mennyi a pedagógusok keresete Magyarországon? Mit fizetünk meg, amikor mobiltelefont veszünk? 1 forinttól 1000 milliárdig a tíz hatványai.

Előhang

Eames-éknek leginkább a nekik emléket állító oldalon lehet utánaolvasni, és érdemes is, mert hatalmas hatású tervezők voltak. De hogy mégse az legyen, hogy elküldünk egy linkre titeket, van két videónk. Az egyik a tíz hatványairól szóló Powers of Ten.

A másik pedig az, amiben Ice Cube az Eames-ék által tervezett házról és úgy általában a házaspár fontosságáról beszél.

Let’s talk about money

Az adás arról szól, hogy mit lehet kapni egy, tíz, száz, ezer és így tovább forintokért. Kivételesen nem lehet hozzá igazán jó naplót írni, mert hát elmondjuk szépen sorban. De azért az elhangzó jószágok és állítások egy része itt van.

1 forint

A pénzérmét akkor vonták ki, amikor az érme fémtartalma már régen magasabb volt, mint amennyit a pénz ért. Ma gyűjtői darab, annak viszont nem drága. Jó alkalom áttúrni a lakást, hogy van-e otthon egy marék 1-2 forintos.

10 forint

Már van ilyen érménk, de semmit sem adnak érte.

100 forint

Egy doboz gyufa ára, vagy ha megfejeljük ötven forinttal, akkor egy tízes csomag Orbit rágót is adnak. Gombóc fagyi még nem jár érte, de vagy három SMS-t el lehet belőle küldeni.

1000 forint

Két sör a kocsmában, három a boltban. Vagy három buszjegy bármelyik nagyobb magyar városban. Esetleg egy GPS chip ára. Valószínűleg kevésbé érdekes arduino szenzorokat is adnak már ennyiért

Ha pedig az ezret számnak tekintjük, akkor egy már kényelmesen nagy könyvtár ekkora. Ja, és se keresztbe, se hosszába nincs ennyi kilométer Magyarországon.

10 ezer forint

Na ez már pénz. Persze ha az ember feltör egy tízezrest, akkor úgy issza fel a világ a visszajárót, mint a sivatag a vizet. De ez nagyjából egy szabadúszó óradíja, vagy egy takarító 3-4 órájának ára, két matek különóra ára, esetleg egy szeánsz egy pszichológussal. Nagyjából.

Más megközelítésben fél tank (22 liter) benzin ára, egy első osztályú retúr jegy IC-n Budapest és Miskolc között, egy drága butateló, egy nagyimobil.

Az átlag (!) magyar család pedig egy 2019-es felmérés szerint ebben a nagyságrendben tud félretenni. Egészen pontosan 22 ezer forintot havonta.

100 ezer forint

Egy alsó-középkategóriás nem feltétlenül kínai telefon ára. Okos, nem akármilyen! De ez az az összeg, amennyiért lehet egy új tévét, hűtőszekrényt, tűzhelyet venni, ha nem teszkó sajátmárkásat vagy Candyt választ az ember. Azzal ne álltassuk magunkat, hogy ezek a háztartási gépek már a jó kategóriába tartoznak.

Emberek dolgoznak ebben a nagyságrendben lévő pénzekért. Itt van például a pedagógus bértábla, amin a számok bruttó számok, ha valaki esetleg sokallná őket. Bár meglepődnénk, ha lenne ilyen. A Budapest Schoolban pedig 140 ezer forint a tandíj egy hónapra.

A nagyságrendet nem elhagyva a magyar családok felének 355 ezer forint megtakarítása van.

Száz-százötven ezer forintért lehet venni pár hónapnyi műszakival rendelkező használt autót, ami az embert elhurcolja addig, amíg le nem jár a papír és be nem tolja a bontóba. (Pl. “foglalkozós” Renault Laguna) Most hasonlítsuk össze az összeget az IC-jegy árával.

1 millió forint

Egyrészt az a pénz, ami mindenkiben a sok pénzként él valószínűleg, másrészt az az összeg, amit az ember élete bizonyos pontjain a kezében tart: autóvásárlás, lakásvásárlás vagy ezek eladása, öröklés, satöbbi.

A kormánytagok is ekörül keresnek havonta - plusz bizottsági ez-az - de ne féltsük őket. Amúgy nem hülyeség, ha egy honatyát nem tud zsebből megvenni egy ötfős bété.

Egy havi 350 nettót kereső ember - szintén nem elképzelhetetlen összeg - évi 4,2 milliót visz haza. Amiért vehetne kettőt a legritkább Warhammer járművekből - igen, ez egy játék -, ami a Thunderhawk Gunship.

10 millió forint

Nagyon sok pénz, amiért még nem adnak lakást. Illetve Budapesten találtunk párat, de azokat fel kell még újítani és utána is nyomorultul lehet bennük élni. Egy panellakás inkább 30-40 millióba kerül, bár külső kerületekben láttak már olcsóbban is.

Adnak ennyiért használt Teslát vagy limitált kiadású könyvet a Ferrariról. A Taschen óriási méretű, Tibet freskóiról szóló kiadványa - amihez saját asztalt adnak - már megkapható 2,8 millió forintért, olcsó a ferrárishoz képest.

Az egy főre jutő pénzügyi megtakarítás - megint átlag! - 5,8 millió forint fölött van, írja egy másik kutatás. Aminek a linkjét elfelejtettük elrakni. Feketepont beírva.

100 millió forint

Ez az a pénz, ami jó ha ott van az ember zsebében, ha Pest megyében építkezik. Nem garantált, hogy el is költi az egészet, de nem szabad erősen kötődni hozzá. Ennyiért adnak kisebb budai villákat is, nagyobb családi házakat, ezzel még nem érkeztünk meg a mindent vastagon borító luxusba.

Igaz, ennyiért már S-Mercit és Maybachot is adnak. Megkockáztatjuk, hogy Bentleyt és Rolls-Royce-ot is. Szupersportautót nem feltétlenül.

300 millióért lehet venni olyan eleve drága bort, ami egy évet töltött a Nemzetközi Űrállomáson. Vagy ritka Supar Mario játékot, de ahhoz több százmilliós érme kell.

1 milliárd forint

Az összeg, amire nem számítunk, hogy valaha látunk ennyit. A 100 milliónál se vastag a remény persze. Pedig ennyit lehet lottón nyerni még.

Vagy, ha te vagy a MÁV, ennyit fizetsz egy mozdonyért nagyságrendileg.

10 milliárd forint

Ennyi azoknak az adó egyszázalékoknak az összege, amiről évente nem rendelkeznek a magyarok, ami miatt a kormány úgy költi el, ahogy jónak látja.

Kábé négymilliárd forint volt 1985ben a Cray X-MP1 szuperszámítógép, ami 800 megaflops teljesítményre volt képes. Ma az RTX3060 videokárty 200 ezer megaflops teljesítményre képes.

A Nemzeti Filmalap kábé ebben a nagyságrendben költ filmkészítési támogatásra egy évben.

100 milliárd forint

Nagyfiú liga, megjöttünk. Két darab 100 milliárdos bankjegy kell, hogy vegyünk egy Puskás Arénát (190 milliárd). 147 milliárdba kerül Jeff Bezos jachtja, amihez jár egy kisebb, de helikopter leszállóval szintén rendelkező segédjacht.

Vagy ez az a nagyságrend, amiért az Egyesült Államok kormánya fellövet a SpaceX-szel egy Falcon 7-es rakétát szigorúan titkos rakománnyal.

1 Mészáros Lőrinc

Másnéven 407 milliárd forint. Ennyi a becsült vagyona.

1000 milliárd

Elképzelhetetlenül bitangsok pénz. 1500 milliárd az összeg, amit bele akart önteni az EU a magyar egyetemekbe.

Ha viszont számként kezeljük, akkor eddig elszámolni 285 évbe tartana. És akkor még nem is aludtunk.

10 ezer milliárd

Az a nagyságrend, amiben az ország egyéves költségvetése mozog.