#278. Amiben leigázzuk Kínát adás

Steam kontroller, Symfonisk, kínai átverés, magyar zsebműholdak és a CHEOPS űrtávcső, villanyrepcsi, karácsonyi kütyülista, steampunk körző, Escobar telefon, mélytengeri állatok, szemét-export, távozó Googlerek és a lantcsemballó.

így ad el gint egy színész, aki mellesleg a ginmárka tulajdonosa is

Na de nem csak játék és mese az élet, amiben Deadpoolt nézzük égetett szeszekről beszélni. Kipróbáltuk a piacról épp kivont Steam Controllert, amit a Valve 5 dolláros darabáron szórt ki. Szóba került a Steam Link is, ami házon belüli játékstreaminget csinált, és azt is leépített végül a Valve.

Ferenc meghallgatta a Symfonisk hangfalakat, de nem volt elragadtatva. Mint ahogy amiatt sem, hogy a kínai csalók továbbra is csak levelezni szeretnének vele, nem pedig visszaadni a pénzét. Fel is idéztük a bokszerlázadás leverését.

Júlia nem akar a földön járni rovat

Lett két magyar műhold a nagy levegőégben a SMOG-P és az ATL-1. Az egyik az elektroszmogot mérő műhold tesztverziója, az utóbbi pedig szigetelőanyag űrbeli viselkedését vizsgálja. Ráadásul hamarosan pályára állítják a CHEOPS űrtávcsövet is, aminek szintén vagy magyar vonatkozása.

Jó is, hogy ilyen jószágok kerülnek az űrbe, mert eddig az derült ki, hogy nem embernek való vidék a mikrogravitáció és a kozmikus sugárzás miatt.

Az alacsonyabb légkörben is történtek dolgok: tesztelték az elektromotorosra átalakított repülőgépet, ami egy töltéssel 160 kilométert tud megtenni. Sajna egy pöttöm Cessna 1200 kilométert tesz meg egy tank benzinnel, szóval még van hová csiszolni a villanyos technológiát.

Kütyü rovat

A Wired karácsonyi ajándéklistája tele van olyan dolgokkal, amiket az ember nem venne meg magának, de ajándékba kapni szép dolog. A Leica kivétel, az túlzás lenne. Aztán Ferenc látott csodálatos kézműves körzőt, ami nem igazán körző, szerkesztéshez nem lehet használni, de mégis csak szép. Ehhez van szerkesztős mobiljátékunk is!

Pablo Escobar egykori drogbáró, akit a Search Bloc katonái lőttek le a kilencvenesek elején, testvére, a festői nevű TKTK piacra dobott egy brifkó alakú hajlékony kijelzős okostelefont. A fotók alapján úgy tűnik, hogy alapértelmezett escobaros háttérkép is jár hozzá. Dolgok, amiket még Escobarról lehet tudni: miatta vannak Kolumbia egy részén vad vízilovak.

Ferenc, aki amúgy nem szereti a polipokat, mutassunk rá ujjal, nagyon ajánlja mindenkinek a Deep Sea nevű weboldalt, amiből kiderül, hogy szabadtüdős merülésből mennyire jók az oroszlánfókák. Meg hogy mi a mélység titka. Ja és az is, hogy a Cuvier-féle csőröscet pedig, aminek eddig a nevét sem hallottuk, még lenyűgözőbb tengeralattjáró képességekkel rendelkezik.

Zöld rovat

Kína azt üzeni a világnak, hogy vége a jó napoknak, most már nem fogad be több műanyagszemetet. Mivel máshol nincs akkora feldolgozókapacitás egyelőre, ezért vagy kínos lesz az Egyesült Államoknak vagy Németországnak. Vagy persze van az a megoldás, hogy egy jobb sorsra érdemes afrikai országra lőcsölik le, ahol szomorú oroszlánok fognak lyukas gumilabdákat rágcsálni.

Elbúcsúztak a Google alapítói a cégtől. A vezető mostantól Sundar Pichai, de úgy, hogy azért Sergey Brin és Larry Page csak ott ülnek az igazgatótanácsban, és a részvényeiket sem vásárolta vissza a cég. A felelősség, hogy a mostani tüzeket eloltsa, mindenesetre Pichai-é.

Végül pedig a fenti jószág a lantcsemballó.

#213. Robotbeszél adás

Google Duplex, elkattintott TESS, fizetős Landsat, Musk vs Trump, Station-túlbeszél, kínai autórádió, net a telekre, Google Drive NAS helyett, DMCA, viseltes iPhone X bőrtok.

A Hubble kiöregszik, a Keplerből kifogy a benya, de szerencsére már fent van az űrben a TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite) űrtávcső, amit április 18-án vitt fel egy Falcon 9-es rakéta. Az eszközről egyelőre szedik le azokat az idegesítő karcolásvédő műanyagfóliákat meg rángatják ki belőle a használat előtt eltávolítandó dolgokat. Na jó, szóval tesztek futnak. De tegnap a NASA közreadott egy két másodperces expozícióval készült első tesztfotót a TESS kamerájával, és oh my god, it’s full of stars.

Közben megy a gondolkodás, hogy a Landsat adatokat fizetőssé tenné az amerikai kormány. Ez általában véve szerencsétlen dolog lenne mindenkinek, aki épített arra, hogy jó és konzisztens minőségű műholdképekhez férhet hozzá egyszerűen.

Ide kapcsolódik: Elon Musknak, aki vagy hasonlít Donald Trumphoz vagy nem, azért lesz diszkonttégla-gyára, mert a másik cége által kilapátolt földdel és agyaggal kell valamit kezdeni. Ez azért okos.

Na jó, ezt csak erős lelkűek kattintsák le, mégiscsak dudaszólóval kezdődik.

Vadász, vadász

Ferenc ismét kipróbálta a Station nevű webes szolgáltatások használatára tervezett böngészőt. Még mindig vacak, nektek egyáltalán nem ajánljuk. Ugyanúgy, ahogy a chateket egy ablakba rendelő Franz nevű csodát sem. Nosztalgiával gondolunk arra, amikor nem minden egy böngésző volt. Emellett beszéltünk még egy keveset a Notion-ről és a Codáról is.

Feri autórádiót vesz egy marék mogyoróért Kínából. Egyrészt ebből megtudjátok, hogy soha nem tanul, másrészt van min izgulni. Fog-e működni a nagy zene?

A hallgató válaszol

Egyrészt köszönjük, a félhalott kínai androidos telóról megmenekültek múlt héten az adatok. A Mi cloud volt a megoldás. Másrészt kinek mi a bevett megoldása arra, hogy a telken legyen internet, de ne kelljen egész évben fizetni az előfizut?

A harmadik kérdés pedig az volt a héten, hogy miért is van az embernek NAS-a, ha épp most újul meg Google One néven a Drive és egy marék szotyoláért adnak majd egy terabájtot. Mi azt találtuk ki, hogy azért, mert 1, az ország bármikor letilthatja a Googlet (ez Feri félelme) 2, bármikor kivághat egy algoritmikus szűrőrendszer (ez Kelt kafkai félelme), és onanntól ebédszünetre vágyó fülöp-szigeteki moderátorokat kell meggyőzni vagy VPN-en kell egy digitális rezsiszilárdot megkerülni, hogy az adatainkhoz férjünk.

Itt belekeveredtünk egy olyan témába is, ami nem volt tervezve: kiszámítható-e, hogy merre fejlesz a Google és kényelmes-e a felhő. Feri szerint a mindennapokban sokkal kényelmesebb, Kelt viszont elsírta, hogy Outlookból Gmailbe meg Picasáról Flickrre költözött már és utál költözni.

És tudjátok mi újul még meg? A YouTube Google Play Red Music szolgáltatás. Egyelőre úgy tűnik, hogy a saját gyűjteményt feltöltő emberekre nem vagy nem nagyon gondoltak. Mázli, hogy néhány nagy koncert ki van adva CD-n is. Például a The Doors Felt Forum-beli koncertjei.

Épp csak említettük

Két adag érdekes iPhone tok. Az egyik a G3 iMaceket és iBookokat idézi. Ha több helyem lenne - egy szobával kábé - akkor lenne egy G3 iMacem, mert csak szép volt az a kistévé alakú vas, még ha a rajta futó OS9-et soha nem is tudtam szeretni. A Mac OS nekem 10.2 Jaguarnál kezd értelmes lenni.

A Verge-n pedig Dieter Bohn kikísérletezte hogyan lehet viseltessé alakítani egy bőr iPhone tokot, hogy ne nézzen ki vaciújnak.

A DMCA miatt egy pár termék nem létezhet, ezeket az EFF gyűjtötte össze. Bunnie Huang pedig próbál fejleszteni egy olyan médiakütyüt, ami ugyan nem törvényes, de okos.

Juteszembe, ahol mókusok vannak, ott történnek érdekes dolgok.

Kimaradt jelenetek

Minden adás után marad egy csomó linkünk, ami nem fér bele, mert eldumáltuk az időt. Eddig ezek az adásnaplóban hevertek, vagy megpróbáltuk őket átmenteni a következő hétre, ha annyira jók voltak. Na ennek most vége. Ezekről a témákról nem beszéltünk a mostani Metiben, de rajta voltak a radarunkon:

A fenti képet egy kedves hallgatótól kaptuk - köszi! - és vitára is bocsátjuk azonnyomban. Egy 400 fontba kerülő gépen pofátlanság-e alapfunkciókat további pénzért eladni vagy őrült nagy pofátlanság?

A Microsoft szerint a márkák brandingjének a következő lépése a megfelelő voice font létrehozása. Azaz, hogy olyan hangon beszéljen a csevegőrobotjuk, ami felismerhető és hozzájuk köthető.

Van egy jónak tűnő dokumentumfilm, amit meg kellene néznünk. Arról szól, hogyan nem találta fel egy cég az 1990-es években az okostelefont.