#270. Szinkronos adás

Magyar Netflix, Internet Hungary, az álmodó polip sajtókritikája, a Microsoft üzleti fülhallgatója, meg a Neo-Duo, végre Tradfri-fikázás, MOL pisi, IKEA-DIY, a javítás joga, kvantumszámítástechnikáról nyolcéveseknek, drága zöldhullám és az akciós malachit.

おはようございます, þetta er samstilltur útsending Meti Heteor. Tudom, hagyjam abba a visszaélést a Google Fordítóval, és legyen adásnapló. Azért, ha már beletaláltunk az izlandiba, egy kis rap és hagyományos énekmondás mixet hagyok itt nektek.

Elindult a héten a magyar Neflix, ami leginkább abból áll, hogy magyarul lesz a felület és innentől csak olyan filmeket listáz, amikhez legalább magyar felirat van. Aki bír bármely másik nyelvvel, az semmiképp ne kapcsolja át. Ellenben ez a beállítás teljesen jó arra, hogy a kizárólag magyarul beszélő népség-katonaság kezébe adjuk. Nekünk meg nem kell megküzdeni azzal, hogy megfejtsük, mi az a Hiperturbó.

Itt a sereg

A héten Ferivel szakmai seregszemlén, az Internet Hungary 2019 konferencián jártunk. Ferenc kerekasztalt moderált, előadást opponált valamit megfigyelte Dévényi Tibi bácsi diszkóját. Kelt előadott. Emellett Ferenc tán látta Hide the Pain Haroldot is. Illetve gyűjtött iparági pletykákat, adásban el nem mondható finom kis részleteket, Kelt meg meghallgatott három-négy jó fintech előadást.

Teljesen indokolatlan reggaeton szünet

Emellett arról is beszéltünk, hogy konferenciázni úgy kell, hogy az ember fele részben emberekkel beszélget valahol. Ez egy zsúfolt helyen nem is egyszerű. Fele részben pedig próbál érdekes dolgokat hallani. Még akkor is, ha a nagy bejelentések már nem az IH-n vannak. (Mert a magyar internetet vagy legalább is az innovációs potenciálját megették a nagy techcégek és a kormány - mondja a rosszindulatú Kelt.) Összességében jó volt!

A felvétel nem tartalmaz Ferencet

És itt még ki kell emelnünk a Vegas Show Bandet, akik még Tibi bácsinál is később kerültek adásba, és állítólag mindent tudnak játszani.

Sajtókritika

Körbement nagyjából mindenhol az álmodó polip videója. Aki nem látta, az nézze meg most gyorsan itt.

A narráció ebben a klipben is csak feltételezi, hogy a polip esetleg álmodhat, így jött le a Reutersnél is. Azért, mert amúgy marhára nem tudjuk-e, hogy álmodnak-e. Viszont a legtöbb lapnál ez úgy fordult le, hogy ilyen az, amikor egy polip álmodik.

Az teszi különösen érdekessé az ügyet, hogy van egy kevésbé színes, vertikális mobilvideó is, ami egy éves. Ugyanezt az alvó polip színt vált jelenséget lehet rajta megfigyelni. És a videót készítő Rebecca Otey, aki gyakornokként dolgozott ott, ahol a polip bentlakó látványosság volt, szépen adatolva le is írta a felvételhez, hogy néhány lábasfejű képes lehet REM-fázishoz hasonló állapotba kerülni, és ez az, amikor az emberek álmodnak.

Majd azt is hozzátette, hogy a polipok nagyon menők, de pocsék háziállatok. Senki ne akarjon otthonra a fürdőszobába egyet, mert a polip halálra unná magát.

Új vasak

A Microsoft beígért jövőre egy csomó készüléket az agybadugós Bluetooth fülestől a dupla képernyős mobilig (Surface Duo). Az utóbbin, és nagy testvérén a dupla képernyős majdnem notebookon (Surface Neo) hosszan lelkendeztünk. Különösen, mert az utóbbihoz jár/lehet venni igazi billentyűzetet is, úgyhogy nem kell az üveglapon kopogni gépeléskor, mint valami unott recepciósnak.

Egy mondatot megér, hogy az egyik készüléken Android fut majd. A másikon pedig a Windows két képernyős kisebb eszközökre tervezett Windows 10X nevű rendszere.

MS Courier - koncepció 2008-2010-ből

Az agybadugós Surface Earbuds asszisztenses füles - aminek vannak üzleti felhasználásai is - kapcsán még elvitatkoztunk előbb azon, hogy egyáltalán az asszisztens eszközök kihasználtsága milyen. Majd pedig, hogy elhiszünk-e bármit az iparági piackutató cégeknek.

Szereld magad szoftver

Több Ikea okoskütyü került most az amerikai piacra, amiből az is következik, hogy ezekről tesztek jelentek meg. Nagyon meglepő módon az a közös pont, hogy a Tradfri gateway és az Ikea appja nagyon el van cseszve. Alapvetően jó termékek telepítése és a házba integrálása lesz így vacak élmény. Megnéztük, és a Tradfri app értékelései is azt mutatják, hogy egy kevésbé sikerült darabról van szó.

Apropó kevésbé sikerült: itt filozofált egy darabig Kelt arról, hogy vajon a benzinkúton, ahol az ember csak kártyával fizet inkább, miért van százassal működő vécé.

Fotó: Mayastar Lavi CC-BY-SA

Tovább az Ikea vonaton. Van az az aranyos, négy oldalára döntve négyfajta információt mutató Klockis nevű órájuk. Egy fotós szétszedte, átforrasztgatta az összes fényt vörösre, és megállapította, hogy ez a tökéletes sötétkamra lámpa. Van róla remek videó is.

Ha már remek videó, ebben a Richárdtól kapott videóból meg a kvantumszámítástechnikát lehet megérteni.

Right to mosógépszerelés

Kötelező lesz az EU-ban pótalkatrészt biztosítani a fehérárukhoz. Azaz a szervízben mostantól nem mondhatják azt, hogy nincs motor a gari után két perccel elromlott mosógéphez. A gyártók tíz évig kötelesek az alkatrészek elérhetővé tételére. A szabályozás nem százas még - és csak 2021-ben lesz hatályos - de ettől még egy nagy lépés előre.

Egy jó szervizes még feltámasztja!

Érdemes hozzáolvasni az Appsolute szervíz blogján az írást arról, hogy az Apple javítást korlátozó dolgait hogy lehet kikerülni. Illetve, hogy szemét-e ebben az ügyben a cég. (Igen, az. Ez spoiler volt.)

Végefőcím

Egerben átadtak egy zöldhullámot. Ennek kapcsán elgondolkodtunk azon, hogy mi kerülhet harmincmillió forintba egy zöldhullámon. (Tipp: vagy hardvereket is kellett cserélni vagy esetleg nem csak a zöldhullám volt a projektben.)

Keltnek volt egy olyan tippje is, hogy malachitból csinálták a zöldhullámot. De kiderült, hogy ebből a pénzből valami 2,6 tonna malachitot lehet venni. Ha pedig találunk egy nyers kövekkel foglalkozó céget akkor valószínűleg még többet. Megdőlt a teória.

Ellenben szóba került az is, hogy mi az a fém, amiből a legkevesebb pénzért lehet venni egy levélnehezéknyit és meglepően nehéz. Az ólom a fasorban sincs természetesen.