#316. Repülős Gizi adás

Repülős kriminológia, padkás abroncs, Netflix Away, olcsó tabletek, használt kocsi átvizsgálással, online operettszínház Chromecast nélkül, Mibox hiba, Vodafone internetszolgáltatás, Samsung All Stars, ivermektin-utánlövés, apró ajándékok férfiaknak, Avro Arrow, MS Flight Simulator egy valódi tengerentúli járaton, Mudrunner, búcsú Arecibótól.

A magyar bűnözésről szóló Tangó és Kes podkasztnak volt malévos adása, amit érdemes meghallgatni. Azoknak is, akik soha nem repültek Malév gépen.

Ferenc ezek után szóba hozta a netflixes Away sorozatot, ami ugyan vet fel technológiai jellegű kérdéseket, de a személyközi ügyek tárgyalását ügyesen oldották meg benne.

Az olvasó ír

Lázadó, a Kanadabanda podkasztból írt nekünk egy bődületesen részletes levelet arról, hogy mi a helyzet a 737 Max repülőkkel.

Kezdve azzal, hogy Európában és Kanadában még nem engedik felszállni őket, ellenben a legnagyobb amerikai fapados társaság, aki lényegében megrendelte a típust, kussol, mint béka a kocsonyában. Az FAA légügyi hatóság sem igyekszik felelősöket keresni, mert a végén még magát kellene megtalálnia.

Akit részleteiben is érdekel Lázadó okfejtése, az egyrészt a Kanadabanda 37-es adását hallgassa meg. Másrészt meg hegyezze a fülét és a podkasztklienst, mert a 44-es adásban is lesz szó a témáról.

Szakértelem

Ferenc kiölte a gumit a kocsiján. Kedves emberek, ne padkázzátok meg izomból a kereket, semmi jó nem születik abból. Aztán vett runflat gumit a kocsira, de ettől meg a gumist verte le a víz, mert ezek merevebb szerkezetű abroncsok a szakember közlése szerint, ami miatt szétverik a futóművet.

Aztán ekéztük egy darabig az olcsó tableteket, mert ezek többnyire olyan gyengék/vacakok, hogy egy keményebb diktatúra büntetésből osztogatná őket. Van persze jó tablet, de azt iPadnek hívják, és annyiba kerül, mint egy laptop. Ezt amúgy a piac is érzi: a tabletek részesedése valami 2,8 százalék a számítógépek és a mobilok negyvenpár-negyvenpár százaléka mellett. Az lényegében semmi.

Keltnek közben lett autója. Autórevizor István segített a kiválasztásában, az átíratás késleltetésében pedig a magyar állam. Általában véve örül.

Online színház

Miért nincs Chromecast támogatás az Operettszínház online verziójában? A választ nem tudjuk, de elhangzott a kérdés. Illetve az, hogy ilyenkor a teljes böngészőfület kistreamelve lehet valami eredmény jellegűt elérni. Továbbá, hogy Vidnyánszky legyilkolta a Csárdáskirálynőt, pedig Alföldit gyanúsították meg ezzel annak idején.

Ferenc közben a Mi Boxot próbálta összebarátkoztatni a Netflixszel, ami makacsul nem hitte el, hogy van internet. Kelt pedig hat órát töltött internet nélkül, mert a Voda csak szerelte és szerelte a korábban UPC-nek hívott szolgáltatótól átvett hálózatot. Horror, mi?

Ez meg mi?

Próbáltuk megfejteni a magyar techsajtó munkásait felvonultató Samsung márkával kiadott klipet. De nem nagyon sikerült.

Mentségünkre legyen mondva, még az OMFG is félrenyelt a dal hallatán. De legalább a dal kapcsán elmondhattuk, hogy Soltész Rezső nagy alakja a magyar hifinek. Sokat köszönhetünk neki.

Az igazi férfi

Egyrészt ugye dudán játszik.

Másrészt állítólag nehéz neki ajándékot venni. Próbáltuk kitalálni, hogy mik a nem közhelyes és nem is vacak férfi ajándékok. Elhangzott a cayenne-i bors is. Azzal nem lehet mellé lőni.

Közben az Indextől kirúgták az ivermektines terápiáért rajongó újságírót. Egy, a témát ismerő tudós pedig írt cikket az MTA honlapjára a szerről. Összességében a gyógyítást érdemes többnyire az orvosokra hagyni.

Elmaradó jövő

Remek cikket olvastunk a Telexen az Avro Arrow repülőről.

Rami Ismail felült egy atlanti repülőjáratra és utazás közben lerepülte azt a távot, amin épp közlekedett. A Microsoft Flight Simulatorban a gép négy perccel hamarabb landolt, de alapvetően ugyanúgy ment.

Kelt rajongott egy kört a Mudrunner játékért. Majd megemlékeztünk arról, hogy összeomlott az arecibói rádiótávcső.

#197. Torkos december adás

A Mars gömbölyű, a Tesla drága, a bácsi Excellel fest, a Powerpoint pedig bármire jó. A Voyager messze van, Katona Klári nem Szűcs Judit, a Jim Beam asszisztens mulatságos, a Google papírral játszik és AIY, az Android One nagy lépés, az első GoPro pedig filmes volt.

Elon Musk, korunk nagy varázslója, kifeszegette egy laposföldes - még mindig nem tudom miér beszélünk róluk - arcból a választ a nagy kérdésre. Azért nincs laposmars hívő, mert a Mars nem lapos.

Ugyanitt: az adásban tévesen közöltük, hogy a laposföldesek szerint a vizek lefolynak a laposföld szélén. A lófaszt, egy égig érő fal van, amit az ENSZ katonasága vigyáz. Így minden sokkal logikusabb.

A Tesla Model S - kivéve a kurblis és ülés helyett sörpadot tartalmazó kiadás - kiesik abból a ársávból, amiben a német kormány támogatja az elektromos autóvásárlást. Szívás.

Obligát excelbenfestős japánbácsi

A PowerPointról közben azt mondja egy tanulmány - ez - hogy Turing teljes, azaz képes bármely Turing-gépet szimulálni, tehát lehet benne számítógépet írni.

Itt elkanyarodtunk kicsit a 64 kilobájtos és mégis gyönyörű .kkrieger játék felé, ami annak idején csak úgy olvasztotta a számítógépeket. (Az intrón direkt van szürke réteg, érdemes beletekerni.)

Igazi programozók azok, akik a Los Alamos laborban dolgoznak, és atombomba szimulációkat futtatnak CRAY I/II gépeken.

Találomra kaptam elő egy “az igazi programozó” dokumentumot, mert szó esett az ilyesmikről. Aztán meg arról, hogy igazi programozók írhatták a Voyager-1 és 2 szoftverét, ha még ma is reagál, bár 19 óra üzenni neki, és bitang messze van.

És igazi tudósok találták ki, hogy amikor a Kepler űrtávcsó már nem tudott elég pontosan célon maradni, akkor mégis mit lehet vele kezdeni. Azóta is szállítja a lenyűgöző eredményeket.

És igazi amatőrök vették fel újra a kapcsolatot az ISEE-3 szondával. Arra sajnos rosszul emlékeztem, hogy leparkolni is sikerült. A kapcsolat elveszett később.

Tíz perc, míg a földre ér a fény
  • énekli Katona Klári, ebből emlékszik Feri nagyjából a Nap-Föld távolságra. Igaz, ezt Katona Klári énekli, nem pedig Szűcs Judit, ahogy az adásban mondtuk.

Még egy igazi van hátra, bár ez nem volt az adásban. Az igazi férfi szoknyát hord.

A technológia állása

A Jim Beam pazar technológiakritikát csinált: olyan személyes asszisztens, ami nem nagyon tud kérdésekre válaszolni - de ezt hanggal közli - viszont tud whiskey-t csapolni.

Ér-e kirúgni a doktort, aki nem tud számítógépet használni? És ha nincs más, és ő is azért nem tud, mert nincs ideje megtanulni a betegek ellátása közben?

Ecce homo, aki kikapcsolta Trump Twitterét.

Department of kütyü

Ki lehet-e irtani az életünkből a mikrousb-t? Vlad Savov, a Verge újságírója megpróbálja, mert vacak, sérülékeny kábelnek tartja. (Amúgy az. Törtem már el csatit. Mondjuk nem kellet volna vele csavart húzni.)

Az egy dolgot kijelző Google papírbászok az év végének legizgalmasabb kísérletei. A minimál, egy dologra jó IoT a kedvenc trendem.

Emellett jön a gépi látásos Google AIY csomagja a tavaszi hangfelismerős után. 44 dollár ez is, meg a Paper Signals is. Ha nem is zsebpénz, de megfizethető játék.

Konzumerebbkütyü

Van olyan, hogy Android One, ami az OEM-ek telefonját a Google megáldotta elcseszetlen Androiddal program csak egy sokkal könnyebben megjegyezhető néven.

Kétszáz dollár alatt is van a specifikációk szerint jól kinéző kávátlan, peremtelen kínai telefon, a Maze Alpha. Áll rá, hogy vásárlás előtt kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét, chiptervezőjét és egyéb mérnökeit, de a tesztek szeretik.

És van egy olyan is - puskázok, mert ilyen nevet tejóisten - LeEco LE S3 X626, ami Ferenc szerint szintén izgalmas darab.

Érdemes még tudni, hogy a Gearbestnek lett cseh raktára, ahonnan még ideérnek karácsonyra a cuccok.

Cseresznye az adás tetejére

Tudtátok, hogy az első GoPro filmes volt? 400-as Kodak volt belefűzve. (Amúgy vannak új kameráik is.)

És ami mindennél fontosabb

Mi történne, ha az állatok gömbölyűek lennének? Hát ez egy zseni, aki csinálta. Jegyezzük meg a nevüket: Kyra Buschor és Constantin Paeplow!

#072. Meztelennős adás

Pörcautomata, #fappening, emailtelenített akadémiai élet, halott szexgekkók és esőben tanácstalan Google-autó, türelem-tornaterem, közösségi esernyő, back-to-school cikkek és a plazma halála.

meztelenno

Kelt ma gyorsan fog adásnaplót készíteni.

Szevasztok kispajtások. Végigdolgoztátok a napot? Dagasztottatok medvehagymás kézműves GDP-t? Mert ha igen, akkor jutalmatok egy adásnapló, amibe a fentin túl egy csajos kép sem lesz.

Már Wikipédia oldala van a 2014-es nagy celebhacknek, amit nagyon találól viszont cseppet sem elegáns módon The Fappeningnek keresztelt az internet népe. A kiszivárgást rákenték az Apple-re, az Apple tagadta, aztán kerültek ki olyan anyagok, amik biztos nem iPhone-nal készültek. Majd a napszemüveges FBI ügynökök rendet tesznek.

Érdekesebb kérdés, hogy fényképezkedünk-e meztelenül. És ha nem, miért igen.

<

p>Aztán vannak fehérneműs képekkel reklámozza egy amerikai gyártó az új kollekcióját, amit Ada Lovelace-ről nevezett el. A modellek tech ceók, a kampány iszonyatosan blődli. (Blődlibb, mint maga a blődli szó.)

Aztán. Van egy amerikai professzorasszony, aki megunta, hogy minden kis piszlicsáré hülyeség miatt emailekkel dobálják a diákok, úgyhogy betiltotta a mailezést. Egy ügyben lehet neki levelet küldeni: egy személyes találkozó megbeszélésére. A rendszer csodálatosan működik.

Az igazi férfi/nő

szoknyát horda Marsra távdolgozik, az Opportunity rover memóriáját formázza, hogy a rossz blokkok ne zavarják a tudományos munkátejt egy könnyet a megfagyott űrbéli szexgekkókért (Az ennek a melónak az előnye, hogy időnként leírhatod a szexgekkó szót.)

Hightech

A Google önvezető autója még beleszalad a kátyúba és nem szereti az esőt. Az esőt mondjuk én sem szeretem.

Aztán szó volt arról, hogy aki nehéz cuccot akar venni, annak volfrámot kell kérnie a boltban. Ezzel lehet amúgy aranytéglát is hamisítani. De vannak még érdekes anyagok.

Végül pedig szót ejtettünk az esernyők Uberjéről.

Heti vitatémáink